Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)
1969-08-07 / 184. szám, csütörtök
Készültségben az angol haderő Észak-Írországban London — Észak-Írországban továbbra is feszült a helyzet. Arra való tekintettel, hogy a hét végére mind a protestánsok, mind a katolikusok több tüntetést jelentettek be, készültségbe helyezték az Észak-Írországban állomásozó angol egységeket. Feladatuk mindenekelőtt a fontos objektumok őrzése; nem valószínű azonban, hogy beavatkoznak a zavargásokba. A politikai megfigyelők szerint ezt mindenekelőtt ÉszakÍrország jelenlegi statútuma akadályozza meg, amely szerint Észak-Írország önkormányzattal rendelkezik és a közrendért, valamint a gazdasági és szociális politikáért saját kormánya felel. Az angol haderő beavatkozása akkor válna lehetségessé, ha Észak-Írország kormánya nem találna más módot a rend helyreállítására, ez viszont azt is jelentené, hogy az egész ország igazgatását a londoni kormányra kellene átruháznia. Ezt a nézetet vallja Wilson miniszterelnök is, valamint O'Neill volt észak-írországi miniszterelnök is, aki a zavargások következtében lemondott és új választásokat írt ki. A jelenlegi zavargások azt látszanak bizonyítani, hogy Chichester Clark új kormánya sem képes konszolidálni a helyzetet. A két fél összecsapásai súlyos gazdasági következményekkel járnak, és ez még csak tovább mérgesíti a helyzetet. Az angol sajtóban megjelenő kommentárok hangsúlyozzák, hogy az angol kormány beavatkozásának semlegesnek kellene lennie, mert csak így remélhető siker. Az angol katonaságot a sajtóvélemények szerint nem kellene bevetni, mert ez még bonyolultabbá tenné a helyzetet. (ČSTK) RUMOR KORMÁNYA LETETTE AZ ESKÜT Róma — Marian Rumor kormánya szerdán Giuseppe Saragat köztársasági elnök előtt letette az esküt. Befejeződött tehát a július 5-e óta tartó olaszországi kormányválság, amely a kereszténydemokratákból, szocialistákból és republikánusokból álló koalíciós kormány széthullásával kezdődött. Az új kormány, amelyet csupán kereszténydemokratákból állítottak össze, e hét péntekén veti fel a bizalmi kérdést a parlamentben. Rómában úgy vélik, hogy a bizalmat megkapja, amennyiben a két szocialista párt kötelezte magát, hogy a parlamentben támogatja Rumor kormányát. Rumor viszont egyáltalán nem titkolja azt a szándékát, hogy felújítja az előbbi koalíciót. A megfigyelők úgy vélik, hogy erre nem kerülhet előbb sor, mint a jövő év elején, amíg a két szocialista párt nem tisztázza egymás közötti nézeteltéréseit. (ČSTK) NEMZETISÉGI ÓVODÁK MAGYARORSZÁGON A napokban közzétették Budapesten a művelődési miniszter utasítását, amely a nem magyar anyanyelvű lakosság igényeire való tekintettel szabályozza a nemzetiségi óvodák szervezését. Az utasítás szerint minden helységben, ahol ezt a nem magyar anyanyelvű lakosság lélekszáma szükségessé teszi, az óvodahálőzat fejlesztésekor nemzetiségi óvodákat kell létesíteni. Másrészt, ahol magyar nyelvű óvoda működik, a szülők több mint két harmadának kérésére ezt át lehet szervezni nemzetiségi óvodára. Ezenkívül magyar óvodákban is létesíthetnek nemzetiségi csoportokat, amennyiben — az eddigi 25-tel szemben — legalább 15 nemzetiségi gyermeket szeretnének a szülők az anyanyelvüknek megfelelő foglalkozásra járatni. Hirosima emlékezik Hirosima — Tegnap pontosan negyed kilenckor Hirosimában leállt az utcai forgalom, megszólaltak a szirénák és a harangok: 24 év telt el azóta, hogy a város jelett jelrobbant az első atombomba, amely 200 000 ártatlan embert pusztított el. A hirosimai Béke-parkban, az atombomba áldozatainak emlékművénél egész nap megemlékezéseket, istentiszteleteket és gyászszertartásokat tartottak. Pontosan 8 óra 15 perckor 1500 galamb repült a magasba, hogy hirdesse a béke győzelmét. A városban pedig folytatódott az atomfegyverek eltiltását szorgalmazó nemzetközi konferencia. Az évforduló alkalmából a washingtoni Fehér Ház előtt kedden este mintegy 40 békeharcos csöndes tüntetést rendezett, tiltakozásul az első atombomba felrobbantása ellen. Harcok Enuguban? Owerri — Immár egy hete tartanak a harcok Enugutól nyugatra, az Igbariam-Nsukká tengely vonalán — jelenti az AFP biafrai tudósítója egy Owerriben közzétett hivatalos közleményre , hivatkozva. Mind a nigériai szövetségi csapatok, mind a biafrai egységek súlyos veszteségeket szenvedtek. Enugu, Biafra fővárosa volt az első város, amelyet a nigériai szövétségi csapatok bevettek a polgárháború kirobbanása óta. Az AFP tudósítójának véleménye szerint a harcok kiújulása a katonai helyzet gyors megváltozásához vezettek. A biafrai főparancsnokság ugyanis mindig azt állította, hogy ettől a területtől északra állomásoznak csapatai, viszont a most kirobbant összecsapások is azt bizonyítják, hogy a szövetségi haderők állásai nyugaton is veszélyeztetve vannak. SZOVJET ÉS SZLOVÁK ÍRÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Moszkva — A Lityeraturnaja Gazeta című szovjet irodalmi lap tegnapi számában közli a Szlovákiai írók Szövetsége küldöttségének moszkvai látogatásáról kiadott közleményt és az aláírt egyezmény szövegét. A lap felsorolja azokat a konkrét intézkedéseket, amelyeket a két írószövetség képviselői foganatosítottak a kölcsönös együttműködés, a tájékoztatás és a személyes találkozások kibővítése céljából. A SZOVJETUNIÓBAN tartózkodó szlovák főiskolai küldöttség tegnap meglátogatta a Lenin-mauzóleumot és koszorút helyezett el az Ismeretlen Katona sírján. A CSEHSZLOVÁK Kultúrközpont Berlinben ünnepi akadémiát, különböző kiállításokat, előadásokat és irodalmi esteket rendez a' Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója alkalmából. A MAGYAR lapok közölték az ország népgazdasági tervének első félévi tervéről szóló jelentést. A szocialista ipar (az élelmiszeriparon kívül) a tavalyi év hasonló időszakához mérten egy százalékkal növelte a termelést. ROMANIA angol közreműködéssel repülőgépeket fog gyártani a jövőben. A román pártés állami vezetők kedden ellátogattak a Bukarest melletti repülőgépgyárba, ahol megtekintették egy új repülőgép berepülését. A MARINER 7. amerikai űrszonda képeket sugároz a Marsról, ezúttal a bolgó déli oldaláról. A tudósok véleménye szerint a bolygónak ezt a részét hó borítja. LENIGRÁDI útjáról a „Barátság vonaton" visszatért Moszkvába a szlovák tanítók küldöttsége. AZ UNESCO védnöksége alatt a norvég fővárosban 23 ország mintegy 100 pedagógusa és diákja tárgyal a világ különböző országaiban észlelhető diákzavargások okairól. A BOLÍVIAI rendőrség nagy mennyiségű fegyvert és más anyagot kobozott el, ami arról tanúskodik, hogy a korábban szétvert partizánmozgalom ismét kiújulóban van az országban. EGY LEGÚJABB amerikai közvéleménykutatás szerint Edward Kennedy szenátornak — a nemrég ért autóbalesete ellenére — még van esélye az 1972-es elnökválasztásokon. A BÉCSI rendőrség egy 23 éves fiatalember lakásán 17 pisztolyt, két kézigránátot és különböző robbanószereket talált. Az osztrák lapok szerint egy összeesküvést csírájában fojtottak el. POMPIDOU köztársasági elnök vezetésével tegnap ülést tartott a francia kormány, amely meghallgatta Schumann külügyminiaztér jelentését Kissingernek, Nixon elnök rendkívüli tanácsadójának párizsi tárgyalásairól. NYUGAT BERLINBEN szabadon bocsátották azon három nyugatnémet katonaszökevény egyikét, akit a múlt héten vizsgálati fogságba helyeztek. Mint ismeretes, az ügy zavargásokat váltott ki a városban. AZ AMERIKAI hadügyminisztérium közölte, hogy számos amerikai tengeralattjárót új típusú, többszörös atomtöltetű rakétafejjel szerelnek fel. BRAZIL jelentések szerint az ultrabaloldali szervezet tagjai Paraná államban partizánmozgalmat szerveztek. A jelentés rámutat, hogy a mozgalomnak számos brazil államban vannak hívei. NICARAGUA két egyetemi városában a diákok tiltakozó felvonulást rendeztek, mert a rendőrség bántalmazott egy fiatal lányt, aki nemrég a Szovjetunióban járt és ott eljegyezte magát egy Moszkvában tanuló ecuadori diákkal. TEGNAP Moszkvába érkezett egy mongol katonai küldöttség, amely Dörzs tábornok vezetésével baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. SUHARTO indonéz elnök az indonéz függetlenség napjának alkalmából amnesztiában részesíti a politikai foglyok nagy részét. Djakartai jelentés szerint a szabadon bocsátottak között lesz számos olyan személy, akit az 1965-ös sikertelen államcsíny-kísérlet során börtönöztek be. RIBICSICS, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke megszakította szabadságát, és augusztus 13-ra rendkívüli ülésre hívta össze a kormányt. Jelentések szerint gazdasági kérdéseket vitatnak meg. AZ INDIAI rendőrség szerdán Hyderabad városban belelőtt a tömegbe, egy tüntető meghalt, négy pedig mesgsebesült. A tüntetés oka ismeretlen. A VORWÄRTS című hetilap jelentése szerint a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai egységeket mérgesgázokat tartalmazó ágyúlövedékkel látják el. EGY STATISZTIKAI jelentés szerint Tokióban a' múlt év közepétől napjainkig mintegy 7,8 százalékkal emelkedtek a közszükségleti cikkek árai. um 1969 VIII. 7. A bolgár nemzet az idén ünnepli a szocialista forradalom 25. évfordulóját. A párt és a kormány helyes politikájának, sok ezer munkás és szakember áldozatkész munkájának eredményeképpen, a szocialista közösség baráti segítségével olyan színvonalat ért el a bolgár könnyűipar, hogy nemcsak a belpiac szükségleteit elégíti ki, hanem exportálja is termékeit. A népi hatalom éveiben épült iparvállalatok között új könyűnyűipari kombinátok és üzemek is vannak, mint például a plovdivi MARICA textilkombinát, a gabrovói VASZIL KOLÁROV TEXT1LGY ÁR, a jamboli TUNDZSA, a pleveni ASZF.N HALACSEV TEXTILGYÁR, a kazanlíki DIMITRI BLAGOEV, a szamokovi RILAl NAP textilgyár, a vraci textilkombinát, a szófiai VLCSO IVANOV HARISNYAGYÁR, a razgradi GYANKO SZTEAFANOV GYÁR, a kaszpicsani egészségügyi kerámiacikkgyár, stb. Az utóbbi években állandóan emelkedtek a könnyűipari beruházások. Különösen a készruhagyártást, a szőrmeipart, a cipőgyártás!, a porcelán- és üvegipart lendítették fel. A beruházások tetemes része a termelés műszaki színvonalának emelésére, új technológia bevezetésére, új korszerű, igen termelékeny műszaki barehdezések alkalmazására irányul. Tavaly a könnyűipar termelési állóalapja négyszerese volt a 15 év előttinek. A pamut- és textilipar jelenlég 700 ezer orsóval, 13 600 szövőszékkel rendelkezik, míg 1939-ben csak 185 ezer orsója és 3155 szövőszéke volt. A selyemszövőszékek állománya megháromszorozódott. A könnyűipari kapacitások bővítése mellett intézkedések történtek a nyersanyagbázis bővítésére, mert a múltban az ipari nyersanyag több mint 60 százalékát importáltuk. Anyagi ösztönzők segítségével sikerült lényegesen növelni a gyapjú, a Georgi Dimitrov Gyapjútextilgyár egyedül évente több mint hétmillió méter gyapjúanyagot, az egész textilipar pedig 24 millió 700 ezer méter gyapjúanyagot gyárt. A selyemgyártás egymillió méterről 20 millió csempék minden követelménynek megfelelnek. Az utóbbi években nagy gondot fordítunk a gyermekruhák és cipők minőségének javítására. A közszükségleti cikkek, mint például a szőnyegek, bú25 ÉVES A SZOCIALISTA BULGÁRIA A bolgár könnyűipar múltja, jelene és jövője Ugrásszerű fejlődés negyedszázad alatt # A bolgár könnyűiparnak hírneve van a világpiacon 0 Összhangban a lakosság növekvő igényeivel Az Új Szó számára írta: MARTIN SZAROV, a Bolgár Népköztársaság könnyűipari miniszterének első helyettese pamut, a len, a kender és a selyem gyártását. Napjainkban a bolgár textiliparban is tért hódít a műszálak alkalmazása, ami különösen a jamoli műszálgyár üzembe helyezése után lendült fel. Burgasz mellett most fejezik be egy poliakrilszálgyár, Vidinben pedig egy poliamid selyemgyár építését, s ezt követően a textilipari nyersanyagfélékben a műszálak részarányának az idén el kell érnie a 31 százalékot. A könnyűipar általános öszszehasonlítása azt mutatja, hogy 1939-hez képest a könynyüipar volumene 30-szorta bővült. Az üveg- és porcelánipar 150-szerte, a bőr- és szőrmeipar 23-szorta többet termel, mint 1939-ben. 1939-ben 34 millió méter pamutanyagot, most tízszer anynyit, 334 millió métert gyárt. A háború előtt a gyapjúanyaggyártás alig haladta meg az ötmillió métert, ma a szliveni méterre, a len-kenderanyagoké 977 ezer méterről 17 millió méterre nőtt. A bolgár kötöttárugyárak ma évente 12 millió darab kötöttárut gyártanak, míg 1939-ben csak 380 ezer darab gyapjú kötöttárut gyártottak. A pamut kötöttáru összehasonlítási aránya — 57 millió : 6 millió. 1948-ban egymillió pár cipőt gyártottak, ma 15 millió párt, stb. A bolgár könnyűipar sikerei nemcsak a termelés növekedésében mutatkoznak, hanem a választék bővülésében, a minőség javulásában és az önköltségek állandó csökkenésében is. A bolgár fogyasztók növekvő vásárlóereje a választékkal és a minőséggel szemben is nagyobb igényeket támaszt. A Bulgáriában gyártott puplin, taft, ballonselyem és más anyagfajták - kiszorították az importáltat. A bolgár textilipar már finom női és férfi ruhaszöveteket is gyárt, s a világpiacokon jól ismert bulgáriai tortextil, függöny stb. minősége is lényegesen javult. A bolgár könnyűipar fellendülése lehetővé tette Bulgária és más országok kereskedelmi kapcsolatainak bővítését. Az ország könnyűipari kivitele tavaly az általános kivitel 7,8 százaléka volt, s az élelmiszer-, a gépés vegyipari kivitel után mindjárt a 4. helyen szerepelt. Bulgária könnyűipari cikkeket átvevő legnagyobb partnere a Szovjetunió. A közel-keleti és egyes afrikai, valamint nyugateurópai országokkal folytatott bolgár kereskedelem is növekvő Irányzatot mutat. Keresett cikk a bolgár bőráru, divatcikk, gyapjú kötöttáru, készruha, természetes selyem, csempe stb. A Bolgár Kommunista Párt tavaly júliusi plénuma fontos megállapításokat tett, és megjelölte a közszükségleti cikkek minősége még nagyobb fokú javításának útját. A bolgár könnyűipar a jövőben ls gyors ütemben fog fejlődni, bővül és elmélyül Bulgária és Szovjetunió, valamint más szocialista országok együttműködése. A haszkovói cigarettagyár