Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-16 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

LľT. A O 0 Irodalmi, pedagógiai és közéleti érdeklődés szorosan összefonódik az Ön tevékenységében. Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg az indulást; hogy kezdődött? — A csehszlovákiai magyarság életproblémái úgyszólván a gyermekkoromtól kezdve élénken érdekelnek. Annak a geneiációnak vagyok a tagja, mely már a kisebbségi viszonyokba született bele és így a saját élményein, tapasztalatain nem mérhette le a többségi magyarság és a kisebbségi magyarság keretében való élés különbségeit. Az a rövid intermezzo, amely Dél-Szlovákia átmeneti visszacsatolásával következett be, inkább zavart és csalódást okozott: a Horthy-Magyarország antidemokratikus társadalmi rendszerének körülményei között nem alakulhatott ki eiős többségi-nemzeti élmény azokban az emberekben, akik a kisebbségi sorsban nagyobb szabadságot élveztek és a demokráciát az emberinek nevezhető élet alapvető szükségletének tekintették. A kisebbségi helyzet Intenzívebb, mondhatnám így is: elemző átéléséhez aztán a tanári pálya, illetve azon G.TJ.N TURGZEL LAJOSNÁL belül a kritikai és irodalomtörténeti tevékenység vitt el. Gimnazista korom óta eléggé igényes olvasó voltam, s ezért, amikor a Pedagógiai Főiskolán a tanszékvezetőm, Sas Andor, a kiemelkedő művekben egyáltalán nem bővelkedő csehszlovákiai magyar irodalmat ajánlotta számomra kutatási területül, némi viszolygást is éleztem. Munkaközben jöttem rá aztán arra, amit az egyik nemrégi írásomban Így fogalmaztam meg: a mienkhez hasonló kisebbségi társadalmakban, ahol a nemzeti lét teljes kiélése nincs biztosítva, a legfőbb nemzeti-nyelvi összetartó erővé az anyanyelvi iskolák és intézmények mellett egyre inkább az irodalom válik. Ez a felismerés erősítette meg bennem a csehszlovákiai magyar Irodalommal kapcsolatos feladatvállalásom szükségességének érzetét. Amint azt már valahol szintén megírtam: a kritikusi hivatás előzőleg nem vonzott, ilyen irányú hajlamok, belső késztetések nem éltek bennem. A kritikusi tevékenységhez — mely az elmúlt évek folyamán a pedagógiai munka mellett talán a leginkább lekötött — a fő ösztönző erőt tehát nem belülről, hanem kívülről kaptam; nem leküzdhetetlen hajlamot elégítettem ki, hanem olyan szolgálatot vállaltam, amelyre irodalmunk helyzetében szükség volt. Összefoglalva a mondottakat, a feltett kérdés azon részére: hogy kezdődött?, a fenti választ tudom adni. Ez a válasz — érzésem szerint — kellő magyarázatot ad arra, a kérdésben leszögezett tényre is, hogy tevékenységemben az irodalmi, pedagógiai és közéleti érdeklődés szorosan összefügg. • Irodalmi tevékenységében, tudományos-kutató . munkájában mit tart a legfontosabbnak, s milyen elvek vezérlik?. — Az itteni magyarság kulturális és Irodalmi fejlődése terén végzett vizsgálódásokkal — kritikai és iro-i dalomtörténeti elemzésekkel, felmérésekkel, hagyományébresztési kísérletként összeállított antológiákkal, válogatásokkal stb. — azt szetetném elősegíteni, hogy a hagyományban és a mai produkcióban felhalmozódó, kialakuló szellemi értékek közkinccsé legyenek, szellemi folytonosságunk a köztudatunk részévé váljon, és ezáltal nemzetiségi létünk és eddigi utunk tudata az egész kisebbségi közösségünkben megszilárduljon. Ez a törekvésem — és az ilyen törekvésnek a sugalmazása — talán a Két kor mezsgyéjén című könyvemben érvényesült a legjobban. Örülök, hogy ennek a forrás-alapokat feltárni próbáló könyvnek már az a hatása ls megmutatkozik, hogy a példája nyomán fiatal kutatók nyúlnak hagyományunk feldolgozatlan, vagy kevéssé feldolgozott részei felé. % Sokéves adósság a csehszlovákiai magyar irodalomtörténet kiadása. Megítélése szerint a közeljövőben sor kerül-e erre, s személy szerint szerepel-e ez a kérdés az Ön munkaprogramjában? — A kérdés első feléie azzal válaszolok, hogy csehszlovákiai magyar irodalomtörténet kiadására már sor került. Csanda Sándor múlt évben megjelent Első nemzedékére gondolok, amely sokéves szorgalmas kutatómunka eredményeit rögzíti le. Természetesen az én terveimben is szerepel egy összefoglaló, az Irodalmi fejlődést a kezdettől napjainkig bemutató irodalomtörténeti mű megírása. Hogy mikor születik ez majd meg, azt egyelőre nem tudom. Megjelenésére minden esetre az az időpont lenne a legideálisabb, amikor a széles olvasóközönségünk az irodalmi hagyomány legjelentősebb műveit már közvetlenül is ismerni fogja, és ezáltal az irodalomtörténeti értékelés befogadására alkalmas, alkalmasabb lesz. Az ilyen kedvező helyzet kialakulására az elvi lehetőség megvan adva azáltal, hogy a Madách Kiadóban folyamatosan jelennek meg a nemrégen indított hagyománysoro. zat kötetei. Persze, arra is szükség lenne, — és e téren még nem látunk kedvező jeleket — hogy a kritika a hagyománykötetek és az olvasók találkozásának tartós hatását elősegítse. Az általam összeállított örökség című novella-antológia már közel egy éve megjelent, de a sajtónk eddig még egyetlen egy recenziót sem közölt róla. • Hosszabb ideje foglalkozik a csehszlovákiai magyar irodalommal. Ötven év fejlődése álapján hogyan ítéli meg irodalmunk jelenlegi állapotát, s benne a kritika helyzetét és az utánpóllás kérdését? — Ha igazat adunk Fábry Zoltán megállapításának, mely szerint a csehszlovákiai magyar irodalom ötven évvel ezelőtt a „semmi talajáról" indult el, akkor azt is el kell ismernünk, hogy a már ígéretesen bontakozgató irodalom 1938 és 1948 között ismét a semmibe hullott vissza. Amikor aztán az irodalom újraéledésére sor kerülhetett, talán az volt a legnagyobb hátrány, hogy hiányoztak azok az emberek, akik az irodalmi életet szervezni, irányítani tudták volna. Fábry kivételével az egész publicista-kritikus gárda szétszóródott, életben maradt tagjainak zöme — köztük Szalatnai Rezső, r-=wr —Dobossy László, Jócsik Lajos, Sándor László, Kovács Endre, Belylyei (Zapl) László, Vass László, Szekeres György stb. — Magyarországra került, és az itteni viszonyokkal való kontaktust hosszú időre teljesen elveszítette. Az érettebb, erőteljesebb és differenciáltabb visszhang nélkül éledező irodalomban a fejlődés fő problémája hosszú ideig a mennyiségi tényező intenzív növelése volt. A művészi kibontakozást különösen megnehezítette az a körülmény, hogy az irodalmi folytonosság helyreállása, az Induláshoz szükséges alapmennyiséget megteremtő kezdő írók fellépése a sematizmus virágkorával esett egybe. Ilyen viszonyok között az ötvenes évek folyamán csak a fejlődés menynyiségi problémái oldódhattak meg, a szélesebb síkon érvényesülő minőségi differenciálódást viszont csak a legutóbbi fél évtizedben lehet megfigyelni. A költészetben — ahol három váltás halad már egymás mellett, és most van kialakulóban a negyedik — több érdekes és jelentős forrongás, művészi tisztulási folyamat ment végbe. Ezek eredményeként a sematizmus idején monopol-helyzetet élvező szemléleti módszerek — elsősorban a lírai realizmus — meglehetősen háttérbe szorultak, vagy korszerűsödtek, s előtérbe került az összetett és bonyolult világképet és életérzést adekvátabban kifejező Intellektuális jellegű líra. Ezek a változások dobták fel a legújabb költői csoportot, mely az Irodalmi Szemle Vetés-rovatában nemzedéki Igénnyel formálódik. Tagjait még nehéz lenne egymástól elválasztani: legtöbbjükre az eddigi költői gyakorlatunkkal való végletes szembenállás és a mai jugoszláviai magyar Itodalom avantgardista áramlatának hatása jellemző. A drámaírással ellentétben — ahol az utánpótlás észrevehető jelentkezése már hosszabb idő óta teljesen hiányzik — a próza fejlődése szabályosabb ütemet mutat. Az utóbbi félévtized főleg a regényírásban hozott több kellemes meglepetést, figyelemre méltó műfaji és művészi differenciálódást. A novellában az utánpótlás legújabb váltásának, a Vetés-csoportnak tagjai keltenek figyelmet. Náluk jutott legmesszebbre a Monoszlóynál és Gál Sándornál is megfigyelhető tendencia, mely a leíró realizmusban és empíriában megrekedt zsánertől a novellánk „szubjektivizálódása" felé tört. Ami a kritikát illeti, ennek fejlődését és differenciálódását irodalmunk szűkös viszonyai nagy mértékben megnehezítették. A nagyobbára kezdő és tapasztalatlan írókból álló irodalomban a kritikánk hosszú — lehet hogy a kelleténél is hosszabb — ideig pedagógiai feladatokat vállalt, és konstruktív bírálatokkal a mennyiségi gyarapodást segítette elő. Ilyen körülmények közt nem tekinthető véletlennek az sem, hogy mély és szuverén kritikai elemzésekre eddig ritkán kerülhetett sor, sem az, hogy a pedagógiai konstruktivltásra kényszerült és szinte kivétel nélkül realista ízlésű régi kritikusok számára az utóbbi időben már nagy méretekben bekövetkező differenciálódás és ízléseltolódás a továbblépést meglehetősen megnehezíti. Érthető tehát, hogy a kritikában már elengedhetetlenül szükséges mérce- és módszerváltozást elsősorban új embereknek kell végrehajtaniok. 0 A csehszlovákiai magyar irodalom szempontjából mit tart ma a legfontosabbnak, s a napi sajtó segítségét és lehetőségét miben látja? — Azonkívül, amit az előző kérdésre adott válaszomban már érin-i tettem (a kritika megújhodása), nagyon fontosnak tartom az elemi nehézségekkel küzdő Madách Kiadó viszonyainak rendezését és pozíciójának megerősítését. Ha ez megvalósul, akkor a kiadónk minden bizonnyal meg tudja majd teremteni azt a korszerű könyvterjesztést is, mely a csehszlovákiai magyar könyv kívánatos kelendőségét biztosítani fogja. Az alkotómunka feltételei és várható ellenértékei a mi irodalmunkban még korántsem kielégítőek. Ezért feltétlenül növelni kell íróinknak az Irodalmi alap által juttatott alkotószabadságokban és ösztöndíjakban való részesedését, nemzetiségi viszonylatban is ki kell építeni a jó ösztönzőül szolgáló és anyagi- és erkölcsi megbecsülést nyújtó díjak" rendszerét, és biztosítani kell a feji lődést céltudatosan segítő pályázatok gyakoribb kiírását. Ami a sajtótól várt segítséget illeti, ennek körvonalazásánál elsősorban azt kell tekintetbe venni, hogy nekünk csak egy irodalmi lapunk van, és ez a körülmény a különböző művészeti irányzatok és szemléletek kibontakozását és hasznos versenyét nagy mértékben megnehezíti. A közlési lehetőségek tágabb nyújtásán túl egyes lapok vállalhatnák tehát a profiljukba legjobban beleillő. irányzat preferálását, miáltal az irodalmunkban lejátszódó differenciálódási folyamat markánsabb módon megmutatkozna. # Milyen tervei vannak a jövőben? — Egy távolabbi tervet: az irodalmi fejlődésünket bemutató összefoglaló munka megírását mái egy előző kérdésnél említettem. Ennél korábban — mihelyt megfelelő időt tudok szakítani rá — szeretném tető alá hozni a Két kor mezsgyéjén folytatását: az 1938—45 közötti szlovákiai magyar irodalmi élet feltételrendszerének kidolgozását. A nagyobb tervek közé vagy elé eső időt rövidebb lélegzetű irodalomtörténeti és kritikai tanulmányokra fogom szentelni, és emellett a magyarszakos hallga? tók tanulmányi irodalmának kibővítéséhez is szeretnék további tankönyvvel, vagy szöveggyűjteménnyel hozzájárulni. 0 Aligha kívánhatnánk mást, minthogy ezek a tervek, szándékok valóban teljesüljenek. FONOD ZOLTÁN