Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
I i jel, hogy Dunaszerdahelyen most egy, a vidék képébe beillő, nagyon is beillő üzem készült el. A cukorgyár... Ezt — habár építészeti szempontból is sikerült alkotásról van szó — nem architektonikáikig kell értelmezni, hanem logikailag. A világ leglogikusnbb dolgai közé tartozik az a tétel, hogy cukorgyár ott épüljön, ahol sok cukorrépa terem. Érdekes, hogy Csallóközben, ahol minden egyes gazdaságban, faluban évente száz és száz Vagon cukorrépu terem, mindeddig egyetlen cukorgyár se volt. Ha az idősebb parasztembereket faggatom e hiányosság okai iránt, csak vállat vonnak, legyintenek. „Ez a magas politikától függ .. ." • Ezek szerint tehát az is a „magas politika" függvénye, hogy a cukorgyár — amelynek jelzői között előkelő helyet foglal el az is, hogy Szlovákiában a legnagyobb — éppen itt épült fel. A közönséges halandó számára mór egy zsáknyi cukor is — sok cukor. Így azután a riporter nehéz helyzetben van, ha azt akarja illusztrálni, mi mindenre képes Szlovákia legnagyobb eukorgyára. Aki kilogrammonként, félkilogrammonként vásárolja a cukrot, az legfeljebb egyszerűen tudomásul veszi, hogy van cukor. A kávéházi ember esetleg bosszankodik, mert a kockacukor a kávéban nehezen olvad. Az már teljességgel elképzelhetetlen, hogy mennyi is lehet az a 400 vagon répa, amit a gyár naponta feldolgoz. A gyár építői nemrégiben ezt úgy próbálták megmagyarázni, hogy: ež Itt készül mojd o kristálycukor, Mostanában sokun felteszik a kérdést: Vajon nem ismétlődik-e meg itt is a rimaszombati eset? Vajon meddig tart, hány szezonon keresztül folyik a „befuttatús"? A rimaszombati eset — iskola volt. Iskola volt arra, hogyan nem szabad cukorgyárat építeni. Jövőre — teljes kapacitással Az építők bíznak abban, hogy „félgőzzel" csak az idén, az első idényben főznek cukrot. A technológiai berendezést úgy szerelték a helyére, AZ ELSŐ IDÉNY KÜSZÖBÉN Elkészült a dunaszertlahetyi cukorgyár i 400 vagon répa naponta • 600 új munkaalkalom • Szlovákiában a legnagyobb • A fehér arany keresett cikk a világpiacon Ne is tagadjuk, kisebb-nagyobb mértékben mindnyájan lokálpatrióták vagyunk. Nem hiszem, hogy van csehszlovákiai magyar, aki ne örülne, ha azt hallja: délen megint elkészült egy új üzem. Néhány héttel ezelőtt az ógyallai sörgyár okozott ilyen örömet. Néhány esztendeje a rimaszombati cukor- és konzervgyár sikerei és kudarcai miatt „szurkoltak" a csehszlovákiai magyarok. Ha nem is szédületes ütemben, de azért iparosodik a délvidék. ft mennyiség 200 vasúti teherkocsiban leállítható el. Az elavult gyárak helyett Az eddigi cukorgyárak feldolgozó képessége a napi 150—200 vagon cukorrépa volt. Ráadásul ezek a gyárak többnyire már ósdiak is. Hogy csak egy példát említsünk: a diószegi gyár ftppen most volt 100 esztendős. Tehát inár megérett a lebontásra, vagy a rekonstrukcióra. Bizonyára akad olvasó, aki az említett adatok hallatára ceruzát vesz a kezébe és kiszámítja, mennyi cukor állítható elő a gyárban naponta és egy-egy idényben. Ha csak 15 százalékos cukortartalmat veszünk is alapul, kiderül, hogy a gyár naponta 60 vagón tiszta cukor gyártására képes. Szorozzuk ezt meg nyolcvannal — egy-egy szezon átlagosan nyolcvan napig tart — és kijön a végösszeg: a gyár átlagos esztendőben 5800—5000 vagon cukor gyártására képes. Ez a mennyiség már országos viszonylatban is számottevő. Persze, ezek csak számok, amelyek a kisembert közvetlenül nem érintik. Viszont ha arra gondolunk, hogy a szó szoros értelmében vett nyersanyagot — a cukorrépát — nem máshol, hanem itt, a helyszínen, Csallóközben dolgozzák fel, ha arra gondolunk, hogy a szállítással nem kell ezer és ezer vasúti teherkocsit lefoglalni, hogy a cukorból származó nemzeti jövedelem a szó szoros