Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-18 / 297. szám, csütörtök

Oj iskola épül Bariban Egy község életében jelentős eseménynek számító dologról ad hírt Ojvári József, a Bári Helyt Nemzeti Bizottság titkára. Levelében arról ír, hogy, a faluban október végén megkezdték egy új iskola építését. És hogy ez mit jelent, arra jellemzésül felhozza, hogy 1960. óta már 17 ízben kérték az Iskola építését, míg végre most a felsőbb szervek megadták rá az engedélyt. Igaz, hogy az iskola állami beruházásból épül, mivel azonban a járási építővállalat munkaerő hiánnyal küzködik, a lakosság hathatósan kiveszi részét a munkából. Elég megemlíteni, hogy csupán november közepéig 150 munkanapot dolgoztak le. Az új iskola megnyitását 1971. szeptember elsejére tervezik. Nagyra becsüljük Bári község lakosságának társadalmi munkáját az új iskola építésében, és az a véleményünk, hogy így másutt is sok nehézséget le lehetne küzdeni, s a falu fejlesztését meg lehetne gyorsítani. Paraszt vagy földműves? Bár nem lehet általánosítani azt a kérdést, melyet Fábián János felsőtúri olvasónk levelében felvet, ennek ellenére megkívánja a nyilvánosságot, annál is inkább, mivel olyasmit panaszol, ami azelőtt egy társadalmi osztály,

t érintett. Ugyanis kifogásolja és sértőnek találja a paraszt és a parasztság szavak használatát, s az az álláspontja, hogy a helyes megnevezés: földműves. Ogy véli, hogy a paraszt kifejezésnek sértő éle van, mert például ha valaki rendetlenséget, illetlenséget követ el, arra szokták mondani, hogy „buta paraszt." Olvasónk véleménye szerint ebből is kitűnik, hogy a „paraszt elnevezés lekicsinyítő, illetve becstelenítő jelző." Végül olvasónk , azt a következtetést vonja le, hogy „a földművelő munkájának mindenkor van olyan jelentősége és értéke, hogy a kellő megbecsülést mindenkitől joggal kiérdemelje." Nem újkeletű kérdés a paraszt vagy a földműves szavak használatú körüli vita és véleményem szerint ma már túlhaladott, mert azzá tették a társadalmi életünkben bekövetkezett mélyreható változások. Emlékszem, hogy a háború előtt, a burzsoá köztársaság idején, majd később, a Horthy-Magy„arországon többször keletkezett • kérdés körül heves vita, bár ft»lytállóbb azt mondani, hogy mondvacsinált, mesterkélt viták voltak ezek, mert ha csak átmenetileg is, de jók voltak arra, hogy a dolgozó parasztság figyelmét eltereljék súlyos gazdasági és szociális helyzetéfői, s e helyett inkább arról disputáljanak, hogy mi a helyesebb kifejezés: a paraszt vagy a földműves? Felvetődött ez a kérdés még a felszabadulás utáni években, is, bár akkor már inkább a múlt csökevényeként. Még inkább annak kell tekinteni ma. A dolgozó paraszt, a szövetkezeti parasztság, az egyénileg gazdálkodó parasztok stb. fogalmak azóta bekerültek a köztudatba anélkül, hogy e fogalmaknak bármi sértő íze lenne. Polgárjogot nyertek az irodalomban, a politikában, az újságírásban, de a mindennapi érintkezésben, a köznyelvben is. Akkor honnan még mindig ez az utóíz? Ogy vélem, magviiarázatként leghelyesebb A magyar nyelv értelmező szótárát idézni, melyben a paraszt címszó alatt többek között a következőket olvashatjuk: „3. fa szocializmus építése előtti nyelvhasználatban, rosszalló f Magukat a néptől elkülönítő, a dolgozó osztályokat lenéző személyek szóhasználatában: az ún. „úri" illem szabályait nem ismerő, és