Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-04 / 285. szám, csütörtök

JUGOSZLÁVIÁI JEGYZETEK iŕ- , -í' ' ,C"» - . •••• ' "<"' Kútba esett kezdeményezés ? A MINAP érdekes megbeszélésen vettem részt a dunamocsi szövetkezet irodaházának tanácstermében. Hogy md volt a célja? Nyomban rátérek, csak előbb néhány gondolatot... Az értekezlet összefügg azzal, hogy az utóbbi években gondot okozott a gyümölcs és zöldség értékesítése. Gyümölcs- és zöldségtermelő körzetről lévén szó, a probléma itt égető. Már évekkel ezelőtt rebesgették, hogy igen kellene ide egy konzervgyár. Legalább olyan, amelyik képes lenne feldolgozni a „visz-, szamaradt" gyümölcsöt, zöldséget. Így került szóba egy kisebb üzem, amelyet a környék szövetkezetei részben állami támogatással, részben saját erejükből építenek fel. Hosszú ideig csak , elképzelés volt az egész, míg néhány hónapja Asbóth József, a Dunamocsi Helyi Nemzeti Bizottság elnöke olyan értesülést kapott a Komáromi Jnb-től, hogy most már lenne pénz, qsak kezdjenek hozzá. Ezért Asbóth József vezetésével küldöttség ment Magyarországra, hogy megnézze a tiszakécskei konzervgyárat, amelyet négy szövetkezet hozott létre. Sz évente 150 vagon kapacitással többnyire azokat a zöldség-, illetve gyümölcsféleségeket dolgozza fel, amelyeket .frissen már nem tudnak értékesíteni: A példa tehát meg lett volna. Már csak a megvalósítása volt hátra. Igen ám, de itt támadtak a nézeteltérések. A Mezőgazdasági éJ Élelmezésügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium is részletes elemzést kért, mielőtt folyósította volna a pénzt. Egyszerűen tudni akarta, mibe fektetik a pénzt. Az érintett szövetkezetek keretében is megoszlottak a nézetek. Tetszett nekik a tiszakécskei példa, de azt mondták, jó! gondoljuk meg, tényleg ez lenne-e számunkra a legfontosabb. Később a felsőbb szervek sem valami nagyon lelkesedtek a tervezeti konzervgyár felépítéséért. A szak- és pénzügyi embereknek az volt a véleményük, hogy indokolatlan lenne Dunamocson konzervgyárat építeni. Asbóth József azonban továbbra is kitartott eredeti elgondolása mellett. Nem keményfejűségből, hanem azért, mert nem látta elég erősnek azokat az érveket, amelyeket itt-ott az övével szembeállítottak. Az illetékes szervek magatartásában ő inkább az elodázás politikáját vélte látni, azt, hogy az életrevaló javaslat, kezdeményezés újból kútba esik. A kérdési úgy állították fel: egyáltalán szükséges-e ez a konzervgyár, amikor a jövő esztendőben megkezdik az érsekújvári konzervgyár építését, amelynek a kapacitása vetekszik majd a nyugat-szlovákiai kerület eddigi konzervgyárainak összteljesítményével. Nem lenne fölösleges pénzpazarlás most Dunamocson — az újvárihoz mérten — egy aprócska üzem létesítése? A szakemberek szerint ez kidobott pénz lenne. A környező szövetkezetek képviselői is úgy gondolták aztán: ha már társulunk, az állam is segít, olyasvalamit hozzunk létre, ami tényleg megéri a befektetést. Asbóth József viszont zokon vette a dolgot. Az előzetes ígéretek alapján ő már nagydobra verte, hogy konzervgyár épül Dunamocson. Amikor Magyarországon járt, ilyen értelemben nyilatkozott a Kossuth-rádiónak is. Számomra kellemetlen lenne, ha másképpen sülne el a dolog. TISZTA VIZET kellett hál önteni a pohárba. Azt már tudjuk, hogy az illetékes minisztériumok milyen