Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
NORBERT FR¥D regényének címe valóiában hármas értelmű. A közismert cseh világjáró elvezeti olyaséit a mexikói dzsungelbe, a háttér ben töredékes visszaemlékezés formájában éles vonalakkal kirajzolódik a hitleri dzsungelben fulladozó Prága, és végül a harmadik őserdő: az emberi érzések, indulatok, ösztönök, szenvedé lyek erdeje, mert „voltaképpen mindenütt dzsungel van, az élet nemcsak az őserdőben, deazem berí fejben, az emberi lélekben is halálos küzdelembe bonyolódik". Négytagú tudományos expedíció indul a m exikói vadonba. Norbert Frýď hosszú éveket töltött Mexikóban, jól ismeri az országot, ahol nemcsak az őserdő burjánzik, jól ismeri a vad és félvad bennszülöttek szokásait, életmódját, egész sajátos lelkivilágát, a dzsungelt, amely szemre festői, de valójában zabolátlan, falánk és könyörtelen. A tudományos társaság életrehalálra szóló dzsungelkalandját Norbert Frýd írói és pszichológiai művészettel izgalmas drámává sűríti. Az alábbiakban részletet közlünk a kitűnő cseh író regényéből, amely a Madách Könyvkiadó gondozásában rövidesen mögyar nyelven is megjelenik. Egy hosszú hétre megnyújtott kétségbeesés már nem vad. Milada gépiesen mosakszik és öltözködik, mindent megtesz, amit Hanuš szülei kívánnak tőle, élettelen bábbá változott. Soha többé nem lesz jókedvű, soha többé nem gondol tanulmányai befejezésére, színházra, de nyilván már nem bolondul bele, és nem is öli meg magát. Hétfőn megjött az értesítés, hogy Hans Izrael Pollack szívbajban meghalt Mauthausenben, hozzátartozóinak a szokásos illeték fejében kiadják a halotti urnát. Miladában már nem nőtt a fájdalom, elérte végső határát. Két éjszakán át fulladozott a sírásMilada az alvóhálóban feküdt, és oz órájára nézett. Huszonnégy óro telt el, mióta leszálltak Gavilánban, de neki egy egész örökkévalóság. Nagy messzeségben látta önmagát o repülőtéren a kis gép előtt, és hallotta Speel szavait: Hét esztendővel ezelőtt, mielőtt Amerika belépett a háborúba ... A visszhang ezúttal nem hallgatott Milada fejében. Visszavitte egy júniusi éjszakába, a németektől hemzsegő Prágába. Harminckilencet írunk. Még csak a protektorátus kezdetén vagyunk, sok részlet még nem olyan, amilyennek majd később mutatkozik a távlati visszapillantásban. Még elsötétítés, sincs, a szabad ég alatt rendeznek színielőadásokat, hiszen béke van, o fényszórók fehér és sárga fényében méltóságteljesen susog a Valdštejn kert fáinak lombozata. Honuš későn jön az előadásra ... Zsidó csillag? Nem, semmi ilyesmi nincs o zakóján, egyelőre még oz esti kijárás sem tilos. Hanuš utolsó percben érkezik, egy nyurga idegen kíséretében. Lanky, jut Milada eszébe a helyes angol kifejezés az effajta nyakikláb típusra. - Ez itt Frederic Speel tanár Texasból. Azért jött, hogy két kollégámat, Zjonskýt és Picket velem együtt kisegítse innen. Még oz ősszel elfoglaljuk új állásunkat az ő egyetemén. Csoda, gondolta Milada, aki mór régen remegett Hanušért. Kész csoda, és így festenek az angyalok! Speel professzor elmosolyodott, egy csöppet sem égi küldött gyanánt, inkább hétköznapiassan, vagy . .. várjunk csak ,.. talán egy kissé túlságosan feszült figyelemmel Milada önmaga előtt is restellte beismerni, hogy a férfi egy filmcowboyra emlékezteti, akit az árulók leitattak épp okkor, amikor a dolog komolyra fordult volna. Kiderült, hogy Speel csakugyan kapatos. Lassan szétnézett a szokatlan környezetben, tudni akarta, vajon a Valdštejn-polota is IV. Károly idejéből való-e. - De hiszen ez barokk - mondta Milada, és Speel nevetett. - You don't say! Hanuš csehül nyugtatta Miladát. - Nem, ne félj, idősebb, mint amennyinek látszik, és igazi profeszszor, sőt nagyágyú a szakmájában. És hogy a barokkot összetéveszti a gótikával ... ki tudja, milyen különlegesen tanulják ezt Amerikában , .. Már Pavelt is tájékoztattam. Beleegyezik. Sőt kapóra jönne nekik, ha semleges úton kerülnék ki innen. Az ágak közt kialudtak a fényszórók, a szín kivilágosodott, megperdültek a dobok, és a Burian-együttes színésznője rázendített: „Én vagyok o szűz Dorottya . .." Ebben is akkor volt részem utoljára. A kedves színházi szórakozásban, ahol összefut minden, amit Prágában legjobban szerettem ... De hogy értesse meg hamarjában az ember egy enyhén borgőzös hórihorgas texasival, mi a humor ebben a régi népszínműben, és miért nem próbálja Dorottya legalább színlelni, hogy tud énekelni. Még vagy öt ilyen furcsa este következett, Nappal lázas előkészületek Hanuš elutazására, szaladgálás a hivatalokban, hajsza az üzletekben, félelem, s este egy feltűnő idegen vidám megvendégelése, akinek láthatólag sejtelme sincs a politikáról, és úgy viselkedik Prágában, mintha afrikai vadászokhoz küldték volna, hogy átvegyen egy rakomány elfogott vadat. A vadászok azt mondták neki: várni, tehát várt. Nem törődött a Gestapo esetleges cselfogásaival, úgy kószált az ideges Prágában, mint egy ottfelejtett nyári vendég. Miladához udvarias volt, mesélt a lányáról, aki vele egyidős, „ .. . csak sajnos távolról sem olyan szép, mint maga". Ha néha már nem bírta elnyomni kétségbeesését, Speel atyailag nyugtatta: „Hush, hush, Milly .., " Vajon kijuttatja a fiúját? Egy ilyen derék, jóindulatú cowboyt könnyen falhoz állítanak azok oz agyafúrt gengszterek, Tudja egyáltalában, miféle vadászokhoz von szerencséje? - Texasban születtem - nyugtatta Speel egy pohár tomósi sör mellett, amit nagyon megkedvelt —, és minket, texasiakat mindenki kolttal képzel el. Csakhogy ez tévedés. Mi legalább két koltot hordunk a zsebünkben! - Itt, remélem, nincs magánál suttogta rémülten Milada, és szétnézett, nem hallotta-e őket valaki. - Who knows? - nevetett Speel, és felemelte a félliterest. Sokat ivott. Nemcsak sört. Milada szemrehányást tett Hanušnak, hogy kockázatos úton szilvapálinkát szerez neki. Mikor egyszer meglátogatták a szállodában, félig eszméletlenül feküdt az ágyán. Cipője a párnán, körös-körül pólinkabűz, az üres üveg a szekrény alá gurult. - Nem - nyugtatta Hanuš századszor -, valóban professzor, méghozzá olyan híres, hogy talán a németek is ismerik a nevét. De személyes gondjai vannak. Tegnap mesélte, hogy nemrégen elvált, a felesége ocsmányul viselkedett, azért akart Speel külföldre menni, elfogadta az európai küldetést, és iszik. Az én ügyemben megtesz minden tőle telhetőt. - Mikor utazol? Prágában sűrűsödött a rettegés. Speel pedig gondtalanul vár, és iszik! Milada nem evett, nem aludt, minden veszéllyel dacolva nap nap utón elment Hanušhoz abba a szerencsétlen lakásba, nem bánta a Gajda-párti házmester vizsla tekintetét. Nem bánta, mi lesz, ha Hanuš elutazik, utána mehet-e valamikor, férjhez mehet-e hozzá. Szörnyű balsejtelmek gyötörték... és minden oz utolsó betűig beteljesedett. Eljött a borzalmas reggel, letartóztatás hajnali ötkör, méghozzá ő is ott volt a lakásban. A fürdőszobába menekült előlük, de csak kopogtak az ajtón, még a kilincset se nyomták le, nem voltak rá kíváncsiak. „Vegyen fel valamit, raus, schnell, maga is velünk jön .. A Petschek-házba vitték őket. Hanuš útközben fehér, mint a fal. Görcsösen mosolyog, hogy megnyugtassa Miladát. Nem szabad beszélniük egymással, így hát némán ráfüggeszti a tekintetét, mintha az utasításokat ismételné, amelyeket erre az esetre adott. Milada sose akarta meghallgatni. „Ne tömd be a füled, ne mondd, hogy téged éppúgy lecsuknak, mint engem. Nem keveredtél bele semmibe, talán nyugton hagynak. Povelhez kell menned oz ismert úton. Ö majd eldönti a továbbiakat, aszerint, hogy miért tartóztattak le, oz üggyel kapcsolatban, vagy pedig csak azért, mert Speellel érintkeztem. Első utad Pavelhez vezessen, el ne felejtsd!" Mikor bementek az első kihallgar "w • inimtiMf Mii—wiwwHn tásra, karjuk összeért. Hanuš arcáról nem hómlott le a mosoly. - Ein Rassenschander bist du alsó auch - mondta az asztal mögött ülő térfi. Valami iratból olvasta: - Hanuš Polák, az angol nyelv docense a Károly-egyetemen ... — Nevetni kezdett, és utasította a mellette ülő gépírónőt: - írja be, Traudl. Hans Izrael Pollack, holt nyelvek tanára ... A gépírókisasszony vele nevet. Az a bolond Hanuš is folyton mosolyog. Csakugyan ártalmatlan jelenet, vagy mindannyian megtébolyodtak! A férfi mosolygó szemmel állt fel az asztaltól, odalépett Hanušhoz, villámgyorsan felemelte o kezét, és ököllel oz arcába sújtott. Milada csak most látta, hogy jobb kezén fekete kesztyűt visel. Az első ütéssel eltörte Hanuš szemüvegét, a fiú szeme alatt széles fehér karcolás maradt, ami azonnal megtelt vérrel. A cserepek a földre hulltak, Hanuš a rövidlátók védtelen mosolyával lehojjolt érte . .. Milada így látta utoljára. Valami nőszemély behúzta őt a szomszédos irodába, válaszolnia kellett néhány kérdésre. Az amerikai professzorról tudakozódtak . . . többet, úgy látszott, nem akarnak tőle. Szemérmetlen viszonyát egy zsidóval ötször, tízszer a fejéhez vágták. „Sie sínd zwar nur eine Tschechin ..." Holtra rémülten, megfélemlítve végül elengedték, agyába belevésődtek az utolsó szavak: „Jól vigyázzon, Sie, Milada Kahovec. Ha megint szükségünk volna magára .. ., mi megtaláljuk." Miloda egyenesen Speelhez szaladt. Még ágyban találta, de azzal sem törődött. Professzor, közbe kell lépnie, Hanuš csak maga miatt került oda, menjen el a Gestapóhoz, mutassa fel a papírokat, a hivatalos ígéretet az amerikai vízumra, tudok esetekről, hogy az embereket még a koncentrációs táborból is kiengedték, mikor hozzátartozói felmutottók a vízumot., . Speel csakugyan felkerekedett, dühös volt a nácikra. Nem értette, miért csinálták ezt, épp most, amikor Zlonský, Pick és Hanuš közvetlenül elutazás előtt állnak. A láz emelkedik, a félelem mór nem félelem, kétségbeesett üresség váltja fel. Milyen hírrel jön visszo Speel a Petschek-házból? Csakugyan ott volt, udvariasan ajtót mutattak neki. A maga ügye, Herr Professor, normális úton halad. Polák docenst letartóztatták? Hierorts unbekannt. Ilyen esetekben a családnak nyújtanak tájékoztatást. . . Jó, menjen akkor oda Hanuš fivére. A Gestapón röviden elintézték: Itt nincs, talán a Pankrácbon... a Pankrácbon a fejüket csóválták: De tudj'a mit, jöjjön csütörtökön tiszto fehérneművel ... ha o portás elveszi és kicseréli a szennyes ellenében, kezében o bizonyíték, hogy itt van. tál, édesanyja ott Wt az ágya mellett, és simogatta o haját. Szegény Miladkám, szegény, szegény kis Miladka... A szívére fagyott jégkéreg felengedett, könnyekben olvadt, elfolyt. Szegény, szegény kis Miladka vagyok, ugye kis Miladka vagyok, ugye, anyám. A világ borzalmas. Te érted a világot? Elmúlt a második éjszaka, a szobába Speel lépett be. Arcán feszült mosoly, szárnyát vesztett angyal. Milada lótni sem akarta. De Speel könyörgött: - üldöz a balszerencse, semmit sem értek, Picket is letartóztatták. Csak Zlonský kapott kiutazás! engedélyt, szombaton indul, és nekem el kell kísérnem. Milada, maga soha nem bocsátja meg nekem, hogy nem tudtam Hanušt megmenteni, borzasztóan fájlalom a dolgot. De legalább egyet engedjen meg .. . magáért tehetnék valamit. Megkérdeztem a konzult, mindent elrendezhetünk, hogy még szombaton velünk jöhessen mint a feleségem. Ennyire részeg? - Nem, kérem, ne nézzen így jóm ... Esküszöm oz édesanyja előtt, hogy csak látszatházasságról van szó. Mihelyt átléptük a határt, ismét szabad. Tedd meg, Miledka, az istenért, tedd meg! Mit gyötrődtem miattad és Hanuš miatt, mihez fognál most Kt? Be akarod várni, amíg teérted is eljönnek? Hiszen látod, mi történik, az emberek megvadultak... Mi tart itt téged ebben a nagy koncentrációs táborban! Utazz el, legalább felejteni fogsz . .. Édesanyám, neked is elment a józan eszea? Mindannyian egyformán beszéltek. A fásult, eltompult Miladát puha szavak buffcéba csomagolták, és ő megint csak azt tette, amit vártak tőle. Valami szertartásfélét tartottak, az események szinte groteszk gyorsasággal peregtek. Az édesanyja sírt egy sort, némi őszinte polgári büszkeséget is érzett. Miladka férjhez megy, méghozzá nem akárkihez. Doktor Frederic Speelhez, az austini egyetem professzorához megy feleségül, negyvennyolc éves elvált ember. Austin Texas fővárosa, és Texas nagyobb, mint Franciaország, tudtátok ezt? - Méghozzá milyen fess ember a professzor úr — mondták a mama barátnői a kávéházban a délutáni kávé mellett. - Csuda fess ember! Szombat reggel taxi állt meg a ház előtt. Minden egyre valószínűtlenebb. Speel eljött érte. Józanabb, mint máskor, római arcán talán valamivel kevésbé feszült mosoly. Elindultak. A ruzynéi repülőtérre, és onnan egyenesen a kék égbe. Pavelt Milada nem kereste fel, arra nem jutott idő. Fordította: HAVAS MARTA wwflSNiiimwBamttiBMRmimmms.