Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-15 / 12. szám, csütörtök
R o má niai jegyzetek A szocialista demokrácia és az „együttlakó" nemzetiségek A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésésének programja, melyet a Román Kommunista Párt X. kongresszusa tűzött záslajára, megkülönböztetett figyelmet szentel a szocialista demokrácia alapelvei érvényesítéséhez, s az eszmei nevelómunka hatékonysága növelésének, fellemző egyébként, hogy nem a múlt, a személyi kultusz okozta hibákból „élnek" s annak ostorozásával keresik a népszerűséget, hanem — a deformációkkal szembenézve — tudatos mindennapi munkával építik az úját. A társadalom demokratizálásának vezető ereje: a párt. A kongresszus pozitívan értékelte a IX. kongresszus utón a szocialista demokrácia elmélyítése érdekében foganatosított intézkedéseket, ugyanakkor „szükségesnek tartja az intézményes keretek további tökéletesítését ahhoz, hogy az állampolgárok mind tevékenyebben vegyenek részt a jő bel- és külpolitikai kérdések megvitatásában, az államügyek vezetésében és megoldásában, a szocialista demokrácia fejlesztésében" — állapítja meg a X. kongresszus határozata. Ebben a folyamatban nagy szerep vár a Szocia lista Egységfrontra, amely kifejezi a társadalom egységét és összeforrottságát, s arra törekszik. hogy — a párt vezetésével — bővüljön az állampolgárok .valamennyi rétegének részvétele a politikai életben és a társadalom demokratizmusában, a kongresszuson kijelölt program szellemében. Az országot járva lépten-nyomon meggyőződhettem arról, hogy ezek a szavak nem a politikai gyakorlat ügyeskedőn, gondosan összeválogatott szóvirágai, hanem a valós igények kifejezői. Az emberek a mindennapi élet eseményein keresztül a példák seregével ilusztrálták, mi mindent tett a mai pártvezetőség annak érdekében, hogy a személyi kultusz okozta deformációkat megszüntetve, a marxi—lenini politikát úgy alkalmazza, ahogy ezt elgondolta. Persze, egy pillanatig sem palástolják, hogy tennivaló akad még bőven; az az egészséges közszellem azonban, mely az utóbbi években kibontakozott, teljes mértékben támogatja a párt deformációktól mentes, mélyen demokratikus politikai elképzelései és szándékai niegvalósítását. Ezek a törekvések magától értetődően érintik a romániai nemzetiségek életét is. A szocialista demokrácia elmélyülésével hovattovább nemcsak az egyoldalúságok, elfogult szemléletek iktatódnak ki, hanem ami ennél is fontosabb, az ország többi polgárával együtt a nemzetiségek is hallathatják szavukat, valamint jogos igényeiket. A IX. kongresszus óta eltelt időszak ebből a szempontból is jelentős lépésnek számít. A gazdasági kiegyenlítődés szükségszerű igényeit a gazdaságilag visszamaradt vidékek közt ugyanis a székelyek lakta területre is kiterjesztették. Ennek eredménye — ahogy az egyik kongresszusi felszólaló megállapította —, hogy ezen a vidéken az utóbbi években több gyár épült és épül, mint az előző években együttvéve. Az elmúlt évek fejlődésére jellemző, hogy a törvénykezés terén hozott pártintézkedések s a törvények kidolgozása minden esetben figyelembe vette az „együttélő" nemzetiségek sajátos igényeit is. Ilyén értelemben elvi jelentőségű az új közoktatási törvény, valamint a néptanács-törvény. Ez utóbbi leszögezi: a néptanácsok helyi szinten váltják válóra a párt marxista—leninista nemzetiségi politikáját, s mint az államigazgatás szervei közvetlenül felelősek az állampolgárok jogegyenlősége biztosításáért, gazdasági, társadalmi, politikai, jogi és kulturális vonatkozásban egyaránt. Ez a törvény leszögezi azt is, azokban a helységekben, ahol más nemzetiségűek is élnek — nemcsak románok —, kötelesek szóban és írásban használni az illető nemzetiség nyelvét. Bármennyire is magától értetődő, természetes dolgokról, alapvető emberi jogokról van szó, az előző éyek tapasztalata alapján ezt a „magától értetődőt" is törvénybe kellett foglalni, hogy senki se magyarázhassa másként, a párt politikájával ellentétben. S ahogy mondják, a néptanácsok és az összes többi helyi szervek és szervezetek munkáját a megyei pórtbizottságok rendszeresen ellenőrzik, ezáltal is biztosítva az alkotmányos jogok, s törvényes előírások tiszteletben