Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

LÍ3IAI ÜTÜEGYZETEK az oázisok árnyékába A líbiai nők emancipáltabbon élnek, mint általában az arab világ asszonyai. A képen: családias terefere a tripoli anyakönyvvezető! hivatal előtt. KIK VOLTAK AZ ORSZÁG GAZDÁI • A RÓMAI BIRODALOM MARADVÁNYAIN • NYUGTALANÍTÓ ACÉLMADARAK • MERRE TART MAJD A KÖZTÁRSASÁG? Líbia óriási ország. Területén egfutt véve elférne Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország és Spajaýolország. Ám éppen úgy, mint a szomszédos Egyiptomban a roppant földterület jó része lakatlan: a keskeny tengerparti sáv és több oázis kivételével az ország egy nagy sivatag. tek az országban, hogy az amerikai támaszponton atomfegyverek is vannak, s ez nagy nyugtalanságot keltett. A kérdés a parlament elé került. A megnyugtató közlemény azonban egyáltalán nem csillapította le az arabok haragját, hisz ki ellenőrizheti, mi minden van a támaszponton. OLAJ LÁZ TripQliban sokat beszélnek az olajTói. 8j olajkutakat, lelőhelyeket, olajvezetékeket emlegetnek, s dollárözönt várnak. Az 1951-ben függetlenné vált Líbia önálló állami létének első éveiben a legelmaradottabb országok közé tartozott. Az egy főre jutó évi jövedelem nem haladta meg a 30 dollárt. A kormány a beígért segítségért kénytelen volt területét katonai támaszpontok létesítésére odakölcsönözni az Egyesült Államoknak és más imperialista hatalmaknak. Mivel Líbiának alig volt szakembere s az ország lakosságának 90 százaléka analfabéta volt, a közoktatás fellendítését célzó intézkedésekkel kezdte elmaradottságának leküzdését. A tekintélyes amerikai, angol és francia olajtársaságok mohón lecsaptak a független Líbia olajgazdaságára. Hátrányos egyezményeket kényszefíthettek a királyi kormányra — például a több száz olajkút kiaknázásából származó hasznon fele-fele arányban osztoztak. A líbiai kormány a közelmúltban féléves tárgyalások után olyan egyezményt kötött a külföldi olajtársaságokkal, hogy az olajkoncessziók bérleti díját 65 százalékról 75 százalékra emelik fel, s a jövőben 85 százalékra kívánják emelni. Líbiában naponta több mint egymillió barrel (1 barrel = 159 liter, 1/7 tonna) kőolajat fejtenek, mellyel főként az amerikai ESSO és az angol British Petroleum Company rendelkezik. — A líbiai olaf bányászata nem kíván nagy ráfordítást, s mi nagy menynyiségü ol-ajhoz jutunk. Am az olajforrások nem kiapadhatatlanok — 15—20 év múlva vége lesz az olajláznak, a nagy üzleti boomnak. Ezért gyorsan és minél többet kell keresnünk, nem gondolva a lehetséges politikai következményekre — nyilatkozott annak idején Fuad Kaabazi olajipari miniszter. Vásárolja olajunkat, aki csak akarja! —- ezt vallotta a magukat „realistáknak" neVező líbiai államvezetők és közéleti személyiségek jellegzetes képviselője, Raabazi. A kú-ályi hatalom fontos politikai tényező™ olt, s ldrisz király pénzt kapott a líbiai olajért, s bár a Tarablusz el-Garb című kormánylap minduntalan azt hangoztatta, hogy „Líbiában semmilyen szocialista eszmék nem terjednek és nem terjedhetnek", a legutóbbi líbiai államfordulat azt bizonyítja, hogy a haladó értelmiségi és diáktömegek nem hiába hittek a szocialista átalakulások szükségességében, s küzdenek értük. (I Beljajev, Sz. Lvov, f. Bocskarjov és VI. Lopatov nyomán) Marcus Aurelius tripoli diadalive a római kor egyik legkonzerváltabb északafrikai műemléke. Időszámításunk szerint 163-ban görög márványból készült. n TRIPOLI Tripoli, a legnagyobb líbiai város maga ís egy nagy oázis. Északról a Földközi-tenger mossa partjait, délről, nyugatról és keletről olivaligetek, szőlőültetvények és megművelt földek