álláspontra helyezkedtek. Viszont azt sem szeretnék, ha az alapjában véve helyes és jó kezdeményezés tényleg kútba esne. A továbbiak során kiderült: a szövetkezetek jelenlevő képviselői sem ellenségei saját maguknak. Szerintük nem konzvergyár kell, hanem más, ennél sokkal fontosabb, ' ami közvetlenül elősegítené a termelést. Retkes Lajos, a búcsi szövetkezet elnöke például így nyilatkozott: „Nekünk konzervgyárra nincs szükségünk. Ha fel is épülne, mit kezdenénk vele itt a korszerű nagy gyár szomszédságában? Csak az érsekújvárlt győzzük majd ellátni nyersanyaggal. Tudtommal a gyár megtervezésénél már a gyümölcstermesztés fejlesztésére is számítottak. Elhangzott itt olyan javaslat is, hogy majd a hullott gyümölcsöt dolgoznák föl. Gyenge minőségű anyagból csak gyenge minőségű árut tudnánk előállítani. Az ilyesmivel vtszont nem állnánk a versenyt. Kinek adnánk el? Ki venné meg? Szerintem egy hűtőtárolóról érdemesebb lenne beszélni. Ha azonban szívem szerint választhatnék, én bizony egy univerzális szárítóüzem, f elépítését tenném mindenek elé. Hogy miért? Azért, mert nyáron felhasználhatnánk lucernaszéna szárítására. Sok fehérjét nyernénk így. A hagyományosan szárított lucernában a legjob körülmények között is 7—

H százalék a fehérje, amúgy meg a 27 százalékot is eléri. Ennek valamennyien egyaránt hasznát látnánk. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekünk nem is igen fizetődne ki konzerválásra termelni. Ha pedig a „Zeleninát" I Zöldségfelvásárló Vállalat J sikerülne a termelök és vásárlók közül kiiktatni, túl lennénk a nagy nehézségeken ..." Soóky Lajos, a madari szövetkezet elnöke így nyilatkozik: „Más volt a helyzet, amíg nem tudtunk az Érsekújvárott tervezett konzervgyárról. Most azonban kár a szót is vesztegetni rá, hogy mi is építsünk egyet. Érteimetlen dolog lenne erőszakolni. szárító azonban nagyon kellene. Közösen tálán boldogulnánk is vele. Ami pedig a hullott gyülmölcsöt illeti: mi többnyire a sertésekkel etetjük fel. Talán okosabban is fel lehetne használni. De akkor sem konzervgyár kell ide, hanem az, hogy legalább annyit fizessenek érte, hogy érdemes legyen összeszedni." Jalsóvsky János, a marcelházi szövetket elnöke szintén azt a nézetet vallja, hogyha már építeni akarnak, akkor az olyasmi legyen, aminek tényleg hasznát veszik. Takács András, a dunaradványi szövetkezet elnöke ugyancsak ellene van a konzervgyárnak. Szerinte ma már értelmét vesztette ez az elképzelés: „Érde• mes azonban t foglalkozni al univerzális szárító építésével. Ez az, amivel tényleg elősegíthetnék a szövetkezetek további gazdasági megszilárdulását. Az öntözőrendszer fokozatos üzem* behelyezése következtében in tenzív takarmánytermeléssel kell számolnunk. A szárítüzem megvalósításával a szárítás és a tárolás kérdését is megoldanánk." Bi e 1 i k Gyula, a virti szövetkezet elnöke ugyan csak a szárító mellett tette le a garast. így nyilatkozott: „Ml tagadás, bennem is felvetődött a konzervgyár építésének a gondolata. A mai ismeretek birtokában azonban kár lenne ezt a dolgot tovább erőltetni. Ei persze nem jelenti azt, hogy a társulás ellen lennénk. Ellenke zóleg. Nem várhatunk mindent az államtól. Ma már vagyunk ml is olyan erősek, hogy a jövő érdekében vállalkozhatunk bizonyos anyagi befektetésre.' Maga a házigazda, Lajos József, a dunamocsi szövetkezet elnöke sem köti az ebet a karóhoz. Egyetért azokkal, akik a konzervgyár helyett a szárítóüzem felépítését jelölték meg elsőszárú feladatként. VALAKINEK talán úgy tűnhet, hogy túlságosan sok helyet szenteltem a hozzászólásoknak, őszintén megmondom, szándékosan tettem. Ezek az emberek nagyon is megfontoltan, alapos hozzáértéssel és felelősségtudattal nyúltak a kérdéshez. Az okos, megfontolt érvelések alapján csak helyeselni tudom, hogy azt építenek, amire a legnagyobb szükségük van. Azt sem mondanám, hogy ezzel kútba esett a kezdeményezés. Ilyesmiről szó sincs. Csak a fontos megelőzte a kevésbé fontosat A befektetett milliók a hozzáértők szerint így sokkal hasznosabb szolgálatot tesznek, s így tálálkozott igazában a társadalom és a környező szövetkezetek érdeke. Nem lesz konzervgyár, de lesz univerzális szárítóüzem. És most már az a legfontosabb, hogy a megegyezés gyakorlati formát öltsön. SZARKA ISTVÁN most a Titanik nevet viselő la kónegyed egy része. Az egyik utánfutó előtt két asszony beszélget. — Megígérték, hogy bevezetik a gázt... S ennek már második napja — mondja Malesevič néni. — Nem tudunk főzni. Aztán elmeséli, hogy sátorban voltak, két napja kapták az utánüitókat. Itt valamivel jobb, mégis sok a baj... Probléma a fürdés, de talán mégis legjobban hiányzik a WC. Talán kissé furcsán hangzik, de így volt... Problémáik azóta megoldódtak. Bár a legnagyobb megpróbáltatás még előttük van: a tél. S ez az egy szó még több megpróbáltatást jelent azok számára, akiknek csak sátor jutott. Harmincezren vannak .. .1 Igaz, hogy a tatarozások folynak, s a tél beálltáig még sokan tető alá kerülnek, de a romba dőlt épületek helyén csak tavasszal kezdődik meg az építkezés. És ezen a vidéken kemény a tél... Viszontlátásra, kedves városunkl Ilyen körülmények között érthető, ha a gyerekeket elvitték a városból. S elképzelhető, milyen lehet egy város fiatalok nélkül. Más megoldás azonban nem volt. A katasztrófa az iskolákat sem kímélte meg. A környék 45 ezer diákja iskola nélkül maradt. Az ország különböző területeiről több mint száz ajánlat érkezett: befogadják a gyerekeket, biztosítják oktatásukat és gondoskodnak róluk. Válogathattak az ajánlatokban. Különvonatok és autóbuszok indultak az ország városai felé ... Szarajevóba, Mostarba, Szabadkára ... stb. Magam is jelen voltam egy ilyen indulásnál. Az egyik középiskolai internátus előtt gyülekeztek, ötszáz gyermek, s ennél jóval több felnőtt ^ szülők és a kíváncsiak. A )ovan jovanovics Zmaj Iskola ötszáz diákja várta az indulást. (Az iskolát a neves vajdasági költőről nevezték el, aki jó barátja volt Arany Jánosnak, lefordította szerbre a Toldyt, s tolmácsolta Petőfi több költeményét.) A tömeg zsongását a hangosbeszélő alig harsogta túl... Gondoltam, a diákotthon egyik erkélyéről jobban körültekinthetek, és elindultam a bejárat felé. Az előcsarnokban középkorú férfi állta utamat. „Ne tovább, életveszélyes" — hangzott a figyelmeztetés. Néhány szó után megértette szándékomat. — Hát jó, de a saját felelősségére .. . Marudzsija Mirko, az Intézet nevelője mellém szegődött, s miközben a romok között felbátorkodtunk a második emeletre, elmondta, hogy az épület öt centimétert süllyedt, megrepedtek a tartóoszlopok, az otthont le kell bontani. A második emelet erkélyéről néhány felvételt készítettem, aztán ismét elvegyültem a tömegben. A hangosbeszélő egyre csak magyarázta: A gyerekek elszállítása biztonságos ... Minden autóbuszban két sofőr van, felváltva vezetnek... Az autóbuszkaraván előtt és mögöttte rendőrkocsi fog haladni. Ezek irányítják a forgalmat, hogy a karaván szabadon haladhasson ... A gyerekek délután öt órakor Grädecra és Zaostrogra érkeznek. .. Orvos, ápoló és felügyelő megy velük... A kitelepítő bizottság arról is gondoskodott, hogy a szülők hírt kapjanak gyermekeikről: újságíró megy a gyerekekkel, aki naponta megírja, hogy élnek, hogyan tanulnak. Jelentését a Ban ja Luka-i rádió mindennap közli. — Kérem az ötödik osztályosokat, szálljanak be a hetedik autóbuszba ... A hangosbeszélőnek többször is meg kellett ismételnie a felhívást, míg megteltek a buszok. Legutoljára szálltak be a tanárok. Felbúgtak a motorok. — Szerencsés utat, s még szerencsésebb visszatéréstI — harsogta a hangosbeszélő egyegy távozó autóbusz után... Zsebkendők lobogtak a magasban. S mire az utolsó, a kilencedik autóbusz is elrobogott, szem nem maradt szárazon. A búcsúztató tömeg nem tudta visszafojtani könnyeit... Én sem... Pedig tudtam, mint a gyermekek hozzátartozói, hogy jó helyre mennek, s ismét visszatérnek ... Másnap reggel ezerkétszáz gyermektől búcsúzott a város... KEREKES ISTVÁN A gyermekek búcsúztatásakor: a gyermek mosolyog, a mama sír... Ottjártamkor 20—24 fokott Mutatott a hőmérő. A nap szórta sugarait. Az utcán könnyetlén öltözve jártak az emberek. A természet játéka azonban nem téveszthetett meg senkit: közeledik a tél... A város elöljáróinak is ez okozza a legnagyobb problémát. Nem alszik ugyan már senki sem a szabad ég alatt, de jól tudják, milyne megpróbáltatás vár azokra, akik a telet nem tölthetik ottthonukban/fü tött szobákban. Közel kétszázötven hazai és külföld iújságíró járt már a városban. Aki az országban tudomást szerzett a katasztrófáról, segíteni akar. S hogy ez a segítség hatékonyabb legyen — az újságírók „szolidaritási víkend" címen akciót kezdeményeztek. Felhívással fordultak az ország mesterembereihez, hogy a hét végét töltsék a földrengés sújtotta területeken, segítsenek az épületek kijavításában. A felhívást szerdán tették közzé és szombaton közel kétszáz mesterember jelentkezett az újjáépítési bizottságnál. Takarót és minden szükségeset magukkal hoztak ... Sőt valamivel többet is: szerszámaikat és segíteni akarásukat. Az újjáépítési bizottság csoportokba osztotta őket. Vasárnap este olyan víkendről tértek haza, amely ugyan nem jelentett számukra pihenést, de az a tudat, hogy nagy bajban segítettek — nemesebb érzés... A siker láttán az újságírók megismételték « felhívást. A hét első napjaiban — szerda déli adat — mintegy ezer mesterember jelentette be érkezését. Elutazásom előtt az akció szervezői arra számítottak, hogy körülbelül 3000 mester tölti a városban a hétvégét. Az ő munkájuknak ls köszönhető, hogy ma már több ezer ember tető alatt, meleg szobákban lakik. De mi lesz azokkal, akik kint rekedtek — vasúti kocsikban, utánfutókban és sátrakban ...? Az előbbiekben még csak hagyján: valamiképpen meleget varázsolnak oda ... A piactér közelében a vízlevezető csatorna mentén kilencven utánfutó sorakozik. Valóságos új lakótelep. Nevet is kapott: Titanik. Helyesebben ezt a nevet örökölte. Itt lakik 30 ezer ember a sátrak alatt