Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-08 / 288. szám, hétfő

Súlyos vereség Moszkvában Szovjetunió—Csehszlovákia 8:2 (1:1,3:1,4:0) A moszkvai téli stadionban lejátszott mérkőzés iránt ballatla nul nagy érdeklődés nyilvánult meg. Ez érthető is, hiszen a stockholmi világbajnokság áta — amikoris mindkét alkalommal a csehszlovák válogatott szerezte meg a győzelmet — a két nagy vetélytárs nem találkozott. A mérkőzés moszkvai időszámítás sze­rint 18.00 órakor kezdődött, de már a kora délntáni órákban a szurkolók nagy tömege vette körül a stadiont és igyekezett je­gyet szerezni az érdekesnek ígérkező mérkőzésre. Azok, akik kiegyensúlyozott küzdelmet, magas színvonalú já­tékot vártak, bziony nagyon csa­lódtak, mert az első harmadtól el­tekintve a találkozó teljesen egy­oldalú volt. A csehszlovák csapat jól kezdett, többször veszélyezte­lett a szovjet kopu előtt, és Ho ŕesovský révén meg is szerezte a vezetést. Nem kellett azonban sokáig várni a másik gólra sem. A szovjet válogatott Igyekezete nem volt eredménytelen. Egyenlí­tett és ezzel egy csapásra átvette a játék irányítását. A második harmadban, de főképp az utolsó húsz percben a csehszlovák válo­gatott teljesen alárendelt szere­pet játszott és a szovjet együttes tagjai szinte játszi könnyedséggel ütötték a gólokat. A csehszlovák csapat az első harmadban kétségtelenül kitűnő teljesítményt nyújtott, a legerő­sebb felállításban szereplő szov­jet együttes ellen. Később azonban a játékosokon szemmel láthatólag a fáradtság jelei mutatkoztak, ami elsősorban annak tulajdonít ható, hogy az elmúlt két hét alatt kilenc nehéz nemzetközi mérkőzést játszottak. A szovjet csapat idegesen kezdett, miután azonban egyenlített és megszerez­te a vezetést jelentő gölt, a játé­kosok megnyugodtak, és a tőlük megszokott precíz játékkal köze­lítették meg Lacký kapuját, és nyolc ajkalommal ki is használ­ták helyzeteiket. A szovjet válo­gatott lényegesen jobb teljesít­ményt nyújtott, mint a döntetle­nül végződött Kanada elleni mér kőzésen és bebizonyította, hogy megfelelően tud alkalmazkodni az új játékszabályokhoz. A gólokat a következők szerez­ték: Petrov 2, Mihajlov, Polupa­nov, Malcev, Harlamov, Kuzkin, Sztarsinov, illetve Horeäovsky. Il­ii Holik. (-*») Kanada—Svédország 5:2 (1:0,3:1,1:1) Kanada válogatottja a Csehszlo­vákia elleni mérkőzések után Moszkvában meglepően jól szere­pelt. A sorozatos mérkőzéseken nyújtott teljesítményük arról ta­núskodik, hogy a játékosok kitű­nő erőnléttel rendelkeznek, l amennyiben a világbajnokságon 'profijátékosokkal töltik fel a csapatot, minden bizonnyal egy nagyon erős együttes játszik majd Kanada színeiben a jövő év) vi­lágbajnokságon. Már az első harmadban meg­mutatták oroszlánkörmüket, s bármennyire Igyekeztek a svédek, nem tudták megakadályozni, hogy a kanadalak megszerezzék a ve­zetést. A 17. percben Heíndl ki­cselezte a svédek védelmét, a ka­pu elé játszott és McMillan a há­lóba ütötte a korongot. A második harmad elején a svéd válogatott kettős ember­előnyhöz jutott, amelyet a 4. percben Lundström kihasznált g l:l re egyenlített. Néhány perccel később Hock révén a kanadalak ismét megsze­rezték a vezetést, majd a 10. |ierc­ben Harris góljával 3:l-re nüvolte a kanadai válogatott előnyét. A harmad végén Mc Kenzie góljával 4:l-re húztak el a kanadaiak. Az utolső húsz percben a kana daiak ismét lendületesen kezdtek, 5:l-ne növelték előnyüket, de utá na mintha megelégelték volna a gólszerzést, játékuk elszürkült, .le lassult és a 10. percben a svédek Eckberg révén 5:2-re szépftenl •adtak. A mérkőzés végéig egyik csapat sem tudott már gólt szerez­ni és így ez maradt a végered­mény. |k) Kanada—Finnország 10:1 (1:0,4:0,5:1) A kanadaiak csak nehezen lem dűltek játékba, a második és az utolsó harmadban azonban nyo­masztó fölényben voltak, és egy­re-másra ütötték a gólokat. A fin nek gyenge teljesítményt nyújtot­tak és így nem csoda, hogy súlyos vereséget szenvedtek. A Slávia férfi röplabda együttese szombaton kikapott a brnói csa­pattól. de tegnap szoros küzdelemben legyőzte a Vítkovicét. Fel­vételünk a győztes mérkőzésen készült. (Alexy felvétel) A KOSARAK ALAH TÖRTÉNT A hét végén a férfi ós a női kosárlabda ligában folytatódtak a küzdelmek a bajnoki ponto­kért. A szlovákiai együttesek válta­kozó sikerekkel szerepeltek. Férfiak: Baník Prievidza— CH Pardubice 101:81 (47:41), Orbis Praha—Sparta Praha 60:85 (37:46), Tesla Žižkov—VS Praha 101:105 (59:40), Orbis Praha—VŠ Praha 59:93 (30:51), Baník Handlová— Dukla Olomouc 81:89 ( 47:45), Tesla Žižkov—Sparta Praha 85:111 (35:62), Baník Prievidza—Dukal Olomouc 76:79, Baník Handlová— CH Pardubice 89:91. Nők: Sparta Praha—Orbis Pra­ha 67:50 (29:31), Iskra Kijov—Lo­komotíva Košice 78:86 (35:25), KPS Brno—Lokomotíva Bratislava 83:80 (39:42), Univerzita Brno— Tizenötödik: BULGÁRIA Á labdarúgó VB utolsó előtti se­lejtező mérkőzésén Bulgária 3:1 (2:0) arányú győzelmet aratott idegenben Luxemburg válogatott­ja ellen. Bulgária ezzel csoportja első helyére került, bejutott a VB 16-os döntőjébe. A csoport vég­eredménye: Bulgária 9, Lengyel­ország 8, Hollandia 7, Luxemburg 0 pont. A VB 18-os döntőjének eddig is mert 15 résztvevője a következő: Amerikából: Brazília, Uruguay, Peru, Mexikó, El. Salvador. Afrikából: Marokkó. Európából: Anglia, NSZK, Szov­jetunió, Belgium, Svédország, Olaszország, Csehszlovákia, Bul­gária, Románia. A döntő 18. résztvevője Auszt rália vagy Izrael lesz. Slovan Bratislava 69:71 (38:37), T) Gottwaldov—NHKG Ostrava 75:55 (47:27), VS Praha—Lokomo­tíva Ostí nad Labem 78:48 (40:21), VS Praha—Orbis Praha 103:82 (40:34). Sparta Praha—Lo­komotíva Clst! nad Labem 59:34 (33:12), Iskra Kijev—NHKG Ost­rava 76:49 (48:21), Univerzita Br­no—Lokomotíva Bratislava 58:52 (29:29). KPS Brno—Slovan Bratis­lava 67:65 (35:33), TJ Gottwaldov —Lokomotíva Košice 53:64 (33:28). • • • Nemzeti liga — nők: Slávia Ži­lina—Iskra Svit 46:44, Stará Tura —VSS Košice 54:71, Myjava—Slávia Prešov 51:76, Slavla Bratislava—; Ser&d 61:39. Slávia ÜK Bratislava —Dubnica 20:0, (KONT). Lokomo­tíva Bratislava B—Ružomberok 48:33, Slovan Bratislava B—Slá­via Banská Bystrica 48:64, Férfiak: Stará Tura—Slávia Pre­šov 34:83, Myjava —VSS KoBtee 69:43, Slávia P. Bratislava—Dub­nica 20:0 (KONT). Slávia ÜK Bra­tislava— Sered 74:25, Lokomotíva Bratislava B—Slávia Banská Byst­rica 49:80, Slovan Bratislava B— Ružomberok 41:50, Jitilava az elődöntőben A Dukla Jihlava jégkorong csa­pata mintegy 3000 néző előtt Kla­genfurtban 8:2 (3:0, 4:1, 1:1) arányban győzött az AC Klagen­furt ellen a BEK második mérkő­zésén. Mivel «z elsőt 7:4-re