Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)
1969-12-11 / 291. szám, csütörtök
Néhány szó a névtelen levélírókról S zerkesztőségi postánkban ha nem is mindennapos, de eléggé gyakori a néuteien levél, s fontosnak tartom, hogy ezek írójaról ejtsek néhány szót. Előre bocsájtom, hogy nem a rágalmazókkal, a vagdalkozókkal akarok foglalkozni, akik az anonimitás mögé bújva mondfák el azt, amit nyíltan vállalni nem mernek. Sajnos ilyenek mindig voltak. Nem mondom, hogy az ilyesmit megszoktuk, mivel a jellemtelenséget, a gerinctelenSéget nem lehet megszokni, de az ember tudomásul veszi, hogy ilyesmi is van. Az ilyen fajta névtelen levélírókról alkotott véleményünkön még az sem változtat, ha egy kitalált nevet bigygyesztenek a levél alá. A múlt héten is kaptam egy levelet, melyet könnyed női kéz írt, amit aztán egy rutinos férfi kéz írt alá: Nagy fános. Viszont hiányzik a cím, éppen ezért ez a „Nagy fános" éppúgy aláírhatta volna a Kis János, vagy • a Nagy Péter nevet is. De mondom, nem az ilyen jellegű névtelen levélírókról volna szó, hanem azokról, akiknek aztán igazán semmi okuk sincs arra, hogy nevüket és címüket elhallgassák; akik tisztességes és becsületes szándékkal írnak, de mert lévelüket nem írják alá, információikkal a legnagyobb jószándék mellett sem tudunk mit kezdeni. A napokban H. J. jelzéssel Léváról kaptunk egy levelet, melynek írója a város felszabadulásának közelgő 25. évfordulójával kapcsolatban eleveníti fel emlékeit. Egy másikat Rimaszombatból hozta a posta, amely lapunk egyik cikkéhez szól hozzá. A harmadik, N. N. jelzéssel a társadalmunkban előforduló egyes erkölcstelen megnyilvánulásokról ír. Ezeknél a leveleknél és még több másnál, egyszerűen nem értem, mi az oka a névtelenségnek? Hogy jobban rávilágítsak a dologra, megemlítem, hogy többször kapunk olyan levelet, melyet írója névvel és pontos címmel látott el, de levele végére oda írja: „Levelemet ne közöljék az újságban." Ez rendjén való dolog, és az ilyen kívánságoknak minden esetben eleget is teszünk. A panaszos leveleknél, különösen azoknál, melyek valamely visszásságokra mutatnak rá s embereket — nemegyszer feljebbvalókat — érintenek, szintén előfordul a kérés: ha kivizsgálják az ügyet és foglalkoznak vele, kérem, a nevemet ne említsék. Ezt is megértjük és respektáljuk, számunkra az a legfontosabb, hogy meglegyen az az ember, aki a levelet írta, s akihez, ha szükséges, további információért bármikor fordulhatunk. Nem fordult még elő olyan eset, hogy olvasóink, a levélírók bizalmával bármikor is visszaéltünk volna. Számunkra nemcsak a levéltitok, hanem a hivatali titoktartás is kötelező. Ez számunkra mindig és minden esetben irányadó elv. „Válasz az olvasónak" című rovatunkban — melyben szerkesztőségünk jogtanácsosa válaszol a legkülönfélébb kérdésekre —, eléggé gyakori a jeligére szóló üzenet. Ez megszokott dolog az újságban, és ilyesmi mindig volt. A tanácsot kérő levélírók egy része aláírja és pontos címmel látja el levelét, csupán az üzenetet — a feltett kérdés természeténél fogva — kéri jeligére. Ez rendben van, az olvasó joga, hogy úgy kérje az üzenetet, ahogy ő jónak látja. A levelek másik része már név nélkül, csupán jeligével érkezik és így kéri a választ is. Ez is rendben van, olvasóink a megmondhatói, hogy minden ilyen levélre — ha tudtunk — válaszoltunk. Tehát nincs kifogásunk ellene, csupán egy észrevételünk volna. Éspedig az, megtörténik, hogy az olvasó pontatlanul fogalmazza meg kérdését, s éppen ezért a válaszadás előtt szükséges volna egy levélváltás a kérdés tisztázására. De hogyan történjék ez, ha nem ismerjük az olvasó nevét és címét? Mindezek alapján arra kérjük olvasóinkat, hogy leveleiket —' írjanak bármiről is — írják alá és pontos címmel lássák el. Kérjük ezt éppen az olvasók érdekében. Vízvezeték-hálózat Bussán „Bussán a falu fejlesztésének újabb szakasza fejeződött bei elkészült a vízvezeték — írja Budai fózsef. — A szerelők most már csak arra várnak, hogy a lakosság közül hányan kívánják a vízvezeték bevezetését. Hosszadalmas munka volt ez az elég sok utcájú faluban, de megérte, mert itt a hrňovái víz." Szinte közhelynek tűnik már arról szólni, hogy az elmúlt években hány és milyen ház épült a falvakon. S ezekben a szép és riiodern családi házakban magától értetődő dolog a házi vízvezeték, de a beruházások révén egyre több azon helységek száma is, melyekben az egész községre kiterjedő vízvezeték-hálózatot építenek ki. Nagy dolog ez. Sok mindenen szoktuk mérni és bizonyítani a falusi ember életében történt változásokat, de kinek jutott még az eszébe azon is mérni ezt, hogy a kutakat felváltotta a vízvezeték és hogy a vizeskanna egyre inkább használaton kívüli cikk lesz. Márpedig, hogy ez mit jelent, arról leginkább azok az asszonyok tudnának beszélni, akik a vizét télen-nyáron kannával hordták a kútról. Nehéz munka volt ez! Még egyszer az Ipolyság-Csata-i vonatról Bár olvasóink panaszai nyomán foglalkoztunk már azzal az áldatlan helyzettel, amely az Ipolyság—Csata közti utazást megkeseríti, Marsai Imre bielovcei olvasónk levele kapcsán újra szóvá tesszük ezt. Arról a vonatról van szó, amely Ipolyságról 14 óra 44 perckor és 16 óra 13 perckor indul Csata felé. Ugyanis pénteki napokon ezek az egy, vagy két kocsis motoros vonatok annyira zsúfoltak, hogy gyakorta a vonat képtelen elindulni, az utasok pedig attól félnek, hogy kiesnek a vonatból. Elhisszük az utasok jogos panaszát, de azt is jól tudjuk, hogy a vasút milyen nehézségekkel küszködik. Arra kérjük hát a Lévai Járási Nemzeti Bizottság közlekedési osztályát és az ipolysági vasútállomás főnökségét, vizsgálják felül az említett vonatok helyzetét, s hátha egy kis jóindulattal segíteni tudnának sok ember panaszán, utazási gyötrelmein. Milyen lesz a katonák karácsonya? Hozzátartozóik révén sok embert érdekel és érint a kérdés: milyen lesz a katonák karácsonya? Legfőképpen pedig: vajon a fiú az ünnepekre kap-e sza. badságot? Erről ír legutóbbi levelében Gottlieber Ferenc, néphadseregünk századosa. S hogy a válaszokat mindjárt a lényegnél kezdjük: a katonák egy része a karácsonyi vacsora idején őrségben lesz és más fontos katonai feladatot teljesít. Többen, és elsősorban is a nős katonák, szabadságot kapnak és hazajutnak családjukhoz. Azok, akik a laktanyában maradtak és nincs szolgálatuk, kimenőt kaphatnak. És mi lesz azokkal, akik nem mennek szabadságra, kimenőt sem kérnek és őrségben sincsenek? Minden alakulatnál ünnepi műsort rendeznek, s így mint minden családban, itt is meglesz az ünnepi vacsora, melyen részt vesznek a parancsnokok is. A könyvtár mindennap nyitva lesz, s „Egy óra kedvenc énekesemmel" címmel zenés, gramofonos estét tartanak. Ezenkívül az ünnepek alatt Prágából és Bratislavából kiváló művészek látogatnak el az egyes alakulatokhoz. „Szóval — írja Gottlieber százados — egy bizonyos: a katonák nem fogják magukat rosszul érezni. Végül egy praktikus tanács: a hozzátartozók az esetleges látogatást ne hagyják meglepetésnek. Írják meg időben látogatási szándékukat, mert kár volna a kidobott útiköltségéri, ha anélkül kellene visszautazniuk, hogy találkoznának." Sósszigeten nem kaptak krumplit Tóth Bertalan sósszigeti olvasónk a maga és a többi lakos nevében arra panaszkodik, hogy a télre igényelt krumplit még nem kapták meg és egyáltalán az utóbbi hónapokban krumplinak még a színét sem látták. Bár ismerve a krumpliellátás nehézségeit, megkérjük a Dunaszerdühelyi Járási Nemzett Bizottság kereskedelmi osztályát, hogy amennyiben lehetőség van rá, orvosolják a sósszigetiek panaszát. Tavaly is hozzájuk fordultunk ezzel a panasszal s akkor voltak olyan szívesek, hogy a dolgot rövid időn belül rendezték. A bátkaiak kötelezettségvállalása „A Bátkai Állami Gazdaságban — írja Susányi István tornaijai olvasónk — a napokban tárgyalták meg a gazdasági kérdéseket. A gazdaság vezetősége és dolgozói elhatározták, hogy az ez évi húseladási kötelezettségüket túlteljesítik. Terven felül eladnak még 650 métermázsa marhahúst, 350 métermázsa sertéshúst és 120 métermázsa juhhúst." Örülünk a bátkai gazdaság kötelezetségvállalásának, hiszen a húsra nagy szükség van és szeretnénk, ha az újév elején arról adhatnánk számot, hogy adott szavukat valóra is váltották. Cipőt csak dobozzal? Kanizsa István azt írja, hogy a múltkoriban Losoncon a cipóboltban gyermek lábbeliket vásároltak. A cipők kiválasztása után közölték az eladóval, hogy a cipők dobozaira nincs szükségük, mivel Így a holmi kisebb helyen elfér. Ám a természetesnek tűnő kérés szokatlan lehetett, mivel az eladó és a pénztáros is hajlíthatatlanok maradtak: cipő csak dobozzal együtt. A pénztáros még ki is jelentette: mi lenne, ha minden vásárló így tenne? Hasonló eset már velem is előfordult, de arra is emlékszem, hogy évekkel ezelőtt pontosan az ellenkező esetek játszódtak le. Akkoriban ugyanis imádkozhatott a vevő, hogy dobozzal együtt szeretné elvinni a lábbelit, — nem, ellentmondást nem tűrve a cipőt kivették a dobozból és papírba csomagolva adták át. Hiába, változnak az idők, de: a szabály az szabály. A régi harcokat idézték fel „Múltkoriban meghitt beszélgetésre került sor a kassai magyar ipariskola nagytermében — írja Schulz György, az iskola igazgatója. — Az iskola ifjúsági szervezete meghívta Pataky Pál elvtársat, a Petőfi partizánbrigád egykori politikai biztosát, hogy elevenítse fel a 25 év előtti harcok mozzanatait. Visszaemlékezése élénk visszhangot keltett a fiatal hallgatóságban, hiszen sok érdekes dolgot hallottak. Ügy vélem, hogy az iskola ifjúsági szervezete megtalálta a politikai nevelés helyes útját és az ilyen akciókkal fel tudja kelteni az ifjúság érdeklődését a politikai kérdések iránt." Való igaz: az élő szó és főleg a személyes élmények tolmácsolása egyike a leghatékonyabb propagációs eszközöknek. Éppen ezért a kassai magyar ipariskola példáját más iskoláknak és ifjúsági szervezeteknek is ajánljuk. BATKY LÁSZLÓ A