Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-21 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

STAUDT MIHÁLY: Mentők (Az árvíz-sorozatból, olaj, 1965.) KÉPZŐMŰVÉSZÉT! ÉLET a két világháború között Észak-Komáromnak fekvésénél fogva Pozsonnyal és Kassával, valamint Ungvárral szemben is több esélye volt arra, hogy a két világháború' között a felvidéki magyar képzőművészet központja legyen. Számos jobb adottsága révén 1920-től 1935-ig sokan gondolkodtak úgy, hogy a művészeti életet ÉszakKomáromba kellene összpontosítani. Itt működött a Jókai Egyesület, ennek szépművészeti osztálya, rövidített nevén a JESZO. A város rendelkezett múzeummal, több magyar társadalmi egyesülettel, helyi sajtóval s fölötte Csallóköz és Mátyusföld magyarságával. Itt működött viszonylag a legtöbb művész s még aki gyökereit más magyär városba eresztette, az is kitüntetésnek vette, ha Komárom pezsgő képzőművészeti életében megjelenhetett és kiállításon bemutatkozhatott. Sokan indultak el a művészpályára ebben a városban, vagy dolgoztak itt hosszabb rövidebb ideig. Fiatal tehetségek bukkantak föl, nem egy közülük feltűnést keltve, ha a hozzáfűzött reményeket,.— a dolgok természetes rendje szerint — nem mindegyik válthatta is valóra. Múlott ez a tehetség természetén is, amelynek fogalmába önmaga érvényesítését is beleértjük; múlott a körülményeken ls, noha a lehúzó erőkkel való szembeszállásban is megmutatkozhat az igazi tehetség, ha harcát nem is tudja mindegyik győzelmesen megvívni. A komáromiak nem ok nélkül álmodoztak azon, hogy városukban kialakul egy funkciójában Nagybányához hasonló, csak éppen nem hegyvidéki, hanem síkföldi művésztelep és képzőművészeti központ. Nem a festői felfogás azonosságában, mert ez a stílusok és izmusok korában már utópisztikus követelmény lett volna. Elképzelésüket a komáromiak a társadalom patrióta érzelmeire alapították, a komáromi származási tudatra, az összetartozás érzésére. Az egységes föllépésre a kiállításokon, aminek nem lehet akadálya az, hogy a művészek között akadnak konzervatív és modern törekvéseket vallók, öregek és fiatalok, kiugró tehetségűek és kevésbé tehetségesek. Az erdő nemcsak tölgyfákból áll, nem is csak tiszta fenyőkből, a lényeg az, hogy nemcsak a cserjékből és bozótból álljon. A komáromiak 1927-ben kifejezik óhajukat: alakuljon ki egy olyan közös platform, amelyen a komáromi származású művészek Komárom képzőművészetét a városban és a határokon túl is képviselhetik. 1933-ban országos jellegű kiállításukat e törekvés jegyében rendezték meg. Nehéz volna fölsorolni e rövid cikk keretében részletesen mindazt, aminek segítségével és megvalósításával 1927-től eddig a csúcspontig elérkeztek. Azokat sem sorolhatjuk föl személy szerint, akik a városban éltek, akiknek munkássága hozzá fűződött, vagy belőle indultak el az érvényesülés útján. Mert ez utóbbi sem lényegtelen, különösen nem akkor, ha az elszármazottak vittek magukkal olyan hatásokat, amelyek éltető nedvként táplálták a kialakuló életművet, ha ezt az illető művészek láthatóképpen igazolták, vagy megvallották. Némelyek csak a köztársaság más városába költöztek, másokat a Kárpátmedence metropolisa, Budapest vonzott magához, ennek nagyhírű Képzőművészeti Főiskolája és művészetének sokszínű arculata. Staudt-Csengeli Mihály Komáromból indult s Pozsonyban lett a kisebbségi magyarság megbecsült művésze, kulturális értékeinek jbérzékű restaurálója. A két Basilides-testvér, Sándor és Barna viszont Budapesten telepedett le, de a kisebbségi magyar sajtó nagyon helyesen, továbbra is a magáénak vallotta őket. Egyidőben Reichental l'erenc is működött a városban, de mert sehol se tudott gyökeret ereszteni, se a magyar tájban, sem a magyar társadalomban, nem fukarkodott a kisebbségi magyar élet lehetőségeit lebecsülő nyilatkozataiból Komáromnak is juttatni. Ne ezt a vonalat folytassuk tovább, hanem nézzük azokat, akiket a kisebbségi magyar művészet joggal könyvelt a komáromiak közé. Rauscher György fiatalon került el Komáromból Budapestre, de a Komáromi Lapok 1927. ápr. 16-1 számában azt Írja e városról: „Itt láttam először, itt festettem először". Nem feledte el a fészket, amelyben először tudatosult benne a tehetség. Ebből a városbői indult Komáromi Kat z Endre s ha Budapesten " telepedeU. is le, a város iránti háláját nemcsak vezetéknet ével bizonyította, hanem írásos vallomásában is ... Basiltdes Sándor és Basilides Barna ugyancsak a Komáromi Lapokban tesznek hűségnyilatkozatot 1927ben s őket pesti sikereik korában is mint iiomáromi művészeket méltatja a Prágai Magyar Hirlapban Neubauer Pál, bőséges idézetek átvételével Lťizár Béla elismerő írásából (1933. márc. 8.) Komáromot szívesen keresték fel az anyaországból nyugatra emigrált művészek is. Az egykori Nyolcak tagja, Orbán Dezső 1930. decemberében rendezett a városban 3 napos kiállítást. Tulajdonképpen vándorkiállításait rendezte