Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

A Magyar Nap 1936 cavaszán, a világpolitikai helyzet egy igen válságos szakaszában indult. A fasizmus egyre többször és több helyen lépett nyílt agresszióba. Az abesszin háborút még esetleg lehetett Mussolini magánakciójának tekinteni, Spanyolországban már Franco, Mussolini és Hitler együttesen támadtak a spanyol nép nehezen kivívott demokráciájára. Távol-Keleten Japán megindítottá Szovjetunió elleni provokáció-sorozatát és folyt a japán—kínai háború. Közép-Európa egy külön puskaporos hordó, gyutacsa már szinte füstölgött. Különösen nehéz helyzetbe került a Csehszlovák Köztársaság, Hitler egyre nyíltabb és egyre sűrűbben jelentkező provokációi következtében, amelyeket belülről szudétanémet ügynöke, Henlein, és a horogkeresztes fasizmussal rokonszenvező szlovák és magyar soviniszta pártok (Hlinka-párt; Magyar Nemzeti Párt) támogattak a nemzetiségi követelések demagóg kihasználásával. VARGA RÓZSA A AGYAR l^lAP a közép-európai népek antifasiszta összefogásának szolgálatában Spanyolország után az egész világ haladó közvéleménye szorongó figyelemmel fordult Csehszlovákia sorsának alakulása felé. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Németország hatalmi törekvéseivel szemben a közép-európai államok közös összefogására lenne szükség. Az 1936—37-es évek a Kisantant áDamok közötti élénk diplomáciai tevékenység jegyében teltek el. A csehszlovák kormány egy közép-európai blokk megteremtése érdekében tárgyalásokat kezdeményezett Romániával, Jugoszláviával, Ausztriával és Magyarországgal. Kezdettől reménytelen kísérlet volt, hogy Magyarországot a Kisantantba bevonják, hiszen az eredetileg elsősorban éppen Magyarországgal szemben létrehozott államközi szövetség volt. A magyar kormány látszatra készségesnek is mutatkozott a kölcsönös megegyezésekre, valójában azonban már visszavonhatatlanul Németországhoz kötötte az ország sorsát. Egy pillanatra sem mondott le revíziós igényeiről, s mindent elkövetett annak érdekében, hogy a közép-európai államok tárgyalásait kudarcba fojtsa. Ilyen körülmények között a csehszlovákiai haladó magyarság közvéleményének irányítóira rendkívül nehéz feladat hárult. A Magyar Nap cikkeiből kitűnik, hogy bár nem tartották lehetetlennek, hogy részleges eredmények a Magyarországgal kapcsolatos tárgyalások alapján esetleg elérhetők, de a lényegében Hodzsa dunai koncepciójajára épített terv sikereit illetően nem voltak illúziók. Érthető azonban, hogy az e körül zajló eseményeket feszült és várakozó érdeklődéssel kísérték és bár szinte érzékelhetően megkülönböztetett figyelemmel törekedtek a magyarországi kérdéseket is érintő kommentárjaikban a tárgyilagos hangvételre, nem mulasztották el az adódó alkalmakat, hogy rámutassanak: Hodzsa Duna-terve a béke fenntartásában érdekelt hatalmakra — Szovjetunióra és Franciaországra — épített védekező politika helyett, mintegy annak ellensúlyozását, az olasz fasizmushoz való közeledést és a németekkel való kompromisszumos megegyezést szolgálja, melynek hátterében a cseh agrárok nyugati, illetve németországi piaci lehetőségeinek biztosítása áll. A revíziós politikával kapcsolatban a lap álláspontja az első pillanattól kezdve egyértelműen és félreérthetetlenül elutasító volt, később az egyre válságosabbra forduló időben ezt több ízben hangsúlyozottan is kifejezésre juttatták: „Mi, akik felette állunk mindenféle nacionalista .szemléletnek', s a politikai fogalmak megítélésében egyetemes, összeurópai szempontokból indultunk ki; akik hirdetjük, hogy nemzetek között nincsenek, csak a .nacionalisták', az imperialisták között vannak ellentétek; akik tudjuk, hogy ebben a magyarság nem képez kivételt és a magyar nemzet igazi szempontjai is azonosak az