Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-15 / 191. szám, péntek

Délebédtől napszálltáig Egy szövetkezeti elnök életrajza „Ölvecky Ferencnek hívják, Harmincnyolc esztendős. Nyolcadik esztendeje a cserhátpusztai szövetkezet elnöke. Ügyes ember, jól gazdálkodik." Mindössze ennyit mondtak röla a járásban. 11H9 VIII. 15. E

z bizony önmagában nem sok. Nemigen birizgá.ja a fantáziát. A riporter azonban ennél többet tud. Valami halványan dereng az emlékezetében. A kíváncsiság is sarkallja, hogy letérjen az országúiról. Ha mégis tévedne? Tartozott egy úttal az ördögnek. Meglepően jól gondozott úton nyargal a kocsi Cserhátpuszta felé. Aztán néhány éles kanyar és máris helyben vagyunk. Vagy két tucatnyi ház ablaka kíváncsiskodik az idegenre. A legtöbb ház új, csinos. A szövetkezet irodaháza ls megfogja egy pillanatra a tekintetét. Nem nagy, de takaros. Ami a nagyságát illeti, mintha a szövetkezethez méretezték volna. Az sem sokkal haladja meg a félezer hektárt. Itt volna hat Cserhátpuszta, « szövetkezet irodája, de hol lehet ölvecky Ferenc, az elnök? Egy szőke fiatalasszony azt állítja, hogy Komáromba ment, a szövetkezet újdonsült agronómusa azonban azt tanácsolja, hogy nézzem meg a kertészetben. Valahol délebédre harangoznak. Távolabbról nézve jelentéktelennek tűnő zöld sav húzódik, ott, ahol a legközelebbi falu — Ürsújfalu — meg a tanyavilág határa találkozik. Ez azonban csak olyan képzeletbeli határvonal, különösen azóta, hogy a cserhátpusztai meg az őrsújfalusi szövetkezet egymásba olvadt. És ez a kertészet sem igazi értelemben vett kertészet, olyan, ahol paradicsom piroslik, káposztafejek sorakoznak. Inkább kert az, mint kertészet, szőlőskert, vagy gyümölcsös. Zöldséget csak hellyel-közzel lát az ember. Az is igaz, hogy a jövőben sem szándékoznak itt zöldségfélét termeszteni. Ha mégis, miért éppen ide építenék azt a jókora borospincét, amelynek a falait is felhúzták már a kőművesek. Paprikának, karalábénak nem szokás ilyen pincét építeni. Ám mégsem jöttem hiába. Az elnököt csakugyan itt találtam. Irányítja az építőanyag lerakását, mutagotja, mit hová tegyenek, hogy jobban kéznél legyen. Amikor észreveszi az idegent, néhány lépést tesz a kocsiút felé. Telt barnapiros arcán a ki nem mondott kérdés: — Hát téged mi szél hozott erre, idegen? Fölösleges a magyarázkodás. Nem csalt hát a sejtelmem... Igen, régen ismerjük mi már egymást. Ha nem is innen, Cserhátpusztáről. Azzal kezdem, hogy furcsa egy kertészet az övék. Az elnök is azt mondja, hogy tényleg furcsa. Az árvíz előtt szőlőskert meg gyümölcsös volt. Csak azóta ilyen felemás. Hogy azért mégse heverjen parlagon ennyi föld, a kipusztult szőlőtőkék, gyümölcsfák helyére ültettek csak zöldséget. Addig is teremjen valami, amíg újból betelepítik ... Egy pillanatra azonban megszakad a beszélgetés. Az elnöknek valami sürgős megbeszélnivalója akad az anyagszállítókkal, meg az építőcsoport tagjaival. Van hát időm, hogy újból emlékeim tárházában kutassák. Nagyon messzire kell nyúlnom, hogy találkozzam a hajdani Ölvecky Feri alakjával. Fiatal, jóképű legény. Tele életkedvvel, tenniakarással. Tisztségviselő az ifjúsági szervezetben. Később pártelnök a Bajcsi Állami Gazdaságban, tagja az ógyallai járási pártbizottság elnökségének. És itt megáll a tudomány. Nincs tovább. Nem is igen turkálhattam már a „nagy lomtárban", mert az elnök rám szólt. — De búnak eresztetted a fejed. — Nem én, csak azt szeretném kiokoskodni, hol is vesztettem el a nyomodat. Mert Ögyalláról csak nem jöttél egyenesen ide? — Nem, barátom. Arra még emlékszel, amikor az ógyallai járási pártbizottságon dolgoztam. Aztán egyszerre valami közbejött. Egészen jelentéktelen ügyecske. Bolha, amiből elefántot csináltak, anélkül, hogy akár egyszer is kíváncsiak lettek volna a nézetemre, védhettem volna saját igazamat... Áthelyeztek a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályára. Aztán onnan ls mennem kellett. Kértem, hogy legalább valamelyik állami gazdaságban teheneket fejhessek. Azt nem engedték meg. Mit tehettem mást, a komáromi hajógyárban vállaltam munkát. Azt, hogy a funkcióktól megszabadultam, nem is igen bántam, de hogy még fejőnek sem maradhatok meg a mezőgazdaságban, nagyon nehezemre esett... A