fábó! faragott királyfi A MAGYAR ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZ ELŐADÁSÁBAN A pozsonyi Kultúrparkban a minap mutatkozott be a Magyar Állami Bábszínház együttese. A bábszínpadon először megelevenedett Balázs Béla több mint egy félévszázada írt, A fából faragott királyfi című táncjátéka, amelyhez Bartók Béla szerzett zenét. A színek, a bábuk mozgása gesztusa, tartása, elkápráztatott. Bábukról lévén szó, a mindennapi dolgok is másként viszonyulnak hozzájuk, mint hozzánk. Mese ez a javából, királyfiak és királylányok szerelméről szól... mert egyszer az életben minden lány királykisasszonynak, minden fiú királyfinak érezheti magát. Szívdobogtatóan és megrázóan szép a •tündér megjelenése a sok áldó kézzel, ahogy védi Velük a táj és az ember békéjét... a szerelem megszületése, az erdő fáinak a felsorakozása, amelyek a királykisasszonyt és a királyfit védik a szerelem csalódásaitól és fájdalmaitól. A patak, a virágok, a tündér beavatkozása a szerelem fejleményeibe, végül a szerelmesek egymásratalálása, mindezt a színes bábuk, a szívbe markoló' bartóki zene kísérete mellett, szemkápráztató táncaikkal hitelesen kifejezésre juttatták. Szünet után a Nobel-díjas Beckett pantomimját mutatták be. Egyetlen figura, egy bohóc ágál a kis bábszínpadon. Részeg és így természetes, hogy a saját lábaiba botlik. A feje felett egy gépezet működik. Ügy tűnik, mintha az idő kereke forogna ott, amely figyelemmel kíséri a bohóc vágyait, kívánságait. A bohóc élesen felhangzó füttye jelzi, hogy valami eszébe jutott. Mi más juthat eszébe ilyen állapotban, mint az ivás. Ezért az idő kerekéről leereszkedik egy üveg ital. A bohóc, aki a részegség rendetlenségében állandóan rendet akar teremteni, amikor feltápászkodik a földről, fehér bohócöltözetét groteszk mozdulatokkal állandóan tisztogatja. Mulatságos tevékenység ez, és a közönségből nevetést, hangos kacagást vált ki. Amikor az ital felé akar nyúlni és már-már megkaparintja, az üveg kicsúszik kezei közül, és a forgó kerék révén feljebb ugrik... Ez többször megismétlődik. A játék tulajdonképpen Tantalusz kínjait érzékelteti igen meggyőzően. A játék azzal zárul, hogy a bohóc önmagába roskad és amikor az ital újra ott lebeg a szeme előtt, oly közel, hogy már csak érte kellene nyúlnia, a bohóc már nem hisz a szemének, nem nyúl az üveg után, mert nem akar újra csalódni. Ezt a gyötrődő lelkiállapotot a bohócbábú megrázó módon fejezte ki és a közönség körében tetszést aratott. Beckett pantomimja után bemutatták a Petruskát, amely a század elején született. Igor Stravinszkij alkotása, a zenét ő szerezte és nagyjából a szöveget is ő írta A. Benois társaságában. Ez a mű forradalmat jelentett a balettben, és Nizsinszkij orosz balett-táncos világszerte a legnagyobb sikerét aratta vele. A magyar bábszínház előadásában Petruska jelentette a csúcspontot, mert ebben a játékban szerepel a legtöbb és a legkülönbözőbb jellemet ábrázoló bábu. A Petruska cselekménye 1830-ban játszódik le egy farsangi vásáron, ahol felvonul a részeg, a verklis, a tűznyelő, a kupec, a céllövő meg a többi figura, amely Ilyen tarka vásáron részt vesz. Ott van a bábszínház is. Itt a vásári bábszínpadon jelenik meg először Petruska, a balerina és a Mór. Petruska és a Mór két egymással ellentétes figura. A • AZ IDEI Femina irodalmi díjat Párizsban jorge Sémprunnak ítélték oda Ramon Mercader második halála című regényéért. Legismertebb könyve a Nagy utazás, amelyet eddig 29 nyelvre fordítottak le, annak idején a Formentor irodalmi díjjal tüntették ki. Az- 1939 óta Franciaországban élő 46 éves Író neve nálunk is jól ismert: a Nagy utazáson kívül megjelent magyarul az Ájulás és A háborúnak vége című munkája. Mór gazdag, beképzelt, azt hiszi, hogy az egész világ az övé, míg Petruska szerény, agyonhajszolt figura. Mindketten szeretik a balerinát. A Mór az erősebb, tehát az övé a balerina, az ütéseket pedig Petruska kapja, de Petruska azért tovább harcol szerelméért, természetesen a maga módján. A bábszínpadról a figurák a vásári alakok közé keverednek, Petruska és a Mór között folytatódik a harc és azzal fejeződik be, hogy a Mór kardjával átdöfi szegény Petruska szívét: Petruska ezután csak mint árnyék jelenik meg, gesztikulál, mintegy jelzi, hogy szelleme halhatatlan, mert neki van igaza. A cselekmény és a színes tarka vásár ábrázolása, a dada, a kocsis, a részeg tánccal, majd a végén a vásár fiataljainak viharos táncával, amit Stravinszkij szenvedélyesen sodró zenéje még viharosabbá fokozott, mély művészi hatást váltott ki a nézőközönségből. Petruskát dr. Szilágyi Dezső, a Magyar Állami Bábszínház igazgatója alkalmazta bábjátékra. Szilágyi igazgatóval alkalmam volt néhány percig elbeszélgetni. Arra a kérdésre, hogyan fogadták a magyar együttest Csehszlovákiában, azt felelte, hogy Prágában nagyon szép és szívélyes fogadtatásban volt részük. Azt is hozzátette, hogy ezt megérdemelték, már a kalandos út miatt is. A helyzet ugyanis az volt, hogy a Ferihegyi repülőtéren 5 óra hoszszat várakoztak a gép indulására ... Sajnos, nem indult, de mert adott szavukat meg akarták tartani, még elcsíptek egy éjjel! vonatot és azzal indultak Prágába. Hálókocsijuk persze nem volt és így fáradtan a prágai állomásról egyenesen a Komédia Színházba mentek, ahol még aznap megtartották a délután! és az esti előadást. Az esti, a felnőtteknek szóló előadást zsúfolt nézőtér előtt tartották. Az együttes a fáradtságról is megfeledkezett, olyan átütő sikerük volt. A prágaiaknak meglepetést" jelentett ez az előadás, mert náluk a bábjáték nagyjából Špejbl és Hurvínek, gyerekeknek szóló cselekményt és párbeszédet jelent. A prágai szakemberek is dicsérettel nyilatkoztak előadásukról. Arra a kérdésre, hogy a szocialista államokon kívül jártak-e kapitalista országokban is, az igazgató igent bólintott, jártak Münchenben, NyugatBerlinben, Párizsban, Cannesban, Londonban, "Bostonban Angliai tartózkodásuk során részt vettek Britten zeneszerző fesztiválján, majd a bécsi ünnepi zenei hetekben is szerepeltek. Mindenütt siker kísérte fellépésüket. Nyugat-Németországban több előadásukat színes filmre vették fel a televízió számára. Többek között a Petruskát is, amelyért 55 000 márkát kaptak. — Mivel volt a legnagyobb sikerük? — kérdem. A válaszon nem kellett sokat gondolkoznia. Bartók A fából faragott királyfijával és Stravinszkij Petruskájával. Ez a siker megérdemelt volt, erről magam is tanúskodhatom, mert e holt bábukkal életet lehelni a meseköltészet nemes igazságaiba, mély alázat és tehetség kell. Köszönet érte azoknak a művészeknek, akik erre a csodára képesek voltak. SZABÓ BÉLA