Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-22 / 197. szám, péntek

Látogatóban barátainknál C

ohors generosa ... száll a közismert dal. Most az egyszer a keretet nem egy színpad, hanem egy vasútállomás képezi. Két csoport áll szemben a peronon. Az egyik népviseletben, a másik csomagokkal megrakva énekel. A hely: Kouvola dél-finnországi városka, a helyi Kouvolan laulu énekkar fogadja vendégét, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát. A két énekkar tavaly az énekkarok debreceni fesztiválján találkozott először. Itt alakult ki a barátság, itt született az elhatározás — kölcsönösen meglátogatjuk egymást. A meghívásnak elsőnek a CSMTKÉ tett eleget és így kerülhetett sor e fent említett eseményre Amíg azonban idáig jutott az énekkar, addig sok-sok szervezési munkát kellett elvégezni, számtalan nehézséget kellett leküzdeni. Végül mégis eljött a nap, amikor az énekkar tagjai a pozsonyi főpályaudvaron beszállhattak a vonatba és elindulhattak a hosszú útra. Prága, Berlin, Sassnitz, Trelleborg, Malmö, majd Stockholm voltak az út első állomásai. Egy teljes napot Stockholmban töltöttek. Megismerkedtek ezzel a szép várossal, nevezetességeivel és lakosaival. Majd innen hajón folytatták útjukat a finn Turkuba és tovább vonattal Helsinkibe. itt volt az első találkozó nemcsak a baráti finn énekkar küldötteivel, hanem a finn közönséggel is. Július 25-én este, Linnanmäki, Helsinki vidámparkjának egyik szabadtéri színpadán lép fel a CSMTKÉ. Nem egész estét betöltő hang versenyről van szó, csak húszperces műsorról, de így is le lehet mérni a közönség reakcióját. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az énekkar teljeA Vuohijárvi tu Éttermekben, eszpresszókban és üzletekben csak alkoholmentes italokat árulnak — és tejet. A tej és a vaj egyébként, egész ottlétünk alatt, egyetlenegy étkezésnél sem hiányzott az asztalról. Még egy érdekes jelenséggel ismerkedünk meg. Az ember beszélgetés közben, melyhez olykor kezét-lábát ls igénybe kell vennie, nem nagyon érzi az idő múlását. így azután nagyon meglepődik, amikor az ablakon bevilágító napot nézi és órájáról megállapítja, hogy este tíz óra van. Ilyenkor tudatosítja csak, hogy 2600 kilométerrel északabbra van hazájától. Habár a tipikus fehér éjszakák júniusban vannak, de még július végén is nagyon rövidek az éjjelek. A nap tíz óra után nyugszik. Fél tizenkettő körül éri el a sötétség a maximumot. De ekkor sem sötétedik be egészen. A nyugati látóhatár világos marad. Fél egykor azután megint kszd virradni. Vasárnap délelőtt városnézés Kunvola látképe E

s sítményét tetszéssel fogadják. Ezt követően, a négynapos utazás után, az énekkar végre a célhoz ért, megérkezett Koúvolába. A Szívélyes fogadtatás után szálláshelyükre viszik az énekkar tagjait. Többségét családoknál helyezik el, csak egy részük kerül a helybeli tanonciskola internátusába. De itt is nagyon szép és kényelmes hely várja őket. 'stére tiszteletünkre fogadást rendeznek vendéglátóink egy Kouvolától 15 kilométerre eső motelben. A fogadás üdvözléssel kezdődik. Bár az üdvözlő szavak közvetett, előbb finn -német, majd német — magyar fordítása bizonyára nem egészen tökéletes, mégis érezni a meglepő közvetlenséget és őszinte barátságot, amellyel finn barátaink fogadnak. Az egész ottlétünk alatt tapasztalhattuk, hogy a finnmagyar rokonságot ott sokkal mélyebben, őszintébben értelmezik, mint mi. Az üdvözlés után a Kouvolan laulu énekel el egy-két dalt repertoárjából. Mi sem maradunk adósak és viszonozzuk a rögtönzött hangversenyt. Azután vacsora következik. A felsorakoztatott ételek hosszú sora számunkra nagyrészt ismeretlen, és így még nevüket sem tudnám elmondani. Azonban minden nagyon ízletes, csak a fűszereket használják sokkal takarékosabban, mint nálunk. A vacsorának van azonban egy finn különlegessége. Eltérően a mi ünnepélyes vacsoráinktól, italként itt csak tejet szolgálnak fel. Finnországban ugyanis részleges szesztilalom van. Szeszes italt csak egyes kávéházakban lehet kapni, meglehetősen drága pénzért. következik. Kouvola járási székhely, lakóinak száma 26 000. A város a háború alatt romhalmazzá váll és így tulajdonképpen egy új város épült fel. Széles utcáit modern házak szegélyezik. A várost három finn jellegzetesség jellemzi. A korszerű és nagyon ízléses architektúra, a természet iránti rajongás és a tisztaság. Az egész város tulajdonképpen egy nagy park, teli fákkal, bokrokkal és zöld pázsittal. Ogy érzi az ember, hogy szinte a természet üde zöldjéből nőnek ki a házak. Az építészet gyöngyszeme a városháca. A fehér, carrarai márvánnyal borított épület bármelyik nagyvárosban is látványosság lenne. A korszerű vasútállomás Finnország legnagyobb gócpontja. Naponta több mint 150 vonatot indítanak innen. A családi házakból álló lakótelepek a város peremén vannak. Itt ls nagyon ízléses és korszerű építkezéssel találkoztunk. És még egy finn különlegesség: a kerítés és a kapu ismeretlen fogalom. Az egyes udvarokat csak bokrok választják el. X/asárnap délután nagyon * érdekes és részünkre szokatlan ünnepségen vettünk részt. Ezen a napon, július 27én, ünneplik a finnek a halottak napját. Vendéglátóink felkérték az énekkart, hogy szereplésével tegye ünnepélyesebbé ezt a megemlékezést. A temetőben a fák alatti padokon ültek a látogatók. A kis kápolna előtt a lelkész beszédét mikrofon közvetíti a temető minden részébe s a prédikáció után pedig egy vonószenekar — énekkari kísérettel — egyházi énekeket játszott. Majd a lelkfisz felkérésére énekkarunk ls elénekelt két, hangulatával az ünnepségnek megfelelő, kórusművet. Az egész ünnepség nagyon emberi és megható volt. Hiányzott belőle a nálunk megszokott, a halállal kapcsolatos pátosz és tragikum. Este a szép városháza dísztermében került sor az énekkar hangversenyére. A termet megtöltötte a közönség és kíváncsian várta az énekkar teljesítményét. Persze, az énekesek is nagy izgalommal várták, a közönség hogyan fogadja az ismeretlen dallamokat és a szöveget, amelyet nem ért. A feszültség csak az első ének végéig tartott. Ezután a felzúgó taps megnyugtatta az énekeseket. Mindenki érezte, ez nem csak udvarias tetszésnyilvánítás, hanem a zenei teljesítmény őszinte elismerése. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy több kórusművet ismételni kellett. Egy, a szöveget nem értő közönséget csak a dallam erejével magával ragad ni, ez kétségtelenül tekintélyes művészi siker. Jó érzés volt a helyi Kouvolan Saanomat napilapból megtudni, hogy hasonló képességű énekkar még nem szerepelt Kouvoľában. Kár, hogy a szervezési problémák nenl engedték meg, hogy a CSMTKÉ több hangversenyen mutassa be tudását. De így is a legjobb be nyomást hagyta maga után és dicséretet érdemel, amiért ilyen szépen reprezentálta nemcsak a hazai énekkultúrát de az egész' itteni magyarságot. Palán az egész utunk leg' szebb emlékeit hétfőn szereztük. Ezen a napon ugyanis, kedves vendéglátóink jóvoltából, megismerkedhettünk a világhírű finn tavak világával. Két autóbusszal indultunk a Kouvolától 60 kilométerre eső Hillosensalmiba, amely egy hatalmas tó, a Vuehijärvi partján van. innen egy motoros bárkával elindultunk a szigetek világába. Azt hiszem az átlagembernek kevésszer van alkalma egyszerre ennyi szépet látni. A gyönyörű kék vízből kiemelkedő, fenyőkkel és nyírfákkal bo rílott, sziklás szigetek helyenként csak néhány méter széles csatornákká szűkítik a vizet. Másutt viszont a több tíz kilométerre kiszélesedő víztükör szinte tengerként hat. A szigeteken itt-ott a zöldbe bújtatva víkendházak láthatók. Az élmény még fokozódott, amikor egy szigeten kiszálltunk és egy körülbelül száz méter magas sziklán a Mustalampi kilátótoronyra kapaszkodtunk fel. Ameddig a szem ellátott, víz volt és sziget. Ebédelni az Orilampi ifjúsági üdülőközpontban kötöttünk ki, majd utána folytává utunkat a kouvolaiak közkedvelt pihenőhelyén, Leporautában fejeztük be gyönyörű ki rándulásunkat. Itt azután fürdés következett. Hamar elrepült a három nap, és kedd reggel ismét a kouvolai állomáson álltunk barátainkkal. Még egy közös éneklés,

: meleg kézszorítás és berobogott a vonat, amellyel elindultunk négynapos utunkra hazafelé. Csak rövid ideig voltunk ott, és mégis jóbarátokat szereztünk. Végtelenül kedves és be csületes embereket ismertünk meg. Ezért senki sem csodálkozott, hogy emberek, akik négy naopal ezelőtt még nem is tud tak egymásról, könnyes szemmp

1 'ntettek búcsút. 17" öszönjük barátaink a szívélves, testvéri fogadtatást. Reméljük, jövöre alkal nntnk lesz ná>"nk viszonozni. HORVÁTH RUDOLF Így is lehet, úgy is lehet A Ifjú Szívek idei nyári turnéjának első állomása a pati fürdő volt. Innen mentek első fellépéseikre: Marcelházára, Szentpéterre, Aranyosra, és Ifjúságfalvára. Az indulás sajnos nem mondható sikeresnek. A rossz idő és a marcelházi fellépés bizony nem volt örömfakasztó: főleg a marcelháziak magatartása nem azonosítható a híres magyaros vendégszeretettel. A tény, a szövetkezet meghívta az együttest, vagy inkább mondjuk így: megvette a műsort, de úgy gondolta, a maga részéről ezzel a siker érdekében már mindent megtett. Hogy lesz-e a fiatalok felléptén közönség, az már nem érdekelte sem a falu, sem a szövetkezet vezetőségét... így aztán fiataljaink üres széksorok előtt énekeltek és táncoltak, sőt a rossz nyelvek szerint a hazaiak még azt sem bánták volna, ha az együttes csak felveszi a honoráriumot és fel sem lép: Nos, el lehet képzelni a sok fiatal hangulatát! Az Ifjú Szívek, jól tudjuk ezt mindannyian, nem hivatásos együttes. Tagjai a nyári vakációjuk nagy részét arra áldozzák, hogy falvainkba, városainkba elvigyék egész évi munkájuk gyümölcsét, hogy bemutassák fáradsággal betanult, igazán művészi színvonalú műsorukat. Mennyi lelkesedést, kitartást, önfegyelmet igényel mindez?. Ezt csak az tudja, aki közelebbről ismeri az Ifjú Szívek egész évi munkáját. És mindezt nem pénzért, hanem lelkesedésből teszik. Esztendőkön át, szinte valami megszállottsággal, olykor tán már érthetetlen fanatizmussal propagáljuk a népi együtteseket, aztán egyszerre csak máról-holnapra a szervezett rendezvényekből kiakolbólintottuk azt, aminek eddig hozsannáztunk, hogy helyet adjunk a táncdalénekesek „műélvezetének" — s ma már az sem érdekel sokakat, vajon a bárgyú szövegek danászása hogyan fiigg Össze a tucatszor-tucatnyi kul túrcsoport hivatástudatával. A marcelházi „üres ház" nem egyedi eset. Sajnos, mind gyakoribb jelenség, hogy a felajánlott műsort a szövetkezet kultúralapjából megveszik ugyan, s aztán úgy vélik a vendéglátók, hogy ók a szocialista kultúra fejlesztése érdekében ezzel mindent megtettek — és pont! Nos, nem! Az ilyfajta álláspont nemcsak helytelen, de tarthatatlan és elítélendő. Ennek kapcsán hadd említsek egy szinte szatírába illő — minap hallott — történetet, mely a MATESZszal esett meg. Az egyik szövetkezetünkben — mondjuk Zsugorifalván — az EFSZ vezetősége megvette a MATESZ előadását. A színház a kijelölt napon színészeivel és a darabhoz szükséges kellékeivel befutott a faluba. A kultúrházat megérkezésük után sajátkezűleg kitakarították, mert ezt a helybeliek elfelejtették. A nagytakarítás után a színháziak kissé fáradtan, de lázas izgalommal várták az előadás megkezdésének időpontját. Eljött az este, de a kultúrteremben, a falusiak közül egy fia lélek sean mutatkozott, A színház vezetősége elővette a szervező titkárt, hogy hát mi ez? — hogyan állapodott meg, hisz azt mondta, minden jegy elkelt. A titkár, mivel az utóbbi időben ez a számonkérés mér több esetben előfordult, drasztikus eszközhöz folyamodott. Azonmód felkereste a szövetkezet elnökét, aki az előadást a kultúralapból megvette és azt szóáradatával valósággal levette lábáról. Miután sikerrel Járt és a titkár megkapta a helyi hangszóróhoz a kulcsokat, közhírré tet'te, méghozzá az elnök nevében, hogy „aki az ingyen kapott jegyével nem megy el az előadásira, annak másnap a szövetkezet pénztárába le kell fizetnie a jegy ellenértékét, azaz tíz koronát. Csodák-csodája, a kultúrház nagy terme, fél órával a közlemény elhangzása után, színültig megtelt. Söt úgy hírlik, az egybegyűltek végül is nagy tapssal és elismeréssel köszönték meg a színészek teljesítményit. Korántsem akarom azt állítani, hogy ez a módszer helyes volt. Persze, hogy nem. Még azt sem javasolnám az Ifjú Szívek szervezőjének, hogy tanuljon a MATESZ titkárától. De tenni valamit kell! Mégpedig úgy. hogy a helybeli szervek, ha már megvették s valamiféle kultúralapból kifizették a jegyeket, hát legalább gondoskodjanak arról is, hogy a tagság kötelességének érezze az előadás megtekintését. Hogy ez lehetetlen? No, no, csak jóakarat, és felelősségtudat kell hozzá. Példával is szolgálhatok! A marcelházi fiaskó után másnapra az Ifjú Szíveket a Komárom mellette szentpéteriek látták vendégül. Zsúfolt nézőtér volt, siker és taps bőven jutott táncosnak, énekesnek, zenésznek egyaránt s a népművészet fiatal rajongói másnap oly nagy szeretettel beszéltek nekem a pétereikről, hogy arra igazán büszke lehet Szentpéter minden lakosa ... Mert így is lehet rendezvényt megszervezni, meg amúgy is — csak úgy félvállról! Szeretnénk ha a több mint kéthetes körút során sok szentpéterihez hasonló fogadtatásban lenne része az Ifjú Szívek együttesének, és ne kelljen még egyszer fiataljainknak oly fájó szívvel, kiábrándultan falut elhagyni, mint tették azt idei nyári turnéjuk első állomáshelyén, amikor Marcelházáról távoztak. NAGY JENŐ Körhinta (Kavel Haško felv.)