Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-02 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Fejlődésünknek jelenlegi időszaka aligha mondható könnyűnek, hisz egy ellentmondásokkal teli múlt összekuszált valóságából, s ezt tetézve egy politikai illúziókra épített néhány hónap bonyodalmaiból kell szükségszerűen a kivezető utat keresni. A múlt hibái leleplezése szinte robbanásszerűen szabadították el tavaly azokat az erőket, melyeknek politikai céljai az eszmei revizionizmus címszavához sorolódnak, s utat nyitott mindazon erőknek, akik a „megújhodás" ürügyén a hatalom megragadására törtek. Mindenképpen hiba volna azonban, ha a deformációk és törvénytelenségek leleplezésének tényét kárhoztatnánk, s ebben látnánk az eredendő vétket. Ez ugyanis szükségszerű lépés, voltl Az eredendő bűnöket nem itt kell keresni, hanem abban a koncepciótlan politikai gyakorlatban, mely január után képtelen volt a megoldandó kérdéseket fontossági sorrendben, marxista—leninista módon megközelíteni, s többre becsülte az öntetszelgést, a politikai opportunizmusba torkolló népszerűséghajhászást a valóban elvszerű, következetes politikai gyakorlatnál. Ma, az elmúlt hónapok szomorú tapasztalatai után, túlzás nélkül mondhatjuk, a párt sokszorta nehezebb helyzetben van, mint a januárt követő hetekben, hónapokban. Nemcsak azért, mert külpolitikai vonatkozásban mérhetetlen bonyodalmakat okozott a január utáni fejlődés, hanem elsősorban azért, hogy eszmei zűrzavarral utat nyitott a politikai kalandorságnak, s olyan szakadék szélére vitte a társadalmat, ami a maga nemében példátlan. S ráadásul mindennek olyan színt próbált kölcsönözni, mintha egy tökéletesebb, demokratikusabb, s a személyi szabadságjogokat érzékenyebben respektáló rendszer formálódott volna. Az objektivitásnak tartozunk azzal, hogy ezt ma is, a társadalmi és politikai konszolidáció idején is így lássuk. Tehát ne könnyítsünk a helyzetünkön azzal, hogy egyrészt mindenkiben „bűnbakot" keresünk, másrészt azzal sem, hogy csupán egyesek felelősségére, vagy felelőtlenségére hivatkozunk. Ezek az illuzórikus elképzelések a hivatalos politika platformját képezték, és sajnos, a féligazságokon alapuló politikai gyakorlat társadalmi asszisztenciája — minden szinten — meglehetősen nagy volt. S ezt is tudatosítanunk kell, mégha a felelősség kérdésében nem is lehet azonos mércét alkalmazni! Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a mai politikai gyakorlat eleve tapintatot követel a megtévesztettekkel és félrevezetettekkel szemben. A revanš, a „szemet szemért, fogat fogért" elv helyett az elvszerűség és a türelmesség, valamint a meggyőzés módszereit sürgeti. De a tolerancia nem jelenti a hibák kendőzését, vagy a vétkesek mentegetését. Még kevésbé a megalkuvást az eszmei-politikai kérdésekben, vagy a történtek objektív, marxista megítélésébon. A társadalom egységének erősítése eleve megköveteli ugyanis, hogy bátran szembenézzünk a hibákkal és tévedésekkel, s igazi nevükön nevezzük azokat a törekvéseket, melyek akár az opportunizmus és revizionizmus, akár a dogmatikus, szektás politikai gyakorlat, vagy magatartás hibáiból eredtek. Annál is inkább, mivel ezekben az esetekben — anélkül, hogy a kérdés megközelítésében az elvi-emberi szempontokat feladnánk — nem a hibák igazolása. hanem az előrehaladás, a járható út időt, fáradságot követelő türelmes kimunkálása játssza a főszerepet. Ma már eljutottunk odáig, hogy a sokat sürgetett egység a párt- és államvezetés legfelsőbb szintjén végre létrejött, most már arra van szükség, hogy valóban a tettek jussanak szóhoz. Ennek érdekében — egyebek mellett —• rendkívül nagyok azok a feladataink, melyek a politikai közgondolkodás formálása szempontjából ránk várnak. Eiég az elmúlt hónapok eseményeit szemügyre vennünk, hogy lássuk, azok mellett, akik egyértelműen támogatják a szocialista fejlődést, vannak jócskán olyanok is, akik az átélt események hatására nemcsak meginogtak, hanem biztonságérzetüket is elveszítették. Ezekre nemcsak a passzivitás jellemző, hanem az is, nem látnak kiutat a jelenlegi helyzetből, távlatot veszítenek, s eleve elfogultan ítélik meg az eseményeket. Bár a szlovákiai tapasztalatok — s még inkább a dél-szlovákiaiak — azt tanúsítják, különösebben nem számottevők azok, akik hasonló álláspontra helyezkednek, ennek ellenére tudatosítanunk kell a különböző nézetek együttélésének tényét. Közte az olyanokét is, melyek akadályozói a kibontakozásnak, s befolyásolhatják a közvélemény alakulását... Mert a fejlődés kétségtelenül a nézet- és véleménykülönbségeken alapszik, ez az elörelendítője, mégsem mindegy azonban számunkra, milyen jellegűek ezek az eltérések. Persze, nemcsak „a dolgozók legszélesebb tömegeivel" való közelkerülés, egybeolvadás miatt — ahogy Lentn mondja — fontos az elvi szempontok tisztázása, hanem a jelek szerint a történtek megítélését illetően is. Elég az elmúlt hetek példájára hivatkoznunk, hányan, hányféleképpen próbálták az eseményeket megközelíteni, nem riadva vissza a dialektikus történelemszemlélet vulgarizálásától sem. S e ponton tulajdonképpen eljutottunk mondanivalónk lényegéhez is: a nézetek, vélemények egyeztetése, közelítése szempontjából rendkívül nagy szerepet játszik a politikai gondolkodás színvonala, a politikai ismeretterjesztés és műveltség kérdése. Ez az alapja ugyanis annak, hogy a történelmi-társadalmi mozgások megítélésében, s az egyes jelenségek felismerésében, elvszerű minősítésében ne a szubjektív szempontok, hanem az objektív valóság legyen az ítéletalkotás alapja. Volt ugyan egy időszak az elmúlt két és fél évtized során, amikor látszólag megkülönböztetett figyelmet A szenteltek ennek a kérdésnek, a későbbiek során azonban kiderült, mennyire egyoldalú, egyszempontú, s a marxizmus eszméit elsekélyesítő volt ez a szemlélet és gyakorlat. Később, bár keresték a legmegfelelőbb formákat, ezek a törekvések kellő céltudatosság hiányában jobbára formálisakká váltak, még a pártszervezetekben is. S az elmúlt év politikai gyakorlatában a politikai ismeretterjesztés kérdése aztán teljesen mellékes helyre szorult. Elég a CSKP KB akcióprogramjára utalni, milyen sorsra jutottak azok az elképzelések, melyek — eltekintve a helytelen nézetektől — jobbára körvonalazták a társadalmi haladás időszerű igényeit, problémáit, megoldásra váró kérdéseit. (A tavaly júniusi közvéleménykutatás eredménye szerint 32,7 százaléka a lakosságnak egyáltalán, 35,3 százaléka pedig csak részben ismerte ezt a programot, j Ez a negatív példa s a szomorú tapasztalat rámutat egyben arra is, a politika ott kezdődik, ahol — Lenin szavaival élve — a milliók vannak. Ily módon a politikai ismeretterjesztés és műveltség fejlesztése a milliók megnyerésének legtermészetesebb, legsajátabb s aligha mellőzhető útja, lehetősége. Igaz, nem egyszer találkozhatunk azzal a cinikus, a maga nemében azonban demagóg kérdéssel is: melyik marxizmusnak higgyünk, vagy a szocialista építés mely gyakorlata az igaz. Bár a kérdésfeltevés módja eleve diszkreditálni akar, az igazságnak tartozunk azzal is, hogy megmondjuk, minden mozgalom, még a vallási-egyházi számára is elkerülhetetlen a tanok radikális, mérsékelt vagy liberális irányzata. Tehát eleve szemléletek, irányzatok, felfogások csapnak össze, s a „reformerek" száma kimeríthetetlen. A történelem tanúsága szerint maga a marxizmus sem volt mentes a különböző irányzatoktól. Megjelenése idején nemcsak ellenségei támadták és gúnyolták, hanem a fogadatlan prókátorok „ügyködésének" is ki volt téve. A marxizmus második évszázada úgyszintén nemcsak az igazi, alkotó marxizmus felismerésének ideje, s eszméi megvalósításának kora, hanem a revizionista, opportunista, bernsteinista, Kautsky-féle, trockista és más kisajátítások időszaka. S ez a folyamat napjainkig tart, amikor a marxizmus—leninizmus elméletével szemben áll a jobboldali revizionizmus, s a baloldali, szektás, dogmatikus szemlélet — a Mao-féle változatot'sem elhallgatva —, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Azokkal szemben akik legszívesebben csupán néhány kitételre kárhoztatnák a marxizmust, mindenekelőtt az alkotó marxizmus jelentőségét hangsúlyoznánk. Ez szemléletében, módszerében, céljaiban eleve az ember érdekeit látja, s az élet minden jelenségét felöleli. Eszméi, elvei erejét nem a kőtáblák keménységével hirdeti, hanem tudományos megalapozottsággal, a változó, fejlődő élethez való alkalmazkodással. Az elmélet és a gyakorlat egységére épülő forradalmi eszme eleve számol a korral, az élet új kérdéseivel, s a legnagyobb tényezővel: a valósággal való mindennapi konfrontálással. Ily módon az állandó megújulás és továbbfejlődés a legfőbb sajátja, mely a kor ismereteit teljes mértékben felöleli. Az élet, a fejlődés — társadalmi-politikai vonatkozásban is — szinte naponta a problémák sokaságát veti fel. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre valóban helyes, tudományosan megalapozott választ adhassunk, magasfokú politikaitársadalomtudományi ismeretekre van szükség. Ezek elsajátítása az alapja ugyanis annak, hogy a felmerülő kérdésekre valóban helyes választ adjunk. Mert a politikai felvilágosító munkábaS az olyan „klasszikus" kérdések mellett, mint a több pártrendszer, az osztályharc, vagy a párt vezető szerepe stb. felmerülnek például olyanok is, mint a szocialista demokrácia kérdéskomplexuma stb. Bár az elmúlt években meglehetősen sokat beszéltünk erről is, s több vonatkozásban előrehaladást is tapasztalhatunk, az elvszerű megoldást illetően még sok minden tisztázásra vár. Ugyanakkor a kérdések, problémák sokaságát veti fel a politikai élet éppúgy, mint a gazdasági. Ezek egyaránt arra figyelmeztetnek, azok a változások, melyek a szocialista építés során törvényszerűen bekövetkeztek, megkövetelik, hogy a politikai tájékozódás, tájékoztatás és műveltség kérdését sokkal hatékonyabb formában új alapokra helyezzük. Ahhoz ugyanis, hogy valóban megnyerhessük s politikailag aktívvá tegyük a társadalom tíz- és százezreit, arra van szükség, hogy ezek a tíz- és százezrek valóban ismerjék is, mi történik a világon, s azt is, a sajátos fejlődés érdeke mit követel tőlük saját hazájukban. A tudatformálás szempontjából — a múlt évben tapasztalhattuk — kétségtelenül óriási jelentősége van a tömegtájékoztató eszközöknek. Ez azonban az adott esetben csak a lehetőségek egyike. Elsőrendű feladata ugyanis a tájékoztatás, az időszerű problémák felvetése, a társadalom tagjainak mozgósítása, anélkül azonban, hogy aktivitásuk szempontjából döntő befolyással rendelkezne. Hatásában ugyanígy nem mindenható az a módszer sem, mely az egyes határozatokból eredő feladatok szétírására épít, és sokszor nemcsak formális, hanem csupán néhány személy aktivitására zsugorodó. Márpedig számunkra az aktív társadalmi tudat, elkötelezettség segítése 'a döntő, mely az öntudatos, odaadó munka igazi alapja. Ehhez pedig az is kell, hogy „a legszélesebb tömegeknek" lehetőségük legyen a helyzet felmérésére éppúgy, mint saját véleményük tolmácsolására, érvényesítésére. Ebből a szempontból pedig a módszereiben vonzó, alkotőjellegű, határozott tartalmi koncepcióval rendelkező politikai ismeretterjesztés lehetőségeivel kell számolnunk, s ennek feladatkörét növelnünk. Ebből a szempontból talán az sem volna megvetendő, ha a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a népművelési intézmények ismét magukra vállalnák azt a feladatot, melyről oly szívesen lemondtak. Éspedig: hogy az izmosodó társadalmi tudat műhelyeivé, fórumaivá változzanak, egy olyan időszakban, mely arról is dönt: milyen irányú és ütemű lesz a további előrehaladás. Mert ha az ismeretterjesztésben, népművelésben hangsúlyozzuk a korszerű formák szükségességét, sokkal inkább vonatkozik ez a politikai műveltségre. Itt ugyanis sok esetben nemcsak a berögződött nézeteket s elfogultságot kell leküzdenünk, hanem nem egyszer az egyének érdektelenségét is. S mivel érdekünk, hogy növeljük azok számát, akik öntudatos munkával, társadalmi elkötelezettséggel végzik munkájukat, nem lehet mellékes, történik-e valami ezen a téren. És mivel a művelődési szükségletek sorrendiségükben és tartalmukban a kor igényeinek megfelelően alakulnak, fontos annak felismerése, hogy minden szükségletet a maga eszközeivel, lehetőségeivel elégítsünk kt... Nem utolsósorban azért is, hogy a sokszor elcsépelt, tartalmatlan szavak helyét olyanok váltsák fel, melyekben valóban társadalmi erő — milliók érdeke — lakozik. ... Az eszme embert szolgáló ereje és igaza! FONOD ZOLTÁN szavak erej •t • GSZI ESTE..; (Tóthpól Gy. felv.)