Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-14 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

egri MüfefeE . A hajóút negyedik napján történt. Holnapután a Leviathan utasai Le Havre-ban partra szállnak, addig miss Lilliannak el kellett döntenie, ki fizesse párizsi számláit, Petersen, a svéd bankár, vagy Mr. Hudley, aki angol ember létére kivételesen szénfekete hajú és koromszln szemű volt, mintha Ibéria ege alatt pillantotta volna meg a napvilágot. Szemtanúk állítása szerint miss Lillian, a Hippodrom sztárja, szörnyen unatkozott a bankár társaságában. Petersen kicsit kopaszodott, és pókhasú volt, de ahhoz kétség nem férhetett, hogy csekkeire mindenkor akadt fedezet. A fekete angol fiatalember viszont .imponáló jelenség volt, remekül szabott ruhái pompás izmokat takartak. Nem holmi bokszvagy rugbysporttól, hanem előkelő pólótól, vívástól és regattázástól szerzett magasabb rendű izmokat. Miss Lilliannak ebben a tekintetben csalhatatlan szeme volt. A szimatja nem hagyta cserben, amikor Mr. Hudleyben kitűnő szerelmi partnert sejtett. Szupé után a bankár karját kínálta miss Lilliannak, és mialatt a táncosnő Petersenbe karolt, a szeme sokatmondóan rávillant a fekete fiatalemberre. Mr. Hudley nyomban elértette a szembeszédet, és a társalgó egyik asztala mellé már hárman telepedtek. A háromszög, ahogy a hajón a társaságot elkeresztelték. A szivarját rágcsáló Petersenre osztották ki nyilván a férfi szerepét, és a kissé titokzatosan fellépő angolra a házibarátét. Petersen felvette a desszertnél elejtett beszélgetés fonalát: — Túlságosan alábecsüli a gyűjtők szenvedélyét, miss Lillian. — A szerelem mellett csupán a pénzgyűjtés szenvedélyének van jogosultsága — állapította meg temperamentumosán a táncosnő. — A magam részéről visszataszítónak tartom ezt a szenvedélyt, ha öncélúvá válik — vetette közbe Mr. Hudley. — Szerintem a pénzgyűjtés ne legyen több, mint célszerű sport. — Más véleményen lesz barátom, ha majd maga is megkopaszodik — nevetett rá miss Lillian. Gondolatban még hozzáfűzte, ha valaki Ilyen fiatal és apollói termetű, bűn volna másnak, mint a szerelemnek rabja lenni. Petersen a kopaszodásra való célzást magára vette, és elnézően mosolygott. — Nem érti a szenvedélyek lényegét, miss Lillian — mondta. — A passziót, ami gyűjtésen és kedvtelésen túl a hasznos, a közérdekű benne. Bizonyos szempontból például az öreg pipák gyűjtése sem nevetséges. Vagy nevetséges volna például az én éremgyűjtő szenvedélyem? Rögtön illusztrálom, mennyire nem az! A mellényzsebéből egy cigarettatárca nagyságú apró, lapos aranydobozt húzott ki és az asztalra tette. A dobozban egy gondosan selyembe burkolt patinás érem volt, akkora, mint egy ezüstdolláros. A bankár hévvel magyarázta: — Nézzék meg jól ezt a kis érmet. Ez Mithridatesz aranya. Lehet vagy kétezeregyszáz esztendős. Nem hiszem, hogy egy tucatnál több van belőle a világon. Az elmúlt héten értesített az ügynököm, hogy New Yorkban felfedezett két példányt. Sajnos, későn érkeztem, csak az egyik érmet szerezhettem meg. kintse meg közelebbről a király hajdíszét. Szalaggal van átkötve és göndör, mintha az imént hagyta volna el a legdivatosabb fodrásztermet. És nézze meg Zeusz székét. Ezerötszáz évvel utóbb a reneszánsz a legcsodálatosabb változatait keltette életre. Petersen egy szerelmes áhítatával simogatta meg az asztalra fektetett aranyat. A szomszéd asztaltársaság felállt, hogy megtekintse a ritkaságot. Egy perc múlva körbe járt az arany. Petersen közben valóságos értekezést tartott a numizmatika hasznosságáról. — Látszólag semmitmondó, és mégis feltár egy egész világot. Látom benne az eltűnt kor kultúráját, következtethetek szenvedélyes gyűjtővel, mint ő volt, s a tudat, hogy kollégára lelt, valósággal izgalomba hozta. — Honnan gondolta, hogy hamisítvány? Talán túlságosan szabályosnak tűntek fel önnek is a haj bodrai? Nézze meg a nagyítómmal... Szabad az érmet! Petersen a társaságra nézett, de hogy senki sem mozdult, megismételte a kérést. Szótlanul néztek vissza rá. — Ott lesz az asztalon — szólalt meg végre a himlőragyás yankee. Az asztalra pillantottak, de érmet nem láttak. Különös, az imént még ott volt valamelyikük kezében, és egyszerre nyoma veszett. Kinél volt utoljára? Miss Lilliannak az az érzése támadt, hogy Mr. Hudleynál. Világosan emlékezett, milyen sóvár szemmel nézegette. A lélegzete elfulladt a gondolatra, ha valaki zsebrevágta az aranyat, csak az angol lehetett. És ilyen emberrel akarta Párizs felé folytatni útját! Egy szélhámossal, egy csalóval! Borzalmas! Kínosan feszengtek. — Talán az asztal alá