Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-23 / 250. szám, csütörtök

A Nová mysl — a párt elméleti és politikai folyóirata idei kilencedik számában a fenti címmel közölt terjedelmes fejtegetést Pavel Jackón a k, az SZLKP KB ideológiai osztálya dolgozójának tollából. Amennyiben az írás érdeklődésre tarthat számot a magyar olvasók körében is, kivonatosan ismertetjük. \ A

szerző írása első részében viszszautasítja az olyan felszínen mozgó nézeteket, mintha a szomszédos szocialista országokban a nemzetiségek helyzetének rendezése homlok egyenest különbözne a csehszlovák gyakorlattól. Leszögezi, hogy a nemzetiségi kérdés rendezésében valamennyi szocialista ország a marxizmus-leninizmus elveiből indul ki, s természetesen figyelembe veszi a nemzetiségek történelmileg kialakult konkrét helyzetét. A szomszédos szocialista országokban — a Német Demokratikus Köztársaságban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Jugoszláviában egyaránt élnek nemzetiségek s Jogaikat az Illető országok alkotmányaiban rögzítették. Az egyes szocialista országokban élő nemzetiségeknek sok a közös vonása, de sok a történelmi fejlődés eltérő feltételeiből adódó eltérés is, amelyeket lehetetleu figyelmen kívül hagyni. Közös problémák Az egyes szocialista országokban élő nemzetiségek helyzete rendezésének ismerete szemléltetően feltárja azokat a kérdéseket, amelyeknek elméleti megoldásán az egyes marxista pártok fáradoznak. Ebből kitűnik az is, hogy számos az olyan hasonló probléma, amelyet szocialista társadalmunknak is meg kell oldania. Mi sem lenne egyszerűbb, mint a nemzetiségek helyzetének rendezésére az egyes országokban kidolgozott modellek kritikus elemzése. Az elmúlt időszak bizonyítja, hogy megtanultuk bírálni azt, ami nem ránk tartozik és a fogyatékosságokat más országokban kerestük. Csak így születhettek eszmefuttatások pl. a reciprocitásról. Tanácsokat osztogattunk és kioktattunk másokat anélkül, hogy pirultunk volna saját politikai tapintatlanságunk miatt. S mintha egyszerre feledésbe ment volna, hogy Lenin műveiben a ma sok kérdésére is találhatunk feleletet. Úgy vélem — hangsúlyozza a szerző —, hogy a nemzetiségek kapcsolatának rendezésében mindig szem előtt kell tartani a lenini elveket, mert minden más hozzáállás és. a különféle modellek szükségszerűen hamis következtetésekhez vezetnek, ha nem számolnak a konkrét helyzettel és az illető ország történelmi fejtődósével. Végső soron pedig ártanak az internacionalizmus ügyének. A nemzetiségi politika helyességének és a nemzetiségi kapcsolatok egészséges fejlődésének, záloga nálunk Csehszlovákia Kommunista Pártja. Ez a tény feltételezi a nemzetiségi problémák fokozatos megoldását is minden vonatkozásban. A nemzetiségi kapcsolatok fejlődését történelmi feltételek szabják meg. Ezeket a kapcsolatokat nem lehet rendeletekkel előírni, sem zöld asztal mellett vagy dolgozószobában kieszelni. A dolgozók életének konkrét ismerete alapján kell olyan feltételeket teremteni, amelyek az egészséges fejlődést biztosítják. A jogokról és a Jogokért vívott harcról hangoztatott nagy szavak sokszor ellenkező eredményhez vezetnek. A legtökéletesebb jogi normák is papíron . maradnak, ha nem veszik figyelembe a való életet, és ha nem teremtik meg teljesítésük reális feltételeit. Ez az ellentmondás a törekvés és a valóság között csaknem minden nemzetiség esetében fennáll. Sőt, gyakran a lehetőségek keretei között még az adott jogokkal sem élnek, melyeket a szocialista társadalom már régen megteremtett. A központi szervek felelőssége — kétnyelvűség A szocialista országok nemzetiségi politikájának, e politika alapvető elveinek megvalósítása és az ebből adódó feladatok decentralizálása, az alsóbb szervekre ruházása lehetetlen. Ezt bizonyítják az 1960 után szerzett részét alkossa. Ellenkező esetben a kétnyelvűségről szóló legjobb törvény is csak puszta óhaj marad. A kétnyelvűség tiszteletben tartása a nemzetiségi kapcsolatokban egymás kölcsönös megbecsülésének és tiszteletének a kifejezője, a dolgozók internacionalista nevelésének gyakorlati eszköze. A többség nyelvének rákényszerítése a kisebbségre egymás megbecsülésének hiányát tükrözi és nemzetiségi torzsalkodást szül. Helyi viszonylatban megtörténhet az is, hogy a nemzetiségi többség akarja a kisebbségben levő nemzetre kényszeríteni saját nyelvének használatát. Általában ilyen esetekben hangzik azután el a kötelező államnyelv követelménye a nemzet tagjai részéről. A tapintat, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet egyaránt követelmény mind a nemzet, mind a nemzetiség tagjai számára. önvédelem és nihilizmus A nemzetiségi értelmiség soraiban gyakran vita tárgyát képezi, helyes-e, hogy az értelmiség általában a többség, tehát a nemzet nyelvét használja. Főleg arról a nemzetiségi értelmiségről van szó, amely a köztársaság különböző Iskoláin folytatja tavan és lesz is mindaddig, amíg lesznek nemzetek ós nemzetiségek. A probléma ott kezdődik, hogy milyen asszimilációról van szó. Van erőszakos, szándékos és helytelen gazdasági, kulturális politikával vagy hatalmi intézkedésekkel erőszakolt beolvasztás. Ugyanakkor létezik természetes asszimiláció is. Szükséges a természetes beolvadás kérdésének elméleti tisztázása. Ez annyit jelent, hogy az egyik etnikum tagjai beleolvadnak a másikba és fordítva. A természetes asszimiláció nem lehet egyoldalú. Lehetetlen, hogy csak a kisebbség tagjai olvadjanak be a többségbe, vagyis a nemzetiség tagjai beolvadjanak a nemzetbe anélkül, hogy ellenkező folyamat is létezne. Ez - a kérdés sokat vitatott a szocialista országokban. Mi a helyzet köztársaságunkban? Egyes elvtársak az asszimilációt a helyes nemzetiségi politika eredményeként könyvelték el. Így 1960-ban azt bizonygatták, hogy a Csehszlovákiában élő németek önként döntöttek az asszimiláció mellett. Ezt a nézetet akkor hivatalossá nyilvánították, és akadtak emberek, akik ebből kiindulva hozzáláttak az itt élő németek nemzeti élete eddig létező megnyilvánulási lehetőségeinek felszámolásához. Marxista szemszögből képtelenség valamiféle önkéntes asszimilációról beszélni. A kisebbség, a nemzetiség sohasem dönthet az önkéntes asszimiláció mellett. A nemzetiségi hovatartozás objektív tény. Bár az egyén esetében megeshet, hogy más nemzetiségűnek vallja magát, azonban egy más nemzetiség melletti döntés általában nem önkéntes és nem természetes. A természetes asszimilációs folyamat hosszú, egész nemzedékek életén át tartó folyamat. A nemzetiségileg vegyes házasságból származó utódok vagy az anya, vagy az apa nemzetiségét választják. Ez a természetes folyamat azonban egy bizonyos nemzetiségi környezetben játszódik le, amelyben a gyerekek felnőnek. Felmerül ezzel kapcsolatban a kérdés: vajon a szocializmus feltételei közepette is sor kerülhet-e erőszakos asszimilációra? Ezzel a lehetőséggel számolni kell főleg akkor, ha a marxi—lenini nemzetiségi politika elveit valahol eltorzítják. S ilyen torziílások lehetőségétől nem mentes egyetlen maxista párt sem. A gyakorlatban ugyanis nem minden lenini, amit lenininek tüntetnek fel. Az elveket emberek valósítják meg. A marxisták a következetes internacionalizmus mellett szállnak síkra. Minél következetesebb ez az internacionalizmus, annál nagyobb a nemzetek és nemzetiségek fejlődésének lehetősége, de egyben közeledésük lehetősége' is. A nemzetiségek helyzetét nagyban befolyásolja az ugyanabban az országban élő nemzetek közötti viszony. így például a szlovák és a cseh nemzet viszonyának rendezetlensége kedvezőtlenül hatott a nemzetiségek helyzetének rendezésére is. Elképzelhetetlen, hogy az internacionalizmust csak kifelé, a szocialista országokkal való kapcsolatokban ápoljuk, ugyanakkor megfeledkezünk erről az elvről saját országunkban. A nemzetek és nemzetiségek együttélésének problémája az általános társadalmi fejlődés szerves része. Ez a fejlődés a nemzetek és nemzetiségek viszonyának alakulásában is dinamikus és ellentmondásos folyamat. A mi feladatunk, hogy a társadalom vezető erejét — Csehszlovákia Kommunista Pártját — segítsük a nemzetiségi problémák megoldásában. A nemzetiségi kisebbségek fejlődése és helyzete tapasztalataink is. A nemzetiségi politika egységes érvényesítése és a nemzetiségi jogok biztosítása csak központilag lehetséges. Csak így zárható ki az a gyakorlat, amelynek a múltban szemtanúi lehettünk, hogy a nemzetiségi politika elveit a járások és kerületek más-más módon értelmezték. Ebből adódott, hogy a nemzetiségi politika elveinek érvényesítése a gyakorlatban nem volt egységes. Ez a probléma a föderáció feltételei közepette még inkább előtérbe kerül. Ugyanis előállhat az a helyzet, hogy az egyes nemzeti köztársaságokban a nemzetiségi politika elvben és a gyakorlatban is eltérő. Ez vagy az egyik, vagy a másik köztársaságban élő nemzetiségeknél elégedetlenséget válthat kl. További komoly probléma valamennyi szocialista országban a kétnyelvűség. Érvényesítése az egyes országokban nem azonos. A kétnyelvűség azon az elven alapszik, hogy minden nyelv egyenjogú és minden nemzetiség szabadon használhatja anyanyelvét a közéletben, a gazdasági és a társadalmi életben egyaránt. Csehszlovákiában a kétnyelvűség már a burzsoá köztársaság idején is érvényesült nemcsak a közéletben, hanem az állami közigazgatásban is. Aránylag jó feltételei voltak a nemzetiségi sajtó és irodalom fejlődésének. A kétnyelvűség érvényesítése nem lehet jóakarat, vagy kizárólag politikai döntések kérdése. Konkrétan: a helyi közigazgatásban olyan feltételeket kell teremteni, hogy az ott dolgozók többsége a nemzetiségileg vegyes területeken mind a két nyelvet beszélje, és biztosítva legyen mind a két nyelv fejlesztése. Ami annyit jelent, hogy a nemzetiség nyelvének ismerete vagy a nemzet nyelvének ismerete a nemzetiség részéről ne szűküljön csupán erkölcsi elismerésre, hanem a szakkövetelmény szerves nulmányát. Ez a vita arra vall, hogy a nemzetiségi kérdést s ennek keretén beiül a kétnyelvűség kérdését főleg önvédelmi pozícióból ítélik meg. Ez az álláspont a marxizmus—leninizmus szemszögéből csaknem érthetetlen, mivelhogy a szocializmus feltételei közepette nem létezik olyan társadalmi erő, amelynek osztályérdeke lenne az elnemzettelenítés vagy a nemzetiségi elnyomás. Ez a probléma különösen érdekes a nemzetiségi értelmiséggel kapcsolatban. Éppen nála fedezhető fel, hogy saját, tehát a kisebbség nyelvét lebecsüli, nem tekinti a többség nyelvével egyenrangúnak. Úgy tűnik, hogy ez a nemzeti nihilizmus megnyilatkozása, amely összeegyeztethetetlen a marxista felfogással. Amíg egyén véleménye, figyelembe vehető, de nem szabad megengedni, hogy hivatalos nézetként hirdessék, és támogatást nyerjen a többség, tehát a nemzet részéről is. A beolvadás problémája A szocialista országok közös elméleti problémája az egyes nemzetiségek beolvadása (asszimilációja). Lenin a beolvadással kapcsolatban írja: „Nem marxista, sőt még csak nem is demokrata az, aki nem ismeri el és nem védelmezi a nemzetek és a nyelvek egyenjogúságát, aki nem harcol mindennemű nemzeti elnyomás vagy jogegyenlőtlenség ellen. Ez kétségtelen. De az sem kétséges, hogy az az álmarxista, aki kígyót-békát kiált más nemzet marxistájára az aszszimiláció miatt, az valójában nem más, mint közönséges nacionalista kispolgár." Lenin szavai, bár más összefüggésekre vonatkoztak, a szocialista társadalom jelenlegi körülményei közepette is érvényesek. Asszimiláció volt,