Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-02 / 283. szám, kedd

HAZAFELE Amikór Párizsból hazafelé indultam, az otthon meghitt rendetlensége azzal kezdődött, hogy repülőnk több mint egy óra hosszat késett. Az orlyi repülőtéren az utasok már nyugtalankodtak. Egy barna, húszesztendős Prága környéki lányka, aki már párizsiasan sötétre festette a szemét, hirtelen sírva fakadt... Megijedtem, azt hittem, hogy könnyei öszszemaszatolják ápolt arcát... De néhány perc múlva kiderült, hogy aggodalmam alaptalan. A szemfesték könnyálló volt. Különben sem sírt sokáig. Az utasok vigasztalták. Azt mondták neki, hogy vőlegénye rövidesen biztosan meglátogatja. Mert a lánykának francia vőlegénye volt. Prágában ismerkedtek meg és most egy hétre meglátogatta Párizsban. A költségeket a vőlegény fizette — ezt már a repülőgépben, néhány kilométer magasságban tudtam meg a lánytól — akkor a szeme már száraz volt, fénylett, ragyogott a szép emlékek áradatától, amelyeket részben feltárt előttem. A legszebb és legdrágább szállodában lakott, a legelegánsabb mulatókba jártak... és így tovább. Megbeszélték, hogy vőlegénye egy hónap múlva eljön hozzá és összeházasodnak. Amikor kimondta azt a szót, hogy „hónap" a hangja remegett és újra könnyezni kezdett. Hozzátette: „Istenem, mi minden történhet egy hónap alatti" Beláttam, hogy igaza van, mégis azzal vigasztaltam, hogy ostobaság ily sötéten látni a világot, mert a vőlegénye idejében megérkezik, megesküsznek és biztos, hogy boldogok lesznek. Nem kellett nagyon erőlködnöm, hogy mondandómat elhiggye. Mire Prágába érkeztünk,"'újra hálásan ós ragyogó szemmel nézett rám — úgy tetszett, mintha a könnyálló festék elmélyítette volna szép, kedves tekintetét. A PRÁGAI REPÜLŐTÉREN Üveg, márvány és tükör csillogása fogadja az utasokat. Az ember megkönnyebbülten felsóhajt, végre itthon. Ám ez a sóhaj igen rövid életű. Az élet általában gondoskodik arról, hogy a nyugalom ne tartson sokáig ... Futószalagon érkeznek meg a csomagok és az ember Izgalommal lesi, figyeli a bőröndök útját, hogy felfedezze köztük a sajátját. íme, ott fut egy zöldkockás vászonbőrönd, utána akarok nyúlni, de egy hölgy megelőz. Nem szólok, az udvariasság azt súgja nekem, hogy hallgassak, mert könnyen lehet, hogy a hölgynek is hasonló bőröndje van, mint nekem. A másik megjelenő zöldkockás koffert azonban már gondozásba veszem. Viszem, cipelem egészen az autóbuszig, és csak ott jövök rá, hogy egy pozsonyi hölgy névjegye fityeg rajta. Vissza, mindent vissza ... Ogy volt, ahogy sejtettem, a hölgy kicserélte a bőröndöket, pedig hát ott volt a névjegye. De mit számít ez. Ha az isten úgy akarja, a seprő is elsül. Jött tehát az újabb izgalom. Vigaszt csupán abból merítettem, hogy bőröndöm keresése közepette megismerkedtem olyan utassal is, akinek poggyásza tévedésből valahol Londonban vesztegel. Az enyém napokon belül hiánytalanul megkerült. Egy cigaretta sem hiányzott belőle. A BABONÁS ASSZONY Prágában egy kedves régi asszonyismerősömet kerestem fel. Amikor átléptem lakása küszöbét, nagyon, de nagyon megörült. Gyanús volt nekem ez a nagy öröm, és ezért megkérdeztem az okát. Erre az asszony nevetve azt válaszolta, hogy lánya, aki orvosnak készül, éppen most ment vizsgázni, és tapasztalatból tudja, ha én ilyenkor megjelenek, akkor sikeresen leteszi a vizsgát. Erre én ugyancsak nevetve azt ajánlottam, hogy máskor a vizsga előtt küldjön nekem egy táviratot, én megjelenek, és minden rendben lesz. Az asszony kissé szégyenkezett, mégis makacsul kitartott babonája mellett, sőt azt is elmondta, ha a vizsga napján találkozik egy asszonyismerősével, akkor semmi reménye lánya vizsgájában. Ezt már több ízben tapasztalta, úgyhogy ilyenkor munkába is kerülőúton jár, csak azért, hogy ne találkozzék vele. Arról, hogy a leánya elkészült-e a tananyaggal, nem esett szó köztünk, annál több szó esett azonban a vizsgáztató tanárról, aki szegény már