ezért bárdolatlannak, faragatlannak tartott személy, kül. férfi. Közönséges paraszt; nagy paraszt; nagyon durva, neveletlen ember." No, de ez volt, ezt diktálták az „úri illem" szabályai. Ezen viszont — ha még csak csökevényként is jelentkezik — ideje volna már túltenni magunkat. Olvasónk helyesen tette, amikor ezt a kérdést felvetette, annál is inkább, mivel könynyen lehetséges, hogy a dolog, ha kimondatlanul is, de másokat is foglalkoztat. Márpedig vitás kérdést csak nyílt szóval lehet tisztázni. Panaszok a közlekedésre Sok baj van a közlekedéssel, és ha egy«es objektív nehézségeken nem is lehet máról holnapra segíteni, számtalan olyan eset van, amikor elég volna egy kis jóindulat is. Ezt igazolják olvasóink alábbi panaszai is. Mahely Lászlóné vágai (galánta! járás) olvasónk arra panaszkodik, hogy az egyik november végi napon a Vágáröl Alsószerdahelyre közlekedő autóbusz sofőrje, miután az ott várakozó utasok felszálltak, nem volt hajlandó néhány pillanatig várni, pedig az autóbusz után még többen szaladtak. A sofőrt az utasok, köztük olvasónk is, kérték, hogy álljon meg, de a megértés helyett durva választ kaptak. Igaz, hogy az autóbuszsofőröket, ha betartják a menetidőt, senki sem kötelezi, hogy az autóbusz után szaladó utasok kedvéért álljanak meg, de nem is tiltja semmiféle előírás sem. Levélírónk találóan jellemzi: megértés dolga az ilyesmi. Patkó Albert nemesócsai olvasónk azt teszi szóvá, hogy a nemesócsai állomás váróterme — amely pedig hat község vasútállomása — milyen elhanyagolt állapotban van. A váróterem ajtajának már több mint fél éve nincs kilincse, éppen ezért nem lehet becsukni. Ami pedig azt jelenti, hogy a hideg téli szél befúj, s az utasok fagyoskodnak, dideregnek. A helyiséget ráadásul még nem is fűtik. Tavaly még volt ott kályha és fűtöttek, az idén sem kályha, és persze, fűtés sincs. Olvasónk megállapítja, hogy a váróteremben — amely most inkább jégveremhez hasonlít — gyerekek és beteg emberek is tartózkodnak s éppen ezért joggal kérdezi: vajon az a cél, hogy a betegek számát szaporítsák? Teljes mértékben egyetértünk olvasónknak azzal a követelésével, hogy a nemesócsai vasútállomás várótermét sürgősen hozzák rendbe. Dávid Nándor bényei olvasónk nemcsak a maga, hanem a párkányi papírgyár dolgozóinak a nevében is szót emel a gyár előtt levő modern, ám annál gyászosabban kinéző autóbuszmegálló ügyében. Arról van ugyanis szó, hogy, ennek a buszmegállónak az oldalai ki vannak törve, s az autóbuszra várók a hideg télben úgy érzik magukat alatta, mintha a szabad ég alatt álldogálnának. Megérzik ezt az utasok annál is inkább, mivel az autóbusz rendszerint késik és éppen ezért a papírgyár dolgozói azt kérik a párkányi ČSAD kirendeltségétől, hogy az autóbuszmegállót sürgősen hozassa rendbe. Mi is ezt kérjük a ČSAD kirendeltségétől, ám igazságtalanok lennénk, ha mindenért csak a kirendeltséget tennénk felelőssé, és nem szólnánk azokról az ismeretlen vandál pusztítókról, akik az autóbuszmegálló oldalait kiverték. Mert az bizonyos, hogy nem a szél törte ki, hanem azok az alakok, akik kivagyiskodásukat nem a mu-akában, hanem az ostoba pusztításban mutatják meg. Ogy véljük, hogy, a párkányi papírgyár utazó dolgozóinak az érdekei nemcsak azt kívánják, hogy a ČSAD az autóbuszmegállót hozassa rendbe, hanem azt is, hogy ezt a vandál rombolástól megóvják. Ne legyen csak sajtóhiba Múltkoriban egy sajnálatos hiba csúszott az Oj Szóban megjelent egyik hivatalos közleménybe. Ez a közlemény, arról adott hírt, hogy Tornaiján 400 embert foglalkoztató cementgyár épül. Másnap kiderült a tévedés és közölttik is a helyreigazítást: a cementgyár nem Tornaiján, hanem Tornán épül. Ezt u helységnév elírást használja fel Susányi István olvasónk arra, hogy néhány szót ejtsen Tornaija fejlesztésének szükségességéről, a foglalkoztatottság körüli gondokról. Megírja, hogy Tornaijáról naponta több száz férfi jár el távolabbi helyekre dolgozni és sokan közülük csak hetenként járnak haza. Írja, hogy 1958-ban egy ásványvíz palackozó építése már be volt tervezve, de aztán ebből nem lett semmi. Több más konkrét ígéret is elhangzott már, de sajnos, megvalósításukra nem került sor. Igaz viszont, hogy a trencséni ruhagyár épített itt egy részleget, melyben a városból és a környező falvakból több száz nő dolgozik, de ez kevés. Tornaija a rimaszombati járásba tartozik. Köztudott, hogy ez a járás gazdaságilag Szlovákia legelmaradottabb területeinek egyike, s éppen ezért a járás fejlesztésének szükségessége állandóan napirenden szerepel. Nincs olyan kormányprogram-nyilatkozat, amelyben a rimaszombati járásról szó ne esnék. Vitathatatlan, hogy történt is egy s némely dolog a járás érdekében. Ogy tudjuk, hogy a következő ötéves tervben — melynek előkészületei most folynak — további beruházásokra kerül sor és reméljük, hogy Tornaiját is számba veszik. Udvariasabb kiszolgálást Sok a panasz az áruhiányra és az udvariatlan kiszolgálásra. És mennyivel elégedetlenebb az udvariataln kiszolgálással az oly,an ember, aki valahol máshol arról győződött meg, hogy lehetne ez másképpen is. Polgári Irén felsővályi olvasónk azt írja, hogy múltkoriban autóval kirándultak a magyarországi Özdra. Végigjárták az áruházakat s örömmel konstatálták nemcsak az árubőséget, hanem a rendkívüli udvarias és gyors kiszolgálást is. És ha történetesen úgy adódott, hogy olyasmit találtak kérni, ami pillanatnyilag éppen nem volt, akkor az eladó udvariasan közölte: „Sajnos, ez az áru most hiánycikk, de tessék egy hét múlva benézni, akkor talán lesz." Olvasónk ezek után nemcsak a nálunk tapasztalható áruhiányra — s hadd tegyem hozzá rögtön: sok árucikk hiányát semmiféle gazdasági szükségszerűség nem indokolja — panaszkodik, hanem Joggal kifogásolja a sokszor minősíthetetlen hangú udvariatlanságot is. Valóban igaza van, amikor példaként említi, hogy a sokszor oly nyárs, sőt durva „nincs!" helyett miért nem lehetne azt mondani, hogy: „Sajnáljuk, most nincs, de tessék pár nap múlva benézni, hátha kapunk." Végül pedig az áruellátásra és egész kereskedelmünkre jó magatn is csak azt tudom mondani, amit olvasónk ír: A vevő nem lopja a pénzt, hanem megdolgozik érte s éppen ezért joggal elvárja, hogy pénzéért azt vegyen amit akar, és hogy az eladók tisztességes hangon beszéljenek vele. BATKY LÁSZLÓ SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA KÖZÖSSÉGI NEVELÉS A CSALÁDBAN A KÖZÖSSÉGI NEVELÉS a hagyományos felfogás szerint elsősorban az iskolára vagy más nevelési intézményre hárul. Viszonylag ritkán hangzanak el olyan követelmények, melyek más nevelési tényezőket, köztük a családot is bevonásra késztetnék e nagyon jelentős feladat megoldásába. Pedig a családban számos lehetőség adódik a hatékony közösségi nevelésre. Az alábbiakban vázoljuk ezeket a lehetőségeket. A legújabb kutatások bizonyítják, hogy a közösségi élet iránti rokon- vagy ellenszenvre nemcsak az iskolai tényezők, a közösség fejlettsége, a pedagógusok felkészültsége hat, hanem több más társadalmi tényező is. Ezek közé tartozik a család. A családban szerzett tapasztalatok, élmények vagy kibontakoztatják a gyermekek közösségi magatartását, vagy szembefordítják őket a közösséggel, a közülük többen gátlástalanul igyekeznek saját személyiségüket előtérbe helyezni, vagy tudatosan visszavonulnak és teljes passzivitást tanúsítanak. Minden pedagógus tapasztalatból tudja, hogy a népes családból kikerülő gyermekek aránylag gyorsan beilleszkednek a közösségbe, s a közösségi munkában tanúsított aktivitásuk is magas színvonalon van. Pedig ha összehasonlítjuk a családi közösséget az iskolai (osztály) közösséggel, azonnal szembe ötlik a két közösség különbözősége. Az iskolai (osztály) közösség sokkal tágabb, mint a családi közösség; viszonylag gyorsan változik, sokkal gyorsabban, mint a család, melyre éppen az állandóság, a viszonylagos stabilitás a jellemző, s tagjai szinte azonosulnak gondolkodásukban, erkölcsi nézeteikben, szokásaikban stb. Az Iskolai közösségbe csaknem azonos korú, műveltségű gyermekek tartoznak. Közösségi életüket életkori sajátosságaik is meghatározzák. Ezzel szemben a család különböző életkorú, műveltségű és karakterű egyének, gyakran két, sőt három generációt is magába foglaló közössége. Az iskolai (osztály) közösségbe tartozó gyermekek közösen tevékenykednek, s a tevékenység során az egész közösség fejlődik. Ezzel szemben a családi közösség felnőtt tagjai a kialakult szokásrendszeren egyáltalán vagy csak alig akarnak változtatni. Gyakran a fiatalok éppen ezt tartják elviselhetetlennek. A HELYES KÖZÖSSÉGI MAGATARTÁS kialakulásának alapvető feltétele, hogy a gyermekek se a szüleiktől, se pestig a család többi felnőtt tagjától ne kapjanak ösztönzést a közösséggel való szembehelyezkedésre. Á gyermek közösségbe való beilleszkedését jelentősen megkönnyítik, ha kedvezően motiválják magatartását. Az iskolában kialakult közösségi élet feltételezi, hogy a gyermekek konszoliöált családban nevelkedjenek, hogy a család tagjai megfelelő hangnemben érintkezzenek egymással, a családban legyen meg az érintkezés olyan alaptónusa, melyre a kölcsönös megértés, az egymással szemben tanúsított türelem jellemző. A családi nevelés is kulturált emberi magtartást igényéi. Az ingerültség, a féktelen dühkitörések, a nyers modor a gyermeket kezdetben megdöbbenti, gyakran meg is félemlíti, később azonban szánalmat ébreszt benne, és nevetségessé válik előtte az a családtag, aki nem tud uralkodni magán. Nem szükséges bizonygatni, ha a családban rendszeressé válik a viszálykodás, a hangoskodás, a • A SAJTÓVAL szemben legudvariatlanabb filmszínészek és rendezők számára kiírt, úgynevezett Citrom-díjjal az idén Catherine Deneuve-öt, Louis de Funést és Francois Truffaut-t „tüntették" ki a francia filmújságírók. A Narancsdíjat viszont, előzékeny és barátságos viselkedésükért, Francoise Rosaynak, Charles Aznavournak és Yves Róbert rendezőnek ítélték oda. gorombáskodás, az ilyen állapotot a gyermekek sínylik meg^ mert feldúlják nyugalmukat és állandó depressziót idéznek elő náluk. Ezzel szemben az