tartását. „Kommunista pártunk až egyetlen folytatója a románmagyar, német és az ország területén élő más nemzetiségű dolgozók történelmi hagyományokra visszatekintő közös harcának, és magasabb szintre emelte a néptömegek harci egységét" — szögezte le kongresszusi felszólalásában Fazekas János, miniszterelnök-helyettes. A tényekhez sorakozik az a megállapítás is, mely a nemzetiségi politika szempontjából rendkívül lényeges, miszerint az oktatási és kulturális intézmények hálózata az ország fejlődésének szükségletei arányában fejlődik. Ezt bizonyítja az is, hogy a IX. kongresszus után tucatjával létesültek új iskolák, iskolai tagozatok, napilapok, folyóiratok — a nemzetiségek nyelvén. Meg kell mondanunk, persze, azt is, a kérdések megoldása nem egy esetben más síkon és más módszerekkel történik mint például nálunk. És ez természetes is. Az utóbbi évek gyakorlata azonban mindenképpen érezteti kedvező hatását. Az oktatásügy szakaszán például (egy-két kivételtől eltekintve) az ún. összevont iskolák gyakorlata érvényesül, román és magyar tagozattal. Ahogy azonban a közélet és a tudományos élet minden területén, közte vezetötisztségekben is, megtaláljuk a nemzetiségek képviselőit, ugyanis az iskolák éléről s a tanügyi szervekben sem hiányoznak Megítélésem szerint rendkívül kedvező a sajtórendszerük, színházi hálózatuk, valamint a könyvkiadás. A központi sajtószerveken kívül hét megyei napilap jelenik meg magyar nyelven, s más táj jellegű lapok sora egészíti még ki ezt a körképet. Ezek mindegyike nemcsak a pártos gondolatot terjeszti, hanem egyben nemzetiségi önismeretre, önbecsülésre is nevel. „A nemzett sajátosságok ismerete növeli önérzetünket, alkotókedvünket, nagyobb eredményekre serkent az építésben — írta a közelmúltban megindított Brassói Lapok első számában Beke György író és újságíró. — Ezek megbecsüléséből is érezzük, hogy nemcsak mi szeretjük ragaszkodó őszinteséggel a hazát, de a haza is őszintén és gondoskodóan a fiainak tekint bennünket... Az egyenlőtlenség a szolgai mentalitást fejleszti kl, ez pedig terméketlen, az ország szempontjából előnytelen magatartás. A szocializmusnak nincs szüksége szolgajellemekre, a szocializmus az emberi egyéniség kiteljesítését tűzte ki célul maga elé, az ember szabadságát és boldogságát..." Az új tehát az élet minden területén helyet követel magának. Ezt bizonyítják a nemzetiségi dolgozók tanácsai is, melyet a Szocialista Egységfronton belül létesítettek. Igaz, az intézményes megoldás nálunk ismert, az utóbbi hónapokban bevezetett formáival nem találkozhatunk, az események azonban azt mutatják, a kirakatpolitika helyett — amilyen például annakidején az autonómtartomány is volt, melyet a területi átszervezéskor megszüntettek — a valóságra építenek, s a népek testvéri együttélésének biztosítására törekszenek. Bár találkoztam olyan, kissé már a múlt században is elavult nézettel, egyéni véleménnyel, miszerint a demokratikus jogok biztosítása teljes mértékben fedi a nemzetiségek igényeit, — a társadalmi mozgás iránya, megítélésem szerint, mégis egyre jobban ügyel a konkrétumokra, közte a kollektív jogok biztosítására és érvényesítésire is. Mindenképpen mechanikus és káros volna, persze, ha egy-egy' ország nemzetiségi politikáját csupán a „párhuzamok" szerint ítélnénk meg, s nem látnánk a sajátosságokat, ezek sorában a történelmi fejlődés eltérő jellegét. Egy azonban mindenképp tény marad: a nemzetiségi kérdés marxista—leninista rendezésének igénye nemcsak KözépEurópában jelentkezik, hanem más szocialista országokban is a mindennapi politika és teendők szerves része. A Nagy Október, mely az emberiség új korszakát nyitotta meg, ott munkál a gondolat mélyén, s a szocializmus Igazságai kiteljesedésével együtt a szocialista humánum igaza és ereje itt is szóhoz jut. Ennek köszönhető — megítélésem szerint — az is, hogy a második világhábo rút követő évek „egységes nemzeti állam"-elméletét hovatovább felváltja a társadalmi realitások tudomásul vétele, s ezzel a szocialista internacionalizmus elvei tettekre váltásának igénye . .. Nem a nemzeti érdekek ellen, hanem ezen érdekek javára, s a szocialista eszmeiség ereje bizonyítására. Ehelyütt akaratlanul