értelmében itt „teremtődik" és nem egy más országrészben, akkor nem kell ahhoz nagy közgazdásznak lenni, hogy belássuk: érdemas volt a gyárat ide építeni. Volt olyan időszak, amikor egyesek azzal érveltek: itt nincsenek szakemberek, akik irányítanák az üzemet. .. Ma, az első idény beindítása előtt úgy tűnik, hogy ezek az érvek nem állják meg a helyüket. A beruházó (a helybeliekből is) jelentős számú jólképzett szakmunkást, mestert nevelt és végül majd a főiskolai képzettségű szakkáderekben se lesz hiány. hogy az — egyszerűen megmondva — jó cukrot főzzön, hogy jövőre a gépek teljes fordulatszámmal dolgozhassanak és — teljes kapacitással. Az emberek találgatják, vajon mi az oka, hogy a hazai cukor minősége nem a legjobb. Nehezen olvad, a színe néha sárgás és így tovább . . . Ennek okát — még a technológiai berendezések szerelésének idején — Jan Š č e r b 1 k ökonómus, az épülő gyár egyik szakembere magyarázta meg. A fő ok a szlovákiai cukorgyárak műszaki állapotában keresendő. Abban, hogy a finomítás a régi gépekkel nehezen valósítható meg. A szerdahelyi gyár gépei lehetővé teszik — ahogy ezt Jan Sčerbik mondotta — a „100 százalékos átfőzést". Ez azt jelenti, hogy az itt gyártott terméket utólag már nem kell finomítani. A dunaszerdahelyi cukor — úgy, ahogy kijön a gyárból, exportképes lesz. A régebbi technológiai eljárásoknál a cukorgyártás két fokozatban ment végbe. Ott a szirupos masszát közvetlenül alakították át cukorrá. Az új eljárás szerint a nyerscukrot feloldják, tovább tisztítják, raffinálják. A tisztítás így sokk.il tökéletesebb. A környék szempontjából az sem utolsó tényező, hogy a gyár a jövőben körülbelül 600 embert alkalmaz. Ezek fele állandó jellegű dolgozó lesz. Tehát az állandó dolgozók és az idénymunkások aránya: egy az egyhez. Az ilyen kedvező arány, kialakulása a nagyarányú automatizálás révén vált lehetővé. Cukor a világpiacon Manapság arról is sok szó esik, hogy érdemes-e egyáltalában cukorrépát termelni? Hiszen a cukor a világpiacon már nem az, ami egykor volt. Valóban, a „fehér arany" ma már nem olyan attraktív áru, mint egykor. Viszont azért az sem igaz, hog^ végleg elveszítette jelentőségét. Ha lassan is, de fokozatosan újra megszilárdul az ára, az árgrafikon felfelé „kúszik". A csehszlovák külkereskedelmi vállalat egyik vezető dolgozója legalábbis a közelmúltban így nyilatkozott: „A tőzsdén jegyzett cukor azért még ma is bármikor átváltható kemény valutára ..." Ez azt jelenti, hogy ha a csehszlovák külkereskedelmi vállalatok rendelkezésére áll bizonyos mennyiségű cukor, akkor azt kemény valutáért — természetesen a világpiaci árért — bármikor áruba bocsáthatják. Ez ma — sajnos — nem minden áruról mondható el. Viszont a cukor — nemcsak cukorként értékesíthető. Tucatnyi más termék is készíthető belőle: takarmány és likőr, sütemény és vegyipari alapanyag formájában kerülhet forgalomba. A cukorrépa vetésterületeket tehát — nem kellene csökkenteni. Már csak azért se, mert a répa nyers állapotban is kiváló takarmány. Vagy — mondotta Jan Ščerbik — csak akkor kellene csökkenteni, hp a hektárhozamokat emelnék. Hogy ez bekövetkezhessen, a cukorgyár jól működő tanácsadó hálózatot szeretni kiépíteni. A .gyár „felvevő" területe a szerdahelyi járás, a komáromi járás, és részben az érsekújvári járás lesz, de szállítanak majd ide répát a galántai és a Bratislavu-környéke járásból is. Különösen majd a jövő évben. A gyár' építése — jelentős összegbe került. Korszerű gépekkel rendezték be, olyanokkal, amelyek a fizikai munkát szinte teljesen feleslegessé teszik. A hatalmas összeg azonban csakhamar kamatostul visszatérül, hiszen a csallóközi rónán ezer és ezer vagon fehér arany terem. TÓTH MIHÁLY K Nemrég r .lég így festett o gyárudvar. Holnap-holnapután már naponta több tucatnyi, cukorral teli vasúti kocsi hagyja el a gyárudvart (ČSTK felv.) Nyugdíjba küldtem valakit Ogy kezdődött, hogy az egyik vasárnap délután kedves rokonaimat, egyhetes vendégeskedés után, isten segedelmével feltuszkoltam a legközelebb induló gőzösre. A tett szabályszerű végrehajtása után „megszavaztam" magamnak egy krigli világost. Uccu hát a restibe. Megyek az egyik pulthoz. Jókora festett tábla fogad, azt mondja, hogy a kedves vendéget az átellenben levő pultnál szolgálják ki. Átellenben hosszú emberkígyó a pult előtt. Mögötte egy őszbecsavarodott aszszonyság, csípőre tett kézzel komahdíroz: Csak jöjjön, akinek apró pénze van, mert az ő kasszájában egy árva garas sincs. Váltani, visszadni nem tud: hozomra nem ad, adósságot meg nem vállal. Nekem van egy korona ötvenem, apróban. Oda lépek hát a pult elé. A hátam mögött azonban valaki jó hangosan küldi a fohászt: — Miért nem megy az ilyen kocsmárosné nyugdíjba... A termetes asszonyság a szóra megrándul, mintha ostorcsapás érné. Tekintete szúr, döf, akár egy bakabajonet. És ez a tekintet egyenesen rám szegődik. — Azt mondta, hogy menjek nyugdíjba? Valamit próbáltam motyogni, hogy én meg sem nyikkantam, de minden hiába. —. Akkor hát megyek! — fuldoklott az epétől. Pillanatok alatt ráfordította a zárakat. A kulcsokat zsebrevágta, és a pult tetejére felrepült a tábla: „A kedves vendéget a másik pultnál szolgáljuk ki." Őkegyelme pedig úgy viharzott végig a restin, akár egy pusztai forgószél. fó negyedórát vártam még, de hiába. Csak nem jött vissza. Tényleg nyugdíjba vonult volna? Bár így lenne... SZARKA ISTVÁN Nem minden ritka ritka Mostanában sok helyen úgy építenek családi házat, hogy összefog a rokonság, kiveszik a szabadságot és egy-két hét alatt tető alatt az épület. Egyik ismerősöm is így vágott a nagy munkába. Természetesen ilyenkor a háziasszonynak is ki kell tenni magáért, 10—15 munkásnak főz. A gazdasszony minden nap érdeklődött tőlük, mit szeretnének ebédre. Odament a kőművesmesterhez és megkérdezte: — Hát a krumplilevest szereti, sógor? — Szeretem, de ritkán — hangzott a válasz. — Ritkán? — ismételte elgondolkozva o gazdasszony. Két nap krumplileves volt. Hét végén aztán újra megkérdezte a szakácsn'p a mestert: — ízlett-e a krumplileves? így szereti? — Szeretem, szeretem, de még ritkábban — hangzott a válasz. A gazdasszony bizony elcsodálkozott, de ha a sógornak ilyen különös ízlése van, méghígabbra csinálta a krumplilevest. A mester csak nézte a ritka löttyöt fa benne úszkáló krumplidarabokkal, de nem ment le a torkán. A gazdasszony sértődötten kérdezte: — Nem ízlik? Hisz azt mondta a sógor,, Jiogy ritkán szereti. — Szeretem húgom, de még ettől is ritkábban ... Ogy kétévenként egyszer — válaszolta csendesen a mester. Iszj Gyűlöli a rendetlen utasokat Mivel mindennap utazom, már megszoktam a piszkos vonatokat. Talán nem is figyeltem volna fel az ablakokra ragadt koromra, a padokat borító porra, ha útitársam nem mérgelődött volna miatta. — Állítom, ilyen kosz nincs máshol a világonI — húzta végig mutatóujját a pad karfáján. Ujja valóban mély barázdát hagyott a lerakódott porban. Ezután kócos útitársam szidni kezdte a vasutat, a vasutasokat és az egész világot. A vonatok tisztaságát bíráló szavait nem cáfolhattam meg Jez nem is állt szándékomban), azért igyekeztem a vasút mentségére lenni. „Enyhítő körülményként" felhoztam, hogy gyakran az utasok is hibásak: nem ügyelnek eléggé a tisztaságra. Útitársam teljes mértékben egyetértett megállapításommal. Sőt, kijelentette, hogy ha rajta múlna, egyes utasokat nem is engedne vonatra szállni. * A rendetlen utasokról beszélve dühbe gurMt. remegő ujjakkal szorította cigarettáját. Mnikor elszívta, vicsprgatva taposta a csikket a — kupé padlójára. FÜLÖP IMRE s1 s
