Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-25 / 252. szám, szombat

Tanácskozott a párt központi ellenőrző bizottsága fközéletn Illír (ČSTK) — Csütörtökön és pénteken ülésezett Prágában a CSKP Központi Ellenőrző és Re­víziós Bizottsága, elnökének, Miloš Jakeš elvtársnak vezeté­sével. A bizottság megtárgyalta a CSKP KB szeptemberi plenáris ülésének eredményeit és állás­pontot foglalt el ezekkel kap­csolatban. A CSKP KB szeptem­beri plenáris ülésén hozott ha­tározatokat jelentős lépésnek tartja a párt konszolidálásához, marxista—leninista egységének és internacionalista jellegének helyreállításához. A bizottság a párt egységének és akcióképességének helyreál­lítására irányuló igyekezet ke­retében nagyra értékeli mind­azoknak a kommunistáknak a tevékenységét, akik hűek ma­radtak a marxizmus—leniniz­mus és a proletár internaciona­lizmus elveihez, és akik az el­múlt időszakban, gyakran a pártszervek támogatása nélkül, a harc legkülönbözőbb tormáit vezették a pártba befészkelődött jobboldali opportunizmus ellen, a Szovjetunióval való barátság megszilárdításáért és a pártpoli­tika megvalósításáért. A bizottság a továbbiakban megtárgyalt 12 tagsági és fe­gyelmi kérdéssel összefüggő javaslatot, öt kérelmezőnek visszaadta a párttagságát és hét esetben a kérelmet elutasí­totta. Tudomásul vette azt a je­lentést, amely 19 párttag ellen indított vizsgálat eredményéről szól, további 22 elvtárs ellen pártvizsgálatot indított. A bizottság megszüntette Ka­rel Kaplan docensnek bizottsá­gi tagságát. Kaplan elvtárs te­vékenysége ellentétben állt a pártalapszabályzattal és a CSKP KB határozataival. A bizottság jóváhagyta Juraj Erlich, Jaros­lav Fríbert és dr. Jifí Rypl elv­társalt bejelentését, hogy le­mondanak bizottsági tagságuk­ról. Ülésezett az SZSZK kormánya (Folytatás az 1. oldalról) munka" eladásának és egyéb spekulációknak a megszünteté­sét illeti, s ez negatívan nyil­vánul meg a gazdaságban. A szövetségi kormány országos érvényű határozatával össz­hangban hozott új intézkedések célja, hogy fokozódjék a fegye­lem az ár- és a bérpolitikában. A hozott határozatok végrehaj­tása a következetes ellenőrzés­nek érdekében a kormány leg­közelebbi időben ismét vissza­tér ehhez a problémához. A továbbiakban a kormány a népgazdaság és a lakosság szi­lárd tüzelőanyagokkai való el­látásának kérdésével foglalko­zott. Bár azáltal, hogy a terv­előirányzathoz viszonyítva a széntermelés 2,8 millió tonná­val növekedett, s ezzel bizo­nyos javulás állt be a szénellá­tásban, a helyzet továbbra sem Kielégítő, sőt súlyos. A kor­mány ezért intézkedéseket ho­zott a szénfejtés és -szállítás fokozására, valamint a tüzelő­fa-kitermelés növelésére, továb­bá a szocialista országokból importált szén mennyiségének növelésére, ha ez lehetséges. A kormány utasította az Illetékes minisztereket, hogy brigádmun­kásokat kell szervezni a szén­bányák megsegítésére, s a bá­nyák munkaerővel kapcsolatos gondjain úgy kell segíteni, hogy jobb feltételeket és ösz­tönzőket kell teremteni a bá­nyászmunkához. A kormány részletesen fog­lalkozott a lakosság karácsony előtti és téli ellátására való felkészüléssel, külön figyelmet szentelt a hús-, a burgonya és általában az élelmiszerellátás megjavításának, különösen ami Bratislava ellátását illeti. Va­lamennyi gazdasági-szakágazati minisztert utasította a piaci készletek felülvizsgálására, s ezeknek a termelés növelésével és új behozatali lehetőségek ke­resésével való állandó növelé­sére. KEVÉS A LEGÉRTÉKESEBB GYÓGYSZER Véradók kongresszusa A Vöröskereszt megalakítása 50. évfordulójának keretében rendezett ünnepségek közül ki­emelkedik a Jánský-emlékérem tulajdonosainak kétnapos kong­resszusa, mely tegnap kezdődött Pozsonyban a Szakszervezeti Üdülőházban. Az említett emlék­éremmel azok a véradók rendel­keznek, akik legkevesebb tízszer adományoztak vért díjmentesen. A kongresszuson részt vesz dr. Hatiar, az SZSZK egészségügyi miniszterének helyettese és dr. A. Horák, a Szlovák Vöröske­reszt elnöke. Dr. A. Horák beszámolójában hangsúlyozta, hogy Szlovákiá­ban az utóbbi időben nagy hiány mutatkozik a vérellátásban. A véradók száma a lakosság lét­számának mindössze három szá­zalékát teszi ki, sőt a lakosság­nak csupán egy százaléka ad rendszeresen vért... Ezt köve­tően dr. Hatiar egészségügyi mi­niszterhelyettes rámutatott egészségügyünk legégetőbb problémáira. A vitában többek közt felszó­lalt Cársky professzor, ismert sebész, aki hangsúlyozta, hogy évente egyszer meg kellene ren­dezni az önkéntes véradás nap­ját. A résztvevők hatalmas taps­sal köszöntötték A. Majer őrna­gyot, aki már 92-szer adományo­zott vért. -Jü­ESZMÉNK GYŐZELMÉÉRT (Folytatás az 1. oldalról) Viiágos, hogy most létre keli hoznunk eszmei tevékenysé­günk új és hatásos rendszerét. Pártunk elnöksége ugyan már ez év júniusában határozatot hozott az eszmei nevelfmunká­ra vonatkozóan és a CSKP KB szeptemberi plénumának hatá­rozata is tartalmaz konkrét út­mutatást. Ennek ellenére nem titkoljuk, hogy az ú; rendszer csnk kialakulóban van és meg­alapozásában folyamatot kell látnunk. Természetesen ölbe tett kéz­zel immár várnunk nem lehet. Ezt akarja különben megakadá­lyozni az elnökség említett nyi­latkozata is, amely nagy vona­lakban megjelöli a tennivalót. A lényeg: eszmei nevelőmun­kánknak szerves kapcsolatban kell állnia pártunk jelenlegi po­litikájával. Mit Jelent ez a gya­korlatban? Elsősorban Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága idei májusi és szeptemberi ülésének „apró­pénzzé váltását". Más szóval: eszmei tevékenységünk fő té­mái — miközben alkalmazható a pártoktatásnak minden be­vált formája — a párt vezető szerepének, Jellegének, építése marxista—lenini elveinek ma­gyarázása; szocialista társadal­munk osztályai és rétegei vi­szonyának tisztázása; a két vi­lágközösség harca minden vo­natkozásának feltérképezése, főleg a kommunista és mun­káspártok moszkvai tanácsko­zása tükrében, a Szovjetunió szerepe, kölcsönös viszonyunk és általában a proletár inter­nacionalizmus alapvető fontos­ságának tudatosítása. Ennek a múlhatatlanul fon­tos tevékenységünknek kiindu­ló pontja az a felismerés le­gyen, hogy az eszmei nevelő­munka a marxizmus—leniniz­mus és a proletár internaciona­lizmus alapján a párt politikai, ideológiai és akcióegysége ki­munkálásának eszköze — amint azt leszögezi pártunk elnöksé­gének felhívása. Csak így és ezáltal érhetjük el. minden akadály és buktató ellenére, a legfontosabbat: a kommunizmus eszméinek győ­zelmét. GALY IVAN — A KÖZTÁRSASÁGI .ELNÖK jozef Brno alezredesnek, a loson­ci járási honvédelmi tanács tit­kárának 50. születésnapja alkal­mábúl a járási pártapparátusban és a hadseregben kifejtett sok­éves áldozatkész munkájáért Vö­rös Csillag Érdemrendet adomá­nyozott. — A PÍEROVI járási párlblzott ság tegnap járási aktívát rende­zett. Az aktívaértekezleten Alois Indra, a CSKP KB titkára mondott beszámolót. — IVAN SZEMIONOVICS KÜZ­NYECOV, a Szovjetunió bra tislavai tőkonzulja tegnap látoga­tást tett az SZLKP bratislavai vá­rosi bizottságán, ahol Jan Janik vezető titkárral beszélgetett Bra­tislava problémáiról, valamint a csehszlovák és a szovjet városok szövetségi kapcsolatának fejlesz­téséről. — EGYD PEPICH vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere dr. Jo zef Franóval, az SZLKP KB ál­lamigazgatási osztályánk a veze­tőjével a napokban látogatást tett az SZLKP bratislavai, Banská Byst­rica-! és kassai kerületi bizottsá­gán. — Dr. ĽUDOVÍT PEZLÁRNAK, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a KB titkárának, továbbá dr. Vla­dimír Zvara egészségügyi minisz­ternek, dr. Michal Greguš okta­tásügyi miniszterhelyettesnek je­lenlétében ünnepi ülést tartott tegnap Bratislavában a Komenský Egyetem tudományos tanácsa dr. Emil Huraj, az új rektor beikta­tása alkalmából. — MANUEL ESCALON könnyfi­ipari miniszter vezetésével tegnap kubai kormányküldöttség érkezett Prágába. — LADOS ANTAL ezredes, a Magyar Népköztársaság csehszlo­vákiai nagykövetségének katonai attaséja tegnap csehszlovák kato­nai egységeket látogatott meg Morvaországban. Az SZISZ új vezetősége (ČSTK) — A Szlovákiai írók Szövetségének bizottsága csütör­töki ülésén eleget tett Vojtech Mihálik érdemes művész kérésé­nek, hogy — mivel megválasztot­ták a Nemzetek Kamarája elnö­kévé — mentsék tel a SZISZ el­nökének tisztsége alól. A szövet­ség új elnökévé Andrej Plávka érdemes művészt, alelnökeivé Pa­vol Horov érdemes művészt és Jo­zef Kotot választotta meg. A bizottság ezután a szövetség lapjainak, különösen a Slovenské pohľady című lapnak a helyzeté­vel foglalkozott. A bizottság úgy döntött, hogy dr. Milan Ferkőt leimenti főszerkesztői tisztsége alól és a lap új főszerkesztőjévé Ján Steveeket jelöli. Azonkívül úgy döntött, hogy újból megindít­ja a Kultúrny život című hetilap kiadását. Ennek főszerkesztőjévé Vladimír Mináč érdemes művészt jelölte ki. A Szlovák trók Szövetségének bizottsága végül a szövetség egyes tagjainak külföldi tartózkodásával foglalkozott. A szövetség tagjai közül kizárja Emii B. Stefant, aki a Szabad Európa Rádióállomás szolgálatába állt. Módosított menetrend (ČSTK) — A Keleti Vasútvonal Igazgatósága közli, hogy — te­kintettel az október 28-a előtti munkaszüneti napok torlódására — megváltoztatja néhány vonat indulási idejét. A rendszeres vonatjáratok va­sárnap, október 26-án mint szom­baton; hétfőn, október 27-én mint vasárnap és kedden, október 28­án mint munkaszüneti nap előtti napon fognak közlekedni. Egyes szerelvényeket szükség szerint to­vábbi kocsikkal egészítenek ki. Október 25-én, 26-án, 28-án és 29-én a 10 éven aluli gyermekek­kel utazók és a betegek számára fenntartott szakaszok kivételével nem lehet szakaszokat, illetve ko­csikat foglalni. Mivel nagyobb forgalomra lehet számítani, a Keleti Vasútvonal Igazgatósága körzetében több mint 50 rendkívüli vonatot indítanak. Rendkívüli gyorsvonatokat indí­tanak Bratislavából Kassára, Zó­lyomba, Zsolnára, Prágába és visz­sza. Egyes vonatokat Érsekújvár­ról, Galántáról, Párkányból és Nyitráról indítanak. Bővebb tájékoztatást a vasútál­lomások nyújtanak. •k A Csehszlovák Békebizottság a prágai Lenin Múzeummal, a CSSZK Művelődésügyi Miniszté­riumával, a Cseh Képzőművészek Szövetségével és a Szlovákiai Kép­zőművészek Szövetségével V. I. Lenin születésének 100. évforduló­ja tiszteletére jeligés pályázatot hirdet egy „Lenin és a népek kö­zötti barátság" témájú gobelin tervére. A versenypályázat felté­teleit írásbeli kérelemre megkül­di a Csehszlovák Békeblzottság titkársága. Cím: Prága, 1. kerület, Pánská ul. 7. Folytatódik a vita a VII. szakszervezeti világkongresszuson Budapest — Pénteken a VII. szakszervezeti világkongresszu­son folytatódott a vita a koráb­ban elhangzott beszámolókról. Az első hozzászóló, Pascal Lu­vulalu, az Angolai Dolgozók Nemzeti Szövetségének főtitká­ra három ország — Angola, Mo­zambik és Portugál-Guinea dol­gozói nevében köszöntötte a kongresszust. Elmondta, hogy az említett országoknak a por­tugál gyarmatosítók által ki­zsákmányolt népei nehéz, de lelkesítő harcot vívnak felszaba­dulásukért. Nguyen Mirih, a Vietnami Szakszervezeti Szövetség titká­ra rámutatott: a kapitalista rendszerben a szakszervezet fő feladata, hogy egyesítse a dol­gozókat a burzsoá állam, intéz­kedései elleni közös fellépésre. Felszólalt még Skósia, Irak, Guinea, a Csád Köztársaság, Gö­rögország és több más állam szakszervezeti küldöttségének vezetője. Nincs előrehaladás a párizsi békekonferencián Párizs — A Vietnammal fog­lalkozó párizsi konferencia kö­reiben mindenki azt kérdezte csütörtökön — írja a l'Humanité —, ml a valódi oka annak, hogy Cabot-Lodge negatív ma­gatartást tanúsított a 39. ülé­sen. Kétségtelen, hogy az ame­rikai kúldött csakis Washington előzetes hozzájárulásával ha­tározta el, hogy megtagadja a felszólalást oz ülésen. Vajon az amerikai kormány magatartásá­nak megkeményítésével azt akarta-e értésére adni, hogy el­ÜLÉSEZETT A CSSZBSZ KB ELNÖKSÉGE (ČSTK) — A Csehszlovák­Szovjet Baráti Szövetség Köz­ponti Bizottságának elnöksége csütörtöki ülésén dr. Josef Va­lentát felmentette a Svét socia­lizmu című hetilap főszerkesztői tisztsége alól, s a lap főszer­kesztőjévé dr. Milena Balašovát nevezte ki. Az elnökség állást foglalt a CSKP KB szeptemberi plénumá­val kapcsolatban, teljes mérték­ben egyetért az ott hozott hatá­rozatokkal, mert ezek kifejezik a CSSZBSZ tagjainak gondola­tait és érzéseit. A szövetség szervei úgy fogják vezetni a ta­gokat, hogy aktívan hozzájárul­janak a párthatározatok telje­sítéséhez. Növelhetők a hozamok (ČSTK) — A nyugat-szlová­kiai mezőgazdasági és élelmi­szeripari vállalatok dolgozói tegnap Bratislavában azokról a feladatokról tanácskoztak, amelyek a CSKP KB szeptembe­ri és az SZLKP KB októberi plenáris üléséin hozott határo­zatokból a mezőgazdaság dol­gozóira hárulnak. Az aktívaértekezletet a nyu­gat-szlovákiai pártbizottság hív­ta össze. Résztvevői állásfogla­lásukban megállapítják, hogy még nagyobb gondot kell fordí­tani a gabonatermesztésre. Dél­Szlovákiában a következő öt év folyamán a gabona átlagos hek­tárhozamát 4—6 métermázsával növelhetik. vpli vagy elutasítja az ameri­kaiak millióinak követelését, amely az október 15-i tünteté­seken jutott kifejezésre. Ez az amerikai manőver azonban nem látszik hosszú életűnek. A kon­ferencia ügyrendje szerint ugyanis a jövő héten elsőként Cabot-Lodge-ot illeti meg a szó, s nehéz elképzelni, hogy ismét megtagadhatja beszédének el­mondását. Nem felel meg a va­lóságnak Cabot-Lodge-nak az az állítása sem, hogy a vietna­miak mindig csak ugyanazt is­mételgetik a konferencián. Xuan Thuy, a VDK küldöttségé­nek vezetője ugyanis új javas­latot tett, amely előbbre viheti a tárgyalásokat: titkos tárgyalá­sok tartását javasolta a dél-viet­nami ideiglenes forradalmi kor­mány és az Egyesült Államok képviselői között — írja a l'Humanité. Az amerikai parancsnokság