is Fazekas János kongresszusi beszédének szavai jutnak eszembe: „.. a történelmi és nemzeti sajátosságok tekintetbe vétele a szocializmus építésének folyamatában nem jelenti a nacionalista tendenciák, a nemzeti elszigetelődés, a nemzeti szeparatizmus serkentését. A marxizmus sohasem húzott egyenlőségjelet a nemzeti és a nacionalista fogalmak közé. Míg a nemzeti fogalmak egy nemzet egyéniségének meghatározó összes vonások összességét jelenti, és ez e nemzet politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi életének a sajátosságaiban iut kifejezésre, addig a nacionalizmus a nemzetek és nemzetiségek közötti egyenlőtlenség politikája, széthúzásuk és ellenségeskedésük fűtésének politikája, olyan politika, amely szerint egyik nemzet elnyomia a másikat és uralkodik fölötte, egyik ország a másiknak a rovására jejlődik." Az idő a népek közeledése és megértése javát segíti, s elutasít minden álelméletet, torz szokást, makacs maradiságot ... A felnőtt emberek és felnőtt népek történelmet formáló cselekvő bátorsága: az együttélés munkálása, s a jogos igények maradéktalan kielégítése .. . Ezekről szólva pedig nem elvetendő a példamutatásnak az a fajtája, melyet Ion Slavici román író ajánl feljegyzéseiben: „Ha románnal találkozol, —- mondogatta anyám, — mondd neki, hogy „Buna ziuat", de a magyarnak mondj „fó napot!" s a németnek azt, hogy „Guten Tag! s az már az ő dolguk, hogy miként felelnek neked. Te csak tedd a kötelességed azok iránt is, akik nem teszik meg a kötelességüket irántad." Az a sor és feladat jutott számunkra, hogy cselekvő bátorsággal tegyük mindazt, amit tenni nemcsak kötelességünk, hanem a szocialista internacionalizmus szellemében legsajátabb érdekünk ís. FONOD ZOLTÁN Árvízvédelmi intézkedések Talán felesleges külön kiemelni a víz jelentőségét a társadalom élete szempontjából. A különböző gazdasági ágazatok fejlesztése, sőt az emberi élet is nagyban függ a víztől. Csak egy-két példát említsünk. Szlovákia mezőgazdasági fejlesztési terve 1980ig előirányozza az öntözőberendezéseknek 450 ezer hektár mezőgazdasági földterületen való kiépítését. A vízvezetékhálózat fejlesztési tervének alapprogramja 1975-ig előirányozza, hogy minden 5000-en felüli lakosságú községben ki kell építeni a vízvezetéket. Másrészt viszont nem szabad megfeledkeznünk a víz pusztító hatásáról sem. A régebbi és a közelmúlt tapasztalataiból arra következtethetünk, hogy a víz okozta károk óriási gazdasági katasztrófát jelenthetnek a népgazdaság számára. Gondoljunk csak az 1985-ös csallóközi árvízre, amely 3 milliárd korona kárt okozott. Az emberi munka és fáradság, e vidék dolgos népe áldozatos munkájának gyümölcse vált a víz martalékává. Ezek az események ma is figyelmeztetnek a pusztító árvíz veszedelmére. Az áradat emberöltőkre szóló figyelmeztetése mindannyiunk számára egy lehet: az árvíz, miňt a legpusztítóbb elemi csapás, ellenséges, kiismerhetetlen, gyilkos elem. Az 1965-ös események során is bebizonyosodott, hogy a nagyméretű árvizek elleni addigi védőberendezések nem megfelelők és nem elegendők az olyan rendkívüli időjárás esetén, mint amilyen akkor is volt. A kormány árvízvédelmi különbizottsága akkor megállapította, hogy az árvízellenes intézkedések során a jövőben nemcsak az emelkedő vízszint esetén kell elrendelni a védelmi készültséget, hanem állandóan figyelemmel kell kísérni a folyamok áradását. A geológiai vizsgálatokat végző vállalatok irányításával állán dóan figyeltetni kell az átszi várgás és az áttörés veszélyeztette helyeket. Megállapította, hogy az ezzel kapcsolatos tennivalókat külön központi szervre kell bízni, mert csak így lehet felszámolni az árvízvédelem szervezeti tagoltságát. Tehát hatékony, radikális intézkedések foganatosítására van szükség. A folyók szabályozásának és a gátak erősítésének törvényszerű velejárói a beruházási jellegű intézkedések. Sajnos a védőberendezések építésének kérdését többé-kevésbé „ötödik kerékként" kezelték a múltban. Ezért nem is csoda, ha Szlovákia 6940 km hosszúságú folyamaiból csak 2085 km van védőrendszerrel biztosítva, s ez nagyon kevés. Az 1965-ös csallóközi árvíz tapasztalataiból levont tanulság alapján az utóbbi időben előtérbe került az árvízvédelem, ill. az ezirányú intézkedések mielőbbi megvalósításának szükségessége; az árvízvédelem szervezésének tökéletesítése, a védőgátak rekonstruálása, valamint egyéb szükséges árvízvédelmi intézkedése megtétele. Az ezzel kapcsolatos problémákról tárgyalt minap az SZSZK kormánya, és az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma javaslatára árvízvédelmi rendeletet fogadott el. Az elfogadott rendelet elsődleges célja az árvizek megelőzése. Hangsúlyozza a védőgátak megerősítésének szükségességét, az árvízvéde lem tervszerűségét és a folyamok rendszeres ellenőrzésének fontosságát. Megszabja az árvízvédelmi szervek ezzel kapcsolatos állandó feladatait, a rendkívüli esetekben szükséges teendőket, valamint az államigazgatás különböző fokú szerveinek kötelességeit az árvízvédelem terén. Az árvízvédelem szükségessége a folyam menti gazdasági területek fejlesztésével párhuzamosan nő. Ezért az árvízkatasztrófák megelőzését különösen fontos feladatnak kell tekintenünk. A népgazdaság különböző szakaszain olyan hatásos intézkedések megtételére van szükség, amelyek révén megakadályozható, hogy az árviz további milliókkal károsítsa a népgazdaságot. S ezen a tényen a most elfogadott kormányrendelet maradéktalan alkalmazása nem kis szerepet játszhat. Dr. GYÖRGY ISTVÁN A korrupció és az üzérkedés ellen A vétség új törvényellenes cselekedet, melyre eddig a Büntetőtörvénykönyvben nem volt paragrafus. A vele kapcsolatos új jogszabályt 1970. január 1-i hatállyal a Szövetségi Gyűlés legutóbbi plenáris ülésén hagyták jóvá. A vétséggel foglalkozó törvény intézkedései tehát csak az 1970. jan. l-e után elkövetett közepes — a bűntettnél enyhébb, de a kihágásnál súlyosabb — torvényellenes cselekedetek esetében alkalmazhatók. A törvény célja jogvédelem biztosítása a szocializmus, — a társadalom — és az államellenes támadások, valamint közrendbontás esetén. A törvény célja tehát a gazdasági helyzetünket veszélyeztető meglazult fegyelem megszilárdítása. Konkrétan azt várjuk tőle, hogy megszüntesse a korrupciót és a spekulációt, ami jórészt a piaci ellátottságban bekövetkezett zavarok miatt ütötte fel a fejét. A hiánycikkek felvásárlásával, tárolásával, esetleg magasabb áron történő áruba bocsátásával sokan a saját érdekeiket tartva szem előtt, munka nélkül, jogtalanul nagy összegekre tesznek szert. Akadnak köztük, akik kihasználva a szolgáltatásokat biztosító üzemek munkaerőhiányát, fusizással keresnek nagy pénzeket, ahelyett, hogy a ma is érvényben levő 20/65. számú kormányhatározat alapján törvényesen vállalnák el ezeket a nagyon keresett, többnyire javító- és karbantartó-munkákat. A devizákkal is nagyban folyik az üzérkedés. A külföldi pénzek gyakran csillagászati összegekért cserélnek gazdát. Megnövekedett turistaforgalmunk jóvoltából a prostitúció, az élősködés is virágzásnak indult. A dolgozók meglazult munkaerkölcse, a szocialista tulajdonnal szemben tanúsított felelőtlensége vagy közönye ugyancsak lényeges gazdasági károkat okoz. Tekintettel arra, hogy az eddig érvényben volt rendszabályok nem tették kellőképpen lehetővé az Ilyen társadalomellenes cselekedetek méltó megtorlását, a Büntetőtörvénykönyvnek ez a fogyatékossága sürgős kiegészítést igényelt. Az új törvény többek között kimondja, hogy a népgazdaság és a munkafegyelem ellen vétők, valamint az élősködők vétségeit ezentúl a bíróságok tárgyalják saját hatáskörükben. Természetes, hogy a büntetések ennek megfelelőek lesznek. A népgazdaság érdekei ellen vétőket pl. 1 évig terjedő szabadságvesztésre, illetve javítóintézetre, esetleg tevékenységük betiltására, vagy akár 10 000 koronáig terjedő pénzbüntetésre is ítélhetik. Az új törvény átveszi a múlt év végén hatályát veszített 99/69. számú, a közrendbontással kapcsolatos megtorlásokat szabályozó rendkívüli törvényes intézkedéseket is. A közrendbontók tehát a jövőben nem kerülik el a bírósági eljárást. A további intézkedések értelmében vétséget követ el az is, aki engedély nélkül lőfegyvert állít elő, illetve szerez be saját vagy más céljaira. Eddig csupán adminisztratív intézkedéssel sújtották az illetőt ezért a cselekedetéért, de ezentúl bíróság dönt majd róla. —km— 1970 I. 15.