zöld félköre övezi. A kissé furcsa nevű TEVE szállóban laktunk. — Az egzotikum kedvéért hívják így a szállót? — érdeklődtünk az egyik alkalmazottól. — Ö, nem! — válaszolta. — Számunkra, líbiaiak számára a teve nem egzotikum, hanem barátunk és segítőtársunk. Különösen azoknak, akik vándor életmódot folytatnak. Ilyen líbiaiak pedig sokan vannak. Nálunk rossz a közlekedés, ezért kell belföldön igénybe vennünk a tevekaravánokat, amelyek még az ősi rómaiak építette úton a homoktengerben süppedezve haladnak előre... Ez volt az első benyomásunk arról, amit gazdasági elmaradottságnak szoktak nevezni. Persze az, amit a szállodai alkalmazottól hallottunk, szöges, ellentétben volt a szállodai környezettel. A hall kupolája mecsetre emlékeztetett, felül öt mór stílusú kert, szökőkutak, énekes madarak serege. A tengerparton épült szállodát uszályokra rögzített vendéglőjével föld alatti folyosó köti össze. A folyosó falait beépített, aranyhalas akváriumok ékesítik. Sok pénzt fektettek a szállodába, mely nem az egyetlen, de a legfényttzőbb. Az olaszok nem sajnálták a pénzt, hogy minél kényelmesebbé tegyék gyarmati életüket. Különben is kiadásaik busásan megtérültek. Az olasz gyarmattartók megszerezték a legjobb földeket és kezükben tartották az egész kereskedelmet. Tripoli az idegenforgalom, a kereskedelem és a nyári szórakozás városa lett. Ma is ilyennek fest. Tripoli 1962 óta vásárváros. A vásár nagy esemény a fővárosiak életében. A szállodatulajdonosoknak és a kereskedőknek nagy forgalmat, hasznot jelent, az üzleti világtól idegenek pedig megismerkedhetnek a modern tudomány és technika vívmányaival. Tripoli az ország legnagyobb ipari és kereskedelmi központja. Kikötőjén keresztül halad át az ország behozatalának a fele, iparvállalatai pedig az ország össztermelésének több mint 80 százalékát adják. Az ipart itt több kisebb malom, textil- és szőnyeggyár, szeszgyár és kézművesipari műhelyek képviselik. Pezsgő üzleti élet folyik, itt nem tapasztalható az általános tünetként ismert keleti lomhaság. Általában importáruval kereskednek. Lépten-nyomon dominál a japán áru — Japánnak sikerült megelőznie üzleti vetélytársait — Olaszországot, Angliát és Egyiptomot. A líbiaiak gyűlölettel gondolnak viszsza a fasiszta Olaszország uralmára, melynek emlékét Benghaziban a kikötő romjai és lebombázott házak őrzik, de jól megférnek a Líbiában maradt olaszokkal, akik közül csak Tripoliban 30 ezren élnek. REPÜLŐGÉPEK A FŐVÁROS FÖLÖTT A jó alvóknak sem kell attól tartaniuk, hogy reggel elkésnek valahonnan. Nincs szükség ébresztésre, mert alig kezd pirkadni, lökhajtásos repülőgépek zajúra ébred a város lakossága. A Wheelus Field-i amerikai légitámaszpont gépei gyakorolnak. Tripolit nem kerülhetik el, mert a bázis a város közvetlen közelében terül el. Elhaladtunk mellette. Magas szögesdrótos vasbeton kerítés zárja el a külvilágtól. A kerítés túlsó oldalán levő földdarab területenkívüliséget élvez. A líbiai hatóságok nem ellenőrizhetik, mi történik ott. Az amerikai parancsnokság tudta nélkül be nem tehetik lábukat a tômaáfcpont övezetébe. Egyszer izraeli pilóták^ hívtak meg az amerikaiak Wheelus Fieldre, s amikor ez kitudódott, olyan nagy botrány tört ki, hogy bocsánatot kellett kérniük a líbiai hatóságoktól, mert Líbia a többi arab országhoz hasonlóan máig is hadiállapotban van Izraellel. Hasonló a helyzet két brit támaszponton is — az egyiken gyalogezred, a másikon harckocsizó ezred állomásozik. Angol laktanyák sorakoznak egymás mellett a városból a repülőtérre vezető úton is. Az utóbbi időben olyan hírek keringIdrisz király, az exuralkodó. LÍBIA! ÚTIJEGYZETEK