Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

A HET KEPEKBEN VASÁRNAP 1969. október 12. A NAP kel: 5.58, nyugszik: 17.03 őrakor. A HOLD kel: 7.11, nyugszik: 17,11 óra kor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük MIKSA nevű kedves olvasóinkai 1504-ben halt meg CORVIN JÁNOS, Mátyás király és Edelpeck Borbála bécsi polgárleány fia (szül.: 1473). — 1924-ben halt meg ANATOLE FRANCÉ Nobel díjas kiváló francia író, humanista, a kapitalizmus demokratikus bírálója (szül.: 1844). — 1944-ben MILOŠ UHER partizánbri­gádja megtámadta a Stará Tura-l német helyőrséget. AZ ÖTLET visszhangra talált A Vasárnapi Új Szó szep­tember 28-iki számában ugyanezen a helyen közöl­tük Kanizsa István losonci olvasónk javaslatát Az öt­let a Hazai Tükör ürügyén született. Lényege: időn­ként egy-egy oldalt valame­lyik tájnak, városnak, járás­nak szentelni a Vasárnapi Űj Szóban. Szerkesztőségünk öröm­mel fogadta az ötletet és olvasóink elé terjesztette. A múlt héten megérkeztek az első hozzászólások. Ezek közül is a legelsőket közöl­jük. Ronkay Ágnes kassai ol­vasónk írja: „A javaslat lehetőséget nyújt a legeldugodtabb fal­vak megismerésére is. Itt főképp Kelet-Szlovákia ma­gyar falvaira gondolok, amelyek elég távol esnek a szerkesztőségtől... Igy vi­szont eltűnne a távolság Pozsony és pl. a nagykapo­si körzet között... Mivel én is a nagykaposi körzet egyik falujából va­gyok, szívesen vállalom a tudósítást innen és ideigle­nes lakhelyemről, Kassáról is." Csallós István, Bés: Csatlakozom a felhívás­hoz. Szívesen vállalom Nagykapos környékét, vala­mint a vajani erőmű üzem­ben lévő és épülő részét. Ugyanis az erőmű techniku­sa vagyok ... Várom az ez­zel kapcsolatosan kialakuló vitát és a szerkesztőség döntését." Az Ifjú Tudósítók Köre Ipolyságról: „A kör tagjai a javaslatot megbeszélik és közös állás­pontjukat a közeljövőben megküldik." Nyitray Dezső, nyugdíjas, Pozsony [személyesen ke­reste fel szerkesztőségün­ket): „Hosszú éveken át Duna­radványban laktam és ott a helyi krónikát vezettem. Nagyon sok érdekességet feldolgoztam, szívesen bo­csátom a Hazai Tükör ren­delkezésére." Nos, a véleménycsere megindult. Egyik olvasónk felvetette azt az ötletet is, nem adna-e a Vasárnapi Üj Szó szerkesztősége tudó­sítói számára igazolványt, amely megkönnyítené az adatszerzést. Várjuk a további hozzá­szólásokat. Ezeknek követ­kező számainkban nagyobb teret, nagyobb terjedelmet szentelünk. Mert úgy érez­zük — az eddig beérkezett levelekből is —, hogy egy érdekes mozgalom van kia­lakulóban BELPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK BÉKLYÓK NÉLKÜL A nemzeti érzelem, öntudat mindig nagy szerepet játszott a történelem alakulásában. Hol pozitív, hol negatív előjellel. A palilikában ezzel a tényezővel mindig számoltak. Nem hiányzott ez a motívum a januári politikából sem. Puzitívuma az volt, hogy a nép, a két nemzet és a nemzetisé­gek a régen várt és megkésett megújhodási folyamatot a leg sajátabb ügyüknek tekintették. 1968 első heteiben a pártvezetés örömmel állapíthatta meg, hogy csaknem az egész nép támo gatását megnyerte politikája számára. Olyan politikai tőke volt ez, amelyre az új vezetés méltán büszke lehetett, és kellő bölcsességgel kamatoztathatta volna. A januári politika csűdje valahol ott kezdődik, ahol a párt és az állam vezetői a népi és a nemzeti egységet abszolút érvényre emelték ás ennek érdekében akár elvi engedmények­re is hajlandóknak mutatkoztak. Az olyan társadalomban, amelyben különféle szociális cso portok léteznek, nem lehet eszményi egység. Már azért sem, mert egy-egy szociális csoport érdekei különfélék, egymástól eltérőek. S ha egy-egy szociális csoport saját érdekeit politi­kai síkon is megpróbálkozik átültetni, akkor a szociális cso­portokból politikai csoportok alakulnak. Ezek saját érdekei­kért küzdve az ország politikájára nyomást próbálnak gyako­rolni. Az egység — bármennyire furcsán hangzik is — mindig ellentmondásokkal telített. 1968 első felében sem volt eszmé­nyi egység. Azért nein, mert az egész nép támogatta nagy politikai folyamattól az egyes szociális csoportok a saját elképzeléseik megvalósítását, a saját érdekeik kielégítését re­mélték. Ám itt vannak saját tapasztalataink is. 1968 első telében a megújhodási, demokratizálódási folyamatban a magyar nem­zetiség is kérte saját ügyeinek rég esedékes intézését. Emlé­kezhetünk arra a visszhangra, amelyet e jogos nemzetiségi követelések kiváltattak. De az sem tagadható, és ezt az ok­tóberi KB-plénuin beszámolója is leszögezi, hogy ugyanakkor Szluvákiában bizonyos körök csehellenes hangulatot szítottak. A sukat hangoztatott belső egységet a nemzetiségi torzsal­kodás is bomlasztotta. Nem volt jobb a helyzet az ország nemzetközi kapcsolatait illetően sem, mert a nacionalizmus — megnyilatkozása legyen akár belföldi, akár külföldi vonat­kozású — mindig egy talajból táplálkozik ... ! Minden politikus számára világos, hogy egy-egy kis ország ügye nem szakítható ki a nemzetek, országok közösségéből. Igazi politikus az, aki saját országának politikai alakulását összhangba tudja hozni a szomszédos országok politikájával úgy, hogy megnyerje ezek támogatását, segítségét is. 1968-ban a párt és az ország vezetősége azt a nagy történel­mi hibát vétette, hogy szembe került saját szövetségeseivel, ahelyett, hogy segítségükre támaszkodott volna céljai meg­valósításában. Cjabb tanulsággal gazdagodtunk. Drága tanulság. Itt az ideje, hogy magunk és a jövő nemzedékek számára végérvé­nyesen levonjuk a tanulságot: a nemzetiségi torzsalkodás megosztja az erőket, s irányuljon akár befelé, akár kifelé, mindenkor a fejlődés, a haladás béklyója. ZSILKA LÁSZLÓ Agyonhallgatott háború Nixon amerikai elnök kíméletlenül tovább folytatja a vietna mi háborút. Ügy tűnik, hogy az amerikai közvéleménytől kapott „türelmi idő" lejárt, és egyre kevesebben hisznek abban, hogy Nixon gyors és tisztességes békét akar Vietnamban, ahogyan a választási kampány idején ígérgette. Párizsban folytatódnak az eredménytelen tárgyalások, az amerikaiak vietnami csapatkivonása csak szimbolikus, és a washingtoni kormány képtelen rászánni magát határozott lépésre. A dél­vietnami bábkormány tűzzel-vassal harcol azok ellen, akik a békés rendezés hívei. Az amerikaiak délkelet-ázsiai politikája zsákutcába került, s nem segít Nixon ügyeskedése, taktizáiása sem. Megbukott az amerikai stratégiának az az alapelve, hogy a fegyveres beavatkozás, a helyi háború, a politika foly­tatása lehet. A vietnami háború azt bizonyítja, hogy még egy szupernagyhatalom sem képes fegyverekkel kicsikarni a poli­tikai megoldásokat. A harmincötezer amerikai halott és a negy­venmilliárd dolláros kiadás egy lépéssel sem vitte közelebb az Egyesült Államokat a délkelet-ázsiai probléma rendezésé­hez. Az Egyesült Államok ázsiai fegyveres beavatkozásának Vietnam a legvéresebb harctere, emellett azonban Washington titokban Laoszban is széleskörű hadműveleteket folytat. Az amerikai propaganda agyonhallgatja, hogy amerikai harci­repülőgépek havonta tizenkétezerötszáz bevetést hajtanak vég­re Laoszban. A Le Monde szerint Észak-Vietnamot jobban agyonbnmbázták, mint Koreát, most pedig Laosz felszabadított területeit fokozottabban bombázzák, mint Vietnamot. A kalóz­gépek a Pathet Lao területein mindenre lőnek, ami mozdul. A polgári lakosság kénytelen az erdőbe menekülni a lakott területekről. Washington szeretné összezúzni a hazafias erő­ket. A Pentagon vezetői azonban ugyanazt a hibát követik el, mint Vietnamban, lebecsülik a hazafiak erejét és titokban fokozzák a terrortámadásokat. Ami nem sikerült Vietnamban, az Laoszban sem jár sikerrel, sőt az utóbbi időben a szom­szédos Thaiföldre is átterjedtek a harci cselekmények. Egyes lapok azt írják, hogy Thaiföld partizánháború küszöbén áll. Az amerikai propagandagépezet azonban a közvélemény előtt igyekszik ezeket az eseményeket agyonhallgatai. A laoszi eszkaláció azt bizonyítja, hogy Nixon elnök még nem döntötte el végérvényesen, mit is akar Délkelet Ázsiában. Ázsiai körútján ugyan kijelentette, hogy Ázsia az ázsiaiaké, ezt azonban ő sem gondolta komolyan- Ki hiszi ezt el neki, amikor a vietnami békéről tárgyal, a szomszédos Laoszban viszont újabb Vietnamot készít elű és a Thaifölddel szemben vállalt kötelezettségek is súlyos áldozatokba kerülhetnek az amerikai népnek. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy Délkelet­Ázsiában csak akkor lehet tartós békét teremteni, ha az itt élű népek maguk döntenek sorsukról, és az amerikaiak kivo­nulnak. Ennek azonban egyelőre semmi jele, sőt, a békeszó­lamok leple mögött az agresszív amerikai politika újabb or­szágokat ránt a pusztító testvérháborúba. Nein véletlen, hogy Symington amerikai szenátor elhatároz­ta, kideríti, milyen kötelezettségeket vállalt kormánya Laosz­ban és Thaiföldön. A hivatalos körök ugyanis nem hajlandók a titkos egyezményekről nyilatkozni. Az amerikai közhangulat egyre határozottabban Nixon dél­kelet-ázsiai politikája ellen fordul. Ennek egyik bizonyítéka az október közepére meghirdetett háborúellenes diáktüntetés. Az amerikai fiatalok elsőkként vonják felelősségre Nixont, miért nem tartotta be adott szavát. Bizonyára nem maradnak egyedül. SZŰCS BÉLA A szennyes háború „vietnamizálásának" lényege (Volkov rajza a moszkvai Pravdában) Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, a csehszlovák küldöttség vezetője beszédet mondott az NDK megalakulása 20. évfordulója alkalmából rendezett berlini ün­nepi gyűlésen. (Telefoto — ČSTK) Štefan Sádovský, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára és jo-. sef Kempný, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, részt vett Kijevben a csehszlovák kulturális napok záróhang­versenyén. Sádovský és Kempný elvtársak kijevi tartózkodásuk alatt ellátogattak a szintetikus anyagok intézetébe. (Telefoto — CSTK) Ludvik Svoboda elnök a duklai harcok 25. évfordulójának ünnepségei alkalmából magas kitüntetéseket adományozott a harcok szovjet résztvevőinek. Képünkön K. Sz. Moszkalenko marsall átveszi a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse cí­met. (Telefoto — CSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom