Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-08 / 211. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOYAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. szeptember 8 HÉTFŐ BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 211. szám Ára 50 fillér Megnyílt a XI. brnói nemzetközi vásár Gustáv Husák a megnyitási ünnepségen • 1659 kiállító a vásáron • Jelentős összegű szerződéskötések előtt • Kiváló mezőgazdasági gépek Szombaton délután, röviddel két óra után hivatalosan is megnyitották a XI. brnói nemzetközi vásárt. Az ünnepélyes aktuson jelen volt dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára. Ott volt — a kormánydelegáció vezetőjeként — Oldfich Černík, a szövetségi kormány elnöke. A kormánydelegáció tagjai között voltak a termelési rezortok miniszterei, továbbá a társadalmi és politikai élet kiemelkedő képviselői. A vendégeket Oldfich Vaverka, Brnő város polgármestere, a Népi Kamara képviselője fogadta. Ezután Ján Tabaček, külkereskedelmi miniszter tartott beszédet. Ezt a vásár megtekintése követte. Megnyitó beszédében Ján Tabaček miniszter hangsúlyozta, hogy a XI. brnói nemzetközi vásárt a termékek minősége emelésének jegyében tartják meg. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia gazdaságának struktúrája — a külkereskedelem döntő szerepe — követelően •zt sugallja, hogy a csehszlovák gyárak csak kiváló minőségű termékekkel képesek jó eredményeket elérni. Rámutatott, hogy a termékek minőségének javítása szorosan összefügg a termelés szervezésének a tökéletesítésével. Az idei brnói vásár szinte a földkerekség valamennyi fejlett országának lehetőséget ad az elért eredmények felmérésére és a lehetőségek kutatására. A későbbiek folyamán Ján Tabaček miniszter rámutatott, hogy a csehszlovák külkereskedelem az 1968-as évben 10 százalékkal növelte forgalmát. Ez nem utolsósorban a brnói vásároknak köszönhető. Ez év első* felében — a múlt év hasonló időszakához viszonyítva — a külkereskedelmi forgalom 3,2 százalékkal növekedett. Minden jel arra mutat, hogy az 1969-es esztendő a külkereskedelmi forgalomban az előző évhez viszonyítva 4—6 százalékos növekedést eredményez, ez pedig jelentős eredmény. Viszont az eredmények még jobbak lesznek, mihelyt a kormány egyes intézkedései éreztetni kezdik hatásukat. Ezek az intézkedések elsősorban a kiváló termékeket készítő üzemeket részesítik előnyben. Vasárnap reggel sok ezer vásárlátogató várta a kapuk megnyitását. Az ország minden részéből jöttek ide látogatók. A dél-szlovákiai vonatkozású hírek közül leginkább említésre méltó, hogy az idén jóval nagyobb a választék a mezőgazdasági gépekben, mint az előző években volt. A mezőgazdasági gépek kiállítóinak külön tájékoztató irodájuk van. A brnói Zbrojovka gyár néhány újdonsággal örvendezteti meg a mezőgazdasági dolgozókat. Talán nem érdektelen, ha néhány számadatot is köziünk. Az idén 70 hektárnyi a kiállítási terület. Kiállítók száma: 1659. A több mint egy évtizeddel ezelőtt megtartott első ilyen vásáron 31 ország 432 vállalata vett részt. A fejlődés tehát óriási, ma már minden vállalat ott akar lenni Brnóban, amely rangot jelent a gépipari világpiacon. (T. M.) HÚSZ IV JEGYÉBEN Nagyszabású országos aratóünnepség Nyitrán Szeptember 6-án és 7-én negyedszer rendezték meg Nyitrán az országos aratóünnepséget. A már hagyományossá vált uratóiinnepség jelentőségét az idén két történelmi dátum is emelte. A közelmúltban ünnepelte az ország a Szlovák Nemzeti Felkelés negyedszázados évfordulóját és így a nyitrai országos aratóünnepség is ennek a jegyében kezdődött és folyt le. A másik — a mezőgazdaság szempontjából a legjelentősebb történelmi esemény — a szövetkezetek megalakításának 20. évfordulója. E két jelentős évfordulóhoz kapcsolódik az idei aratás sikeres befejezése is. Így a mostani aratóünnepség tulajdonképpen hármas ünnep. Szombaton délelőtt és délután folyamán több jelentős társadalmi, kulturális és sporttalálkozóra került sor. Ezúttal csupán a három legjelentősebbtől szólunk. Egy-egy találkozón vettek részt a