Szlovákiában,' egy-egy városban nem tartózkodott sokáig. Komáromból Zsolnára vitte képeit. Tüntetésnek szánta vállalkozását a műkereskedelem ellen, amelynek érdekelt ellentétbe i állónak minősítette a művész érdekeivel. Kiállítása alkalmából a Komáromi Lapok háromhasábos hosszú beszélgetést folytatott a művésszel, aki nyilatkozott a helybeli művészkollégákról is. Elhivatott művészt látott Rauscher Györgyben, aki ekkor már 3 éve Budapesten élt (és rövidesen meg is halt.) Nagyra értékelte Harmos Károly érdekes művészetét és fáradozását a képzőművészeti élet szervezése és a képzőművészeti kultúra emelése terén. Karmos munkásságáról, mint aki az egész komáromi művészéletnek az egész korszakban a lelke, alább még szó lesz. Pesten él Basilides Barna, de Orbán róla is mint komáromi művészről beszél, családi és a Sarlókon fűződő kapcsolatai révén még komárominak számít a művész. „Finom kultúrája és az a csöndes áhítat, amellyel a művészet elé járul, egy mélyzengésű művészlélek kivetítődései" — mondja róla Orbán Dezső. Elismerően szól a szobrász Berecz Gyuláról és készülő munkájáról. Eredeti tehetségnek tartotta Nagy Mártont, akinek művészetéről Csontváry és H. Rousseau jutott eszébe. Elismeréssel beszélt egy kis asztalossegédről akinek nevét se tudta, de akinek „minden ecsetvonása bíztató ígéret". A Komáromi Lapok Orbán kiállítását a legmelegebben ajánlotta a közönség figyelmébe, úgyszintén előadását is, amelyet Modern ijiűvészeti törekvések címen tartott a városi kultúrpalotában. Mint már említettem, lehetetlen mindenkit fölsorolni, akinek munkássága Komáromhoz kapcsolódik. De néhány nevet mégis meg kell említeni a fenti megállapítások alátámasztására. Az olvasót és a történészt nem zavarhatja az, hogy egyik-másik név a már mondott okok miatt visszahullott az ismeretlen ségbe. Ahhoz, hogy a nagy mű megszülethessen, vállalni kell a kevésbé sikerült műveket is. Ahhoz, hogy az óriás tölgyek kifejlődjenek, kisebbméretű egyedekre is szükség van. Az említetteken kívül Komáromból indult Feszty Masa s a közelben működött (Ogyallán) Feszty István. Itt kezdte Feszty Edit, Nagy An* tal, Hetzer Gyula, Kathona Károly, Kővári Józsefné, Patay Eva, Leer-Lenhard György, Polónyi Béláné, Reichental György, hogy csak néhány nevet soroljak föl. Berecz Gyula 1894-ben született. Komáromban. Az elsők között kapta meg a helybeli Jókai Egyesület képzőművészeti ösztöndíját. A budapesti Főiskolán Orbán Antalnál és Simay Imrénél tanult. Kezdetben ötvösművésznek indult, s 1923-ban Itáliában tett útja után váltott át a körplasztikára. Domborműveket és arcképszobrokat készített (A komáromi hősi emlékmű, a Jókai szobor, továbbá emlékműveket, a komáromi római katholikus egyház, aztán Nemesócsa, Megyer és Barsfűz részére. Tagjai közé számlálta a pozsonyi Képzőművészeti Egyesület (Kunstverein) és részt vett annak kiállításain. Komáromi—Katz Endre Is Komáromban született 1880-ban. Budapesten, Münchenben és Nagybányán tanult, hosszabb tanulmányutat tett Hollandiában. Több díjat nyert, néhány képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Budapesten élt, de Komáromhoz való tartozását az 1927-es nyilatkozata is bizonyítja, amely a Komáromi Lapokban jelent meg. Nagy Antal szintén a városban született, 1905-ben. Harmos Károly keze alól indult és a budapesti Iparművészeti Főiskolán végzett. Tagja a pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek s részt vett annak 1934-es pozsonyi jubileumi kiállításán is. Tanulmányutat tett Olasz-, és Franciaországban, majd Svájcban. Részt vett a Jókai Társaság szépművészeti osztályának a működésében, s a kassai Kazinczy Társaság kiállításán éppúgy, mint a pozsonyi kiállításokon, vagy a Szlovenszkói Úttörő Művészek tárlatain. (1931.) Nagy Márton is Komáromban született, 1901-ben. Már kiskorában kiütközött vonzalma a festészet iránt, ami tovább erősödött a komáromi középiskolában, ahol Harmos Károly mellett képezte magát. 0 is a budapesti Iparművészeti Főiskolán végzett. Tanulmányutat tett Itáliában és Franciaországban. Műveit bizonyos groteszk vonás jellemezte, ö is tagja a SZUM-nak és a pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek. Szerepel annak 1934-i jubileumi kiállításán Pozsonyban és a SZUM 1931-es tárlatán. Aranyosmaróton született Pataky Eva 1900-ban, de Komáromban végezte a tanítóképzőt s későbbi kapcsolatok is a városhoz fűzték. Négy évig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnaynál tanult. A grafikát és az akvarellt művelte sikerrel. Az írásos források a komáromiak között említik Hetzer Gyulát, Polónyi Bélánét és Reichental Györgyöt, működésük azonban még föltárásra vár. Keveset tudunk a már említett Rauscher Györgyről. 1902-ben született Dorogon és 1930. október 3-án halt meg Komáromban. Németországban és Budapesten tanult, az utóbbi helyen Réti Istvánnál. 25-éves korában már (Folytatás a 12. oldalon) 8 HAGYOMÁNYAINK ÉBRESZTÉSE