Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-11 / 291. szám, csütörtök

Méltón emlékezünk meg Fogadás történelmünk legjelentősebb eseményéről Ülést tartott az SZLKP Központi Bizottságának elnöksége a prágai várban (ČSTK) — Az SZLKP KB el­nöksége Štefan Sádovský első titkár vezetésével szerdán ülést tartott. Az ülésen megvitatták Cseh­szlovákia felszabadítása 25. év­fordulója ünnepségeinek poli­tikai megszervezését. Az ün­nepségek tervezete abból a tényből Indul ki, hogy a 25 év­vel ezelőtt lejátszódott esemé­nyek a csehszlovák és a vi­lágtörténelem egyik legjelen­tősebb újkori mérföldköve. Csehszlovákiában 25 évvel ezelőtt a nemzeti felszabadu­lásért és a demokráciáért ví­vott harc szerves része az em­beriség nemzetközi harcának és haladásának. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a dolgozók politikai aktivitását és alkotó kezdeményező lendületét támo­gatni fogja a politikai szervező munka, hogy így ismét egy lé­nyeges lépéssel előbbre jus­sunk Szlovákia gazdasági és politikai viszonyai konszolidá­lódásának útján. A pártszervek és az alapszervezetek, az ál­lami közigazgatásban, a nem­zeti bizottságokban és a társa­dalmi szervezetekben dolgozó kommunisták minden erejük­kel azon lesznek, hogy méltó keretben folyjanak le a felsza­badítási ünnepségek előkészü­letei és az ünnepf rendezvé­nyek. Az elnökség a továbbiak so­rán megvitatta az egyházpoli­tikával kapcsolatos politikai el­járásra vonatkozó intézkedé­seket s ezekkel kapcsolatban határozatokat fogadott el. A tárgyalásokon az elnök­ség felülvizsgálta a FITEZ (Film- és Tévé-Művészek Szö­vetsége) tevékenységét a bra­tislavai tévé-stúdióban az 1968­as év folyamán, és megállapí­totta, hogy nagymértékben el­hajlott eredeti küldetésétől a film- és tévéalkotőművészek érdek és jogvédelmétől, és a politikai küzdelemben a jobb­oldali opportunista elemek oldalára állt. Ezzel kapcsolat­ban az SZLKP KB megfelelő intézkedéseket hozott. A továbbiakban az elnökség megvitatta és jóváhagyta az ál­lami kitüntetésekre előterjesz­tett párttagok névsorát, végül káderkérdésekkel foglalkozott. (ČSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök szerdán a prágai várban fogadta Evžen Erbant, a Cseh Nemzeti Tanács újonnan megválasztott elnökét, aki bemutatta a köztársasági elnöknek dr. Vladimír Ambruzt, Véroslav jediičkát és Franti­šek Tomant, a Cseh Nemzeti Tanács alelnökeit. A legfelsőbb cseh képviseleti szerv vezetői tájékoztatták a köztársasági elnököt a CSNT legutolsó plenáris üléséről és e szerv legközelebbi feladatai­ról. Részvéttávirat (ČSTK) . — Csehszlovákia Kom­munista Pártjának Küzponti Bi­zottsága a következű rászvéttávira­tot küldte a Guadeloupei Kommu­nista Pártnak a párt főtitkára el­hunyta alkalmából, aki a caracasi repülőszerencsétlenség áldozata lett: Kedves Elvtársak) Megrendüléssel értesültünk Ev­remont Géne elvtársnak, a Guade­loupei Kommunista Párt főtitkáré nak tragikus halálárúi. Evremont Géne elvtársat a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom je­lentős személyiségeként ismertük. Fogadják mély részvétünket: Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Gustáv Husák első titkár Közlemény a csehszlovák-magyar tárgyalásokról Csehszlovák küldöttség (ČSTK) — December 8-tól 10-ig tartott Prágában a cseh­szlovák—magyar gazdasági és tudományos-műszaki vegyes bi­zottság VII. ülése, melynek be­fejező részében aláírták a bi­zottság VII. ülésének jegyző­könyvét. A jegyzőkönyvet cseh­szlovák részről Miloslav Hruš­koviő, a csehszlovák küldöttség vezetője, a CSSZSZK miniszter­elnök-helyettese, magyar részről a magyar küldöttség vezetője, dr. Ajtai Miklós, a Magyar Nép­köztársaság Minisztertanácsá­nak alelnöke írta alá. A bizottság értékelte az el­múlt időszakban végzett tevé­kenységét, s megállapította, hogy a gazdasági és a műsza­ki-tudományos együttműködés a bizottság 1967. évi VI. ülésén elfogadott elvekből indult ki. Rendkívüli figyelmet szentelt az 1971—75. évi népgazdasági fejlesztési tervek koordinálá­sának. Ennek érdekében foly­tatólagosan kétoldalú szakta­nácskozásokat tart az 1970. év első felében. Az ipari együtt­működés szakaszán elsősorban a közúti közlekedési eszközök­ről, a gyenge- és az erősára­mú elektrotechnikáról, meg-, munkáló-gépekről tárgyaltak. 1970-ben mindkét fél igyekszik megteremteni a feltételeket a kölcsönös árucsere fejlesztésé­re. Dr. Ajtai Miklóst, a magyar küldöttség vezetőjét fogadta dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára és Jozef Lenárt, a CSKP KB titkára is. A magyar küldöttség a tegnap esti órák­ban Prágából hazájába utazott. Eredményes együttműködés (ČSTK) — A Népi Kamara és á Nemzetek Kamarája külügyi bizottságai tegnap Prágában folytatták munkájukat. Az együttes ülés munkaprogram­jának első pontja a csehszlo­vák—szovjet tudományos-mü­szaki együttműködésről szóló jelentés volt, amelyet Miloslav Hruškovič, a szövetségi kor­mány alelnöke, a Szövetségi Műszaki és Beruházási-Fejlesz­tési Bizottság elnöke ismerte­tett. A Szovjetunióval 21 év óta ífolytatott tudományos-műszaki együttműködés során közel 13 ezer csehszlovákiai szakember látogatott a Szovjetunióba, mintegy 5300 teljes műszaki do­kumentációt kaptunk, ebből 300 Ipari létesítmény terveit. Cseh­szlovákiába kb. 7000 szovjet szakember látogatott és mint­egy 2000 komplett műszaki do­kumentációt adtunk át a szov­jet partnernek, ebből 200 beru­házási építkezési tervet. A kormány alelnöke hangsú­lyozta, hogy az elmúlt időszak­ban a nagy politikai nyomás ellenére sem következett be szakadás az együttműködésben. Ezt bizonyítja többek között a múlt év októberében a szovjet képviselőkkel tartott tanácsko­zás. A párt- és kormányküldöttsé­gek 1969. évi tanácskozásai új lehetőségeket nyújtanak az együttműködés további fejlesz­tésére. Beszéde befejező részében Hruškovič elvtárs határozottan visszautasította azokat az alap­talan rágalmakat, melyek sze­rint a csehszlovák—szovjet tu­dományos-műszaki együttműkö­dés nem előnyös. Kijelentette, hogy az együttműködésből szár­mazó gazdasági haszon az együttműködés kezdete óta meghaladta a 10 milliárd koro­nát. SZOCIÁLIS KÉRDÉSEK a Nemzetek Kamarája ülésének napirendjén (ČSTK) — A Nemzetek Kamará­jának szociálpolitikai bizottsága tegnapi ülésén a jövő évi szövet­ségi állami költségvetési törvény­javaslatról tárgyalt. M. Stancef szövetségi munkaügyi és népjóléti miniszter ismertette a törvényjavaslatnak a szóban forgó minisztériumot érintő fejezetét, majd részletezte a munka jutal­mazásából eredő és a szociális jö­vedelmekkel kapcsolatos problé­makört. Egyebek között közölte, hogy minisztériuma a bérpolitiká­ban a gazdasági viszonyok foko­zatos konszolidációját, az infláció veszélyének csökkentését, s főleg a piac szükségleteinek kielégítését tartja szem előtt. A körülmények mérlegelése után a minisztérium úgy döntött, hogy ar. árpolitikában a stabilizációt fogja szorgalmazni. Ez azt jelenti, hogy a bérpolitiká­ban ennek megfelelően csökken­teni kell a globális béralap eddi­gi túl gyors Iramú növekedését. A szociális jövedelmeket illa­túén a jövő évben néhány pozitív módosításra kerül sor. Vonatkozik ez elsősorban az anyasági járulék bevezetésére, az alacsony nyugdí­jak összegének a felemelésére, amennyiben a nyugdíj a nyugdíjas egyetlen jövedelmi forrása. Magá­nyos egyéneknél a felemelt nyug­díj 500, házaspároknál 850 korona lesz havonként. A népjóléti szolgáltatások zömét ma a szociális intézetek alkotják, amelyekben az év végéig bezáró­lag 51 000 férőhely van, ebből 10 ezer az ifjúság számára. A jövő évi terv szerint ezekben az inté­zetekben 4,5 százalékkal növekszik a férőhelyek száma, az iljúsági intézmények 3,5 szzalékkal. A lakosság szociális jövedelmé­nek fontos részét alkotja a beteg­biztosítás, pontosabban a táppénz. Ebben az évben az állami költség­vetés erre 13 milliárd 382 millió koronát fordított. A jövő évben ez a tétel 14 miliárd 78 millió koro­nára emelkedik. a KOST ülésén (ČSTK) — Ma kezdődik Moszkvában a KGST végrehajtó bizottságának 44. ülése. Az ülé­sen Csehszlovákia küldöttsége is részt vesz František Ha­mouz miniszterelnök-helyettes­nek, Csehszlovákia állandó KGST-képviselőjének a vezeté­sével. Hamouz elvtárs elutazá­sa előtt tájékoztatta a ČSTK tudósítóit az ülés napirendjé­ről. A 44. ülés napirendjén első­sorban a tagállamok szorosabb együttműködésének problema­tikája szerepel, konkrétan 'az állandó bizottságoknak a ter­vek egybehangolására vonatko­zó javaslatai, a termelés sza­kosítása és az ezzel összefüggő kooperáció, valamint az egyes árucikkek 1971—1975-ös évek­re vonatkozó közös termelési tervének kidolgozására irányu­ló javaslatok. Az ülésén a to­vábbiakban megvitatják még a nemzetközi közgazdasági inté­zet létesítésére vonatkozó ja­vaslatot. Ez az intézet a szo­cialista országok világrendsze­rének gazdasági problémáival foglalkozna. Ezenkívül kijelö­lik a legfontosabb tudományos és műszaki ágazatok problé­máit, amelyeknek megoldása érdekében célszerű a tudomá­nyos és műszaki kutatás koor­dinációjának keretében kihasz­nálni az együttműködés legha­tásosabb formáit. Szovjet vendégek a Rudé právo szerkesztőségében (Folytatás az 1. oldalról) (ČSTK) — Az SZKP KB ha­zánkban tartózkodó tanulmányi küldöttsége tegnap — látogatá­sának első napján — a Rudé právo szerkesztőségében tett lá­togatást, ahol Miroslav Moc fő­szerkesztő fogadta a kedves vendégeket. Az SZSZK kormánya az 1970. évi gazdasági feladatokról tárgyalt (Folytatás az 1. oldalról) A kormány a továbbiakban megtárgyalta az SZSZK 1970. évi állami költségvetését. Jóvá­hagyta az állami költségvetés­ben előirányzott bevételeket és kiadásokat, határozatot hozott az állami eszközökkel való gazdálkodás hatékonyságának fokozására és megtárgyalta az 1970. évi állami költségvetés­ről az SZNT elé terjesztendő törvényjavaslatot. A Szlovák Szocialista Köz­társaság kormánya ezen az ülé­sén tárgyalt továbbá a vállala­ti adókról és a társadalombiz­tosítási járulékról szóló törvény tervezetéről és az 1970. évi szlovákiai áralakulások tervé­nek javaslatáról. ROGERS ISMERTETTE AZ AMERIKAI TERVET (Folytatás az 1. oldalról) Tel Aviv — Az izraeli légi­erői szerdán ismét támadta a Szuezi-csatorna déli részén el­helyezkedő egyiptomi állásokat. A Tel Aviv-i katonai szóvivő közölte, hogy a támadó gépek sértetlenül visszatértek állo­máshelyükre. A katonai szóvi­vő szerint kedden éjjel egy iz­raeli katona életét vesztette a jordániai—izraeli határon tör­tént aknavetőtűz során. Az UPI hírügynökség tájéko­zott forrásokból nyert értesü­lése szerint Golda Meir kije­lölt miniszterelnök szerdán tá­jékoztatta Zalman Sazar állam­elnököt az új, 24 tagú „nemzeti egységkorrtiány" megalakításá­ról. Meirnek tehát hat hétbe tellett, míg a koalíciós alkudo­zások eredménnyel zárultak. Megkezdődtek a moszkvai tárgyalások Moszkva — Szerdán a Kreml­ben Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Nyikolaj Podgornij megkezdte tárgyalásait az Egye­sült Arab Köztársaság párt- és kormányküldöttségével. Az EAK küldöttségét Anvar Szadat, az EAK elnökének személyes kép­viselője, az Arab Szocialista Unió legfelsőbb végrehajtó bi­zottságának elnöke vezeti. Izraeli—szíriai tüzérségi párbaj Damaszkusz — Tegnap délu­tán a damaszkuszi rádió—adását megszakítva—közölte, hogy 14,15 órakor nagyarányú tankcsata bontakozott ki az északi fron­ton az izraeli és szíriai erők között. A damaszkuszi katonai szóvivő nyilatkozata szerint a rádió rendkívüli adásakor a csata még tartott. Bővülnek az algériai—líbiai kapcsolatok Algír — Buteflika algériai külügyminiszter visszatérve öt­napos hivatalos líbiai látogatá­sáról, kedden este kijelentette, hogy a két ország kapcsolatai­ban új korszak kezdődik. Bu­teflika rámutatott az aláírt egyezmények jelentőségére, amelyek közül elsősorban a kőolajtermeléssel összefüggő egyezményt emelte ki. Buteflika látogatásának ide­jén egyezményt írtak alá al­gériai—líbiai gazdasági, tudo­mányos-műszaki és kulturális bizottságok létrehozásáról. Lá­togatása befejeztével Buteflika külügyminiszter Bumedien el­nök nevében algériai hivartalos látogatásra hívta meg a Líbiai Forradalmi Tanács elnökét, Ka­zafi ezredest. A látogatás idő­pontjáról később döntenek. A francia kormány álláspontja Párizs — Maurice Schumann külügyminiszter a miniszterta­nács szerdai ülésén ismét kifej­tette kormánya álláspontját az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatosan. Hangsúlyozta, hogy kormánya helyesel minden olyan lépést, amely elősegítheti az enyhülést. Ennek azonban szerinte az a feltétele, hogy az értekezletet gondosan előké­szítsék, mégpedig kétoldalú tár­gyalások útján. A kormányülésen Pompidou köztársasági elnök megjegyzé­seket fűzött a mezőgazdasági Közös Piac finanszírozási prob­lémáiról Brüsszelben folyó tár­gyalásokhoz. Hangsúlyozta, hogy változatlanul elsőrendű fontos­ságot tulajdonit a mezőgazdasá­gi