esett — vélte az arany gazdája, és nyomban megindult az asztal alatt a keresés. Felforgatták az összes szőnyegeket, megmozjóérzéséről és gavallérosságáról, hanem a mi becsületünkről van szó — mondta a himlőragyás. — Tehát rajta, nyúljon a zsebembe! Vagy ha önnek kényelmetlen, elvégezheti más. Petersen tiltakozása ellenére megmotozták egymást. Aprólékos gonddal, mintha körmönfont vámőrök lettek volna. Aki átesett a motozáson, hátravonult. — Megengedi, Mr. Hudley? A fekete hajú angol sápadtan nézett szembe a himlőragyással. — Bocsánat, de a zsebeimbe senkit sem engedek nyúlnil A társaság halkan felsziszszent. Mit jelentett ez? Miért tiltakozik ez az ember, amikor senkinek nem volt a motozás ellen kifogása? Petersen csodálkozva pillantott Mr. Hudleyre. De a himlőragyás félretolta a kis Petersent. — Senki sem vitatja el, hogy joga van ehhez a tiltakozáshoz. És sajnos, senki sem kényszerítheti, hogy alávesse magát a motozásnak. De miután valamennyien átestünk rajta, hogy úgy mondjam, kissé különös.., magára vessen, ha valaki furcsán találja értelmezni szabó* dását. Mr. Hudley halotthalvány arca hirtelen áttüzesedett, Ä Miss Lillian kezébe vette az aranyat, és lekicsinylően mustrálgatta. — Nem is látni, hogy arany volna. Ennyi hűhó ezért a semmiségérti Mit adott érte, ha nem vagyok indíszkrét? — Kétezerötszáz dollárt. — Ejnye, ezért már valami jóravaló, mutatós gyűrűt vagy nyakéket vásárolhatott volna. Bogarasak maguk gyűjtők. Alaposan túlfizette. — Igaza van, alaposan túlfizettem, ha az ön szemével nézem, miss Lillian, mert hiszen az anyag értéke meg sem közelíti a tíz dollárt... De nézze meg jobban. Mit lát rajta? — Semmi különöset. Egyik oldalán egy puffadt, bamba arcot, a másikon, na igen, ez már mutatósabb, egy görögös ruhájú alakot, kinyújtott karjában valami madárral. — Kicsit felületesek a megállapításai — vélte a bankár. — A fej a pontuszl Mithridateszé; elég eszes ember volt a maga idejében. Az érem revers oldalán maga Zeusz ül, jobbjában sast, baljában jogart tart. Teipara fejlettségére, "á nép szokásaira, életkörülményeire. Egy nép mitológiájáról, művészete fázisairól tesz tanúságot ilyen igénytelennek látszó éremdarab. Miss Lillian nagy önuralommal elfojtotta ásítását. — Pályatévesztett ember maga, Petersen. Miért nem lett professzor? A bankár elnézően mosolygott, és abbahagyta az értekezést. — Remek darab, soká vadászhatott rá — mondta a szomszéd társaságból egy himlőragyás yankee. — Éppen két esztendeig — bókolt feléje a bankár, és Mr. Hudleyhez fordult. — Hogy tetszik önnek, Mr. Hudley? — Az első pillanatban azt hittem, hogy hamisítvány. Az udinei Cigoek gyakran megtréfáltak már bennünket. A NagySándor korabeli érmékben, amilyen az öné, különös tökélyre tettek szert. A bankár meglepődött. Rögtön látta, hogy szakemberrel van dolga, talán ugyanolyan gattak minden bútort, de az arany nem került elő. Eltűnt, mint a kámfor. Már nem mertek egymás szemébe nézni, elvégre nem valami apróságról, hanem egy kis vagyont érő ritkaságról volt szó. A táncosnő hirtelen az asztalra borította gyönggyel kivarrott táskája diszkrét tartalmát. — Nézzék meg, nálam nincs — jelentette be határozottan. A szeme közben állhatatosan Mr. Hudleyn függött, aki némán, halotthalványan állt a sarokban, és az arany utáni hajsza alatt meg se moccant. — Uraim, nem marad más hátra, mint kézzelfoghatóan bebizonyítani, hogy tévedésből egyikünk zsebébe sem került az arany — tetézte meg a yankee a táncosnő ötletét. Emelte ls mindkét karját a magasba. — Parancsoljon velem, Mr. Petersen! A bankár megrökönyödötten tiltakozott. Nem fog egy gentleman becsületébe gázolni ilyen bagatell miatt. Hölgyek vannak a társaságban! — Bocsánat, itt nem az ön NAGY JŰZSEF ILLUSZTRÄCIÔJA keze ökölbe szorult, rekedten vibráló hangon mondta: — Felesleges, hogy a tiltakozás következményeire figyelmeztessen. Túlontúl tisztában vagyok velük. Önök azt gondolhatják, amit akarnak, én megmaradok elhatározásom mellett. A yankee gúnyosan mosolygott. Petersen a kezét tördelte, egészen bizonyos, hogy a kollega a tolvaj, a gyűjtőszenvedélye elragadta, bűnre csábította; persze csak pillanatnyi megtévelyedésről van szó, és egy kollégát nem szabad ezért az egész világ előtt tolvajnak bélyegezni. Feltette magában, hogy négyszemközt beszél vele, jóságosan, mintha az apja volna. Istenem, a fiatalok olyan balgákl Miss Lillian hirtelen szükségesnek találta, hogy hátat fordítson az angol fiúnak, és a legtermészetesebb hangján a longchampsi futtatásokról kezdjen beszélni a szomszédjával. Mr. Hudley még egyszer köti: oly tatás a 12. oldalon)