Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-28 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

Interpelláció táncdalügyben A Nemzetgyűlés elnöke a szónoki emelvényre lépett és zengő hangon belekiáltott a mikrofonba: — Sági Tóth Tibor képviselőtársunk kfván interpellációt benyújtani táncdalügyben. Képviselőtársaim feszült figyelemmel vették tudomásul a bejelentést, majd óriási tapsvihar közepette kiabálták: — Halljukl Halljuk! Fehér zsebkendőmmel megtöröltem gyöngyöző homlokomat, igazítottam egyet a szemüvegemen, kotorásztam kissé a zsebeimben, de miután semmiféle papirost nem találtam, csak úgy, papír nélkül, valami csodálatos ékesszólással szónokolni kezdtem a mikrofon előtt az emelvényen: — Tisztelt Nemzetgyűlés! A táncdalkedvelők sokmilliós tábora nevében kívánok szólni, jobban mondva, felháborodottságomnak hangot adni. Mert kétségtelen, tisztelt képviselőtársaim, hogy alig van valami, amivel oly keveset törődnénk, mint a táncdal. Egyenesen felháborító az a közöny, amellyel társadalmunk ilyen közérdekű és közhasználatú valami iránt viseltetik, mint amilyen a táncdal! Mi történik itt, barátaim? Beszélünk beszélünk, de a táncdalról egy mukkot, annyit sem hallunk. Hát hogyan képzeljük el a kulturális megújhodást, elvtársak, ha még csak Táncdalügyi Minisztériumunk sincs? Hol vagyunk mi a művelt világ mögött, ha még egy vacak Táncdalkutató Intézettel sem rendelkezünk? Vajon hol kulloghatunk a világranglistán az évente rendezett táncdalfesztiválok számát illetően? Hát nem kultúránk szégyene, hogy évente alig 5—6 táncdalfesztivált rendeznek csak hazánkban? Hát nem szemlesütve, arcpirító szégyenkezéssel vehetjük csupán tudomásul, hogy nálunk még nem terjed a „Hetenként egy táncdalfesztivált!" mozgalom? Hát napirendre térhetünk afelett, hogy átlagban csupán minden harmadik fiatal válik nálunk táncdalénekessé? Hát nem tarthatatlan állapot-e, hogy a táncdalok ez idő szerint a rádióműsornak mindössze csupán mintegy ötven százalékát teszik ki és hogy még kereskedelmünk nem hozott forgalomba olyan új típusú tranzisztoros rádiót, amely naponta 24 órán át csakis táncdalokat sugároz? Hát nem tragikomikus, hogy nálunk még jócskán akadnak egyének, akik a népdalnak nevezett giccses, szirupos, érzelgős, minden korszerűséget, ritmust és szépséget nélkülöző förmedvényeket még ismerik és előnyben is részesítik a táncdalokkal szemben? A Nemzetgyűlés összes jelenlevő képviselői szinte valamennyi szónoki kérdésemet hangos „úgy vanozással", tapssal. fogadták, én pedig még tüzesebben folytattam: — Javasolom tehát, hogy legkésőbb a következő hónap elsejétől létesítsünk Táncdalügyi Minisztériumot és annak keretében táncdalfejlesztési főosztályt, a táncdalfesztiválügyek főosztályát, a táncdalszövegmegfejtő- és magyarázó főosztályt és még egynéhány főosztályt. Alakuljon meg továbbá az Országos Táncdalfesztivál Iroda, amely gondoskodna róla, hogy nálunk is elterjedjen a „Hetenként egy táncdalfesztivált!" mozgalom és különféle korcsoportok és szakmák részére is szervezzenek fesztiválokat. Mint például a bilin ülők és óvodások táncdalfesztiválja, úttörők és cserkészek, tizenévesek és huszonévesek, keresztmamák és kismamák, nagypapák és nagymamák, rádióhallgatók és tv-nézők, sporthorgászok és bélyeggyűjtők, újságolvasók és kaktusztermesztők, cukrászok, cipészek, kéményseprők, kombájnvezetők stb., stb., táncdalfesztiválja. Alakuljon különbizottság annak biztosítására, hogy ne csak a hetilapok közöljenek rendszeresen táncdalkottákat és szövegeket, hanem a napilapok is és a fesztiválok győztes dalait röpcédulák formájában a légierő repülőgépei is szórják le rendszeresen falvakra és városokra, íme, egy jó példa a háborúk gyilkos eszközeinek békés célokra való felhasználására! Javaslataim is osztatlan sikert arattak. Míg zúgott a taps, megszólalt bennem a Belső Hang: — Ejnye-ejnye, mr van veled, megbolondultál, hogy meggyőződéseddel ellentétes nézeteket hangoztatsz a Nemzetgyűlés előtt? De a Belső Hangot is elfojtotta az egyre csak tomboló taps. Még nagyon sok mindent szerettem volna mondani. Görcsösen szorítottam a mikrofont. Kinyitottam a számat. Aztán felébredtem ... SÁGI TÓTH TIBOR A PÁL UTCAI FIÚK Tizenkét éves lehettem, amikor Molnár Ferenc ifjúsági regényét egy sarokban elbújva „egy szuszra" elolvastam. Nagyon meghatott... 15 év múlva ismét viszontlátom a megszeretett Nemecsek Ernő történetét, szélesvásznú, színes filmen — és érdekes — most is meghatódom! Talán olyan naiv maradtam volna, mint másfél évtizeddel ezelőtt voltam, hogy^ meghatódom egy gittegyleten vagy egy homokháborún? Hiszen a grundcsata és az akörüli hősködés igazán csak naiv, gyerekes „felnőttesdi" rafinált és szentimentális „molnári" befejezéssel... Vajon miért szorítja a torkom most ts a kis Nemecsek füvészkertl kalandja? Több ez a film vagy más, mint a regény? Nem több, és csupán annyiban más, hogy film. jó film! Fábry Zoltán nem kis feladatra vállalkozott. Tapasztalatból tudjuk, milyen problematikus a népszerű irodalmi anyagok megfilmesítése, ráadásul csupa gyerekszereplővel. Nem könnyíti meg a vállalkozást a szélesvásznú, színes technika sem. Mégis a magyar film történetében — szerintem — ez az egyik legsikerültebb regény adaptáció; gyerek színészeket ritkán látni ilyen jól — nemcsak játszani, hanem — összejátszani, ami sokkal nehezebb. Egykét hamis gesztustól, mozdulattól eltekintve el tudják hitetni szerepüket. Mind érdekes és a regénynek megfelelő típusok. Magyar filmben még nem láthattunk ilyen jó színtechnikát. (Bár ez az amerikai vállalkozó fél, illetve a jó nyersanyag érdeme is.

j A film pozitívuma elsősorban, hogy Molnár hangulatát — és ahogy mondják, a „varázsát" — átmentette a filmszalagra. Mi ez a varázs? A bravúros hangulatfestés mellett a gyermekkor hite, tisztasága és igazságérzete. Megható és hiteles, hogy ezek a fiúk tudják mi a becsület, az igazi barátság, az odaadás, a tisztesség, a szuverenitás, az igazi hősiesség. Megható, hogy becsületesek, „emberiek" még ellenségeikkel szemben is. A harcban is tiszteletben tartják a szabályokat, nem támadnak „övön alul", nem támadnák hátba, elnézőek a gyengébbekkel szemben és ml mindezt elhisszük nekik — ugye kedves elromlott felnőttek? Mert ök hisznek abban, hogy a gyenge fs lehet egyszer erős, a kicsi is nagy, ha hinni mer, ha hinni tud! Persze, ez „varázslat". A valóság, a realitás az egészen más... De aki — akár felnőtt fefjel is — nem tud részese lenni e varázslatnak, az sohasem volt igazán gyermek, és valójában felnőtt sem igazánI „A Pál utcai fiúk" ifjúsági film — mindenkinek... GALAN GÉZA DÉNES GYÖRGY: ÚJ ESZTENDŐ, ÚJ IDŐK HÍVÁSA Hót elszenvedtünk megint egy évet és ahogy nő, úgy fogy az élet, s rakódik egymásra, kövület kövületre a felparcellázott idő, nyomukat betemetve. Már azt sem tudjuk mikor, merre jártunk, a nyárfák lombja rég lehullt, elomlott, már elmosódtak mind a régi dombok, az ifjúság virágos partjai. Hahó! Üj év! Szeretnénk látni még a kelő napot, küzdelemre hajtót, szeretnénk megnyitni azt az ajtót, ami mögött a jövő készülődik. Mert nem tudunk megülni csöndben, resten, csak az a vonzó, ami ismeretlen, amit hátunk mögé gyűrünk, a legyőzött idő, s a kín, mit érte járunk. Az elménk nyugtalan, a vágy még nincs betelve, bukdácsolunk kegyetlen jégverésben, de poklokon is ott kísért az éden, a küzdelemből kigyúrt lét szerelme. Miért e dac, fr sziszifuszi próba, miért avat istenné szenvedésünk? Az idő felel, s Ha el is omlik vérünk, le kell győznünk az óriást, a tengert. KMECZKÓ MIHÁLY: CIRKULÁCIÓ ZALABAI ZSIGMOND: I TÉL, VÁROS, VIRRADAT Ereszek kése öli meg az éjt. Tollászkodik, szememre száll a csillár. Ketyegő doboz az asztalomon: Törlők egyet a naptáron Sós utakon eljött a szerda, nyomában árnyék, keddi magányom. 1ff í VALAMI MINDIG HIÁNYZIK ELÖSZÖR A LEVEGŐ AZTAN a napfény megszokjuk mint a lányok csókjait oztán hiányzik a csend túszként elvitte ágyadból a puhaságot vizedből a tisztaságot szobád falón a színeket összekeverte törülközőjébe temeted arcot a bolyhokban ágyéka lágyát KERESED MUZSIKÁL MINDEN IZMOD ZENG A VEREJTÉKED..: KP* Kr

Á FIT SZITÁSI FERENC: CSILLAGOT ÜLTETTEM: Örült pillanat hasadt ki az időből villámpiros síneken rohant a fájdalom. Megszegtelek, mint a kenyeret villogó késsel szokás, s szemed egébe csillagokat ültettem. s most lombosodik a ragyogás pilláid rácsain túl is. CSONTOS VILMOS: VÁLTÁS Vállamat görnyeszti sok súlyos terhem, te dalolva, vigan lépsz el mellettem. Én csak álmodoztam arról, ami szép, s te ízleled már az élet új ízét. Én port vertem, s ott vesztem benne el, téged az Idő tenyerébe emel: fölmutat, s aki lát, mosolyog feléd. Nem tudod, nem is sejted, hogy az út göröngyeit súlyos talpam törte szét. mnmuBm