finanszírozás _ problémája megoldásának. A minisztertanács ülésén szó volt a francia kormány állás­foglalásáról az Európa Tanács pénteken Párizsban megnyíló ülésén tárgyalásra kerülő ja­vaslattal kapcsolatban, amely indítványozza a görög ezrede­sek rezsimének kizárását a 18 nyugat-európai ország külügy­minisztereit magábafoglaló tes­tületből. Lapjelentések szerint a fran­cia kormány Svájchoz hasonló­an, ellenzi a kizárási indítvány elfogadását. Ezt az álláspontot azonban mindezideig hivatalo­san nem erősítették meg. Az angol alsóház jóváhagyta a kormány nigériai politiká ját A nigériai kormány közleménye London — Az angol alsóház kétnapos külpolitikai vitájának befejezéseképpen kedden este 254 szavazattal 84 ellenében jó­váhagyta a Wilson-kormány ni­gériai politikáját, amelynek ér­telmében továbbra ís fegyvere­ket szállítanak az államszövet­ségből kivált Biafra ellen küz­dő nigériai központi kormány­nak. A vitát lezáró beszédében Ge­orge Thomson külügyminiszter­helyettes közölte az alsóházzal: a nigériai központi kormánytól biztosítékot kapott, hogy repü­lőgépei nem intéznek támadá­sokat a biafraiak számára nap­világnál légiúton érkező se­gélyszállítmányok ellen, sem a kirakásukra szolgáló uli-ihiala-i repülőtér ellen, amikor azon a nemzetközi Vöröskereszt szál­lítógépei tartózkodnak. Lagos — A nigériai kormány kedden kiadott közleménye sze­rint Portugália egyik központja azoknak a tevékenységeknek, amelyek célja repülőgépek szál­lítása és önkéntesek toborzása a biafrai lázadók számára. A nyilatkozat bizonyítékképpen is­mertette Gil Pinto de Souza portugál pilóta vallomását, aki­nek Biafra felé tartó repülő­gépe nigériai területen lezu­hant. A portugál pilóta kijelentette, hogy Elefántcsontparton, Portu­gál Guineában és több más af­rikai országban a biafraiak ja­vára tevékenykedő szervezetek működnek és a portugál polgári és katonai hatóságok minden eszközzel előmozdítják a szaka­dárok ügyét. Dávid A. Morse átvette a Nobel-békedíjat Oslo — A Nemzetközi Munkaszervezet főigazgatója, Dávid A. Morse tegnap délu­tán a norvég fővárosban át­vette a Nobel-békedíjat, ame­lyet a Nemzetközi Munkaszer­vezetnek adományoztak meg­alakulása 50. évfordulója al­kalmából. D. A. Morse a ma­gas kitüntetés átvételekor hangsúlyozta, hogy a Nobel-díj jobb munkára ösztönzi a nem­zetközi szervezetet, amely igazságosabb társadalom kié­pítésére és a világbéke megte­remtésére törekszik. AZ OSZTRÁK KORMÁNY ked­di ülésén jóváhagyta a fejlődő országoknak nyújtandó segít­ségre vonatkozó tervezetet. A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Bukarest — A Román Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának tegnap Bukarestben megkezdődött plenáris ülésén részt vesznek az Államtanács tagjai, a miniszterek és a me­gyei párttitkárok is. A szer­dán közzétett napirend szerint a Központi Bizottság megtár­gyalja az 1970 évi állami terv és költségvetés javaslatát, va­lamint néhány belpolitikai kér­dést, a mezőgazdasági szövet­kezetek tagjainak nyugdíjeme­lését, a pártaktíva és a dolgo­zók jobb tájékoztatását a párt és állami szervek tevékenysé­géről valamint a párt és az állam bel- és külpolitikájáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom