Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-30 / 230. szám, kedd

Egy kis por Avagy: miért ehetetlen a jolsvai gyümölcs? Lehet, hogy az, aki csak átutazik Jolsván, észre sem veszi, hoj»y valami van a levegőben. Mem veszi észre, mert a táj szépsége, az erdővel benőtt dombhátak, és a fák közül előbukkanó tisztások elterelik a figyelmét; nincs ideje az alapos szemlélődésre. Magam sem figyeltem fel rá, magam sem vettem észre addig, amíg Šestina Alexander, a jolsvai állami gazdaság igazgatója fel nem hívta cá a figyelmemet. Később azután alaposan körülnéztem a kornyéken, és amit tapasztaltam, az bizony nem valami szívderítő. Jolsván több mint ötezer ember él és dolgozik. Egy részük az ipari üzemekben, mások az állami gazdaságban vagy az erdészetben. Kicsit távol vannak a világtól, kicsit magukra hagyatva, s egy kicsit csendesebben élnek, mint a központokhoz közelebb eső, hasonló népességgel és gazdasági feltételekkel rendelkező kisvárosok lakói. A munkájuk azonban éppen olyan fontos, éppen olyan szükséges. Nem is volt a közelmúltig semmi lényegesebb gondjuk vagy panaszuk. Most azonban olyan viszonyok között élnek és dolgoznak, ami egyáltalán nem irigyelni való. Miről is van szó tulajdonképpen? A porról. A porról, amely úgy lebeg, mintha rozsdabarna köddel takarta volna be valami „gonosz óriás a várost. S ez a por megül a tetőkön, a növények levelein; rászáll az ablakokra, a gyümölcsre. Mindent, mindent betakar. Nem kíméli a termőföldet sem. Hogy honnan származik a por? A magnezitüzemből. A jolsvai magnezitüzemet 1923ban építették, és ezelőtt- három évvel rekonstruálták, ami azt jelenti, hogy a régi kemencék helyett újakat építettek. A három új kemence közül ma kettő üzemel. Korszerűbbek, nagyobb a teljesítőképességük, mint az öreg kemencéké volt, csak egy hiba van velük: az, hogy állandóan, megállás nélkül ömlik belőlük a por. S ez a por nem akármilyen ím; nem csak egyszerű por, »an benne valami „többlet". Valami pusztító többlet! Nehéz volna felsorolni mindazt, amit az utóbbi két-három év alatt okozott. Csak a leglényegesebbeket sorolom fel. Azlal kezdődött, hogy elpusztultak • környéken a méhek. Ezután az következett, hogy ehetetlenue vált a gyümölcs és a zöldt

j. A szántóföldeken vékony reg keletkezett, amely — mivel a levegőt nem engedte át — elpusztította a talajban levő mikroorganizmusokat. De jelentés anyagi károk keletkeztek az épületeken is. A pala pattog, rep'edezik, és az esőcsatornákból apélvésővel kell kivésni a lerakodott és kővé szilárdult magnezitport. Az állatállomány — különösen a szarvasmarha — állandó hasmenésben szenved. Természetesen mindez megmutatkozik az emberek kedélyállapotában is. A mezőgazdasági termelés helyzete több, mint kritikus. s £ a Az állami gazdaság igazgatójától ezek után már alig merem megkérdezni, hogy milyenek a gazdaság eredményei. — Szerencsére a por nem jut el a gazdaság minden részlegére. Csupán itt a város körül, mintegy tíz kilométeres körzetben okoz károkat. Itt azonban lehetetlen a helyzet. Az elmúlt két év alatt a jolsvai részlegen a terméshozamok 50 százalékkal csökkentek az előző évekhez viszonyítva. Például a gabonafélék hektárhozama átlagosan 20—23 mázsa között mozog s az idén alig értük el a 13 mázsás átlagot. A Jolsvai Állami Gazdaság 4336 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik, ebből 1980 hektár a szántó. Három gazdaság nyolc farmján folyik a termelés. Az idén 530 hektáron termeltek búzát, 519 hektáron árpát és 170 hektáron zabot. Ezenkívül 344 hektáron termelnek évelő takarmányokat. A gazdaság fő termelési ága az állattenyésztés. 1700 szarvasmarhát tartanak, ebből 670 a tehén. A gazdaság termelési eredményei általában kielégítőek volnának; csak a jolsvai részleg nagyon lerontja az átlagot. Az egy tehénre eső átlagos tejhozam még így is eléri a 8,67 litert és a napi súlygyarapodás a 0,85 kilót. Lehetne ez más, és több is. De csak akkor, ha a magnezitüzemből kiömlő por okozta károk megszűnnének. ... És a por csak ömlik, ömlik szürke közönnyel a városra. Az asszonyok hetente kétszer mossák az ablakokat, hogy a nap fénye beszökhessen a szobákba. Az ablakokat még csak le lehet mosni, de a gyümölcs és a zöldség, amely a kertekben terem, csaknem élvezhetetlen. És a fák lassan kiszáradnak. S nemcsak a kertek fái, hanem az erdők egy része is. Nincs szándékomban eltúlozni a veszélyt, de a látvány döbbenetes! Valaki azonban felelős ezért. Mindig azt mondjuk és írjuk, hogy a mi társadalmi rendszerünkben a legfőbb érték az ember. Jolsván ötezer ember él és dolgozik, ötezer ember életét keseríti napról napra a két magnezitkemencéből kiömlő por. Én nem sokat értek a technikához, de nem hiszem el, mert nem hihetem, hogy ennek így kell lenni. Jolsván, ahogy már írtam, az első kemencéket 1923-ban helyezték üzembe. Ha akkor, majdnem ötven évvel ezelőtt képesek voltak e technikailag olyan kemencéket építeni, amelyek pormentesen működtek, akkor ma is bizonyára megvolna rá a lehetőség. S ennek fontosságát, úgy vélem az elmondottak alapján, nem is kell külön hangsúlyozni. GÁL SÁNDOR Az SMZ kuntapolcai Bxemében emelődaruk nagyméretű futópályáit készítik a vítkovicei K. Gottwald Vasmű részére. KépÍDkön a berendezés egy része látható. (íSesztma István Mv, — Ruatepolea) Iflllllft Vándorló szigetek A tudományos kutatók számításai szerint a világ kőolajkincsének körülbelül az ötödrésze a tengerek és az óceánok mélyén halmozódott fel. Ebből a hatalmas kincsből egyelőre még nagyon keveset sikeiült a felszínre hozni, és a kiaknázására irányuló kísérletek csak az utóbbi időben vettek nagyobb lendületet. Mindenesetre jellemző adat, hogy jelenleg a világ 65 országúban végeznek tengerkutatást, és a vizsgálatok jelentős része a tenger kincseinek hasznosítására irányul. A Szovjetunió felségterületéhez közismerten hatalmas tengerrészek tartoznak, egyebek között a Keleti-tenger és az Északi-Jeges-tenger jelentős parti szakasza. Ennek ellenére eddig csupán a Kaspi-tengerben kutattak kőolaj után, s-itt is csupán a tenger déli, sekéljt vizű részén. A vastag víztakaró alatt elhelyezkedő olajkészletek mindmáig hozzáférhetetlenek a kutatás, a kiaknázás számára. Pedig a kaspitengeri tapasztalatok már bebizonyították, hogy a tenger alatti olajbányászat bőségesen megtéríti a befektetett nagy költségeket. Még azt is megéri, hogy hatalmas hídszet kezeteket, olykor valóságos településeket építsenek a tengeren. A kaspi-tengeri olaj például csak fele annyiba kerül, mint a szárazföldi telepekből felszínre hozott olaj. A tengeri olajkészletek felszínre hozásához hatalmas acélszerkezeteket építenek. Az építkezés azonban hosszú ideig tart és azzal a veszéllyel is jár, hogy a nagy építkezés céltalan, mert a kutatófúrás esetleg nem talál olajat. Hogyan szervezték tehát a kutatást? A kutatóknak siket ült megtalálniuk a megoldást: a Kaspi-tengeren úszó szigetek jelentek meg. Az első ilyen úszó fúróberendezést a szovjet olajvárosban, Bakuban tervezték, s az „Apseron" nevet kapta. Segítségével 2200 méter mélységű fúrólyukakat mélyíthetnek le, 15 méteres vízmélységen át. Az „Apseron" hatalmas vasbeton állvány, feleakkora, mint egy labdarúgópálya. Sarkaira hatalmas, 42 méter hosszúságú „lábakat", oszlopokat szeleltek. A fúrás helyére vontatással juttatják el az úszó szigetet. Itt hidraulikus szerkezetek ötméteres mélységbe a tenger talajába sajtolják az acéllábakat, majd ugyanez a szerkezet 8—12 méterrel a vízfelszín fölé emeli a munkaállványt. Így a vasbeton lapra szerelt berendezésekben a leghevesebb tengeri vihar hullámai sem tehetnek kárt. Az „Apseion" fedélzetén a fúrótornyon kívül helyet kapott a csőraktár, a vegyszerraktár és egy kis erőmű. Van rajta helikopter-leszállóhely is. A fúrómunkásoknak, akik egyfolytában néhány napot töltenek a mesterséges szigeten, kényelmes kabinok állnak rendelkezésre, továbbá egy fürdőmedence is. Az „Apseron"-t 1966-ban bocsátották vízre, s azóta kitűnően vizsgázott a legnehezebb munkakörülmények között is. A kedvező tapasztalatok alapján most a bakui kikötőben megkezdték egy újabb úszó sziget építését, amely majd jóval messzebbre kimerészkedhet a nyílt tengerre. A „Kazar" 50 méter hosszú, 45 méter széles, 7,3 méter magas szerkezet lesz, vízkiszorítása elét i majd a 11000 tonnát, s egyedül a fúróberendezése 8,5 ezer tonna súlyú lesz. Sarkaira ugyancsak lábakat szerelnek, ezeknek hossza azonban 94 méter, súlyuk pedig megközelítően ezer tonna lesz. Hét Diesel-generátorának összteljesítménye eléri a hatezer lóerőt. A munkások számára biztosítják a legkedvezőbb feltételeket a hosszú tengeri tartózkodásra. A kis kabinokban 40 ember szá-» mára lesz kényelmes 'hely, ezenkívül berendeznek külön étkezőhelyiséget és mozitermet is. Valamennyi helyiséget légkondicionálással látnak el. A szárazfölddel helikopterek útján tartanak majd kapcsolatot. A „Kazar" mellett már megkezdődött az „Azerbajdzsán" nevű újabb úszó sziget szerelése is a bakui kikötőben. A korszerű technika nagyszerű alkotásai, az úszó szigetek lehetővé teszik a geológusok számára, hogy kutatásaikat kiterjesszék és ellenőrizzék a geofizikusok feltevéseit, akik azt állítják, hogy a Kaspi-tenger mélyén még további rendkívül gazdag kőolaj- és földgázkészletek húzódnak meg. Szállodaépítés villámgyorsan Texasban egy Hilton szállodát, amelynek építése normális körülmények közt két évet vett volna igénybe, kilenc hónap alatt építettek fel. Hogy hogyan? Blokkos módszerrel, amilyent már például a montreali világkiállítás Habitat 67 építésekor is alkalmaztak. Már ott kiderült, hogy e módszerrel a költségeknek 30, az építési időnek pedig akár 60 százalékát is meg lehet takarítani. Ugyanakkor az épület tartós, kevés karbantartást igényel. Az új Hilton szálló összes szobáját az ötödiktől a huszadik emeletig előregyártották vasbetonból az építkezéstől 10 kilométernyire levő telepen. A telepen három műszakban dolgoztak. Egy szobába több mint két tonna acélt építettek be, a padlókat és a falakat könnyű betonból öntötték, és tíz óra alatt gőzkezelték. " m • • A szobák egyforma nagyságúak voltak — 4 m szélesek, 6 m hosszúak és 4 m magasak. Egy szoba építési költsége a munka elején 822 dollár volt, de némi tapasztalatok után 220 dollária csökkent. A külső szobákat kis kovácsoltvas erkélyekkel és panorámaablakokkal látták el. A szobák közti másfél méteres folyosót egyszerűen úgy hozták létre, hogy minden szoba hátsó részéhez egy 75 cm-es „nyelvet" öntöttek hozzá. A szobák közti teret előre, felrakott légpanelek töltötték ki. Csak a huszadik emeleten építettek háromszobás lakosztályokat; itt egyszerűen csak el kellett távolítani az ajtónyílások anyagát. A jövendő szálló helyén először a központi felvonóaknát és a külső falakat építették meg. Az alsó négy emeletet — köziiliik kettőt a talajszint alatt — és a huszonegyediket hagyományos módon, helyben öntötték ki. A betonpadlókba és mennyezetbe acéllemezeket ágyaztak, s ezeket a behelyezés után összehegesztették, ugyanígy az egyik szobából a másikba átnyúló erősítő acélrudakat. A szobák közti kb. 50 cm-nyi téiközt a víz- és villanyvezeték elhelyezésére használták fel. A szobákat behelyezés előtt teljesen kárpitozták és bebútorozták, még tv-vel is felszerelték! A szobákat beemelő toronydaru működésének pontosságát nagyban elősegítette az emelőszerkezetre szerelt úgynevezett helicoguide. Ezt maga az építési vállalkozó alkalmazta először: egy helikoptér rotorjából áll, amelyet 60 lóerős motor hajt. Segítségével ellensúlyozni lehet a tehei lengését, a szél haŕäfeát, s így képesek voltak a szobákat 2 cm-nél nagyobb pontossággal a helyükre illeszteni. A légkör rejtélyei Az ionoszféra a légkör villamos vezető rétege — létezésének gondolata már a múlt század nyolcvanas éveiben megszületett, de a rádiófizikusok csak az 1920-as években tudták létezését kísérleti úton is bebizonyítani. Azóta sok apró részletet sikerült róla megtudni. Kiderült például, hogy olyan „tükör", amely a tövid rádióhullámokat visszaveri, s nem engedi át azokat a kozmikus térségek Irányába. Az is kiderült, hogy voltaképpen több Ilyen villamos vezető réteg van a Föld légkörében. Az aprólékos mérések kimutatták, hogy az ionoszféra mintegy 60—70 kilométeres magasságban kezdődik és a Föld felszínétől 500—600 kilométeres távolságra nyúlik ki. Semleges elemi részecskéken kívül villamos töltésű részecskék — elektronok és ionok — vannak benne, s ezeknek fő forrása a napsugárzás. A szabad elektronok hajlítják el és verik vissza a rádióhullámokat, s ezekben az ionizált rétegekben olyan folyamatok játszódnak le, amelyeknek kísérői a sarki fény és az éjszakai égbolt fénylése. Korábban azonban úgy gondolták, hogy a napsugárzás nagy energiájú részecskéi nem jutnak közelebb a földfelszínhez 60 kilométernyinél ésezéit e magasság alatt nincs ionoszféra. 1965 végén három meteoro-. lógiai kutatórakétát indítottak útnak a Csendes-óceánon cirkáló „Sokalszkij" szovjet kutatóhajó fedélzetéről. A rakéták rádiójelentései alaposan meglepték a kutatókat: a műszerek ugyanis 10—70 kilométer magasságban az ionok szokatlan sűrűségét mérték, jóllehet elektronokat csak 70 kilométeres magasságban fedeztek fel. Ez a váratlan felfedezés sok fejtörést okozott a légkör rejtélyei kutatóinak. A szovjet központi aerológiai kutatóintézet munkatársai alapos elméleti vizsgálatok és számítások alapján azt feltételezik, hogy a villamos töltésű részecskék viszonylag kis magasságban való Jelenléte a kozmikus sugárzás hatásának tulajdonítható. A kozmikus sugárzás részecskéinek többsége villamos töltésű. Emiatt, amikor behatolnak a Föld mágneses terébe, a mágneses tér erővonalai a pó-i lusok felé térítik el azokat, az egyenlítő térségében sokkal kisebb az áramlatuk. A napsugár2Ó6 áttal elindított fizikai-kémiai folyamatok vezetnek ahhoz, hogy nappal 30—50 kilométeres magasságban másodlagos ionrétegek keletkeznek a légkörben. Ebben a magasságban azonban sokkal több a semleges részecske, mint a villamos töltésű. Ezért kezdetben úgy gondolták, hogy a légkör most felfedezett rejtélyes jelensége nem számíthat gyakorlati hasznosításra. A számítások azonban megcáfolták ezt a nézetet. Kiderült, hogy ez a jelenség nagyszerűen hasznosítható lesz majd a holnap lézersugaras távközlő összeköttetéseiben. Teljes egészében tisztázódott már, hogy például az infravörös lézersugár — ha megfelelő hullámhosszú — megtörik és szétszóródik a nemrégiben kimutatott ionoszféra-rétegeken. így az a hatalmas „tükör", amely napsugárzás hatására felépül a Föld légkörében, felhasználható lesz majd a hírközlő lézersugarak vezetésére, irányítására. A nemrégiben felfedezett ionrétegnek sok még a rejtélye, és egyelőre még nem látják tisztán a kutatók azokat a folyamatokat sem, amelyek ebben a légköri rétegben végbemennek. További szorgos kutatások szükségesek még a légkör újabb rejtélyeinek megfejtésére. Í