Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-28 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

fllllllliiliiillllllllllli! Ha megvalósíthattam v^jna szülőhelyemet, akkor bizonyára Ipolyfödémesen latom még a napvilágot. Olyan szép ez a falu, hogy azonnal belopta magát a szivembe. Mintha csak egy képeskönyvből vágiák volna ki a hegyesvölgyes-erdős tájat, a szép házakat és a vendégszerető lakosait. Olyan csendes, mintha a világ végén lenne, mintha a falu határában az ember már a nagy semmibe lógathatná le a lábát... Talán ezért is tetszett meg azonnat. ISI Mit olvashatunk róla? Hont Vármegye Monográfiájában a következőket olvashtajuk Ipolyfödémesről: „Ipolyfödémes magyar kisközség, 85 házzal és 473 r. katolikus vallású lakossal; vasúti és távíró-állomása Drégelypalánk, postája Nagyfalu. Először 1262-ben, Fedemus alakban bukkantunk a nevére. Első ura a Hunt nemzetiségbeli Jákó, a Födémesi család őse volt a XIII. században. Hajdan a község Palást szomszédságában terült el, de a török zaklatásoktól megriadt lakosság, 1552 körül, mindenestől elköltözött és a falu mai helyére települt át. Ennek emléke az a templomrom, melyet határában pusztatemplom néven ismerünk." Azt a bizonyos monográfiát már régen adták ki. Fél évszázad alatt sok minden megváltozott IpolyfödémeÉs ma mi a helyzet? — Jelenleg hétszáz lakosa van Ipolyfödémesnek. Nagyon szorgalmas nép lakik itten. Födémes és Kelenye táplálja az egész környéket. Sajnos, még "mindig érződik az áttelepítés hatása, ezért az emberek sokszor félnek kimondani a véleményüketl — mondja Bodzsár Ferenc tanító. A szövetkezet megalakítása előtt nagyon összetartottak a födémesiek, közösen építkeztek, kölcsönösen kisegítették egymást. És imádták a földet, a lakásukra nem sokat adtak. Bezzeg most! 1945 óta 25—30 új ház épült és majdnem mindet átalakították, megnagyobbították. Rádió van mindenütt és a legtöbb helyen TV-készülék is. — Hány gyerek jár az iskolába? — Ide, az alsó osztályokba negyvenhárom, óvodába huszonnyolc és Palástra, a középiskolába pedig 45. Viszont igen nagy gondot okoz a tizennégy cigány család, ami összesen százhárom személyt jelent. Ezeknek a gyerekeik nem járnak el rendesen az iskolába és sok leány már tizenhárom-tizennégy éves korában szül. 1957-ig a cigányok egyáltalán nem jártak iskolába és a feletteseim egyre biztattak, hogy szervezzem be őket. Két hétig jártak, aztán megint nem. Ígéretet kaptam, hogy segít a falu vezetősége és a csendőr. Akkor éppen tizenkilenc cigánygyerekről volt szó, külön osztályt nyitottunk nekik. Délelőtt a födémesi gyerekeket tanítottam, délután meg a cigányokat. Sok bajom volt velük, mert se magyarul, se szlovákul nem tudtak. Mindennap vagy minden másnap fel kellett értük mennem a hegyre és ez nem kis dolog. Nézze csak, hol laknak! Hát valóban nem kis dolog, mert éppen a hegy tetején állították fel nyomorúságos kunyhóikat. Még nyáron is fáradságos az út, hát még télen. — Azután hogyan boldogult velük mégis? — Hogyan? — Bodzsár Ferenc elkomolyodik. — Decemberre olyan kimerült voltam, hogy tudtam, nem bírom már tovább ezt a strapát. Küldtek ide egy fiatal tanítót, s így azután a cigánygyerekek az öt alsó osztályt elvégezték ugyan, de hatodikba, Palástra már nem mentek. Azt mondták, adjak nekik pénzt a buszra, mert nekik nincs. S ez elég nagy baj, mert évről évre többen vannak. Hatvan éve egy család jött ide és azóta így elszaporodtak. Ősztől tavaszig nemigen dolgoznak, koldulni járnak a környező falvakba, de lopáson még sohasem csípték őket. Legfeljebb az erdőből csennek fát. Sóla Vilmos, a hnb elnöke mondta: — Mit tudna mondani a közigazgatás átszervezéséről? — Egyelőre Palásthoz tartozunk majd Túrral' együtt. Tehát nyolc kilométerre leszünk a körzeti központtól és nem kell minden kicsiség miatt Lévára utazgatnunk. De ez nem marad így sokáig, mert Ipolysághoz csatolnak bennünket hamarosan. Ui. nincs megfelelő számú szakemberünk, Ipolyságon viszont majd mindent elintézhetünk, mivel valamikor is járási székhely volt. Nézetem szerint nem érdemes ilyen kis körzetbe szakembereket hoznunk, és nem is tudnánk őket megfizetni. (A palásti körzet három falujának összlélekszáma mindössze háromezerhétszáz.) — Mik a terveik? — Oj kultúrházat szeretnénk építeni. 800 000 koronát kaptunk rá. Addig a fiatalok csak egy klubhelyiségben szórakozhatnak, vagy a kocsmában. Láthatják, hogy a klub épülete a legrosszabb állapotban levő ház a faluban. Ha felépül a kultúrház, Csaknem minden faluban segít a szövetkezet vagy a hnb, de itt nincs senki, aki segítsen rajtunk. A focipályánk köves, ha valaki elesik, öszszetöri magát. Ot vezet rajta keresztül és öntöző sincsen. A klubhelyiségbe az ablakon keresztül járnak be a gyerekek, összetörik az asztalitenisz-ütőket, mindent tönkretesznek. Nem is lesz itt addig semmi, amíg nem kapunk egy jó kultúrfelelőst. Nincs is kedvünk hazajárni. Hová járhassunk el? Szombat és vasárnap zsúfolt a kocsma, nincs hely hová leülni! Talán jobb lesz, ha elkészül az új kultúrház... Talán ... Elbeszélgetünk az öregekkel is Nem nagyon kell keresnünk őket, mert vannak bizony elegen. Már az utcán megismerkedtünk Böjtös Kati nénivel. Könnyen ment az ismerkedés, mert Kati néni szeret és tud is beszélni. A legtöbb érdekes dolgot azonban mégis Bodzsár István bátyótől hallottuk (ezekből a Bodzsárokból van itt nagyon sok), aki most hatvannyolc éves, öt élő csizmájában meg ruhájában mentem esküvőre. Az aszszonyok meg szilvát vittek Pestre, s hogy el ne utazzák a szilva árát, a vonat tetején utaztak! Az volt ám a betyár világ. — De beszéljünk már vidámabb dolgokról.. . Azt tudják-e, hogyan lehet a födémesieket felmérgesíteni? — nevet, megpödri a bajszát, aztán hozzákezd: — Valamikor a drégelyi pasa katonái ellen kapával-kaszával indultak harcba a fíWémesi férfiak. A falu végén állt Szent Mihálynak, a község védőszentjének a szobra. Amikor a csapat elhaladt a szobor előtt, bírónk — a vezér, megemelte kucsmáját felé és így szólott: „Ne félj addig, Szent Mihály, míg Födémes talpon áll!" De bizony a törökök megverték a födémesieket és a falut ís feldúlták, a szobrot is összetörték ... A nagy büszkeséggel mondott szavakkal most a födémesieket mérgesítik. A továbbiak során meggyőződhettünk arról is, hogy az ipolyvölgyi magyarság különösen költői hajlamú és dalos természetű. A falvakban bőven terem a nóta és az érdekesebb eseményeket hamarosan „kidalolják". IpolyMÁR NAGYON KEVÉS AZ ILYEN HÁZ A FALUBAN. EZ CSAK AZÉRT ÁLL MÉG, MERT A MARTINI MÜZEUM MEGVÁSÁROLTA. (Bolyai felvételei Egy hazában az irodáink is abban kapnak helyet. Addig a MATESZ sem járhat le hozzánk, amíg el nem készül. Járjuk a falut Nézelődünk, megszólítjuk az embereket és elbeszélgetünk velük. így aztán sok mindent megtudunk. Például azt ís, hogy százhuszonöt férfi jár el a faluból dolgozni ... Hogy a faluban jelenleg három személyautó van, de nagyon sok födémesinek bent van már rá a kérvénye. Többen panaszkodtak az iskolára, így aztán meg is néztük. Mindjárt ott volt a templom tőszomszédságában, s annál nagyobb volt az ellentét a két építmény között. A templom és a körülötte levő park a lehető legjobb állapotban van, az iskola viszont annyira elhanyagolt, mintha már csak pókok és egerek laknák. A födémesiek úgy vélekedtek erről, hogy kaptak ugyan huszonötezer koronát az iskola javítására, de a pénzt valami másra költötték ... Elbeszélgetünk a fiatalokkal. Ők ts panaszkodnak: — Olyan focicsapatunk lehetne, hogy no. De itt senki sem törődik a fiatalokkal. De nehéz itt valamit mondani, mert mindenki rokon. gyereke és tizenkét unokája van. — Még mindig dolgozom, pedig katonának nem vettek be. Csak hat osztályt jártam, mert korán nősültem. A feleségjelöltem még nem töltötte be akkor a tizenhetet, úgyhogy az ispánnál kellett kérvényeznem az engedélyt. — Betyáros világ volt akkoriban. A porba született nép csak kínlódott. Mindenki majd megveszett egy darabka földért, amit akkor még nem holdra mértek, hanem fertályra meg házhelyre. Egy fertály az hat hold, egy házhely pedig huszonnégy hold földet tett ki. Néha hetekig nem volt a háznál kenyér. Édesanyám sűrű babot főzött és azon éltünk. Egyszer, amikor késő este hazamentem a munkából, édesanyám már feküdt és lámpát meg nem akartam gyújtani. Hát a málét rétesnek néztem, szegény anyám sírva is fakadt akkor a szegénységünkön! — me,séli Bodzsár bácsi és neki is könny szökik a szemébe. — Hogy lássák, milyen szegény világ volt akkor, elmesélek még valamit. 1904— 1906 körül negyven-negyvenhat krajcár volt a napszám, de napkeltétől napnyugtáig kellett érte dolgozni. Egy pár csizma négy forintba került, s csak a nagygazda fia vásárolhatta meg. Én bátyám födémesről való a következS Molnár Anna-féle balladatö-redék is: „Barnapiros kis menyecske / Elbújdosott az erdőbe / Annak a sűrűjébe. / Arra megy a jó katona: / Gyere velem erre helyre, / vagy: félre helyre, / Keress egyet a fejembe!" / Talált egyet a fejibe / Elszunnyadott az ölibe. / Kerített egy éles kaszát / Levágta katona nyakát. / Felöltözött ruhajába / Beugratott falujába, /A bírónak udvarába. / — Jó nap, jő nap, bíró gazda! / Aggyon Isten, jó katona! / — Ad-e szállást, bíró gazda? / — Nem adhatok, jó katona / Nem adhatok, mert nincs nekem / Hitvestársam, feleségem / Ki vacsorát főzne nekem!" / — Nem kell nekem vacsorája / Csak a dunnás meleg ágya / Elment bíró a kocsmába. / ... Kigombolta a lajbiját / Megszoptatta az árváját. / Apám, apám, édesapám / Ez volt az én édes anyám / Megismertem járásárú / Vékony, karcsú derekárú, / A köténye madzagjárú! ..." Énekelgettünk, iszogattunk, így ment el az este. S olyan hangulatom támadt, hogy ez a falu örökké csak ünnepel... Mintha még a csillagok is szebben, vidámabban fénylenének fölötte... N. LÁSZLÓ ENDRE