szóvivőjének péntek reggeli közleménye szerint a legutóbbi 24 órában a szabadságharcosok hat tüzérségi támadást intéztek amerikai és dél-vietnami kato­nai célpontok ellen. A szóvivő szerint ezek a támadások halá­los áldozatokat nem követeltek. Az amerikai B-52-es óriás bom­bázók Saigon és a kambodzsai határ között hajtottak végre bombatámadásokat. lapzártakor érkezett: KERING A KOZMOSZ 306 ÉS 307 Moszkva — A Szovjetunió­ban pénteken felbocsátották a Kozmosz 306 és 307 mesterséges holdat. Mindkettő szerkezete ki­tűnően működik. FELÉRTÉKELTÉK A NYUGATNÉMET MÁRKÁT Bonn — Tegnap este Schiller gazdaságügyi miniszter bejelen­tette, hogy 8,5 százalékkal felér­tékelték a nyugatnémet márkát, s ezentúl egy dollár 3,66 márkát ér. KOSZIGIN—BRANDT TÁV1RATVÄLTÁS Moszkva — Koszigin szov­jet miniszterelnök táviratban te­jezte ki jókfvánatait Willy Brandt­nak kancellárrá történt megvá­lasztása alkalmából. Brandt kö­szönetet mondott a táviratért. Hibáikból levonják a következtetéseket A bratislavai rádió pártbizottságának, vezetőségének és szakszervezeti bizottságának nyilatkozata (ČSTK) — Mint köztudomású, a Csehszlovák Rádió 1968 augusztu­sában, az öt szocialista állam ka­tonasága bevonulásakor nemcsak publikálta a párt, a kormány és a törvényhozó szervek politikai­lag helytelen állásfoglalását, amelyeket a CSKP KB, az SZLKP KB, a Szövetségi Gyűlés, a kor­mány és az SZNT teljes egészében érvénytelennek minősített, hanem egész tevékenységével hozzájá­rult olyan légkör kialakításához, amelyet a szovjetellenes, és anti­szocialista szenvedélyek, állásfog­lalások itattak át, s amelyek a szocialista országok fegyveres erői tagjainak szempontjából an­tihumánusak voltak. Internacionalista magatartásu­kért indokok nélkül rágalmazták a párt, az állam és a közbizton­sági szervek néhány vezető kép­viselőjét. A következmények szem­pontjából ellenforradalminak kell minősíteni néhány csehszlovák rádióállomásnak a csehszlovák semlegességről szóló követelését, amelyeknek publicitást biztosítot­ták, s ami azt jelentette, hogy le­térünk a szocializmus útjáról és vállaljuk az ebből eredő követ­kezményeket. Annak ellenére, hogy számos ilyen tendencia kezdeményezője több más csehszlovák rádióállo­más volt, egyaránt felelőseknek érezzük magnókat ezek terjeszté­séért, mivel a bratislavai Cseh­szlovák Rádiő az országos Staféta része volt. E jelenségek okait és összefüg­géseit, valamint az egyes vezetők és dolgozók személyes felelőssé­gének mértékét mélyebben kell elemezni. Azokat a döntéseket, amelyekben az SZLKP összüzemi bizottsága most^olgozik, a párt­szervek elé terjesztjük, s ezekről majd a nyilvánosságot, is tájékoz­tatjuk. Tudatosítjuk, hogy a rádió mű­sora az egész pártnak és a tár­sadalomnak is nagy politikai és erkölcsi károkat okozott. Ezért egyetértünk azokkal a döntések­kel, amelyeket az új tények, összefüggések és felismerések alapján e kérdéssel kapcsolatban a CSKP KB plénuma ez év szep­temberében elfogadott. A mi ese­tünkben ez azt jelenti, hogy po­litikailag teljes mértékben hozzá­járultunk a párt irányvonalának megvalósításához űgy, ahogy ezt a Központi Bizottság kidolgozta. Ez az egyedüli út társadalmunk politikai, erkölcsi és gazdasági szakadékának áthidalásához, és a szocialista országokhoz fűződő baráti szövetségünk megszilárdu­lásához. A rádió műsorában már erre az űtra léptünk, s ezen akarunk szi­lárdan és céltudatosan tovább­haladni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom