Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-11 / 265. szám, kedd

Munkaidő és termelékenység FALUSI CSENDÉLET A SZAJNÁN Estefelé járt az idő, amikor a Chatelet színház közelében újra a Szajna-parton jártam. Leszaladtam egészen a vízig és ott egy meghitt, kedves kép tárult elém. A Szajna hátán, Párizs szívében egy falusi csendélet úszott. Amolyan teherhajó uszály volt, kavicsot szállított, amit kotrógépével a Szajna mélyéből a felszínre hozott. Valóságos sárga hegyként ágaskodott rajta a homokos kavics. Az uszály lassan az árral szemben úszott a lenyugvó nap sugarai vörösesaranyra festették a Szajna vizét és rajta az uszályt amelyen egy fiatal, copfos lány pettyes ruhában, munkába mertilten járt fel és alá. A kifeszített kötelekre, a tisztára mosott, nedves ruhadarabokat teregette szét, hogy másnapra megszáradjanak. A kiteregetett ruhadarabok közt volt férfiing, alsó, továbbá női fehérnemű, kombiné, bugyi és melltartó, ezenkívül törülköző és sok sok pelenka, amely a lenyugvó nap lángoló sugaraiban vörösessárgán dagadozott és mint valami jól ismert, meghitt falusi lobogó izzott a Szajna széles tükrében, Párizs kellős közepén. A NAGY ÁRUHÁZBAN A minap a I.afayette nagyáiliházban jártam. Éppen szezonvégi-kiárusítás volt. Nos, láttam én már másutt is kiárusítást, de amit itt láttam, azt semmivel sem tudom összehasonlítani. Olyan tömeg gyűlt ott össze, hogy csak könyökkel tülekedve lehetett egy lépéssel előre jutni. Valóságos örvénylés, vad forgás volt e színes, tarka vásárlótömeg mozgásában. Hogy az ember olyan tülekedésben egy személytelen bábbá válik, ezt sosem éreztem oly meggyőzően, mint azon a csütörtökön a Lafayette áruház kiárusítása első napján. Mindenképpen ki akartam onnan szabadulni, mert már alig jutottam levegőhöz. Nem ment könnyen, mert a beáramló vásárlók tömegévei kellett megbirkóznom, amíg kijutottam, anélkül, hogy egy centet is kiadtam volna. Mégis ebbe az örvénylésbe besodródtak anyák a gyermekükkel. Ök nem féltek. A PECHES FIATALEMBER Elég peches ember vagyok, mégsem annyira, mint az a fiatalember, aki Rotschildot akarta megzsarolni. A fiatalember benyitott a Rotschild-lakásba és az inasnak azt mondta, hogy sürgősen beszélni akar ifjabb Rotschilddal. Az ifjú Rotschild erre kijött az idegenhez, aki azonnal ráfogta revolverét. Kétmilliót kért tőle, különben lelövi. Ifjabb Rotschild zavarban volt, mert nem volt nála a kért összeg és kérte az idegent, engedje meg, hogy telefonáljon az apjának. Az idegen beleegyezően bólintott. A fiú telefonált, feltárta apja előtt válságos helyzetét és kérte új frankban a két milliócskát. Az apa, a minden hájjal megkent öreg Rotschild erre megígérte, hogy a legrövidebb időn bel ül elhozza a kért összeget. Be is tartotta a szavát, autóval érkezett és bőröndben hozta a pénzt. Az idegen átvette a pénzesbőröndöt és megparancsolta apa és fiúnak, foglaljanak helyet a kocsiban, utánuk ő is beszállt és parancsot adott a sofőrnek, hogy induljon. Közben mindössze annyi történt, hogy a rendőrség — amely az apától értesült, hogy mi történt — követte a kocsit. A rendőrök és detektívek egyelőre nem mertek beleavatkozni, mert féltek a véres következményektől. így utazgattak egy ideig, előre, hátra, majd körbe... az idegen a bőrönd pénzzel tanácstalan volt, a félelemtől reszketve — úgy látszik ez volt az első vállalkozása — állandóan hajszolta a sofőrt, sehol sem engedte megállni. Egy útkereszteződésnél azonban a vöröset jelző lámpa előtt mégiscsak meg kellett állni. És ez elegendő volt a rendőrségnek, hogy rácsapjon. A rácsapást nem jetképesen, hanem szószerint értem. Az egyik rendőr a fiatalember fejére oly erővel rácsapott, hogy azonnal a kórházba kelett szállítani. ROD1N BALZAC SZOBRA Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi, hála, tisztelet vagy hódolat hajszolt a párizsi Raspai! körút egyik kis szigetére, hogy megnézzem Rodin Balzac szobrát, amely körül leleplezésekor nagy botrányok viharzottak. Sokan nem értették ezt az éjjeli köpenybe burkolt, hatalmas kolosszust, sokan meg azért háborogtak, mert Zola volt az értelmi szerzője annak, hogy Rodin kapja a megbízást a Balzac-szobor megalkotására. E viharos botrányról, amely több mint fél évszázada lezajlott, ma már senki sem tud és Párizs lakói észre sem veszik, hogy az a nyakas, erős kolosszus ott ál). Éppen ezért látni akartam. Amint megpillantottam el-" szomorodva körüljártam, mert a kis szigeten vaskerítés veszi körül ezt az erőtől duzzadó figurát, amelynek térre, levegőre volna szüksége, hogy a hatalmas ormótlanságából kisugárzó alkotói hév teljes pompájában érvényesüljön. így azonban a vaskerítéssel úgy néz ki, mint egy sírhely, nyesett városi platánfák közé ágyazva. Közelről majd meszsziről kell soká figyel ni, \ hogy az ember észrevegye: a szobor e szűk kis „sírhelyen", a Raspail körút nagy forgalma közepette úgy hat, mintha tovább álmodná világát, nagy művét, az Emberi színjátékát. A PÁRIZSI LÉGY Már éjfél felé járt az idő, aludni szerettem volna, de nem tudtam, orrom, szemem és arcom köröl egy párizsi légy zümmögött állandóan, mintha kétségbeesésében hozzám fordult volna segítségért az egyre hűvösödő, őszi esték miatt, amelyek halálos veszedelmet jelentenek számára. Persze én vajmi keveset tehettem érte, és elbóbiskolva félálmomban folyton elhessegettem magamtól, mintha azt mondtam volna, ugyan hagyd már abba . .. A légy azonban nem tágított, most már odáig merészkedett, hogy a fülemre szállt és kitartóan zöinmögött. Nekem akkor úgy tetszett, mintha egy dongó dongana, aztán erősödött a zömmögő hang és az volt a benyomásom, hogy egy száguldozó motorbiciklista püffögő berregéssel tör az életemre. Hiába menekültem, a szakadatlan fülsiketítő berregés egyre üldözött, aztán egyszerre hangot váltott és a bombázógépek haragos, súlyos zúgását hallottam. Ezt a szörnyű hangot már nem bírtam fekve elviselni, kiugrottam az ágyból és üldözni kezdtem a zümmögő legyet, amely annyira elkeserített, hogy „elidegenített" az alvástól. De hiába üldöztem, nem sikerült megfognom, újra és újra eltűnt, aztán felbukkant, zümmögött egy keveset, mintegy jelezve, hogy itt van, még nem távozott el, aztán újra elnyelte a félhomályos csend. Ekkor hirtelen eszembe jutott a légy magánya, talán ettől olyan elviselhetetlen, monoton és halálos a zümmögése... és tágra nyitottam szobám ajtaját, ablakát. Utána lefeküdtem és nyomban elaludtam. Zümmögését nem hallottam többé. A légy eltűnt, magánya megszűnt. SZABÓ BÉLA Napjaink egyik sokat vitatott kérdése, liogy mi lesz a szabad szombatokkal. Egyesek szerint teljesen, mások szerint i:sak bizonyos munkahelyeken szüntetik meg őket. Az eszmecserét nemcsak a szövetségi kormánynak az a megállapítása indította el, miszerint nálunk nem használják ki meg felelően a munkaidőt, hanem az a mindenki előtt ismert tény is, hogy bizonyos munkahelyeken ezen a téren sok a hiba. Igen gyakori jelenség, hogy az ülnapos munkahét keretében a pénteki műszak ugyanolyan, mint valamikor a szombati volt. Nagyon sok építkezésen ezen túlmenően még a hétfő is csak fél műszakot jelent. Mindez különösen súlyos nehézségeket okoz a vasúti közlekedésben, mivel lassul a vagonok kirakásának az üteme, s ez fékezi a rendkívül fontos nyersanyagok szállítását. Dc ezen a téren nagyon kedvezőtlen a helyzet a közigazgatásban is, a minisztériumoktól a nemzeti bizottságokig, mert a péntek délután ezen a szakaszon is „elvetélt idő". Nehézségeket okoz az is. hogy sznmbaton — a vasárnapról nem is beszélve —, minimumra csökken a nyitott iiz letek és a közszolgáltatási létesítmények száma, tehát az üzletek, a borbélyok, a mosodák, a tisztítók éppen akkor tartanak zárva, amikor a dol gozú ember a legjobban kihasználhatná szolgálataikat. Ezért a legkönnyebb megöl dást választják: a munkaidő alalt vásárolnak és intézik ügyes bajos dolgaikat. Amikor a kormány a múlt év őszén elvileg beleegyezett az ötnapos munkahét fokozatos bevezetésébe, hangsúlyozta azt a követelményt, hogy ez csak ott valósítható meg, ahol előre biztosítják a munkaterme lékenység mulatóinak a teljesítését, tehát nem vezet a termelés mennyiségi és minőségi csökkenéséhez. Számos munkahely vezetősége megfe ledkezett erről a követelményről, engedett a nyomásnak és bevezette az ötnapos munkahetet a megfelelő és igényelt feltételek kialakítása nélkül. Tehát nem csodálható, hogy az iparban a munkatermelékenység növekedése két százalékkal alacsonyabb a tervezettnél, ami körülbelül másfél milliárd korona értékű termelési hiányt jelent. Ennek ellenére a túlórák száma az ipar ban 22 százalékkal, az építőiparban 12 százalékkal és a közlekedésben 39 százalékkal nőtt. Ez természetesen jelentő sen drágítja a termelést. A munkatermelékenység kedvezőtlen fejlődésének következtében növelni kellett a dolgozók számát is. és jelentős költséget jelent a kereskedelmi és a közszolgáltatási hálózatban a szombati és a vasárpapi munkáért kifizetett bértöbblet g * is. £ Ezért a kormány megbízta a u reszortokat és valamennyi a munkahely vezetőségét, hogy fl ellenőrizzék, milyen mérték ben teljesítették az ötnapos munkahét bevezetésének a feltételeit, és legkésőbb az év végéig számolják fel a hibákat. Ahol a megkívánt eredményeket nem érik el, átmeneti leg ismét be kell vezetni a hatnapos munkahetet mindad dig, aniig nem alakítják ki a N megfelelő feltételeket. Ezt a ,ú megelőző módszert csak a leg jl végső esetben kell alkalmazni. § Ezt elkerülendő, helyes lenne a minél előbb minden szakaszon megszilárdítani a munkafegyelmet és a munkaerkölcsöt. Ezzel kapcsolatban sokan mutatnak rá a Munkatörvénykönyv fogyatékosságaira, mivel a törvényes rendelkezések nem adnak lehetőséget a „lógás" hatékony üldözésére. Tény, hogy a törvény néhány cikkelye — különösen ami a vezetők tekintélyének a megszilárdítását illeti — módosí tásra szorul. Meg kell terem teni a lehetőséget arra, hogy következetesebben büntethes sék a munkafegyelem megszo gését, a fluktuációt, éspedig részben az előnyök elvonásé val, vagy pénzbírsággal, ille tőleg elbocsátással. Ugyanakkor azonban biznnyos, hogy a legjobb törvény is hatástalan, ha nem alkalmazzuk következetesen és mindenkire nézve egyformán. Az eddigi törvé nyes előírások szerint a mun kafegyelem ellen vétőket büntethetjük figyelmeztetéssel, nyilvános dorgálással, áthelye zéssel, vagy tízszázalékos fizetéselvonással, illetőleg a jutalmak elvonásával, vagy — igazolatlan mulasztás esetén — a szabadság csökkentésével. Vajon hány esetben alkalmazzák ezeket a büntetéseket, kitől követelnek kártérítést * munkafegyelem megszegéséből, a szolgálati kötelességek elhanyagolásából eredő károkért? A vezető dolgozók ellen csak valóban igen ritkán érvényesítik a törvényes rendelkezéseket. Hogyan büntetik az olyan szabálytalanságok el követőit, mint a dolgozók túlfizetése, a bérfegyelem meg sértése, új erők szabálytalan alkalmazása, egy szervezet védőpalástja alatt elkövetett magánjellegű kontárkodás, vagy a rossz minőség tolerálása és a minőségi ellenőrzés elhanyagolása? Ezekre a kérdésekre kell becsületesen saját magunkban, saját magatartásunkban választ keresni. Ezek a kérdések túlnőnek a szabad szombatok problémájának keretein, de ez zel szorosan összefüggnek. A fogyatékosságok felszámolásával biztosíthatjuk nemcsak a szabad szombatokat, hanem gazdasági helyzetünk annyira óhajtott javulását is. MEZŐ |ÁNOS A FENEVAD BOSSZÚJA 1. A merénylet nem sikerült Futótűzként terjedt el Berlinben a Hitler elleni merénylet híre. Az anyaországbeli haderők főhadiszállásán már néhány perccel 1 óra után jelentették: a Führer főhadiszállásán bomba robbant, és többen súlyosan megsebesültek. Ekkor azonban már megjelent Beck tábornok, aki 1938-ban lemondott a vezérkari főnökségről. Az anyaországi haderők főhadiszállása a Bendlerstrassén, a hadügyminisztérium régi épületében székelt, Beck tábornok néhány mindenre elszánt vezérkari tiszttel itt jelent meg és kijelentette: — Átveszem a parancsnokságot! Ez mesteri húzás volt, hiszen a keleti és a nyugati hadsereg között működő géptávírók egész hálózata az összeesküvők ellenőrzése alá került. A kapcsolat ugyanis csupán a bendlerstrasse>i főhadiszálláson keresztül működött. Fromm tábornok, az anyaországi had•• Résxlet a szerző dokumentum re gényébél. erők parancsnoka még nem tudta, mi a helyzet. Egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy Hitler valóban meghalt. Szó nélkül tűrte, hogy Beck tábornok intézkedjék, ő maga azonban semmit sem tett. Beck azonnal megpróbált érintkezésbe lépni a keleti és nyugati hadseregek parancsnokaival. Az első utasítás volt, hogy a balti partokon azonnal vonják vissza a német hadserege balszárnyát. Beszélt von Kluge marsallal, a nyugati hadsereg fő|)arancsnokával és utasította: — Azonnal kezdjen tárgyalásokat Eisenhowerrel! Ugyanezekben a percekben az anyaországi hadsereg valamennyi beavatott parancsnoka megkapta a „Valkyrio" jelszót. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy fel kell bontaniuk a borítékjukat és haladéktalanul meg kell kezdeniük a benne levő parancs végrehajtását. A berlini helyőrség kapta a legfontosabb feladatot: a bandlerstrassei épületet minden erővel védje meg az esetleg támadó SS-egységek ellen. A Berlin közelében állomásozó csapatok is parancsot kaptak, hogy be kell vonulniuk a fővárosba. Megindult tehát a gépezet, és úgy tűnt, hogy az összeesküvők teljes sikert aratnak. Döntő volt azonban, hogy megszerezzék maguknak Fromm tábornokot, az anyaországi haderők főparancsnokát. Tudták, hogy jó barátja Olbricht tábornok, és