egyetemes szempontokkal, egyik vagy másik oldalra húzó elfogultság nélkül állapíthatjuk meg, hogy a revizionizmus — szemben a nemzeti önrendelkezés politikájával — nem magyar nemzeti, de hitleri német imperialista politika." S nem mulasztja el a lap azt sem, hogy a történelmi múlt példáit ís felidézve érvei mellé, az olvasót meggyőzze arról, hogy a németbarát politika mindenképp csak Magyarország vesztét, önálló nemzeti létének teljes megsemmisülését vonhatja maga után. A Magyar Nap a nemzetközi politikai élet eseményeinek napirenden tartása, kulisszatitkainak hátsó, a nagyközönség előtt leplezett mozgatóerőinek elemző bemutatása mellett nagy gondot fordított arra, hogy a diplomácia látványos színjátékain túl az olvasók figyelmét a társadalom mélyéről induló, az egyes kormányok politikájától független, a népek közötti összefogás igényét tükröző kísérletekre fordítsa. A nemzetközi erőviszonyok alakulása, s az egyes országok belpolitikai helyzete szempontjából is, a jövő ígéretét azok a törekvések hordozták magukban, amelyek az antifasiszta egységfront kialakításának lehetőségét jelezték. Többnyire ezek szolgálták az egyes országokkal foglalkozó belső társadalmi helyzetelemzéseiknek az anyagát, s különösen sokat foglalkoztak ilyen szempontból Magyarország és Románia belpolitikai életével. Már a lap legelső száma ls a román és magyar egységfonttörekvésekről tudósít. Romániában a magyar kommunisták kezdeményezésére született népfrontszervezet, a MADOSZ (Magyar Dolgozók Szövetsége), szövetségre lépett a Groza vezette román demokratikus Ekés-fronttal. Nagy jelentőségű politikai tett volt ez az egyezség, mert "ez esetben történt meg első ízben, hogy egy tornán párt magáévá tette a magyarság nemzeti követeléseit. „A MADOSZ és az Ekések egységfrontja révén román tömegek is elvállalták a kisebbségi sérelmek elleni harcot. Olyankor történt ez, amikor a fajgyűlölet horogkeresztes ügynökei már javában járták a román falvakat, a román parasztok nyomoráért magyar, zsidót okolva". A MADOSZ a „Magyar Nap"-nak adta át közlésre — és itt is jelentették meg első ízben a — kisebbségi akcióközösség érdekében a „Magyar Párt"-hoz intézett egységfront javaslatát, melynek célja: a magyar demokratikus egység megteremtésével példát adni minden romániai antifasiszta erő összefogására. „A magyarság összefogása kiindulópont kell hogy legyen a más nemzetiségekkel való szövetség megteremtésére a közös sérelmek ellen. Nemzeti elzárkózás helyett szükségesnek látjuk, hogy a magyarság mint ilyen keresse a kapcsolatot azon román demokratikus pártokkal, melyek készek felvenni a harcot a növekvő sovinizmussal szemben. Szükségesnek látjuk, hogy a magyarság állást foglaljon az ország fasizmusellenes erőit egyesítő Népfront mellett." Nyolc pontban összefoglalt programjuk nagyrészt kisebbségvédelemmel foglalkozik, de első pontjuk: „Küzdelem a háborút és fajgyűlölöletet szító fasizmus és sovinizmus ellen." Közép-Európa országai között Romániában voltak a legkiélezettebbek a nemzetiségi és osztályellentétek, s nem véletlen, hogy ahol az uralkodó osztály erős nyomásának és a fasiszta veszély növekedésének ellenhatásaként a különböző nemzetiségek demokratikus érzelmű néprétegei léptek a politikai demonstráció útjára, ott született meg, 111. konkrét, aktuálpolitikai vonatkozásban ott foglalkoztak legtöbbet a duna-völgyi népek politikai összefogásának, egy az új nemzetközi politikai helyzetre alkalmazott Dunai konföderációnak gondolatával. Ezerféle változatban burjánzottak Európa-szerte ebben az időben a „középeurópai megoldások". A Harmadik Birodalom „Mittel-Európája" ellenében nem éppen önzetlen népvédelmi szándékoktól vezettetve Olaszországnak, Angliának és Franciaországnak ls megvoltak az itteni államok befolyásolására vonatkozó tervei, s az egyes középeurópai országokon belül is többnyire az e tervekre épülő politikai irányzatoknak egymástól eltérő elképzelései. Minden nagyhatalomtól független, a dunai népek kölcsönös együttműködésére alapozott védekezési tervkent szerepel a dunai államok konföderációjának gondolata a magyarországi Márliusi Front kiáltványában és a romániai Nemzeti Paraszt Párt Maniu fogalmazta Duna-Szövetség tervezetében, amit a magyar nemzetiségek részéről a MADOSZ képviselői is messzemenően támogattak. Mind a , kettő egy szélesen kidolgozott,, demokratikus forradalmi program része, amely az uralmon lévő kormányok hatalmi, revizionista politikájával szemben a keleteurópai országok ellentételt az önrendelkezési jog érvényesítése alapján kívánta megoldani. A „Magyar Nap" folyamatosan és részletesen foglalkozik mind a „Márciusi Front", mind a romániai „Egységfront", programjával, és közli Balogh Edgárnak a Duna-konföderációról írt programos cikkeit. Országok, népek összebékítésének, aktív együttműködésének propagálásában az erdélyiek gazdag hagyományokra támaszkodhattak. A közép-európai országok szellemi együttműködésének gyakorlati megvalósítására máig legszebb példáját adta a Romániában megjelenő, Gaál Gábor szerkesztette, kommunista közép-európai folyóirat, a „KoVunk". Az élő példa mellett felelevenítették a közép-európai demokratikus együttélés pozitív erdélyi hagyományát, románok, magyarok, szászok hármasuniójának szerencsés történelmi példáját, s mindenekelőtt Balcescunak és Kossuthnak a közös olasz emigrációban, kölcsönös egymásrahatásban született konföderációs tervezeteit. Balcescu és Kossuth tervezeteinek részletes ismertetésére és aktualizálására a „Korunk" és a „Magyar Nap" ha: sábjain az a Balogh Edgár vállalkozott, aki, mint a csehszlovákiai Sarlómozgalom vezetője, már a 30-as évek elején igen behatóan foglalkozott e kérdéskomplexummal. 1936—37-ben a fasizmus és a demokrácia harca sem Spanyolországban, sem a kelet-európai országokban még nem dőlt el véglegesen, a Duna menti államok fasizmusellenes összefogásának gondolatát a demokratikus mozgalmak vezetői mindenütt a legmeszszebbmenőkig támogatták, s ha teljesen más alapról indultak is, de közvetve erősítőleg hathattak a demokratikus testvéri összefogás eszméire a Kisantant kormányainak a dunai védelmi blokk megteremtésének ügyében folytatott kísérletei. A „Magyar Nap"-ban ugyanazon az oldalon jelenik meg Balogh Edgár Kossuth Duna-konföderációjáról szóló tanulmánya és a Kisantant bukaresti tárgyalásairól szóló hír közlése, mely cáfolata kíván lenni azoknak a politikai tájékoztatásoknak, melyek lehetetlennek tartják egy, a Szovjetunióra támaszkodó keleti, háborúellenes blokk kialakítását. Feltüzelte a reményeket, hogy Romániában, Magyarországon, Csehszlovákiában a korábbiakhoz képest is egyre erősödött a népek barátsága mellett síkraszálló baloldali erők radikalizálódása, tömegeket aktivizáló ereje. (Romániában 1937. június 30—31: segesvári Petőfi ünnepség, majd októberben a Marosvásárhelyi Találkozó; Magyarországon: 1937. március 15.: Márciusi Front Kiáltványa, októberben a Márciusi Front makói konferenciája, stb.). Ilyen körülmények között nem látszott puszta illúziónak a közép-európai összefogás gondolata. Emlegetése több volt távoli történelmi perspektívák, a gondolatnak egyszerű előkészítő, csupán csak zsurnalisztikus népszerűsítésénél. Balogh Edgár az aktualitás érzékeltetésének fokozására cikkeiben párhuzamot vont az Ibériai Félsziget és Közép-Európa népeinek sorsa között, s a történelemben is megkereste az egymásrautaló és félreértheteUenül az akkori időkhöz szóló történelmi azonosságokat; Kossuth-nak egy 1868-as, a forradalmi Spanyolország demokratikus kormánya egyik tagjához Irt levelét idézi, melyben az üdvözli az „Egyesült Spanyol Statusok Köztársaságát". Ha már a XIX. századi spanyol köztársaság ls, többszörösen a nemzetközi harc, a nemzeti és szociális kérdések összefüggéseire utal a népfrontos Spanyolország, amely a magyarországihoz s romániaihoz hasonló körülményei miatt is követendő példát jelentett Kelet-Európa változást óhajtó népei számára. Balogh Edgár cikkeiből, s a „Magyar Nap" egyéb közleményeiből is kiderül, hogy mind a romániai, mind a csehszlovákiai magyarság a „Márciusi Front" politikai sikereiben a népfront-politika magyarországi megvalósításának és a közép-európai népek közötti viszony új alapokra való helyezésének reális lehetőségét látta. „A magyar demokrácia, mely a dunai konföderáció eszméjével Indult, s a szomszéd népekkel demokratikus megegyezést keres, az ibériai népek méltó párja lehet... Ebben a nagy európai jelentőségében kell felfogni és értékelni a budapesti demokratikus fiatalok bátor állásfoglalását." ... Tény azonban, hogy a tömegek és elsősorban a középrétegek megnyeréséért folytatott harc Magyarországon ebben az időben még nem dőlt el a népfront-politika és a fasizmus síkján, valójában csak ekkor kezdődött, s természetes, hogy a népfrontpolitika sikeréért harcoló csehszlovákiai és román kommunisták élénken rezonáltak annak minden magyarországi megnyilvánulására, különösen pedig az ő sorsukat ís érintő vonatkozásaira. A demokratikus, a népek szuverén jogaira és a szociális átalakulás programjára épülő Duna-konföderációnak ebben az időben a magyarság köréből került ki legtöbb hirdetője. Groza és egy ideig Maniu magyarokkal közös politikai szereplését kivéve, a környező népek közül sehol sem hangoztatták vagy támogatták e gondolatot a magyarokéhoz hasonló intezitással. Ha voltak is törekvések a szomszéd népek közeledésének és együttműködésének elősegítésére, ezek többnyire csak szellemi, elsősorban irodalmi együttműködésre korlátozódtak, s az ls írók — Laco Novomeský. Ján Poničan, Antonín Straka stb. — tüntetésszámba-menő kiállása volt. Az. a történelmi helyzet azonban, amely a magyarság demokratikus érzelmű rétegeiből az adott nemzeti és nemzetközi körülményekre való reagálásnak ezt a módját kiváltotta, eleve rányomta ellentmondásosságának minden jegyét és következményét mindazokra a politikai tervekre és koncepciókra, amelyek csak, vagy elsősorban a magyarság problémáinak megoldásából indultak kL Balogh Edgár és a „Márciusi Front" Duna=konföderációjának az volt az egyik legnagyobb belső ellentmondása, hogy nemzeti, III. nemzetiségi sérelmekből kiinduló politika alapján próbáltak gátat emelni az ugyanarra építő soviniszta és fasiszta politikával szemben. Születhettek és születtek is ezen az alapon részeredmények, de nem befolyásolhatták végérvényesen az olyan nemzetközi méretekben folyó harc végső kimenetelét, melyen belül a közép-európai népek megoldatlan nemzeti kérdései csak provinciális problémakört jelenthettek. A Duna-konföderációnak az osztályharc nemzetközi áramába való bekapcsolásának, s ezzel lényegében megvalósulásának legfőbb akadálya, félig kimondott vagy kimondatlanul is potenciálisan benné rejlő harmadikutassága, s ebből következően a kommunizmus és fasizmus harcával szembeni következetlen állásfoglalása volt, amely abban nyilvánult meg, hogy hirdetőinek többségénél mint program, inkább jelentette az e harcból való .„páratlan" kivonulást, védekezést, mint a benne való aktív részvétel vállalását, a fasizmus ellenében. Vitathatatlan, hogy a kommunista internacionalizmus eszméje mellett így is ez volt a legtöbb, amit a népek békés egymás mellett éléséért, barátságáért, a tömegek demokratikus és szociális jogainak érvényre juttatásáért ebben az időben kimondták. ÉLŰ MÚLT