annyira szenilis, hogy azt sem tudja, mit kérdezett a diákjától. íme, ilyen örömöket szerzek én jelenlétemmel ismerőseimnek. Esküszöm, hogy az egészről nem tehetek, mint ahogy arról sem tehetek, hogy a lány aznap sikeresen letette a vizsgát. AKI ELTÉVEDT PÁRIZSBAN Ugyancsak Prágában találkoztam egy Dunaszerdahelykörnyéki barátommal, akit évek óta nem láttam. Igen megörültünk a véletlennek, amely összehozott bennünket, és a kérdések tömegével árasztottuk el egymást. Így tudtam meg tőle, hogy egyazon időben tar* tózkodtunk Párizsban. Vidáman azzal szórakoztunk, hogy kisebb élményeinket mondtuk el egymásnak. Azzal büszkélkedtem, hogy engem az idegenek párizsinak néztek, mert mindennap legalább ketten, hárman szólítottak meg, és megkérdezték tőlem, hogy merre van ez vagy az az utca. Persze csak dadogva tudtam válaszolni, hogy magam is idegen vagyok itt. Barátomnak azonban sokkal érdekesebb élménye volt. Az történt vele, hogy a sok járkálás, csavargás közepette eltévedt Párizsban. El tudom képzelni, hogy ez nem lehetett nagyon kellemes érzés ilyen gyönyörű embervadonban, ha az ember egy szót sem tud franciául. Ö pedig nem tudott, viszont esze az volt, és ötletekért nem kellett neki a franciákhoz fordulnia. Francia nyelvtudás nélkül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy bement egy telefonfülkébe, az M-betűnél nyitotta ki a telefonkönyvet.'.. és ekkor elkezdte olvasni a neveket. És íme, nem kevesebb mint 17 Molnár név sorakozott a párizsi telefonkönyvben. Nem habozott sokat, felhívta az egyik Molnárt, valaki felvette a kagylót. ő pedig nyomban magyarul kezdett beszélni. Nyíltan feltárta kínos helyzetét és kérte az ismeretlen Molnár segítségét. Az pedig örömmel rendelkezésére állt, csak arra kérte, mondja meg, melyik utcában van és hogy melyik házszám előtt fogja várni. Az utcát tudta, csak a házszámot nem, kérte hát, hogy várjon, pár perc múlva megmondja. Egyszóval sikerült az ötletét megvalósítania. Remek embereket ismert meg Molnárékban, elsőrangú vacsorában, vendéglátásban részesült. Nemcsak ő örült segítőkészségüknek, hanem Molnárék is örültek, hogy segíthettek. A családfő mérnök volt, közel három évtizede él már Franciaországban, de még ma is igen örül a magyar szónak. Barátomat kérték, látogassa meg őket, amikor kedve tartja. Ű mag arra kérte a kedves Molnárt, hogy egyszer látogasson el a dunaszerdahelyl járásba, hogy a szíves vendéglátást méltóképp visszonozhassa. SZABÓ BÉLA Ilii • A PÁRIZS és Nizza között közlekedő különleges gyorsvonaton, a Mistral-on mozielőadásokat szándékoznak tartani. A vetítőteremnek átalakított vasúti kocsiban forgatható fotelek szolgálnak majd üdülőhelyül, a kocsi mindkét végére vásznat szerelnek és a középen felállított vetítőgép egyidőben mindkettőre vetíteni fogja a filmet, hogy a közönség választhasson: menetiránynak fordulva, vagy annak háttal óhajtja-e nézni az előadást. liNfliiiift Az Apollo-12 és „utódai" Alig néhány nap telt el attól a pillanattól, amikor az Apolló— 12 két űrhajósa, Charles Conrad és Alan Beán a holdkomppal Holdat ért és megkezdte a kitűzött tudományos program végrehajtását. A Hold körül megtett tizenharmadik keringés után a holdkompban levő két űrhajós elválasztotta jármüvét az anyaűrhajótól, amelyben társuk, Richard Gordon maradt, és megkelje az egy óránál valamivel hosszabb ideig tartó leereszkedést a Hold jelszínére. Alig néhány nap telt el azóta, s már szinte természetesnek tartjuk a holdraszállást... „Pontosan a kijelölt helyen vagyunk!" A Holdra való leereszkedés a földi irányítóállomással szorosan együttműködve történt. A földi irányítás pontosságának felbecsülhetetlen szerepe volt, mivel a holdraszállást megelőző percekben az űrhajósok nem látták a felszínt. Az űrhajósok térképek alapján előre megismerkedtek azzal a tájjal, amely akkor tárult a szemük elé, amikor a Holdra érnek. Ezért tartja a tudományos világ az Apollo—12 sikeres útja legnagyobb eredményének azt a néhány szóba öszszefoglalt jelentést, amelyet a földi irányítóközpontnak a holdraérés után Conrad elragadtatottan mondott: „Pontosan a kijelölt helyen vagyunk!" A laikus nehezen tudja elképzelni, mi minden rejtőzik e siker mögött, annak ellenére, hogy a repülést a legtökéletesebb műszaki eszközökkel biztosították, minden lehetőségre gondoltak és semmit sem bíztak a véletlenre. Az egyik tudományos kommentátor így foglalta össze a Holdra való repülés legkritikusabb mozzanatait: Az első veszély akkor adódhat, amikor induláskor a hordozórakéta első fokazatának egyik vagy több hajtóműve felmondaná a szolgálatot. Az egész rakéta ugyan felemelkedne a Földről, de nem lenne elég ereje, hogy elegendő sebességgel a magasba lendüljön, esetleg nem tartaná meg az egyensúlyt és felborulna. Ebben az esetben a LES mentőrendszer lépne életbe, amely a parancsnoki fülke csúcsán levő 11 méter hosszú rakétából áll. Szükség esetén a LES elválaszthatja a parancsnoki fülkét a SAXURN rakétától és biztonságosan a földre juttathatja az űrhajósokat. Ha a Föld körüli repülés közben kijavíthatatlan hibát állapítanának meg az űrhajósok, szintén visszatérhetnek a Földre. Ebben az esetben kis korrekciós hajtóműveket és fékezőfülkét vehetnek igénybe. Veszélyesebb a helyzet a Hold környezetében. Amennyiben ugyanis a Hold elfordult oldalán következne be eltérés a meghatározott repülési pályán, ennek kiegyenlítésére különleges hajtóművet kell igénybe venni; ha ez időben nem kapcsolódna ki, az APOLLO túlságosan sokat veszítene a sebességéből és lezuhanna a Hold felszínére. Legveszélyesebb a holdfelszínre való leszállás, mert ezt a műveletet az űrhajósok kézileg végzik. A leszállás egyik feltétele az, hogy sima, sziklák és kráterek nélküli terepet válasszanak ki. Az APOLLO—12 esetében a leszállás helyét régen az indulás előtt meghatározták azoknak a speciális fényképeknek a segítségével, amelyeket a LUNAR ORBITER szonda, illetve az APOLLO—8, 9 és 11 készített. A leszállás helyének végleges kiválasztását azonban az űrhajósoknak kell elvégezniük a holdfelszín közvetlen felmérése alapján. Erre mindössze három percük van, mert egyébként teljesen kifogyna a leszállást lehetővé tevő hajtómű hajtóanyagkészlete. A helyzet válságossá válhat az utolsó másodpercekben, amikor a holdkomp alatt porfelleg támad és az űrhajósoknak teljesen „vakon" kell holdat érniük. Elég lenne, ha beleütköznének egy néhányméteteres szikladarabba, a holdkomp felborulna és nem volna remény a menekülésre. A holdfelszínről való visszaindulás nem tűnik különösen veszélyesnek. Csupán szokatlan, mert teljes mértékben nem lehet kipróbálni a Földön. Bonyolultabb az a repülési manőver, amely a Hold vonzóköréből való elszakadáshoz szükséges. Ez a Hold elfordult oldala mögött történik. Amennyiben itt a rakétahajtómű nem kapcsolódna be, az űrhajósok a Hold foglyai maradnának és bizonyos idő múlva — amennyiben a Föld és a Nap gravitációjában valamilyen zavar következne be — megváltozna az űrhajó pályája, s az APOLLO lezuhanna a Holdra. Ellenkező esetben, ha a rakétahajtómű idejében nem kapcsolódna ki, az űrhajósok visszatérésük közben mellőznék a Földet és elpusztulnának a naprendszer bolygóközi térségében. Az utolsó veszélyes mozzanat a földi légkörbe való visszatérés, amikor a parancsnoki fülke fél órával a földreérés előtt — a súlycsökkenés érdekében — elveti a hajtóművet" és az irányítás lehetősége nélkül repül. Csupán pontosan meghatározott szög alatt, „csapódhat be" a légkörbe, mert nagyobb szög esetén visszapattanna a levegőrétegektől és hosszú időre elrepülne a Földtől, kisebb becsapódási szög esetén pedig a levegő okozta súrlódás következtében izzásba jönne és elégne. Visszatérés a Holdról A leszállás, majd az expedíciós személyzet holdi tartózkodása közben az anyaűrhajó változatlanul tovább rója a köröket a parkolópályán. Időnként —amíg a leszállóhely horizontja felett van — kapcsolatot tud tartani az expedíciós személyzettel. A visszatérés műveletelt akkor lehet megkezdeni, amikor az összeköttetés zavartalan. Ebben a fázisban a földi irányltóközpont is kapcsolatban van a két űrjárművel, s igen pontosan meg lehet határozni a felszállás időpontját. A részletekről ezt olvassuk a szakirodalomban: Legelőször a holdomp két fokozatát vá'asztA második holdexpedíció tagja az Intrepid holdkomp közelében. Jobbra a televíziós kamera. ják külön a kötőelemek robbantásos eltávolításával. Említésre méltó ugyanis, hogy magát a holdkompot két egységből állították össze. Az egyik, a leszálló fokozat a Holdon marad, s csak a felette elhelyezett felszálló fokozat tér vissza az anyaűrhajóhoz. A Holdon maradó leszálló fokozat a visszatéréskor a felszálló fokozat indítóállványaként szolgál. Ezután a meghatározott időponttól kezdve az előírt ideig működtetik a felszálló fokozat hajtóművét. Különösen fontos, hogy minden a lehető legpontosabban egyezzék a kidolgozott programmal. Hiszen ha a hajtóművet a kelleténél tovább működtetnék, annyit fogyasztana el a hajtóanyagból, hogy nem maradna belőle az esetleges pályaváltoztató manőverekre, s a holdkomp utasai elpusztulnának. A holdkomp egy csavarvonalhoz hasonló, valójában ellipszisekből összetett pályán éri el az anyaűrhajó parkolópályáját, Antikor az űrhajót itt mintegy 300 méterre megközelítette, hajtóművét ismét működésbe hozzák, s a kissé felgyorsított járművel manőverezve utolérik az űrhajót. Ezután a randevút, a holdkomp és az űrhajó öszszekapcsolását a már kikísérletezett r módon hajtják végre. A további műveletsorozat: az űrutasok átszállása — jobban mondva átmászása — az anyaűrhajóba, valamint az űrhajó visszaindítása a Föld felé. Hogyan tovább? Az egymást követő APOLLOholdutazások az égitest különböző pontjaira irányulnak. Feltételezhető, hogy a Hold kőzetei nem azonosak az égitest egész felszínén, s a talajviszonyok is eltérőek. Különbségek lehetnek más fizikai jellemzőkben is, sőt az sem lehetetlen, hogy bár az APOLLO—11 expedíciója alkalmával nem találtak holdi mikroorganizmusokat, ilyenek a Hold más tájain előfordulhatnak. Az APOLLO—12 sikeres repülése kétségtelenül fényt derít számos tisztázatlan kérdésre. Elősegíti ezt egyebek között a Holdon hagyott önműködő szeizmométer és egyéb készülék is, amelyek rendszeresen fogják sugározni mérési adataikat a földi állomásoknak. Az APOLLO—12 újból bebizonyította, hogy az ember tartózkodhat és mozoghat a Holdon s egyúttal igazolta az Apolloprogram precizitását. Nem kisebb jelentőségű, hogy az emberiség már elő tud állítani olyan megbízható műszaki eszközt, amely lehetővé teszi a bolygónkon kívüli repüléseket és meg tudja választani a legcélszerűbb és legbiztonságosabb repülési pályát. Az Apolló-űrhajók még csak pályafutásuk elején állnak. Még nyolc tagjuk indui el a következő négy évben a Holdra, hogy egyre igényesebb programot teljesítsen. Az APOLLO—13 valószínűleg 1970 márciusában végez felderítő akciót a Fra-Mauro fennsíkon s újabb kőzetmintákat hoz a Földre. Az APOLLO—14 indulását 1970 júniusára tervezik; ennek a Censorinus-kráterben kellene leszállnia. Az Apollo—15 tervezett útja 1970 novemberében valósul meg; célpont a Littrow-kráter környéke, a Hold-egyenlítőtől északra, ahol a szeizmológusok vulkáni tevékenység nyomait sejtik. A további menetrend: APOLLO—16: — indulás 1971 márciusa, célpont a Kopernikus-kráter; APOLLO—17: indulás 1971 vége, célpont a Tychode Brahe-kráier környéke (ez az űrhajó visz magával valószínűleg először holdjárművei); APOLLO—18: indulás 1972 tavasza, cél a Marius-kráter; APOL- . LO—19: indulás 1972 második f fele, cél a Schröter-völgy (ki akarják vizsgálni, mi az oka az itt tapasztalható titokzatos fényjelenségeknek); APOLLO— x 20: indulás legkésőbb 1973 elején azzal a küldetéssel, hogy , felderítse, volt-e valamikor vlz | a Holdon. D. j. *