nyer­te, bejutott az elődöntőbe, ahol a Szpartak Moszkva szovjet baj­nokcsapat lesz az ellenfele. A má­sik elődöntőn a CSZKA Moszkva — a kupa védője — a Leksand IF (svéd)—HC Chaux de Fonds (Svájc) mérkőzés győztesével ta­lálkozik. Csehszlovákia nyerte a Király Serleg tenisztornát Immár huszonegyedszer külde­nek kontinensünk válogatott te­niszcsapatai a svéd király által adományozott serlegért. Az idei küzdelmek során Csehszlovákia. Svédország, Nagy-Britannia és az NSZK került a legjobb négy közé. A kölni fedettpályán döntötték el e négy csapat sorrendjét Csehszlovákia —Nagy-Britannia 2:1. Zedník 6:2, 3:6, 20:18 arány­ban legyőzte Stlllwellt, Kukal vi­szont 6:4, 6:3 arányú vereséget szenvedett Cöxtól. A két ország ta­lálkozójának küzdelmét a páros döntötte el, a Kukal—Zedník ket­tős 6:2, 14:12, 6:8, 4:6. 6:3 arány­ban bizonyult jobbnak. Svédország—NSZK 2:1. A nyu­gatnémet Bungert és -a svéd Bengtsson aratott győzelmet az egyesben, s azután a svéd páros 10:12, 6:4. 3:6, 8:2, 6:3 arányban harcolta kl a győzelmet A Király Serleg döntője: Cseh­szlovákia—Svédország az első nap után 1:0. Zednik 6:4, 7:5 arányban legyőzte a svéd bajnok Nakan Zahret. Vasárnap Kukal is nyert Bengtsson ellen 8:1, 5:7, 11:9 re. Csehszlovákia ezzel a Király Ser­leg győztese lett. A harmadik helyért: Nagy Bri­tannia—NSZK 2:0. A sportfogadás hírei ŠPORTKA: I. húzás: 4, 22, 24, 40, 43, 44. 9PORTKA! H. húzás: 4, 7, Ifi, 1», 23, 29. PRÉMIUMOK: A 49. játékhéten őt Kčs 60 000, egy Kčs 40 000 és egy Kis 20 000 összegfl prémiumot fizetnek ki. Szlovákiából csak egy fogadó nyert prémiumot, aki i T) Jednota ŤreníSín Irodájában adta le 125192 sorozat- és 7408 sorszá­mú szelvényét. Nyereménye 80 000 korona. AUTÓ-NYEREMÉNYEK: A 10 autó nyeremény közül ezúttal hat Szlo­vákiának Jutott. A nyertes szelvé­nyek: Pošta Bardejov (0B0183 — 88), TJ Slovan Bratislava (508043 — 4294), TJ Jednota Trenčín (803287 — 792), Pošta Brezno (417684 — 1358), T) Spartak Trna­va (805225 - 1058), TJ Tatran Pre­šov (799882 — 16 165). Svédország—NDK 3:5 (0:0,3:3,0:2) Az NDK együttese az első har­madban kitűnően állta a svéd együttes rohamalt, és a második harmadban ls egyenrangú ellen fele volt a svédeknek. Az utolsó húsz percben meglepetésre meg­szerezték a vezetést, sőt a győ­zelmet is. A svéd csapat ezen a találkozón nagy hibaszázalékkal látszott. Finnország—NDK 9:3 (4:0,3:0,2:3) A világbajnokság Két nagy rivá­lisa ezen a találkozón is ádáz küz­delmet vívott. Az NDK együttese a finnek elleni eddigi találkozók során a legnagyobb vereséget szen­vedte el. Nagyon gyenge teljesít­ményt nyújtott, és sokkal rosszab­bul játszott, mint a svédek elleni mérkőzésen. Három sportágban A CSEHSZLOVÁK bajnokságért Brnöban bonyolították le az or­szágos férfi egyéni tornászbajnok­ságot. A következő gyakorlatok Után a gottwaldovi Skoumal veze­tett a prágai Fejtek és az ugyan­csak prágai Netušil előtt. Nem állt rajthoz sérUlés miatt a baj­noki cím védője, Miroslav Reisent­haler (Dukla Praha). Eredmények: összetett verseny: 1 Vávlac Skoumal. (TJ Gottwal­dov), 111,0 p, 2. Miloslav Netušil t Dukla Praha) 110,60 p, 3. Jlfl fejtek (CH Praha) 108,95 p. Az egyes szereken a következő versenyzők nyertek bajnokságot: talaj Skoumal 18,75 p, Lóugrás: Mudflk 18,80 p, Lólengés: Fejtek 18,65 p, Gyflrü: Skoumal 18,55 p, Korlát: Netušil 19,20, Nyújtó: Skoumal 19,0 p. • • • Chomútov volt a színhelye ax országos kötöttfogású blrkflzó baj­nokságnak. A tavalyi bajnokok közül senkinek sem sikerült meg­védenie elsőségét. Kellemetlen meglepetést Jelentett a rendezők számára, hogy a Dukla Hodonfn, amely 11 versenyzőt nevezett be, egyetlen birkózót sem állított rajthoz. Az országos seregszemlé­re a fiatalok előretörése volt Jel­lemző. Eredmények: — 57 kg: 1. Nec­kaŕ (Baník Ostrava), 2. Kasl (Lo­komotíva Plzeň), 3. Kovái (Spar­tak Snina). 62 kg: 1. Nepustil (Baník Ost­rava), 2. Tóth, 3. Stupka (mind­kettő Union Teplice). S8 kg: 1. Klement (VT2 Chomú­tov), 2. Pešta (Skoda Plzeň), 3. Kováč (Spiartak Snina). 74 kg: 1. Mácha (Baník Ostra­va), 2. Janota (Union Teplice), 8. Böhm (CH Bratislava). 82 kg: 1. Müller (CH Praha), 2. Turek (VTŽ Chomútov), 3. Lundák ICH Praha). 90 hg: 1. Sebetovsky (VTŽ Cho­mútov), 2. Feiferllk (Skoda Pl­zeň), 3. Novotný (Dukla Proste­iov). 100 kg: 1. Loukote (Skoda Plzeň), 2. Bartuňek (Union Tepli­ce), 3. Sedílek (TJ Nový JiCln). 100 kg felett: 1. Kubát (VTZ Chomútov), 2. Kment (CH Praha), 3. Vavrlíka (Slavoj Plzeň). • • • Zsolnán került sor az országos női és leány cselgáncsbajnokság megrendezésére. Az egyes súlycso­portokban a következő cselgán­csozók szerezték meg a bajnoki elmet: Nfik: 54 kg: Sustáková (BSP VI nohrady Bratislava), 58 kg: Zup­ková (Slavoj Havífov), 83 kg: Ko­Jecká (Slávia Prešov), 68 kg: Do­pytová (Slavoj Vršovice), nehéz­súly: Veselá (VS Praha). Ifjúsági lányok — 53 kg: Zbo­filová (Slavoj Vršovice), 56 kg: BInová (Slávia VS Praha), 59 kg: Dluhošová (Slezan Opava), 64 kg: Pokorné (Zbrojovka Brno), 84 kg felett: HlaváCková (LIAZ Jablo­nec). A bajnokság legtechnikásabb versenyzőnője címet Sustáková (BSP Vinohrady Bratislava) nyer­te. KAPUZÁRÁS AZ NB I-BEN Bajnok: négypontos előnnyel AZ ÚJPESTI DÓZSA KIESETT EGER és EGYETÉRTÉS Havas pályákon, melankolikus hangulatban vettek búcsút a ma­gyar labdarúgó NB I csapatai az 1969-es idénytől. A marseillel vész ulán általános érdektelenség mellett zajlottak le az utolsó forduló mérkőzései. Egy jellemző adat: az idényzáró rangadón a Ferencváros—Honvéd találkozón 1208 fizető néző didergett a Nép­stadionban. Fáztak a nézők a többi pályán is, s csak a játékvezetők egy egy téves ítélete, nem pedig a játék paprikázta fel őket. A bajnokság színvonala az elmúlt hetekhez képest nem esett — nem volt miből. Minden lényeges kérdés már korábban eldőlt, csu­pán az volt a vitás, hogy az Eger mellett ki lesz a második kiesfl. Miután a jelöltek mind döntetlenül játszottak, az egeri együttes mellett a budapesti Egyetértés vett búcsút az NB I-től. Az Új­pesti Dózsa amely már korábban biztosította bajnoki cfmét az utolsó pillanatban egyenlített a Csepel ellen, de igy is egypon­tos előnnyel végzett az élen., a Honvéd előtt, amely a hajrában lelépte a Ferencvárost. Ás ősszel erősen visszaesett zöld-fehér együttes kis hi|án harmadik helyét Is elvesztette a |M hajrázó Vasas előtt. Az utolsó fordulóban 22 gól esett. A lista éllovasai az utolsó fordulóban nem jeleskedtek a gól­lövésben. A gólkirály az újpesti Bene lett 27 góllal, 2. Puskás (Vasas) 25 góllal, 3.-4. Farkas (Vasas) és Kozma (Bp Honvéd) egyaránt 21 góllal. OJPEST—CSEPEL 1:1 (0:0). Góllövők: Nagy László, illetve Pető. A Fazekas ás Dunai II. nélkül pályára lépő bajnokcsapat a sír­ból hozta vissza az egy bajnoki pontot. A lelkes csepeliek a má­sodik félidő derekán az előrehú­zódott Pető révén vezetéshez ju­tottak. Ezt követően az újpesti szurkolók olyan hevesen tüntettek Birkás Játékvezető ellen, hogy csak egyperces szünet után foly­tatódhatott a küzdelem. A lila­fehéreknek a hosszabbítás percé­ben sikerült csak az egyenlítés. FERENCVÁROS—HONVÉD 2:S (1:2) Góllövők: Branikovics, Novák, il­letve Pusztai (2), Komora, Hor­váth (öngól) és Karakas. Az utolsó öt percben biztosí­totta fölényes győzelmét a ven­dégcsapat. A Ferencváros kezdett jobban és Branikovics révén meg­szerezte a vezetést. A félidő kö­zepén feljött a Honvéd, játékosai lobban mozogtak a havas talajon, s az első 45 perc már a katona­csapat 2:l-es vezetésével ért vé­get. A 80. percben Novák tizen­egyesből egyenlített, de két perc­cel később Ismét vezetéshez Ju­tott a Honvéd. Kocsis ragyogó cselsorozata után Horváth lábáról pattant a kapuba a labda. A mér­kőzés hajrájában a 40. fis a 42. percben Pusztai és Karakas biz­tosította a Honvéd főlényes győ­zelmét. SALGÓTARJÁN—VASAS 0:1 (0:0) Góllövő: Vidáts. Érdekes, Izgalmas játékot ho­zott a találkozó. A két bajnoki pont sorsát eldöntő gól a 87. percben esett, Vidáts fejeséből. MTK—DUNAÚJVÁROS 0:0 A papírformának megfelelő eredmény született. Az első 45 percben mezőnyfölényben játszott a Dunaújváros. Szünet után ne­gyedóráig MTK rohamokat látha­tott a közönság, majd kiegyen­lített Játék következett. A Duna­újváros jobban bajrázott, de csa­tárai meddőnek bizonyultak. KOMLÚ—EGER 1:1 (0:0) Góllövők: M ercei, illetve Tóth. Az NB—I-től búcsúzó Eger lelkei játékot nyújtott, nem adta fa) a küzdelmet és az Időnként fölé­nyeskedő Komló ellen megérde­melten szerezte meg a búcsúpon­tot. TATABÁNYA—SZOMBATHELY 2:0 (1:0) Góltövök: Monostori és Ladinsky. Jóiramú mérkőzés sok csúsz­kálással. A szombathelyi csatá­rok úgyszólván semmi veszélyt Sem jelentettek Rothermel kapu­jára. A hazaiak biztos győzelmet arattak. RÁBA ETO—EGYETÉRTÉS 1:1 (1:1), GóllOvők: Kegluvicb (tizenegyes­ből), Illetve Kucharovszky. A 10. percben Korsóst a 16-oson belül buktatták és a megítélt 11­sst Keglovlch értékesítette. A 37., percben Kuchársky egyenlí­tett, de többre már nem futotta az együttes erejéből. Küzdelmes mérkőzésen, Irreális pályán — reá lts eredmény született. DIÚSGYÖR—PÉCS 3:3 (3:1) Góllövői: Vas (2), Gál, illetve Máté (2), és Tüske. Az elsfi 45 percben hengerelt a Diósgyőr, és már 3:0-ra vezetett, amikor egy perccel a szünet előtt Máté szépített. A második 45 percben feltámadt a pécsi együt­tes, és kiharcolta az egyik baj­noki pontot. AZ NB I VÉGÁLLÁSA: 1. U. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. Ferencváros 30 4. Vasas 30 5. Rába ETO 30 6. Pécs 30 7. Csepel 30 8. Tatabánya 30 9. MTK 30 10. Salgótarján 30 11. Szombathely 30 12. Komló 30 13. Diósgyőr 30 14. Dunaujváros 30 15. Egyetértés 30 10. Eget 30 20 8 2 18 B 6 15 9 6 10 3 9 12 10 8 18 8 6 11 10 9 10 812 10 7 13 10 5 15 7 1112 514 11 7 9 14 9 5 18 8 915 5 718 83:27 48 66:28 44 66:33 39 72:43 39 53:36 34 41:38 32 37:36 32 33:41 28 43:53 26 29- J9 25 28:44 2S 21:37 24 31:51 23 28:48 23 30:52 21 23:84 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom