Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-20 / 195. szám, szerda

ORSZÁGOS PÁRTAKTÍVA PRÁGÁBAN (Foiyiai-s a 2. Oldalról) Ha a társadalmi rendszerek lényegét nagyon leegyszerűsítjük, hogyan fogalmazhatjuk meg? Mondjuk így: a kapitalista államokban különféle rendszerek vannak: diktatúrák, fasiszta és burzsoádemokraia rendszer stb. És mi a lényegük? Az, hogy a fő termelőeszközök magánkézben, a burzsoázia kezében vannak. És a burzsoázia tartja kézben a politikai hatalmat is. Legyen az Amerika, Franciaország, Anglia, különféle rendszerekkel, mindenhol ez a két alapvető kritérium. Változnak a figurák, változnak a kormányok, a burzsoázia azonban ilyen vagy olyan formában kezében tartja a termelőeszközöket és a politikai hatalmat. A szocialista országokban hasonló a helyzet, csak osztályszempontból fordított. A köztulajdonba vett társadalmi eszközök és a politikai hatalom a munkásosztály, a dolgozó nép kezéban összpontosul. Ez az alap mondhatnám a politikai ábc, amelyből ki kell indulni, így tehát nálunk a párt fokozatosan eltért ettől az osztályelvtől, amikor az embereknek szüntelenül nagy általánosságban beszéltek a szabadságról, nagy általánosságban a demokráciáról, a humanizmusról, és csak embert és nemzetet ismertünk, de semmiféle osztályt, vagy osztályszempontot. A becsületeset és a naplopót, a tisztességes állampolgárt és a tolvajt, a munkást és a volt kiuzsorázót mind egy kalap alá vették. — És a nép ezt akarja, a nemzet ezt akarja, és amit a nép akar, azt mi csináljuk. És én megkérdem: melyik nép? A munkásosztály, vagy a volt élősködők rétege, amelyből nálunk még éppen elegendő van? A szabadságnak, a demokráciának és valamennyi fennkölt eszmének osztálytartalma és osztályformája van. Ez nem mai kitalálás, a tudományos szocializmus megalapítói: Marx, Engels, Lenin és számos más jelentékeny harcos ezeket a dolgokat már régen megmagyarázta, megvilágította. Csak nálunk kezdték a múlt évben ezeket a dolgokat gyorsan elfelejteni a nagy általános demagógiában, amely elárasztotta a közvéleményt, és amelyben eltűntek ezek az alapvető szempontok. Ott, ahol elvész, eltompul a problémák megértésének osztályjellege, ott természetesen erősbödik a nacionalista hullám, a nacionalista demagógia. Ilyesmit éppen eleget láttunk. Jól emlékeznek rá az elmúlt évekből, nem akarom részletezni. A reakciós mozgalmak mindenkor visszaéltek a nép hazafias érzéseivel, haza- és nemzetszeretetével, az állam iránti szeretettel. Ezt nemzeteink történelmében is elegendő tapasztalat bizonyítja. Emlékeznek a München előtti jelszóra: „Semmi más, csak a nemzet". Ki hirdette ezt? A nagyburzsoázia pártja. De kifelé ezt hirdették Kramárék is. „Semmi más, cs^k a nemzet", valamint a mindenféle šejdristák, stŕíbrňákok stb. Tele volt a szájuk a nemzettel. És amikor elérkezett az 1938— 1939 es esztendő, eladták a nemzetet, mint egy szarvasmarhát, hogy megtarthassák hatalmi pozícióikat. Csakúgy mint Szlovákiában: melyik párt hangoztatta legtöbbször a nemzetet? „Az istenért, a hazáért", és ami nemzet, az a Hlinka-párt nemzete, az itt levő reakciós, klerikális párt. És hol végződött? Hova vezették a szlovák népet? Hitler karjaiba, Hitler albérletébe, ők pedig bevezették a fasiszta rendszert Szlovákiában. Aztán megint csak a nemzetet emlegették. Nagyon óvatosaknak kell lennünk, ha azt halljuk, hogy ilyen jelszavakkal árasztják el a népet. Ki rejlik mögöttük és mi a célja? Á hazafiság fennkölt, nemes érzés. Aki nem valami nemzetközi világcsavargó, ösztönös szeretetet érez hazája népe, történelme és anyanyelve iránt. De ezekkel a mély embeVIII. 20. ri érzésekkel a demagógok éppen ilyen időszakban élnek 3

vissza. így használták ki a múlt évben országunkban nemzeteink természetes érdekei ellen és GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRS BESZÉDE 1969 nemzetközi kapcsolataink vonalán legjobb barátaink, szövetségeseink ellen, akik ellen durva, gyalázkodó kampányt folytattak. Ez a másik ügy, amit a január utáni fejlődés nálunk lehetővé tett. A harmadik ügy: megmozdultak a közvetlen szocialistaellenes erők. Azok az erők, amelyek a szocializmust nem hagyják jóvá, nem akarják, és aktívan harcolnak ellene. Van nálunk néhány ember — igen, vezető helyen is — akik naiv módon azt kérdezték: hol vannak nálunk az antiszocialista erők? Novotný már a hatvanas években csoda, hogy nem jelentette ki az össznépi társadalmat, az osztályok felszámolását és átugrott talán 20, vagy 50 évet is a fejlődésben, saját vágyát valóságnak nyilvánította és eltompította az ügyek osztályszemléletét. Természetesen január után is akadtak, akik ilyen eltompult szemlélettel néztek a dolgokra, de hát az antifasiszta küzdelem során nem győzték le nálunk szintén a reakciós osztályok erőit? Nem győzték le őket az 1945 és 1948 közti évek küzdelmeiben? Talán ezek kicsi politikai és osztályerők voltak? — A burzsoáziában, a kisburzsoáziában, valamint ideológiai és politikai híveikben? Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy ezek nagy erők voltak. Ha egy időre elcsendesedtek, az még nem jelenti, hogy megszűntek létezni. És 1968 januárja után, amikor lehetővé vált számukra a politikai munka, megkezdték nagyon is rendszeres, nagyon szervezett tevékenységüket. És dolgozzanak önök bárhol, bármelyik szakaszon, mindnyájan elég konkrét példát ismernek, tehát felesleges itt ezeket megemlíteni. Csak egyetlen ilyent említek, de ez nem az egyetlen eset. Megszervezték nálunk a K-231-es klubot. Tudják, hogy legálisan létezett hónapokon át. Milyen egyesület volt ez? Állítólag a 231-es számú törvény a köztársaság védelméről szóló törvény alapján elítélt embereké. Ebben az egyesületben, amely legálisan létezett az egész köztársaságban, az emberek tízezrei tömörültek: ezeket az embereket politikai vétségekért ítélték el és megtaláljuk közöttük a hivatásos kémeket, csakúgy, mint a bűnözőket. Nem a rehabilitáció után, amelynek során mondjuk megállapították, hogy azt az embert igazságtalanul ítélték el. Volt ilyen eset is elegendő. Az emberek azonban tömörültek még a döntés előtt, még mielőtt tudták volna, hogy rehabilitálják-e őket vagy sem. Elegendő volt, hogy börtönben ült, és egyszerre csak az egyesület érdemes tagjává lett. Ebbe az egyesületbe még a pártvezetőségből és más helyekről is csalogatták az embereket. És sokan vállalták patronálásukat is. Engem is érdekeltté akartak tenni ebben az egyesületben. Én a tíz év alatt megismertem ezeket a klubtagokat. Közöttük éltem. Természetesen láttam a börtönben is sok becsületes, tiszta embert, jogtalanul elítélt embert, de láttam azoknál is, akik a klub nevében léptek fel, a szocialista társadalmi rend ellen érzett fanatikus gyűlöletet, a kommunizmus elleni vak gyűlöletet, amikor maguk között vagy velem vitatkoztak. Arra vártak, mikor érkezik el számukra a pillanat, amikor gyilkolni lehet a kommunistákat és fel lehet számolni ezt a rendszert. És ilyen embereknek adnak teljes politikai lehetőséget, egész államra kiterjedő tevékenységi lehetőséget, a szervezés lehetőségét és azt, hogy nyomást gyakorolhassanak az állami szervekre? És mindezt láttuk és tűrtük. És ez nem az egyetlen eset. Hosszú órákon át beszélhetnék ezekről, ha lenne rá idő. Egyszóval azt akarom mondani, hogy megnyílt a tér közvetlen antiszocialista erők politikai és szervező munkája előtt, akik a politikai életbe léptek és nyíltan folytatták elszánt bomlasztó tevékenységüket. Nagyon veszélyes és rossz szerepet játszottak itt a jobboldali opportunisták. Gyakran mondják az elvtársak: és ez ki, ez mi, hogyan van ez? Ügy gondolom, hogy ezekben a hónapokban már mindenki orientálódott annyira politikai életünkben, hogy egyedül is ismeri pártunkban és társadalmunkban a jobboldali erők kisebb és nagyobb képviselőit. És amennyiben még nem ismeri, további politikai munkánkban arra törekszünk, hegy mindenki megismerje őket. Miben áll ennek az opportunizmusnak a veszélye? A bírálatokból, a mi saját bírálatainkból, amivel pártunk, társadalmunk előző években elkövetett hiányosságait bíráltuk, olyan következtetéseket vontak le, amelyek tagadták a lényeget, a kommunista párt és a marxista—leninista tanok alapját negálták és elutasították, amit szovjet modellnek, sztálini modellnek, ilyen vagy olyan modellnek neveztek a politikában, a gazdasági életben, a párt helyzetében stb. Ez egyszerűen az alapvető elvek szétrombolásához vezetett. Ezt megtalálják több ezer cikkben és nyilatkozatban, és most nagyon nyíltan hirdetik a szökevények is a Szabad Európában. így kihasználva az igazi hibák bírálatát, destruktív és a szocializmus alapja ellen irányuló gondolatokat oltottak népünk tudatába, és ezek mindazon egzisztenciális alapelvek ellen irányultak, amelyeken társadalmunk áll. Ez lényegesen gyengítette az államhatalmat, a dolgozó nép hatalmát. Azt, ami a rendőrségnél történt, nagyon jól tudják. Az állam biztonsági apparátusát lényegében megbénították, lehetetlenné teiték a külföldi ügynökségek, a hazai felforgatók eiien végzett munkájukat, sőt még a rendes közrendészeti szolgálatot is. Ezeket a bomlasztó elemeket becsempészték a jobboldali és szocialistaellenes erők a hadseregbe, az államgépezetbe is stb. A cél az volt, hogy aláássák pártunk pozícióját, vezető helyzetét, hogy alá ássák államunk vezető erejét. Beszéltem már arról, hogy alapjában véve lerombolták a gazdasági vezetést is. Sőt, már nem is tervnek, csak gazdasági irányelvnek nevezzük azt, amit egy évben tenni kell. Persze csak az isten tudja, hogy ez kit kötelez, legalábbis a vállalatok nem nagyon érezték magukra nézve kötelezőnek ezt az irányelvet, így lényegében leromboltuk az egységes gazdasági vezetést. És mit csináltak tömegtájékoztatási eszközeinkben? Erről már valóban beszélni is kínos. Ma mindenki tudja, milyen óriási hatalom a rádió, a sajtó, a televízió — a tömegtájékoztatási eszközök. A világon egyetlen rendszer sem létezhet, ha ezekre nem gyakorol befolyást. És nálunk ezek az eszközök januártól februárig fokozatosan kicsúsztak a párt és az állami szervek befolyása alól, a jobboldalhoz és részben a szocialistaellenes táborhoz tartozó embercsoportok, maffiák dirigálták őket. így ezek a szocialistaellenes jobboldali-opportunista gondolatok megkapták a propaganda minden lehetőségét, és az állami tájékoztatási eszközök valamennyi csatornáján át zúdultak a nép fejébe. Nehezen érthető, hogy miért tűrték ezt, és miért nem gondoltak a következményeire. Nézzük az egyszerű embereket, — a párttagokat, a mi egyszerű dolgozó emberünket, ha a rádión, televízión a sajtóban, sőt a Rudé právo-ban, pártunk központi lapjában is ebben az időben minden nap talált egy helytelen nézetet, ha helytelenül tájékoztatták, tévútra vezették, hitt ezeknek? Kik voltak ezek? Az állami szervek, a pártszervek? Sőt, ilyen szellemben léptek nyilvánosság elé a párt és az állam jelentős képviselői is. Tehát hitt nekik. Ilyen módon használták kl népünk tudatát, ilyen módon került helytelen útra. És amit ezek az eszközök szövetségeseink ellen elkövettek, arra még jól emlékeznek. A Szovjetunió ellen minden adandó alkalommal folytatott izgatás hisztérikus méreteket öltött. Ugyanúgy a lengyelek, az NDK, a magyarok stb. ellen is. Egyszóval ezek az államok, amelyekkel nemcsak kommunista meggyőződésünk köt össze egzisztenciálisan is, hanem nemzeti szükségleteink és érdekeink is, a tömegtájé koztatási eszközök legélesebb bírálatának alanyaivá váltak. Nem találnak egyetlen esetet sem, hogy ezekben a hónapokban ilyen módon bírálták volna a tőkés Amerikát, vagy bármelyik tőkésállamot. Mennyi szennyet öntöttek ezekben a hónapokban a Szovjetunióra! Bizonyos, hogy ezekben a tájékoztatási eszközökben voltak becsületes és bátor emberek is. Ezekhez senki nem akar nyúlni, ellenkezőleg, értékeljük munkájukat az akkori feltételek között. De hogy milyen volt a túlsúlyban levő befolyás, azt mindnyájan ismerjük. És ezt el tűrték. Miért voltak ezek a dolgok lehetségesek, elvtársak? Végeredményben nem véletlenül keletkeztek, mint eső után a gomba! Azért voltak lehetségesek, mert a pártvezetőség tűrte. A pártvezetőség, mint döntő politikai tényező belsőleg nem volt egységes. Voltak benne bátor, tisztességes kommunisták, akik meginogtak, és kimondottopportunisták, valamint a jobboldali erők képviselői. A vezetőségnek nem volt elegendő koncepciója, szilárdsága és ereje ahhoz, hogy védekezzék a negatív elemek ellen. Ezt nagyon világosan meg kell mondani. Volt lehetőség arra, hogy megakadályozzuk ezt a fejlődést? Mindenki tudja nálunk, hogy volt. A kommunista párt egészséges részéhez, a munkásosztály egészséges részéhez, milíciánkhoz, dolgozó népünkhöz kellett volna fordulni, és ez a súlyos következményekkel járó belpolitikai küzdelem, ezek a belpolitikai problémák aránylag könnyen megoldhatók lettek volna. Azonban a nálunk levő fejlődés következményeként belső küzdelem folyt, amely behatolt a pártba, a társadalmi szervezetekbe. Hatalmi, politikai küzdelem folyt azért, ki győz, milyen körök, milyen szárnyak. Ezek a részlegek széthelyezettek voltak és a jobboldali opportunista erők, a szocialistaellenes erők aE által, hogy hatalmas lehetőségeik voltak a tömegtájékoztatásban, folyamatosan nyomást gyakoroltak a párt vezetőségére, az állami szervekre stb., káderezték az embereket, kipécéztek becsületes embereket, akik nem voltak hajlandók nekik szolgálni, és kiemelték azokat a papírfigurákat, akik hajlandóknak mutatkoztak bólingatni ezeknek az elemeknek és szabaddá tenni előttük az utat. így keletkezett ez a küzdelem. így keletkeztek a válságok s mélyültek el, és nőtt a bizonytalanság. Hol végződhettek volna ilyen helyzetben elvtársak az ügyek? Amikor ezek az ellentétek már felszínre kerültek a fegyveres alakulatokban, az államhatalmi szervekben, amikor mindenhol — a gyárakban és a munkahelyeken, minden részlegben már megkezdődött a táborokra oszlás. E fejlődésünk azonban nagyon kedvezőtlen hatással volt nemzetközi kapcsolatainkra. Válságos feszültséget idézett elő valamennyi szövetségeseinkhez fűződő kapcsolatainkban. Ezt a kérdést nálunk nyilvánosan nem magyarázták meg. Es éppen azért, mert ma a külföldi és hazai reakciós propaganda erről beszél a legtöbbet köteles vagyok legalább pár szót erről is szólni. 1968 januárjában, a változások után a testvérpártok — az SZKP, a lengyel, magyar, német és bolgár pártok — üdvözölték a Csehszlovákiában bekövetkezett változásokat. Ezt hivatalosan is kifejezték az akkor tartott beszélgetésekben. Egészen nyíltan támogatásukat fejezték ki az új vezetőségnek és az általánosan meghirdetett céloknak Prágában a Februári Győzelem 20. évfordulóján, amikor megjelentek e pártok vezető képviselői Brezsnyev, Gomulka, Kádár, Zsivkov és Ulbricht elvtársak. Tehát kiálltak az új vezetőség és annak céljai mellett: támogatni a szocializmust, felszámolni a hibákat, szélesebb teret nyitni. Ezek világos tények. Mindezt azért sorolom fel, mert ma a burzsoá propaganda és a mi reakciós propagandánk úgy akarja beállítani a dolgokat, hogy a Szovjetunió vagy más államok féltek, hogy a csehszlovákiai demokratikus áramlat átterjed hozzájuk és felforgatja dolgaikat stb. Ez úgy vélem, ez már hozzá tartozik, a mi beképzeltségünkhöz, miszerint a szúnyog beképzeli, hogy milyen nagyon fél az elefánt az ő zümmögésétől. Ezekből a dolgokból, amelyekről bárki nyilvánosan meggyőződhet, viszont világosan látható, hogy pártunk vezetősége teljes támogatást kapott. Ez közismert, ezt publikálták. Ami kevésbé ismert, és amit nem publikáltak, amiről nem tud pártunk és népünk, az a további fejlődés pártunk és a többi testvérpárt kapcsolatában. Sok, nagyon sok gyűlés volt, sok dokumentum, sok telefonbeszélgetés, amelyekből összefogva kialakult egyetlen kép, és ezt fokozatosan publikálnunk kell, hogy tájékoztassuk pártunkat és közvéleményünket arról, hogyan ís álltak az ügyek; hogy lássák az egész folyamatot, hogy lássák, mi történt. Az idő rövidsége miatt itt csak néhány tényt említek meg. A múlt év március 23-án, tehát március végén Drezdában tanácskozott a hat testvérpárt, a mi pártunk és a többiek. Ezen a tanácskozáson vezetőségünk támogatását célozva, mind az öt párt nagyon sürgetően felhívta a figyelmet á csehszlovákiai fejlődés veszélyes alakulására, a szocialistaellenes erők munkájára, a jobboldali erők tevékenységére, a tömegtájékoztatási eszközök munkájára, a különféle tömörülésekre, mint a KAN és K-231, az államgépezet bomlasztására stb. Nagyon hangsúlyozottan kérték vezetőségünket, hogy teremtsen rendet. Figyelmeztették, hogy ez veszélyes út a szocializmus számára Csehszlovákiában és gyengíti az egész szocialista tábort. És mi részünkről ígéretet tettünk, hogy rendet teremtünk, hogy fellépünk az ilyen jelenségek ellen. Hogyan léptek fel, azt nagyon jól tudják. Közvéleményünket á mai napig sem tájékoztatták erről a gyűlésről és lefolyásáról: a hivatalos nyilatkozatban nagy általánosságban valamiféle közös kapcsolatokról beszéltek, de hogy mi volt ott, mi volt a program, milyen volt az öt párt állásfoglalása és milyen volt a mi pártunké, arról sem a pártnyilvánossága, sem az egyéb nyilvánosság a mai napig sem értesült. Egy másik tanácskozáson május elején, május negyedikén a küldöttségünk Moszkvában volt. Többek között ezeket az ügyeket is megismétlik. A szovjet tényezők ismét sürgetően figyelmeztetik a mieinket, és egyben dokumentálják, hogyan ír a sajtó, hogyan nyilatkozik a rádió és a televízió, hogyan tájékoztatják az embereket, hogyan növekednek a veszélyes belső erők, milyen Izgatást folytatnak a Szovjetunió és a szocialista országok ellem. És aztán, hosszú viták után Ismét megígértük, hogy rendet teremtünk, hogy fellépünk mindez ellen, hogy nem engedjük felbomlasztani a szocialista társadalmat. Bizonyos ilyen szándék látható volt. A múlt évi májusi plénum szavakkal állást foglalt á szocialistaellenes és jobboldali erők ellen, de mi történt az életben, hogyan váltották gyakorlatra a szavakat, azt nagyon jól tudják. Sehogyan. A jobboldali antiszocialista erők, akik hatalmukban tartották a tömegtájékoztatási eszközöket, támadásba mentek át, kiadták á 2000 szót, akciókat szerveztek, és az egész Központi Bizottság nem jutott tovább, végig kellett néznie, mit csinálnak ezek az erők. A helyzet romlott. Emlékeznek rá, akkoriban különféle gyűléseken, aktívákon vettek részt, mindnyájan átéltük ezt az időszakot. Az SZKP vezetősége múlt év június 12-én ag/Folytatás a 4. oldalon)