ezért Beckék őt kérték meg: térítse észre Frommot. Délután 4 óra volt, amikor Olbricht megjelent Frotnmnál és határozottan kijelentette: — Most már nincs okod tétovázni, Hitler meghalt. — Kitől kaptad ezt az értesítést? — A Führer főhadiszállásáról, Fellgiebel tábornoktól. Fromm néhány pillanatig tétovázott, aztán a telefonhoz nyúlt. Felhívta Rastenburgot, Hitler főhadiszállását. A vonal túlsó végén Keitel marsall jelentkezett. — Jelentést akar tenni? — kérdezte Keitel. — Nem... Szörnyű híreket hallottam. — Milyen híreket? — kérdezett vissza dühös hangon Keitel. — Nálunk Berlinben mocskos híreket suttognak az emberek. — Mit pletykálnak? Itt minden a legtökéletesebb rendben van. — Azt hallottam, hogy megölték Hitlert. — Hazugsági Igaz, hogy megkíséreltek merényletet elkövetni ellene, de a Führer tökéletesen egészséges. Keitel néhány pillanatig hallgatott, aztán megkérdezte: — Meg tudná mondani, hol van az ön törzskarának főnöke, Stauffenberg ezredes? — Nem tudom, jelenleg hol van, még nem érkezett vissza — válaszolta Fromm. Az anyaországi haderők főparancsnoka tovább tétovázott. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Keitel marsai) igazat mond, de az ellenkezőjéről sem volt meggyőződve. Várta, hogy Stauffenberggel személyesen beszéljen, s a tőle hallottaktól tette függővé további magatartását. Stauffenberg ezredes 4 óra után pár perccel érkezett a berlini repülőtérrel. Kiszállva a gépből, azonnal a telefonhoz sietett és felhívta Canarist: — A Führer bombamerénylet áldozata lett — mondotta izgatottan. A kémelhárítás volt főnöke jól tudta, hogy telefonbeszélgetéseit figyeli a Gestapo, minden szavát viaszlemezre veszik. Éppen ezért megdöbbent hangon válaszolt: — Te jóistenl Valóban meghalt?! Ez szörnyű! — mondotta, s utána letette a kagylót. Azonnal a Wehrmacht gazdasági hivatalába, az Irodájába sietett, és megpróbált a szolgálati telefonvonalakon keresztül kapcsolatot teremteni a többi összeesküvővel. Megtudta, hogy Hitler életben maradt. Azonnal táviratot adott fel, amelyben a legjobb kívánságait tolmácsolja a Führernek szerencsés megmenekülése alkalmából. Közben Stauffenberg megérkezett i» Bendlerstrassére és jelentkezett főnökénél, Fromm tábornoknál. — Hitler teljesen egészséges — e szavakkal fogadta Fromm Stauffenberget. — Ki mondta ezt önnek? — kérdezte felháborodottan az ezredes. —Keitel.., Néhány perccel előbb beszéltem vele és állította, hogy a Führer megmenekült. — Keitel egy hazug alak, mindig ls volt — felelte megvetően Stauffenberg. — Saját szememmel láttam, hogy az épület összedőlt, maga alá temetve Hitlert. Miközben ezt mondotta, egy pillanatra átvillant az agyán: talán mégis igaz az a hír, hogy Hitler él. Gyorsan elvetette azonban ezt a gondolatot. — Lehetetlen, hogy nem pusztult ell... Azt azonban már bizonyosan tudta, hogy Keitel életben maradt, és ez nem sok jót ígért az összeesküvők számára. Éppen ezért úgy döntött, hogy bármi is volt a robbanás eredménye, akár él Hitler, akár nem, most már nincs megállás. Az akció végrehajtását pontosan az előre kidolgozott terv szerint kell folytatni tovább. Csupán ez mentheti meg az életüket. Éppen ezért Frommhoz fordult: — Tábornok úr, velünk tart, vagy sem? • — Ezt még meg kell fontolnom. j — Tépelődésre nincs idő! Tábornok úr, a német nép nevében letartózta- ] tom! KÖVETKEZIK: j 2. Letartóztatják az összeskiivőket.