szövetkezetek, valamint az állami gazdaságok küldöttei. E találkozókon ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a szövetkezetek és az állami gazdaságok megalakulásáról; arról a 20 évről, mely egész mezőgazdaságunkat megváltoztatta. A harmadik esemény, amely ide kívánkozik, a szövetkezetek és a szövetkezetekben dolgozó és a legjobb eredményeket felmutató egyének kitüntetése volt. A szövetkezetek megalakításának 20. évfordulója alkalmából 27 egyén és szövetkezet kapta meg a Munka-érdemrendet, amelyet a kitüntetetteknek fán fan'.ovic mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyújtott át. Sokan megkapták az „Építésben szerzett érdemekért" és a „Kiváló munkáért" kitüntetést is. A vasárnap ünnepi nagygyűléssel kezdődött, amelyen megjelentek a párt- és kormány képviselői: Štefan Sádovský, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Koloman Boďa miniszter, a CSSZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságának elnöke, valamint fán janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi mtnisztere. A díszemelvényen helyet foglaltak még a szocialista országok hazánkban akkreditált képviselői is. Sádovský elvtárs ünnepi beszéde után a város főutcáján dísz f elvonulás volt, amelyen a mezőgazdasági üzemeink jelképesen mutatták be a termelésben elért eredményeiket. A felvonulás után a város utcáin és terein népünnepély vette kezdetét. Nyitra különböző pontjain népművészeit és esztrádmüsorokban gyönyörködtek az ünnepség résztvevői. —gs— Štefan Sádovský elvtárs beszéde Engedjék meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Tanács és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében köszönetet mondjak azért, amit az utóbbi hónapokban az ország helyzeténak rendezése érdekében tettek. Az idei nyitrai aratóünnepséget két nagy jelentőségű év forduló — a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. és az első földművesszövetkezetek megalapítása 20. évfordulója idejében rendezzük. A Szlovák Nemzeti Felkelés egyik legfontosabb hagyatéka, hogy a szlovák nemzet úgy döntött, közösen él a cseh nemzettel az egységes Csehszlovák Köztársaságban, Számos bizonyítéka van annak, hogy a szlovák földművesek mindig hűek voltak az egységes Csehszlovák Köztársasághoz. A felkelés másik hagyatékát is vagyis, azt, hogy a Csehszlovák Köztársaságban a szocialista elemek érvényesüljenek — következetesen teljesítették és teljesítik a szlovák földművesek. A felkelés harmadik hagyatéka, hogy a Csehszlovák Köztársaság hű barátja marad a Szovjetuniónak és szocialista köztársaságoknak. Ez a hagyaték különösen figyelemre méltó a tavalyi hiányosságok vetületében. Pártunk vezetősége igazságosan fogja értékelni a tavalyi eseményeket. Sádovský elvtárs ezzel kapcsolatban rámutatott arra a segítségre, amelyet a Szovjetunió nyújtott nemzetünknek 1936-ban, 1945ben és a felszabadulás után is. A szlovák falvak a fennálló problémák ellenére a nyugodt alkotó élet, a nyugodt alkotó munka jelképévé váltak. Köszönet Önöknek barátaim, hogy ilyen falvakat építettek a kommunista párt vezetésével, a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyatékait megvalósítva. Tavaly olyanok is csatlakoztak a kommunista párt azon törekvéséhez, hogy kiküszöbölje a múlt hibáit, akik támadták a kommunista párt politikájának alapelveit. Nyíltan leszögezem, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és Szlovákia Kommunista Pártja sohasem engedi meg, hogy a munkások és a (Folytatás a 2. oldalon] CSEHSZLOVÁK PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG utazott Szófiába (ČSTK) — Tegnap a délutáni órákban Prágából Oldfich Černík, a CSKP KB elnökségi tagjának, a szövetségi kormán^ elnökének vezetésévei csehszlovák párt- és kormányküldöttség utazott Szófiába, ahol részt vesz a Bolgár Népköztársaság fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A küldöttség további tagjai: Vasil Bitak, a CSKP KB elnökségi tagja, a KB titkára és Václav Dávid, hazánk bulgáriai nagykövete. A küldöttséget a repülőtéren Karol Laco a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese, dr. Antonín Krouill külügyminiszter-helyettes, Karel Rusov altábornagy, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, valamint a politikai és közélet más képviselői búcsúztatták. Jelen volt Vlagyimir Vígyenov, a Bolgár Népköztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A csehszlovák kormány elismerte a Líbiai Arab Köztársaságot (ČSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elismeri a Líbiai Arab Köztársaság forradalmi rendszerét. Csehszlovákia tripoli nagykövete utasítást kapott, tájékoztassa a líbiai vezetőket a csehszlovák kormány álláspontjáról, amely meg van győződve arról, hogy a két ország kapcsolatai továbbra is a barátság és a kölcsönös megértés jegyében fognak fejlődni mindkét ország érdekeinek megfelelően. I VIETNAM ] A vietnami nép búcsúzik az elhunyt Ho Si Minh elnöktől Csehszlovák párt- és kormányküldöttség utazott Hanoiba Hanoi — A vietnami nép utolsó búcsút vesz Ho Si Minh elnöktől. Szombat reggeltől végtelen hosszú sorok álltak a parlament épülete előtt, ahol üvegkoporsóban ravatalozták fel Ho Si Minh elnök bebalzsamozott holttestét. Szombaton a diplomáciai testület és a külföldi sajtó képviselői is elbúcsúztak az elhunyt elnöktől. A parlament épülete előtt kiállították azt a szónoki emelvényt, amelyről Ho Si Minh elnök 24 évvel ezelőtt kihirdette a függetlenséget. A kormányépületeket, az üzemeket, az iskolákat és a lakóházakat gyászszalagos állami lobogók díszítik. A falakon fekete keretes Ho Si Minh arcképek láthatók. Vasárnap koszorút helyezett el a koporsónál a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, élén Alekszej Kosztginnel. A Nhan Dan bejelentette, hogy Ho Si Minh még életében egy kollektív szervet nevezett ki, mely irányítani fogfa az országot halála után. E szervnek tagjai az elhunyt államfő legközelebbi harcostársai és munkatársai. A vezetőség tagjainak nevét a lap nem közölte. Tegnap csehszlovák párt- és kormányküldöttség utazott Hanoiba, ahol részt vesz Ho Si Minhnek, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnökének temetésén. A küldöttséget Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke vezeti. Tagjai: Bohuslav Lastovička, a Központi Bizottság tagja, a Népi Kamara külügyi bizottságának elnöke és ján Pudlák államtitkár. Vasárnap további 12 külföldi küldöttség érkezett a VDK fővárosába, hogy részt vegyen a temetésen. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint a Kínai Kommunista Párt küldöttsége, amely csütörtökön érkezett a VDK fővárosába Csou En-laj miniszterelnöknek, a KKP Központi Bizottsága alelnökének vezetésével, hogy lerója a végső tisateletadást az elhunyt államfűnek, még ugyanaznap este vlee-szautazott Pekingbe. ETIÓPIA ] Megnyílt az AESZ csúcsértekezlete Addisz-Abeba — Etiópia fővárosában szombaton a délutáni órákban Bumedien algériai elnök megnyitotta az Afrikai Egység Szervezete állam- és kormányfőinek értekezletét. Elsőként Hailé Szelasszié etiópiai császár szólalt fel. Meggyőződését fejezte ki, hogy a nyílt véleménycsere hozzájárul Afrika égető problémáinak megoldásához. A legfontosabb feladatnak minősítette a kolonializmus elleni harcot, majd rámutatott az afrikai országok gazdasági együttműködésének fontosságára. Felhívta az értekezletet, vitassa meg a nigériai helyzetet és a közel-keleti konfliktust. Továbbá felszólalt Diori nigériai elnök, Zinsou dahomeyi elnök, Numeiri, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke, Ngovabl kongói (Brazzavillej elnök és Gowon, a nigériai szövetségi kormány elnöke. A tanácskozáson felszólalt U Thant főtitkár is, aki tegnap érkezett Etiópiába. A csúcstalálkozót az AESZ minisztertanácsának értekezlete előzte meg. Ezen az értekezleten határozatot fogadtak el a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés elleni harcról. Diallo Telli, az AESZ főtitkára az értekezletről kijelentette, hogy az „éles véleménycsere" ellenére konstruktív határozatokat fogadtak el. „Nem találtunk megoldást valamennyi problémára, azonban sok kérdésben megtaláltuk a kiutat" — mondotta Telli.