Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-05 / 260. szám, szerda

Rimaszombati felhívás Október 31-én értekezletre Jöttek össze a rimaszombati járásban a nemzeti bizottságok által irányított üzemek és szervezetek igazgatói. Az aktíva résztvevői nyílt levelet intéztek a járás és Szlovákia hasonló jellegű üzemeihez. Ebben megállapítják, hogy nincs mindenütt kellően kihasználva a munkaidő, baj van a minőséggel, különösen a szolgáltatások terén. A munkahelyeken gyakori a felelőtlenség, az ivászat, és nem egy esetben egyéni előnyökre, a társadalom rovására történő meggazdagodásra törekszenek. Az említettek elleni harc nem hatásos, elsősorban is azért, mert nem egységes — szögezi le az igazgatók felhívása. Azokat az egyéneket, akik ellen az üzem eljárást indít, egy másik üzem — munkaerőhiány miatt — kedvezőbb fizetési föltételekkel alkalmazza. Az ilyen emberek és eljárások nagyban befolyásolják a becsületes dolgozók munkakedvét. A CSKP KB szeptemberi felhívásának támogatása érdekében az értekezleten részt vevő üzemek igazgatói az alábbiakra kötelezik magukat: • A nevelés terén aktív munkát végeznek és rendszeres ellenőrzéssel minden munkahelyen szilárdítják a munkafegyelmet és növelik a termelékenységet; ® az üzemekben az új munkás felvételekor felülvizsgálják. hogy az illető miért távozott el az előző munkahelyéről; @ azokat az új munkásokat, akik az előző munkahelyükről a munkafegyelem megsértése, a szolgálati kötelezettség nem teljesítése miatt távoznak, ugyanolyan fizetési feltételekkel alkalmazzák, mint amilyenek az előbbi munkahelyükön voltak. Az ilyenek csak megjavulásuk után kerülhetnek jobban fizetett állásokba. Az aktíva résztvevői szerint az említett felhívás össztársadalmi jelentőségű, éppen ezért felhívják a hnb-k által irányított üzemeket, csatlakozzanak a rimaszombati kezdeményezés hez, hogy ezáltal a felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából indított versenyben még jobb és szebb eredmények;!! érjünk el. —nj — JÓ KEZEKBEN VAN... BARNA JÓZSEFRŐL, a gömörhorkai cellulózgyár 42 éves műszereséről azt mondták, hogy jó szakember, lelkiismeretes munkás. A munkásőrség járási versenyén az első helyen végzett. így hát nem csoda, ha felkeltette érdeklődésemet és találkát adtunk egymásnak, hogy közelebbről is megismerhessem. — Keserű gyermekkor, napfényes jelen — így jellemezhetném életemet — mondja bevezetőül a zömök, napbarnított ember. — Apám pásztorember volt. A családban tíz gyerek várta a kenyeret. Ha egyik-másik felcseperedett, meg kellett fognia a munka végét... Jóska gyerek az iskolában jól tanult, sikeresen végezte el az elemit. Természetesen a szabad idejében és a szünidőben az édesapjának kellett segítenie. A háború befejezése nagy változást hozott életében. — 1945-ben itt, az üzemben vállaltam munkát. Később Csehországba deportáltak. Az 1948-as februári események után ismét visszakerültem az üzembe — idézi a múltat Barna elvtárs. A gyárban felfigyeltek arra, hogy a vasmunkát jobban kedveli, mint más munkát. Javasolták, hogy iratkozzék be az üzemi munkaiskolába és tanuljon mesterséget. Örömmel fogadta az ajánlatot. Nappal az üzemben dolgozott, és hetente kétszer, este az iskola padjában ült, hogy behozza mindazt, amire fiatal korában nem volt alkalma. Közben belépett a pártba is. Érezte, ott a helye. — Felnőtt fővel szereztem meg a géplakatosi segédlevelet — mondja mosolyogva. — Később a műszerek és a mérőberendezések karbantartásával bíztak meg ... — Elégedett a munkájával? — érdeklődöm. — Igen. Azt hiszem, hogy az üzem vezetőségének sincs kifogása a munkám ellen. Tudja, vannak emberek, akik szép szavakból élnek, én viszont min dent az elvégzett munkámmal értem el. Két évvel ezelőtt, amikor a gyárban a munkásőrség sorait kellett föltölteni, Barna Józsefet is megkérdezték, hogy belép-e közéjük. — Örömest — válaszolta —, hisz a munkásosztály érdekét szolgálni és védeni megtiszteltetés. Azóta hordja a munkásőrség egyenruháját, viseli fegyverét. Amikor mások számára véget ér a munka, ők még gyakorlatozni mennek. Hogy Barna József mindezt igen komolyan veszi, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a munkásAKI NEM SAJNÁLJA VÉRÉT Nagyon nehéz feladat előtt álltam, amikor választanom kellett, kit mutassak be olvasóinknak a Janský-emlékérem tulajdonosai közül; hiszen aki legalább tízszer adott díjmentesen vért, az mind megérdemelné, hogy megismerjék. Azonban megtudtam, hogy Anton Majer őrnagy a Janskýemlékérem tulajdonosai közül is kiemelkedik, mivel nem kevesebb, mint 92-szer adott vért, könnyebb lett a dolgom. Készségesen áll rendelkezésemre. Annyira közvetlen, hogy már az első mondatok után úgy beszélgetünk, mintha régi ismerősök lennénk. Azazhogy ő beszélget. Kérdéseimre úgyszólván nines is szükség: minden szava érdekes, mintha pontosan tudná, mire vagyok kíváncsi. —- Az én jelszavam az, hogy ma én segítek máson, holnap pedig talán más segít rajtam. Számomra éppen az a legnagyobb üröm, hogy segíthetek a bajbajutottakon. Bevallom, nagyon jólesik, ha meggyógyult emberektől vagy hozzátartozóiktól köszönőlevelet kapok, vagy ha meglátogatnak, Egyszer például megmentettem egy asszony életét. Utána hosszú évoken át barátok voltunk. A férje fogorvos volt, s hálából megjavította a fogaimat. Sfft, a családomat is kezelte. Három fiam van. Egy közülük szintén véradó ... Azt sem felejtem el soba, hogy 1936-ban Komáromban egy katonatársamnak közvetlenül a kezébe adtam vért, s így mentettem meg az életét. Mivel vérem a nullás vércsoportba tartozik, mindenkinek adhatok ... Bárkin szfvesen segítek ... Szerencsére én még sohasem kaptam vért. Sebesült ugyan már voltam, de saját magamat részesítettem elsősegélyben. Anton Majer 56 íve, de valamivel idősebbnek látszik. Beszéd közben olykor beletűr ritknlfi hajába. Az emlékeket Idézve piros arca még Jobban kitüzesedik. A nap sugarai meg-megcsiliannak a zubbonyát díszítő kitüntetéseken, érmeken. Valamennyi létező vöröskeresztes emlékéremnek tulajdonosa. Tíz kitüntetése közül a legértékesebb talán a janský-emlékérem. — Vajon összesen hány liter vért adott eddig? — kérdem. — Körülbelül 38—40 litert. Az igazság kedvéért azt is megjegyzi, díjmentesen 42-szer adott vért. Majer elvtárs már több mint 30 éve a hadsereg egészségügyi dolgozója. A vöröskeresztes tevékenységéről ugyanolyan lelkesedéssel beszél, mint véradói élményeiről. A véradók toborzását például emberi kötelességének tekinti. Ez a toborzásban elért eredményeiben meg is mutatkozik. A zólyomi járás például, ahol Majer őrnagy szolgál, Szlovákiában első helyen áll az önkéntes véradók számát tekintve. — Ahol megjelenek, mindenütt szerzek véradót. 1956-ban magyar barátainknak szükségük volt vérre, akkor 67 önkéntes véradót toboroztam. A hadseregben és az üzemekben egyaránt toborzok. Példánl a zólyomi alakulatnak minden tisztje (és a tisztek feleségei is) ajlott egyszer vért. A legénységről nem is beszélve. Az üzemekbe rendszeresen járok előadásokat tartani a polgári védelemről. Ilyenkor a véradók toborzásáról sem feledkezem meg. Munkámat megkönnyíti, hogy magam is véradó vagyok. Szerintem a hadsereg mintájára a közbiztonsági szerveknél is meg lehetne szervezni a véradást. Az eredmények megjavítása érdekében fontos lenne, hogy több férfi kapcsolódjék be a toborzásba; ezt eddig ugyanis majdnem kizárólag nők végezték. A véradás elhanyagolása olykor a transzfúziós állomások dolgozóinak a lelkén szárad, akik nem segítenek a járási Vöröskereszt-szervezeteknek. Na meg a körzeti orvosok közül sem mindegyik fejt ki tevékenységet a véradók számának növelése érdekében. Amikor befejezésül jó egészséget kívánok neki, mosolyogva megjegyzi: — Igen, ez a legfontosabb. Nagyon örülnék, ha egészségi állapotom megengedné, hogy a jövőben Is adhassak vért. Hogy legalább százszoros véradó lehesFULOP IMRE őrség járási lövészversenyén az első helyen végzett. — A második díjat Barát elv társ hozta el, Gál Zoli pedig a géppuskások kategóriájában szerezte meg az első helyet. A vándordíjat is a mi rajunk hozta magával — újságolta örömmel. Így kerültek be a kerületi versenybe, ahol a gömörhorkaiak raja a harmadik helyen végzett. Elégedettek lehetné nek, ők azonban már most azt latolgatják, hogy az elkövetkező versenyen hogyan érhetnének el még jobb eredményt. — Nem jelent lekötöttséget a munkásőrség tagjának lenni? — kérdeztem. — Én állandóan a reggeli műszakban dolgozom. Délután odahaza dolgozgatok, kerítést, vaskaput készítek. Néhanapján vadászni is eljárok. A család? — E téren nincs minden rendben . . . Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de lehet, hogy még minden rendbe jön ... — mondja. — Hogy nem jelent-e lekötöttséget? Bizonyos mértékig igen, de a magunk ügyét szolgáljuk, s ez minden fáradságot megér. Ki álljon a „csata sorba", ha nem mi, munkások!? A műszak végét jelző sziréna hangja túlharsogja a gyár gépeinek zaját. Elérkezett a váltás ideje, a most érkezők elfoglalják munkahelyüket, a többiek pedig a kijárat felé tartanak. Barna Józsefnek is letelt a munkaideje, ő azonban nem a kijárat, hanem a munkásőrség fegyverraktára felé igyekszik. Ma ugyanis fegyvertisztítási nap van, rendbe kell hoznia fegyverét. A folyosó végéről visszanézve látom, ahogy az állványból kiemeli, és akaratlanul is az jut az eszembe, hogy az jó kezekben van. NÉMETH JÁNOS ROTUNDA Ez a jó hangzású latin eredetű szó a neve annak a presszónak vagy inkább motorestnek, mely nemrég nyílt meg Magyarbélen a Pozsonyt Szenccel összekötő országút mentén. Az új motorest merész stílusban épült: kör alakú Iinnen származik a neve is; a rotunda szó ugyanis kör alakú épületet jelent/, Az épület már messziről jelhívja az arra járók figyelmét. A külseje azonban korántsem olyan érdekes, mint a belseje. A terem közepén impozáns félkör alakú bárpult áll, melyet fényesre lakkozott kövek díszítenek. A teremben korszerű bútor. Rendkívül megkapó a bárpult feletti hatalmas csillár is. Az asztalok körben helyezkednek el. A terem nagyon világos. Este a már említett csilláron kívül a falon elhelyezett, teljesen eredeti alakú hangulatlámpák biztosítják a fényt. A Rotunda mindennap reggel 8-tól este 10 óráig tart nyitva. A külsőségek azonban még nem jelentenének elég garanciát ahhoz, hogy a vendégek iól érezzék magukat. Ehhez nagyban hozzájárul az itt kapható finom kolbász, hurka, sült csirke és pulyka is. Na meg a jobbnál jobb borok és más italok. A bort egyébként a Szenei Állami gazdaság, a motorest tulajdonosa termeli. /. L e h o c k ý, a Rotunda vezetője elmondta, hogy a motorestet a vártnál sokkal többen keresik fel. Ezért a tervezett nyolc alkalmazott helyett ma már 12 alkalmazott juk van. A vendégek közt szép számban akadnak külföldiek is. Felkerestük M. S z p á k o t, a Szenei Állami Gazdaság melléktermelés-irányító igazgatóhelyettesét is. Megtudtuk tőle, hogy a motorest felépítése 340 000 koronába került. Ez az öszszeg a jelenlegi bevétel mellett két éven belül megtérülhet. Az állami gazdaság azonban újabb befektetésekkel számol. A jövő nyárra elkészítik a motorest kerthelyiségét is. Ugyancsak gondoskodnak a forgalomnak megfelelő parkolóhelyről. Azt is el mondta az igazgatóhelyettes, hogy a Rotunda brigádmunkávul épült fel. Tizennyolc szombaton és vasárnapon — egy szemét domb helyén. Szöveg: -fiiKép: TÓTHPÁL GYULA KÉT IGAZ TÖRTÉNET Kutya baja sincs ... A gázöngyújtóm már hónapok óta nem működik.. Semmi baja sincs, csak meg kellene tölteni... Amikor ez év tavaszén beadtam a prágai Mechanika termelőszövetkezet boltjába, hiába kértem, tegyenek kivételt és rövidítsék meg az ötheti „javítási Időt". Az előírások önre is vonatkoznak! — jelentette ki az elárusítónő. De nyilván nem vonatkoznak a Mechanika dolgozóira ... A határidő letelte után egy héttel hiába kerestük a boltban együttes erővel az öngyújtót. Még nem küldték vissza az üzemből. További tíz nap elteltével pedig megkért, vessek keresztet a tulajdonomra, melynek holléte ismeretlen. A következő két hét múlva azonban kettős örömben volt részem: a derék leányzó büszkén jelentette, hogy megkerült a bűvös jószág és ráadásul kutya baja sincs, tehát nincs mit javítani rajta. Szó nélkül a kezembe vettem és megcsiholtam: Nem gyulladt be. — Miért nem töltötték meg? — tört ki belőlem a visszafojtott düh. — Hiszen azért hoztam ide. — Ez nem az én ügyem. Ha meg akarja töltetni, további öt hétig kell várnial Tekintettel arra, hogy a Mechanikának Prágában, sőt talán az egész köztársaságban sincs konkurrenciája, elfogadtam az egyetlen megoldást. És az eredmény? Ne csodálkozzanak, ha bevallom, hogy az öngyújtó még ma sincs megtöltve. Nem is lesz. Az üzemből kapott válasz ugyanis ismétellen megerősítette az előző megállapítást: az öngyújtón nincs mit javítani. Megtöltésével pedig ezúttal sem bajlódott senki. Mérgelődjek vagy nevessek az eseten? Ügy döntöttem, hogy inkább ez utóbbi megoldást választom egészségem érdekében, és ellátom magam jó sok gyufával. Amíg tart a készlet a trafikokban . . . Édes a bosszú A további eset sem kitalált história. Könnyen ellenőrizhető, mert bizonyára nem én vagyok a szifonpatronok egyedüli használója. Most már ugyan szerencsére nincs hiány bennük, ám annál gyengébb a minőségük. Előfordul, hogy nagyítóval sem talál az ember egyetlen hasznavehető patront a dobozban. — Az áruk ugyan nem változott, de a selejtért ez is sok! — jegyzem meg kissé paprikásan a boltban. A talpraesett elárusítónő azonban nem vállalja a felelősséget. — Ez nem a mi ügyünk, hanem a Moravská Tfebová-i Sandrik üzemé. — Éppen ezért nem ártana, ha tolmácsolnák az üzemben a vevők panaszát. — Kifogásait beírhatja a panaszkönyvbe ... Elfogadtam az ajánlatát és bizonyítékképpen átnyújtottam a kifogásolt patronokkal telt dobozt. A kisasszony elismervényt állít ki a doboz átvételéről és tudomásomra adja, hogy a hibás áru kicserélésére körülbelül három hét múlva kerül sor. — Miért tart ez olyan sokáig? Hiszen maga is látja, hogy selejtről van szó! Szódavizet akarok, még ma és nem három hét múlva! .. . Látom, elég szénsavpatron van raktáron — folytatom —, miért ne cserélhetné ki most mindjárt a selejtet kifogástalan árura? Mondanom sem kell, hiába hivatkoztam a megfelelő paragrafusokra. És talán azt is felesleges hangsúlyoznom, hogy a három hét elteltével sem történt semmi. Az elintézésre röpke két hónapig vártam. Ennyi időre volt szüksége az üzemnek, hogy magához térjen csodálkozásából és megállapítsa: ejnye, ejnye, akadt valaki, aki merészel velünk kikezdeni? A további határidő elteltével — persze, mit sem tudtam az ellenem forralt édes bosszúról — végre elégedetten siettem haza a boltból a kicserélt patronokkal (oly szerény manapság az ember), melyeket meg sem kellett ismételten fizetnem. Szomjas voltam, szódavízre vágytam. Csakhogy ... hiába bajlódtam ezzel a szerzemé- K nyemmel. Egyik sem akart mű- P ködni. A kicserélt patronok egytől egyig hasznavehetetlenek voltak... xi. Ugye, milyen ügyes trükkel vették el a kedvemet a további reklamálástól? tl KARDOS MARTA ^