Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

A korlátlan bűnözés hazája • Pénzért a villanyszéket kerülni • Védelem a nagy önzés szolgálatában • Ki­csoda Percy Foreman? A;222®Éügy Az utóbbi években nagyon sokat emlegetik a bűnözők, az erőszak Ame­rikáját. A Kennedy-iivéiek meggyilkolása, Martin Luther King orvul tör­tént megölése nagy felháborodást keltett Amerikában és az egész világon. Az amerikai kormány a közvélemény nyomására megígérte, hogy elsőrendű teendőként felszámolja a bűnözést. A statisztika azonban azt mutatja, hogy az amerikai rendőrség nem tud olyan erélyesen és sikeresen harcol­ni a bűnözők ellen, mint békés tüntetők, a békeharcosok, a néger mozgal­mak résztvevői ellen. Sőt, arra is fény derült, hogy a bűnözőknek befo­lyásos támogatói vannak a legfelsőbb körökben, s hogy akinek pénze van, még a gyilkosság bebizonyított vádját is lemoshatja magáról. James Ray és Sirhan, Martin Luther King és Róbert Kennedy gyilkosa még nem bűn­hődött meg, s valószínű, hogy a merényletek értelmi szerzői mindent megtesznek élő eszközeik megmentéséért. Akinek pénze van ... S vannak, akik szónoki tehetségüket, összekötte­tésüket felhasználva anyagi jólétüket arra alapozzák, hogy érdemtelene­ket mentsenek ki az igazságszolgáltatás karjaiból. Az ilyen „menő" ügy­védek között is fogalom Percy Foreman neve. A 701. eset Ez az őszes hajú, lomha járású, kövérkés, hanyagul öltözködő, de ápolt külsejű úriember az amerikai ügyvédek koronázatlan királyának számít. Nemcsak kiváló jogász, ha­nem rendkívül eredményes ügyvéd is: 700 eset közül 699-ben megvédte kliensét a gyilkosság vádjától, csak egyetlen ügyfelét végezték ki. 701. esete még nagyobb hírnevet szerzett neki, ugyanakkor fellebbentette a fátylat az amerikai igazságszolgálta­tás Achilles-sarkáról és a védelem gyakori erkölcstelenségéről is ... Foreman 701. esete a nagy port felvert Mossler-gyilkosság volt, amelyről annak idején lapunkban is írtunk. A hetvenéves Jacques Mossler multimillio most Miamiban 1964. június 30-án éjjel hol­tan találták a lakásán. A luxusvilla lakóinak szomszédai csak any­nyit tudtak mondani a nyomozóknak, három­negyed kettőkor a multimilliomos se­gély kiáltásaira lettek figyelmesek, majd egy ismeretlen, magas ter­metű fiatalember jött ki a személyzeti ka­pun s a ház előtt vá­rakozó fehér Chevro­letjével elhajtatott. A háziasszony és a gyermekek nem tar­tózkodtak otthon. Candys Mossler, a Biultllmillomos bankár 46 éves felesége éjjel félkettőkor autóba ül­tette gyermekeit és egy drága városi kór­házba hajtatott azon a Címen, hogy orvosi se­gítségre van szüksé­ge. A kórházban szin­te szándékosan sokáig időzött, s körülbelül fél öt tájban érkezett haza. Vérbe fagyva ta­lálta férjét — Jacques Mossler bankárt 39 késszúrással megöl­ték. A brutális gyilkos­ság vizsgálata nagy talányok elé állította a nyomozókat. Három feltevés közül kellett kideríteniük az igaz­ságot, ám mégis egy negyedik bizonyult valódinak. Feltételez­ték ugyanis, hogy a bankárnak sok ellensége lehetett, s valamelyik tönkretett ügyfele állt rajta bosszút. A rablógyilkosság gya­núját el kellett vetniük, mert érték­tárgyak nem hiányoztak, rablásnak semmi jele sem volt. A feltűnően részvétlen özvegy és a nagyobb, örökbe fogadott gyerekek viszont mindenképpen arra akarták terelni a rendőrség gyanúját, hogy a szerin­tük perverz szexualitásnak hódoló Mossler valamelyik partnerének le­hetett az áldozata. A rendőrség nem ismerte a bankárt, viszont a „víg özvegy" viselt dolgairól annál töb­bet tudott, azt is tudta, hogy intim viszonyban áll unokaöccsével, a nem tiszta múltú Melvin Powersszel. A 24 éves Powers egyidőben a bankár va­lamelyik vállalatánál dolgozott, de törvénybe ütköző kihágásokat köve­tett el, s így még rokoni alapon is kitették a szűrét. Powers nem tudott alibit bizonyítani. Rövidesen letar­tóztatták Mosslernéval együtt, ké­sőbb azonban 50—50 ezer dollár óvadékért szabadlábra helyezték őket, így jelentek meg a bírósági te­remben. Különös védelem A bűnperben, melyet Florida ál­lam indított Candys Mossler és Mel­vin Powers ellen, a vád képviselője a bűncselekmény elkövetésének há­rom indítékát fejtette ki. Először is Powers gyűlölte Mossler bankárt, másodszor törvénytelen aljas kap­„Ha az ön ügyfele ittasan megfojtott egy em­bert, kérdezze meg az esküdt jelöltet, nem tag­ja-e valamilyen absztinens társaságnak. Ha azt válaszolja, hogy „nem", s kissé elmosolyodik, ne higgyen neki" — hangzik Percy Foreman egyik elve. csolatban áll a meggyilkolt feleségé­vel, harmadszor pedig pénzre vá­gyott a Mossler-örökségből. Percy Foreman védő különöskép­pen magyarázta a gyilkosságot. „Ha a meggyilkolt testén felfedezett 39 szúrás mindegyike más-más kéz­től származott volna, azaz ha 39 gyilkos lenne, Florida államban ak­kor is legalább háromszor annyi egyént találnánk, akinek éppen elég oka lenne, hogy faques Mossler ha­lálát kívánja." Mindenki sejtette, milyen taktikát fog alkalmazni a védő. Mindenkiről fog beszélni, de a legkevesebbet vé­dencéről. Az esküdtek figyelmének elaltatására Foreman öt kategóriába osztotta Mossler ellenségeit: 1. Tönkretett autókereskedők, 2. autó­tulajdonosok, akik Mossler ügynö­keinek köszönhetik, hogy elvesztet­ték autójukat, 3. volt alkalmazottak, akiket elbocsátottak és az öregúr különcködéseit elviselő ficsúrokkal cseréltek ki, 4. Mossler birodalmá­nak ambiciózus nagyságai, akik a főnököt megdöntve maguk akarták kezükbe keríteni a roppant vagyont, 5. végül homoxeszuálisok és egyéb perverz egyének, akikkel Mossler titkos kapcsolatban állott. Miután Foreman rossz fényt vetett az áldozat emlékére, nekirontott a rendőrségnek. Azt állította, hogy Mossler első házasságából származó négy lánya lefizetett magas rangú rendőrtiszteket, hogy bűnvádi eljá­rást indítsanak Mosslerné és Powers ellen. Állítólag a vád tanúi mind börtöntöltelékek, rendőrségi statisz­ták... Foreman sorra „döntött meg" min­den bizonyítékot. Percy támad Foreman a közvélemény megdol­gozását azzal kezdte, hogy nekitá­madt az esküdteknek. Azt állította, hogy csak az lehet esküdt, az telje­síti lelkiismeretesen kötelességét, aki állandó kapcsolatban van az emberekkel, együttérez velük (bor­bélyok, zenészek, taxisofőrök), sem­miesetre sem „tintanyalók" (építé­szek, fizikusok, laboránsok, könyv­tárosok ). Ilyen hangulatkeltés után a vád tanúinak rontott neki. Külö­nösen veszélyes volt egy Grimsley nevű, aki azt állította, hogy 1962. június 15-én, 16-án és 17-én beszél­getést folytatott Powersszel, aki fel­ajánlotta neki, hogy tegyen el láb alól egy „öreg szivart", aki tele van pénzzel, s torkig vannak vele. Fore­man a houstoni városi kórházból igazolást hozott, hogy a kérdéses napokon Powerst a kórházban kezel­ték, s így senkivel sem beszélhe­tett ... Foreman védőbeszéde majdnem öt órát tartott. Aztán színpadi komédia követke­zett. Azt akarják, hogy önök meg­feledkezzenek a való tényekről. Ar­ra akarják kényszeríteni önöket, hogy szánalmas találgatások alap­ján villanyszékbe ültessék őket — fordult szenvedélyes hangon az es­küdtekhez. — Na jó, hát akkor éges­sék el, süssék meg őket, segítseneik leszámolni velük! öljék meg őket ítéletükkel! Tökéletesen kimerítette a hallga­tóságot. ítélet Az esküdtek három órán át ta­nácskoztak, aztán egyöntetűen ki­mondták" 1: — Ártatlanok. Az ügyész csalódását fejezte ki, s mindenért az amerikai igazságszol­gáltatási rendszert okolta. Foreman diadalmasan hagyta el a tárgyalótermet. A Mossler-eset azonban a felmen­tő ítélettel nem zárult le. Az öz­vegy, miután „ártatlansága" bebizo­nyosodott, 9—33 millió dollárra be­csült örökség birtokába jutott. Az ügyvédi tiszteletdíjként Foremannek felajánlott 200 ezer dollárt utólag sokallni kezdték. Bizonyos értéktár­gyakat és földbirtokokat előlegként adtak át az ügyvédnek, s ezeket most visszakövetelték. Foreman csak nevet rajtuk. Nem ez az első ilyen eset, hogy mindent elfogad a megszorult ügyféltől. Houstonban és környékén van már vagy negyven háza és több száz acre földje, amelyet így harácsolt össze. „Saját zsebük segítségével büntetem meg őket, s ez igazán sebez" — kérkedik Percy Foreman. Egyéblilnt a Mossler-ügyben utó­lag erre az álláspontra helyezke­dett: „A lapok szerint Candys 9—33 millió dollárt örökölt. Ha bűnösnek ítélték volna, egy centet sem kapna. Ha pedig eljárást indítanak ellenem, a közönség kielégítheti kíváncsisá­gát, hogy valójában ki is ölte meg Jacques Mosslert?" (A Saturday Evening Post és Time nyomán) A zene hizlal? Az ' angol Brimfieldben élti M. E c k e y az éjszakai órák­ban kórusműveket játszat ser­téseinek. Véleménye szerint így jobban pihennek és többet híz­nak. Ogy látszik, van valami a dologban, mert Eckley az utób­bi öt év alatt 1107 különböző díjat nyert a sertéstenyésztés­ben elért eredményeivel. Szom­szédai természetesen nem lel­kesednek túlságosan az éjsza­kai zenéért. Évjáradák Egy Lódž-i lakos évekkel ez­előtt egy faluban töltötte sza­badságát és nagyon megszeret­te szállásadója tarka kakasát. Egy nap a gazdasszony levest akart főzni a kakasból, a ven­dég tiltakozott, és végül meg­állapodtak abban, hogy a ka­kast életben hagyja, de ennek fejébe évente bizonyos összeget kap Lodžból. Azóta már négy év telt el és a kakas megmen­tője minden évben elküldi az évjáradékot. Idomított róka Thomas Nischelwitzer úr szo­katlan kihágás miatt áll bíró­ság előtt. Ugyanis sikerült úgy beidomítania egy rókát, hogy az a szomszédoktól tyúkokat és csirkéket lop s a gazdájának viszi. Letorkolták Birmiughamban egy választá­si gyűlésen a Munkáspárt egyik képviselője a kormány sikerei­ről szónokolt. — Még sohasem volt Nagy-Britanniában olyan nagy a népszaporulat, mint kor­mányunk alatt — mondotta többek között. Erre megszólalt az egyik választó. „Ez a siker nem a kormányé, hanem ma­gánkezdeményezés eredmé­nye!" Miben járnak a nők? Maurice Chevalier nemrég így jellemezte az új divatot: valamikor a nők olyasmiben jártak, amit nem is lehetett szavakkal leírni, ma pedig ru­hájuk szóra sem érdemes. Ez is rekord Philadelphiában siróversenyt rendeztek. A győztes egy tizen­kilencéves lány lett, aki négy órán keresztül hallatta köny­nyeit. Az első díj átvétele után kijelentette, hogy tanfolyamot indít és megtanítja az érdeklő­dőket a búslakndás művészeié­Az igazmondó Cleethorpes angol fürdővá­ros elöljárósága elbocsátotta a helyi meteorológiai állomás ve­zetőjét, mivel az utóbbi időben mindig rossz időjárást jósolt, és előrejelzései csaknem minden esetben pontosan beváltak. A városi tanács nézete szerint sok turista a kedvezőtlen időjárás­jelentések miatt nem kereste fel a fürdőt. Most új meteoroló­gust keresnek, aki szebb időt jósolna. Kényelem a színházban Limoges francia város szín házában újdonságot vezettek be: a testes nézők csekély ősz­szegért szélesebb üléseket kap­nak, hogy kényelmesen nézhes­sék végig az előadást. Ballépés Münchenben egy 20-éves fia­talember betört egy magánla­kásba, melynek tulajdonosa tet­ten érte. A tolvaj futásnak eredt, és amikor rájött, hogy ül­dözik, beugrott egy éppen in­duló gépkocsiba. Szerencsétlen­ségére a kocsi a rendőrségé volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom