Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-11 / 240. szám, szombat
közélet — FRANTIŠEK HAMOUZ miniszterelnök-helyettes, külkereskedelmi miniszter és Ljubomír Babics csehszlovákiai jugoszláv nagykövet jelenlétében tegnap aláírták az 1970. évi csehszlovák—jugoszláv árucsereforgalmi jegyzőkönyvet. — Dr. GUSTÁV HUSÄK, a CSKP KB első titkára tegnap fogadta a plzeňi Škoda Művek vállalati pártbizottságának küldöttségét. A fogadáson jelen volt dr. Ľubomír Strougal, a CSKP KB cseh irodájának elnöke és Antonín Kapek, a cseh iroda titkára. — Dr. MCHAL GREGUŠ tanár, az SZSZK oktatásügyi miniszterének helyettese és Molnár János, a Magyar Népköztársaság oktatásügyi miniszterének első helyettese, tegnap Bratlslavában tanácskoztak az oktatásügyi együttműködés további bővítéséről és elmélyítéséről. A már létező főiskolai együttműködésen kívül támogatni fogják a Banská Bystrlca-i pedagógiai fakultás és az Egri Tanárképző Főiskola, valamint a kassal Šafárik Egyetem és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem közötti kapcsolatok felvételét. Egyidejűleg növelik az ösztöndíjas helyek számát a nyelvi, az irodalmi, a történelmi, az újságírói és egyéb fakultásokon. — A CSKP KÖZPONTI Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tanulmányi küldöttsége, amely Miloš Jakeš elvtársnak, a bizottság elnökének vezetésével a LEMP KB meghívására október 6-tól Lengyelországban tartózkodott, teenan visszatért PrSRflbp röviden * Karel Jezdinskýt, a Csehszlovák Rádió volt kommentátorát, utóbbi időben belgrádi tudósítóját ez év szeptember 29-én a párt alapszecvezete kizárta Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjainak sorából. Mint párttag nem értett egyet a CSKP KB áprilisi és májusi plénumának határozataival, minősíthetetlen mődon rágalmazta a köztársaságot és a pártvezetést, végül politikai emigránsként külföldre távozott. * A Szlovákiai Sajtő- és Tájékoztatásügyí Hivatal igazgatója, dr. Ondrej Grieš tegnap országos értekezleten tájékoztatta a kerületi újságok vezető szerkesztőit és a vezetékes rádió kerületi stúdióinak vezetőit a Szlovákiai Sajtó- és Tájékoztatásügyi Hivatal feladatairól a helyi tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatban. * A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában hétfőn megnyíló lengyel élelmiszeripari gépkiállításról tájékoztatták tegnap az újságírókat a Polimpex külkereskedelmi vállalatnak és a Lengyel Népköztársaság bratislavai kereskedelmi kirendeltségének a képviselői. Újságírók állásfoglalása A Szlovák Üjságírószövelség Magyar Szervezetének plenáris Ülése a CSKP Központi Bizottságának szeptemberi és az SZLKP Küzponti Bizottságának októberi határozatai és intézkedései alapján megtérgalta a jelenlegi politikai helyzetet. Állásfoglalásában többek között kimondja: „A csehszlovákiai magyar újságírók egyetértéssel fogadják azokat a belpolitikai Intézkedéseket, amelyek társadalmunk politikai, gazdasági és kulturális életének konszolidálódását, a jobboldali opportunista és nacionalista revizionista Irányzatok felszámolását, valamint a Szovjetunióhoz és a többi testvéri szocialista országokhoz füződö sokoldalú baráti és szövetségi kapcsolataink elmélyítését szolgálfák. Határozottan elítélik azokat a nézeteket és hordozóikat, akik a csehszlovákiai tömegtájékoztatási eszközökben tudatosan a szocializmusellenes, valamint a jobboldali opportunista erők szolgálatába szegődtek." A csehszlovákiai magyar üjságIrők azon lesznek, hogy írásaikkal támogassák a párt új vezetőségét és még következetesebben szolgálják a konszolidálódást. A KNDK Azzal kapcsolatban, hogy a szocialista országok és több ázsiai és afrikai ország javasolta: az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszakán vitassák meg a Dél-Koreát az ENSZ zászlaja alatt megszállva tartó amerikai csapatok kivonásának kérdését, valamint a „Korea egyesítése és újjáépítése ügyében kiküldött ENSZ-bizottság" feloszlatásának kérdését, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya szerdán emlékiratot hozott nyilvánosságra. Az emlékirat hangsúlyozza: a Dél-Koreában állomásozó, úgynevezett ENSZ-csapatok az amerikai imperializmus agreszszív egységei, a szóbanforgó ENSZ-bizottság pedig az ameriemlékirata kai imperializmus agressziójának eszköze. Az emlékírat tényeket sorol fel, amelyek tanúsítják, hogy az Egyesült Államok Dél-Koreában háborús készülődést folytat, nem szűntek meg provokációi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen. Idén januártól szeptemberig, körülbelül 7570 esetben sértette meg az amerikai fél a koreai fegyverszüneti egyezményt fegyveres támadásokkal, a KNDK légiterének megsértésével, a KNDK területeinek lövetésével, kémek küldésével. A KNDK kormánya sürgeti, hogy hatálytalanítsák mindazokat a határozatokat, amelyeket törvénytelenül hoztak az ENSZA dél-afrikai kormány manipulál a választások eredményével Johannesburg — A Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző kormánya meghamisította a szeptember 24-1 választások eredményeit, amelyben a dél-afrikai félvérek többsége az apartheidpolitika ellen foglalt állást, mégpedig ojyképpen, hogy az ezt a politikát elutasító munkáspárti jelöltekre szavazott. A munkáspárt a színesbőrűek nemzeti tanácsában a 40 mandátum közül 26-ot szerzett meg, tehát biztosította többségét. A dél-afririkai Köztársaság kormánya most azonban az antidemokratikus választási törvénnyel élve, amely szerint a kormány húsz tagot jelöl ebbe a tanácsba, húsz olyan képviselőt jelölt, akik mind az apartheid hívei. Vorster dél-afrikai nacionalista pártja szerdán két szekIzraeli csapatösszevonások a Színai-félszigeten Kairó — Az Al Ahram című kairói lap jelentése szerint Izrael csapatösszevonásokat hajtott végre a Színai-Jélszigeten. A lap ennek okát abban látja, hogy az egyiptomi haderő az elmúlt napokban több ízben is megtorló intézkedést foganatosított az izraeli provokáció elhárítására. Hejkal, a lap főszerkesztője emlékeztet Dajan izraeli hadügyminiszter gőgös kijelentésére, amely szerint nem szakították meg a Jordán-folyó és a Szuezl-csatornán átvezető telefonvonalat, hogy Husszein király és Nasszer elnök jelentkezhessél Izzrael nem tanult a történelemből — folytatja a lap és megállapítja, hogy az ellenség elfelejtette azt a veszélyt, amely szerint hogyha valamely erő átlépi teljesítőképességének határát, akkor önmagát ítéli visszavonulásra. Jeruzsálemi jelentés szerint tegnap félbeszakították a jeruzsálemi mecsettűz ügyében folyó Rohan-pert. A szenátus elnöke közölte, hogy hétfőn még újabb tanúkat hallgatnak ki, majd a védelemé lesz a szó. Gunnar Jarrlng, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottja elutazott New York-ból, hogy visszatérjen Moszkvába, ahol Svédország nagykövetének tisztségét tölti be. cióra bomlott fel. A párt ultrakonzervatív képviselői az apartheid politika eddigi érvényesítését túlságosan liberálisnak vélték. Az ultrakonzervatívok lényegében új pártot alakítottak. Növekszik Malaysia kaucsuk-exportja Singapore — A malaysiai kaucsukexport augusztusban rekordmagasságot, 122 219 tonnát ért el, ami 14 428 tonnával több mint az elmúlt hónapban. Az év első nyolc hónapjában a malaysiai szállítók 820 757 tonna kaucsukot adtak el. A ma laysiai kaucsuk legnagyobb vásárlója az Egyesült Államok és a Szovjetunió, majd Japán, Olaszország, Franciaország és Jugoszlávia következik. Vietnami helyzetkép Washington — Laird amerikai hadügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok „biztatónak" találja a vietnami hadszintéren bekövetkezett viszonylagos fegyvernyugvást, viszont az ellenféltől' „további jelzéseket" vár, mindenekelőtt a párizsi megbeszéléseken. Az amerikai expedíciós hadsereg saigoni szóvivője közölte, hogy az elmúlt 24 óra harci cselekményei során 9 amerikai katona életét vesztette, a sebesültek száma 17. Amerikai ejtőernyős alakulatok tüzérségi és légitámogatás mellett több mint kétórás küzdelmet vívtak a partizánokkal Saigontól 24 kilométerre északnyugatra. A partizánok aknavető- és rakétatámadásokat hajtottak végre amerikai katonai létesítmények ellen, és jelentékeny károkat okoztak. Tegnap emlékezett meg Hanoi lakossága a főváros felszabadulásának 15. évfordulójáról. A nemrég elhunyt Ho Sí Minh elnök 1954. október 10-én jelentette kl, hogy Hanoinak a Vietnami Demokratikus Köztársaság biztonságos, virágzó városává kell válnia. Az elmúlt 15 esztendőből a hanoiak életében az a négy esztendő volt a legkiizdelmesebb, amikor szinte napirenden voltak az amerikai kalózgépek berepülései. Az embertelen bombázások nyomára még rábukkanni, annak ellenére, hogy a város lakossága mindent megtesz az újjáépítés érdekében. Tárgyalnak a toryk Brighton — Az angol Konzervatív Párt 87. kongresszusán, csütörtökön a gazdasági helyzet vitájában Iáin Macleod, az „árnyékkormány" pénzügyminisztere vitába szállt Enoch Powell jobboldali konzervatív politikussal, aki a mozgó devizaárfolyam bevezetését követelte. Macleod azzal érvelt, hogy az NSZK is csupán rövid időre szabadította fel a márka árfolyamát, és ezt csak a világ legerősebb valutái viselhetik el súlyosabb károsodás nélkül. A kongresszus csekély többséggel elfogadta az arról szóló javaslatot, hogy Nagy-Britanniában állítsák vissza a halálbüntetést. A délutáni ülésen került sor a közös piaci tagság vitájára. E kérdésben két határozati javaslatról kellett dönteni: a hivatalos javaslat szükségesnek nevezte Anglia csatlakozását, Sir Derek Walker-Smith ellenzéki javaslata viszont azt ajánlotta, hogy a „konzervatív párt ne kötelezze el magát a végleges csatlakozás mellett", amíg nem kerül sor a belépés gazdasági és politikai következményeinek teljes és objektív felülvizsgálására. Pénteken a kongresszus a színes bőrűek bevándorlásáról, faji kérdésekről, a nők helyzetéről, valamint több más belpolitikai és gazdasági kérdésről tárgyalt. A bevándorlással kapcsolatos vitában megmutatkozott, hogy a párt tagjainak jelentős része a faji elkülönítés nézetét vallja. ben a „koreai kérdésről" s egyszer s mindenkorra hagyják abba az úgynevezett „koreai kérdés" jogtalan ENSZ-beli megvitatását. Az ENSZ ügyrendi bizottsága október 9-én azt javasolta a közgyűlésnek, foglalkozzék a polgári repülőgépek elrablásának kérdésével. Ezt a sorrendben 105. napirendi pontot a jogi (6.) bizottság elé terjesztik. Kuba már bejelentette, hogy nem tekinti magára nézve kötelezőnek semmilyen, e kérdésben jóváhagyandó ENSZ határozatot. Az T5NSZ szociális, humanitárius és kulturális főbizottsága megkezdte a szociális haladásról és fejlesztésről szóló nyilatkozót javaslatának a vitáját. Palme lép Erlander helyébe Stockholm — VI. Gusztáv Adolf svéd király pénteken Olaf Palmet, a Svéd Szociáldemokrata Párt újonnan megválasztott elnökét bízta meg az új kormány összeállításával. Palme, akit a király kihallgatáson fogadott, a királyi palotából távozva újságírók előtt kijelentette, hogy hétfőn terjeszti a király elé az új kormány összeállításának javaslatát. A kormányban az eddigi Erlander-kormány tagjainak többsége megtartja helyét. Az új kormány kedden teszi le az esküt. Kínai tiltakozás Peking — A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának szóvivője pénteken tiltakozott amiatt, hogy amerikai katonai repülőgépek és hadihajók fegyveres provokációkat követnek el a Bac Bo öbölben halászó kínai hajók ellen. Ezek a kalózprovokációk — állapította meg a szóvivő — súlyosan fenyegetik a kínai halászok életét és vagyoni biztonságát. Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy — amint lehet — folytassa a nagyköveti szinten tartott megbeszéléseket Kínával, Varsóban vagy másutt — jelentette ki Carl Bartch, az amerikai külügyminisztérium szóvivője újságírók kérdésére válaszolva. A Varsói Szerződés hadgyakorlata Moszkva — A szovjet fővárosban bejelentették, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok hadseregei kiképzési tervének megfelelően Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió nyugati területein megkezdődött Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió hadseregének közös hadgyakorlata. A NATO európai hadosztályok Brüsszel — Az ÉszaRatlanti Szövetség október 18-ai és 21-e között Brüsszelben tartandó tilésén hivatalosan előterjesztik a „teljesen integrált európai hadosztályok" létesítésének tervét. A belga fővárosból érkező tájékoztatások szerint „az európai hadosztályokat" csupán hagyományos fegyverekkel szerelik fel, és a NATO európai egyesített alakulatainak főparancsnoka alá rendelik. Fehér Könyv KIM IR SZEN, a KNDK Minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte a Kínai Államtanács elnökét, Csou En-lajt a Kínai Népköztársaság alapításának 20. évfordulója alkalmából. MA A BBC angol rádió- és televízió-társaság több mint 10 000 alkalmazottja lép 24 órás sztrájkba. Az alkalmazottak a bérek 10 százalékos emelését követelik. SPYCHALSKI, a Lengyel Államtanács elnöke befejezte ötnapos hivatalos algériai látogatását. „ A SZABAD Német Ifjúsági Szövetség röpiratában azt követeli, hogy Nyugat-Berlinben azonnal tiltsák be az újnáci NPD-t. A SZOVJET párt- és kormányküldöttség, amely Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára vezetésével részt vett a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása 20 éves évfordulójának ünnepségein, visszaérkezett Moszkvába. PÁRIZSBAN tegnap jegyzőkönyvet írtak alá Csehszlovákia és Franciaország 1970—71. évi kulturális kapcsolatairól. LJUBLJANÁBAN kibővített ülést tartott a Szlovén Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága, amelyen nagy teret kapott Szlovénia helyzetének tisztázása a jugoszláv föderációbán. CEDENBAL, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke átadta Walter Ulbrichtnak, az NSZEP első titkárának, az NDK Államtanácsa elnökének a legmagasabb mongol kitüntetést, a Szuhe-Bator érdemrendet. Singapore — Kuala Lumpurban Fehér Könyvet adtak kl a májusi zavargásokról, amikor 196 malaysiai állampolgár vesztette életét. A hivatalos jelentés szerint a faji zavargások során 143 kínai, 25 maláj, 13 indus és 15 különböző fajhoz tartozó állampolgárt gyilkoltak meg. A biztonsági szervek 9143 személyt tartóztattak le, akik közül 5126 kínai, 2077 maláj, 1874 indus és 66 egyéb faji csoporthoz tartozott. 5561 letartóztatottat bíróság elé állítottak. A bíróság 40 maláj és 5 kínai származású polgárt vádolt gyúftogatással és gyilkossággal. A Fehér Könyv a maoista agitátorokat vádolja a faji zavargások klrobbantásáért. A dokumentum hangsúlyozza, hogy mindaddig, amíg nem sikerül elérni különböző fajok békés egymásmelleit élését Malaysiában, nem lehet felújítani a parlamenti demokráciát. A MOSZKVAI PRAVDA közli, hogy a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának augusztusi plénuma határozatot hozott Lenin születése 100. évfordulójának megünnepléséről. NIXON elnök hivatalosan kérte a kongresszust, hogy szavazzon meg 95,9 millió dollárt a szuperszonikus szállítórepülőgépek jövő évi fejlesztési programjára. TITO jugoszláv elnök vasárnap találkozik Jonas osztrák elnökkel, aki szintén részt vesz a határmenti Mura-folyón épített új híd átadásán. AZ OLASZ Komumnista Párt küldöttsége Carlo Galuzzi vezetésével befejezte hatnapos japáni látogatását és elutazott Tokióból. NIXON amerikai elnök kije* lentette: Washingtonban olyan nagyfokú a bűnözés, hogy ezért egy új törvény azonnali jóváhagyását kéri, mely szavatolná a lakosság biztonságát. OKTÓBER 26-án Portugáliában választások lesznek. Első ízben fordul elő, hogy a portugál ellenzék is részt vesz a választásokban. Az ellenzék 157 jelöltje lép fel a Nemzeti Unió kormánypárt 130 jelöltjével szemben. PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta Dobrivoj Vigyícset, Jugoszlávia moszkvai nagykövetét. TEGNAP Havannából visszatért Miamiba az amerikai National Airlines légiforgalmi társaság utasszállító repülőgépe, melyet egy kubai menekült útiránya megváltoztatására kénvszerített. EZ ÉVBEN hat Nobel-díjat ítélnek oda. A kitüntetett tudósok 2,25 millió svéd koronát kapnak. Idén ítélik oda először a közgazdasági Nobel-díjat.