Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-14 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

- Lányom, Önnek rendkívüli reflexei vannakl (Jezs - Jugoszlávia) Wevesmtnk ! Újszülöttet látogat a rokonság. Az egyik sógor megjegyzi: - Szép, szép a gyerek, csak egy kicsit gyöngécske. Mire az apa önérzetesen így szól: - Gyöngécske? Hát hogy lehetne különb három hónapi házasság után? Műveletien utcaseprő ••Ml í Tibor Korbeli: Legújabb közmondás: Nem azért eszünk, hogy megtörniük magunkat, hanem azért, hogy másoknak ne maradjon. A férfiak éjjel arról álmodnak, amiről nappal gondolkodnak, a nők viszont éjjel gondolkodnak arról, amiről nappal álmodoznak. Egy párbeszéd: Borzasztó ez a nőszemély. Én már nem bírom vele további - Hót akkor add be a válópert I - Ugyan, hiszen nem a feleségemről beszélek I Női panasz: Teljesen megutáltam Ján*st, mert gyakran Ifiprkol és nem akar feleségül venni I m — Én itt most söpörtem össze, nehogy megpróbáljon valamit Idedobni! (V. Renfcin karikatúrája) Férj és feleség sétál az utcán. A férj titokban egy csinos nő után sandít, mire a feleség rászól: — Én nem értelek, fiam, amint egy csinos nőt látsz, rögtön megfeledkezel arról, hogy nős vagy. — Dehogy feledkezem meg, éppen ellenkezőleg, pont akkor jut eszembe. - Na látják, uraim, ilyen az Ón férjem' Húsz éve nem láttuk egymást és most mégis koszosan, rongyos ruhában és szőrösen fogad I (L, Báča rajza) Az állatkereskedésbe beállít egy nő, és így szól az inasgyerekhez: <— Van kérem majmuk? — Hogyne kérem, rögtön küldöm a főnök urat. Kovácsné sírva panaszkodik Szabőnénak, hogy kél évi börtönre ítélték a fiát. — Aztán megérdemelte a büntetést? — Jaj, dehogyis, hiszen a világ legjobb gyereke volt. Amit lopott, azt mind hazahozta. Szabálytalanságok Laza a munkaerkölcs. Az emberek már nem ls imitálják, hogy dolgoznak. A főnök gyűlést hívott össze saját nézetérték kollektív elismerése végett. A gálánsság lassan kivész a féfiakból. A szegény nflk már annak is örülnek, hogy csak „lassan". Ha megtanultunk volna munkaidőben dolgozni, most nem kellene túlóráznunk. A nő egy dologban mindig léved: a férfiakban. A valóságtól távol állni nem jelenti azt, hogy a jövőt is látfuk. Egy közéleti személyiség monológja: Gyűlésezem, tehát vagyok. Egy rózsaszál szebben beszél ... És a tuzexkorona? Csak a nők néma tekintetet lehetnek sokatmondóak. A kritikusoknak azt is meg kellene magyarázniuk az olvasóknak, miszerint a költök azért is írnak, hogy megélhessenek. így elkerülhetnénk a felesleges nézeteltéréseket. TOMI VINCE - Elnézést, kapitány, de'nincs eldugulva semmi. Más baj van, uram, süllyed a hajó... (Bunte lllustrierte) F

ent takom a hegyen, egy kétemeletes, hatlakásos bérházban. Az eleő emeletről ismerem Ibikét. Húszéves, miniszoknyás, kedves és közvetlen. Jól ápolt szőke haja a vállára omlik. Nyúlánk, kisportolt, tetőtől-tolpig csinos lány. Mai fiatal. Csak éppen a neve régimódi, dehát azt nem ő választotta. Amikor egy vasárnap reggel, jó szomszédokhoz illően, kettesben lefelé igyekeztünk a hegyről, olyan meghitten beszélgettünk, mintha már évek óta ismernénk egymást. — SietekI Lajoskával van randevúm — mondta Ibiké bizalmasan, mintha nekem tudnom kellene, hogy kicsoda is az a Lajoska. Tájékozatlanságomat látva, megjegyezte: — Nahát! Még nem tetszett velem látni Lajoskát? — Őszintén szólva, nem — feleltem. — Tudja, hogy csak két hónapja költöztem ide. A ház lakóin kívül senkit sem ismerek a környéken. — Lajoska pedig mindig velem jár. Két éve udvarol nekem — tájékoztat buzgón Ibiké. — Negyedikes gimnazista voltam, amikor megismerkedtünk. Minden reggel feljön értem a hegyre, s délután megvár a hivatal előtt, ahol dolgozom és hazakísér. — Derék fiú lehet — mondtam udvariasan. — Igazán csak jót tudok róla mondani — helyeselt Ibiké. — Gépészmérnök. Műszaki egyetemet végzett. — Akkor bizonyára jól keres — jegyeztem meg eléggé tapintatlanul, csakhogy valamiképpen el ne veszítsem a beszélgetés fonalát. — Prémiummal egyjütt majdnem négyezret — válaszolta a lány habozás nélkül. — Ez igazán szép, hány éves a fiú? — Huszonnyolc. Éppen hozzám való. — Tehát házasság nincs kizárva — évődtem Ibikével, gondolván, hogy én ls lehetek ennyire indiszkrét, ha már 6 ilyen nagy bizalmassággal és váratlanul beavatott magánéletébe. — Sajnos, ki van zárva — sóhajtott jókorát a lány — pedig aligha tudok elképzelni Jobb férjet nála. Szívesen elvenne, de én nem akarok hozzásen? Akkor meg miért sóhajtozik olyan keserveÖT CENTI — Minden okom megvan rá — mondta bánatosan Ibiké. — Lajoska nagyon Jó parti, sajnálom elszalasztani, de mit csináljak!? öt centivel alacsonyabb, mint én. Bármi történik is, sohasem leszek a felesége ... — Ne haragudjék, de nevetnem kell gyerekes felfogásán, öt centi nem számíthat olyan sorsdöntő kérdésben mint a házasság. — Nem tetszik ismerni a nőket — oktatott Ibike, és hosszú magyarázatba kezdett a nők és a náluk kisebb férfiak kibékíthetetlen ellentételről. Végül is leértünk a hegyről. Búcsúzásul a kezét nyújtotta, felszállt az autóbuszra, de a lépcsőről még visszaszólt: — Most már ugye megérti, hogy nem megyek férjhez Lajoskához... Még mindig nem értettem, de ettől kezdve jobban felfigyeltem Ibikére: kivel jár együtt, ki várja a kapunál és ki kíséri haza? „Ez nem lehet Lajoska" — gondoltam, amikor megláttam Ibikét egy nála jóval magasabb, kisportolt fiú oldalán. Nyílván szakított Lajoskával. Nem lenne csoda: öt centivel alacsonyabb nála a fiú. £s most egy másikkal jár, aki viszont legalább öt centível magasabb Ibi kénél. Meg kell hagyni, összesen tíz centi nem csekély különbség. — Örömmel látom Ibiké, hogy Lajoska ugyan csak megnőtt, amióta nem találkoztunk — mondtam a minap, amikor ismét meghitt kettesben baktattunk lefelé a hegyről. Nem érezte, hogy gúnyo lódom. — Az nem Lajoska, hanem Zoltán — felelte. — Lajoska nem nőtt meg, éppen olyan alacsony mint volt. Zoltán imponál nekem. Felnézek rá ... Nem olyan nyeszlett, mint Lajoska. — Komoly ügy? — El akar venni. Megkérte a kezemet. — Szintén mérnök? — Csak eladó. Havi kétezerkettőszázért. — És hozzámegy feleségül — mondtam olyan hangsúllyal, mintha az előzmények után Ibiké házasságát Zoltánnal most már befejezettnek tekinteném. — Szó sem lehet róla! — tiltakozott Ibiké — Lajoskához megyek. — Dehát Lajoska öt centivel még mindig alacsonyabb magánál! — utaltam korábbi beszélgetésünkre. — Számit is az valamit! Majd magassarkú cipőt hord, én pedig egy kicsit hajlottan járok — nyugtatott meg Ibiké. — Csak nem tetszik elképzelni, hogy egy négyezer forintos férjet kihagyok egy kétezerkétszázért? . .. FÖLDES GYÖRGY (HUP