egymás Iránti türelmesség harmonikus egységbe fogja össze a családot. A gyermekközösség nagyon fontos tartozéka a vidámság. Ez egyébként minden egészséges gyermek alapvető személyiségvonása. A jó humor a közösségbe való beilleszkedést is megkönnyíti. Ezért a családban ilyen irányban is kedvezően kell befolyásolni a gyermeket. A szülők és a felnőttek kedélyessége, természetes vidámsága, jó humora „átragad" a gyermekekre is, akik természetüknél fogva vonzódnak a vidámsághoz. Nagyra becsülik azokat a felnőtteket, szülőket, akikben nemcsak a folytonos áldozatvállalástól elfáradt embert látják, hanem olyan egyént, akivel el lehet nevetgélni, tréfálkozni. A CSALÁD, amelyben a gyer- _ mek él, az első közösség, s az ott szerzett élmények hatnak a közösséghez fűződő kapcsolatok alakulására. Élményeket jelentenek a gyermek számára a családokban szokássá vált beszélgetések is, melyek a közös étkezés alatt, vagy a családtagok szabad idejében, az esti órákban szoktak lefolyni. Tartalmukat tekintve nagyon változatosak lehetnek. A témák leggyakrabban az aktuális társadalmi és családi eseményekhez kötődnek. A modern élet azonban egyre nagyobb akadályokat gördít annak elébe, hogy a család meghitt beszélgetésekkel hasson a gyermekekre. A szülők és a család többi tagja más-más időpontban érkezik haza a munkából, külön-külön étkeznek, s rendszerint sietnek is el hazulról, mert más elfoglaltságuk van. Ennek következtében a régen hagyományos közös étkezésekre csak ritkán kerül sor, közös beszélgetésre nincs idő. A család talán sokkal többet van együtt a tv képernyője előtt, mint a közös asztalnál. Emiatt a fontos kérdésekre kiterjedő, s a gyermekek számára nagy élményt jelentő bizalmas beszélgetésekre csak elvétve kerül sor. Igazat kell adni Dobos László magyar kutatónak, aki azt mondja: „Ogy tűnik, hogy a család nevelő funkciója ma leszűkül a gondozásra, mint ahogy a család egyéb hagyományos funkciói is feloldódnak." Ez a tény sajnos nagyon megnehezíti a közösségi sze'llem kialakulása feltételeinek a megteremtését a családban, s egyre inkább csak a gyermekek életfeltételeinek a biztosítása válik a család elsőrangú feladatává. Ezért arra kellene törekedni, hogy minden családban a rendelkezésre álló kevés időt maximális mértékben használják fel a gyermekek nevelésére, és" ahnak keretében a közösségi életre való előkészítésre. GYAKRAN TAPASZTALHATÓ, hogy az otthon félrehúzódó, csendes gyermek az iskolában bekapcsolódik a közösség életébe, feladatait pontosan teljesíti és szervezőmunkára is képes. Ebből arra következtethetünk, hogy a családok összetételének a nevelés szempontjából nincs döntő jelentősége. Sokkal nagyobb jelentősége van a felnőtt családtagok erkölcsiségének, emberi magatartásának, a család tagjai között fennálló kapcsolatok kulturáltságának. Minden esetben az iskolázottság sem döntő, tontosabb az érintkezés hangneme, kiegyensúlyozottsága, a felnőttek példamutatása és megbízhatósága. A család biológiai, kulturális és gazdasági funkciói ugyan megalapozzák a hatékony nevelést, de önmagukban még nem jelentenek teljes sikert. Sokkal nagyobb jelentősége van a család pszichikai funkciójának, befolyásolja a gyermek erkölcsét és harmonikus személyiségének a fejlődését is. A közösségi nevelés szempontjából ezért oly fontos a minden tekintetben kiegyensúlyozott családi légkör. K. D.