ztán megtörtént a furcsa eset. Ölvecky Ferenc tanulásra adta a fejét. Ám nem ipari iskolába jelentkezett, mint ahogy azt az ember egy hajógyári munkástól elvárta volna. Beiratkozott a gadóci mezőgazdasági iskola levelező tagozatára, amit kitüntetéssel elvégzett. Két és fél esztendő szaladt el fölötte a hajógyárban. Két és fél nehéz esztendő, amikor a komáromi járási pártbizottságon szóba került a neve. Kár azt az embert ott hagyni — mondotta július Varga, az akkori mezőgazdasági titkár. Vágyik a mezőgazdaság után. Kész mezőgazdasági szakember ... A járás három leggyengébben gazdálkodó szövetkezetét ajánlották fel neki. A három közül választott egyet, ahol — ha a tagok is beleegyeznek — elfoglalhatja az elnöki tisztséget. — Cserhátpusztát választottam — mondja mosolyogva. Ez volt a legközelebb Űgyallához, akkor még ott laktam. Ez 1962-ben történt. Két esztendőre „szegődött el" elnöknek. Próbaidő volt ez. Majd elválik, mit tud, hogyan ért szót a szövetkezeti tagokkal. A két esztendő leteltével öszszehívtúk a nevezetes taggyűlést. A járás képviselői is kirukkoltak. A taggyűlésnek így tették fel a kérdést: — Az egyezség két esztendőre szólt. Maradjon, vagy menjen Ölvecky elvtárs. A válasz egyöntetű volt. — Maradjon. — Hosszú évek után ekkor éreztem újból szilárd talajt a lábam alatt — mondta kicsit fátyolos hangon ez a nagydarab ember. Nagyon, de nagyon megszerettem ezeket a szókimondó, dolgos embereket. Mit mondjak, jólesett, hogy ragaszkodnak hozzám. Szerettem volna valami nagyot tenni, hogy ők is lássák, mennyire ragaszkodom hozzájuk, mennyire az ő érdeküket tartom szem előtt... N

ehéz esztendők következtek. A balsors a sarkukba szegődött. Egyik esztendőben jégverés csépelte ki a gabonát, a másikban száj- és körömfájás apasztotta a jószágot, majd szárazság aszalta a határukat. És amikor azt hitték, hogy több csapás már nem érheti a szövetkezetet, rájuk szabadult a megáradt Duna. Pusztult a szövetkezet, ép ház alig maradt... Újra kellett kezdeni mindent, újrateremteni az életet. Az emberek tekintetében félelem, tanácstalanság. — Az a hír járta, hogy Cserhátpuszta már nem épülhet újra. Menjenek az emberek más vidékre, építsenek a faluban .. Napjában százszor is feltették a kérdést: Elnök elvtárs, ehhez mit szól, mit tanácsol? Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ott is megértessem ezeknek az embereknek az igazát, ahol nemigen akarták megérteni... Az akarat, az emberi együvétartozás legmeszebbmenő megnyilvánulása azonban diadalt aratott. A szörnyű megpróbáltatás még közelebb hozta egymáshoz az embereket. Cserhátpuszta felépült. Talán egy házzal több is épült... Ez a ház ölvecky Ferencé. Itt épített, ide hurcolkodott a városból: Ide, azok közé az emberek közé, akik maguk közé fogadták, ö ezt így indokolja: — A pusztán is emberek laknak ... Meg aztán nem is anynyira tanyavilág már az a miénk. Jók az útjaink. Van villanyunk, boltunk, kultúrházunk ... És ami mégis a legfontosabb: nem jó az, ha az elnök valahonnan a harmadik határból utazgat valamelyik szövetkezetbe. Akárhogy is vesszük, csak „bejáró" marad. Ügy jó, ha jóban, rosszban együtt a család... A szövetkezet is lábraállt lassacskán. Okkal-módda! kiheverték a sorozatos elemi csapásokat. Különösen jól bevált a múlt esztendő. A nagyhozamú szovjet búzafajtákból negyven mázsát arattak egy-egy hektárról. Ilyesmire nálunk még nem volt példa. Az idén, ha meg is állította őket a harmichét-és fél mázsa — szintén jól fizetett a kenyérnekvaló. Ezért is tetézték meg szerződéses gabonaeladásukat még huszonegy vagonnal. Azt tartották, minek tartsák meg, takarmányuk van elég, az országnak meg jól jön a kenyérnekvalő. A kenyérgabonán kívül a második főtermény a kukorica, ölvecky Ferenc szerint ezen a téren még nagyok a tartalékaik, habár a múít esztendőben a jugoszláv, illetve a magyarorszőgi kukoricafajták meghonosításával már figyelemre méltó eredményeket értek el: 50 mázsát, hektáronként, morzsoltan. Ez olyan eredmény, amelynek járási méretben is híre futott, és ha jók az értesüléseim, a komáromi járásban az idén máitöbb mint ötvenezer hektáron termesztik az említett kukoricafajtákat. Amikor így számba vettük az eredményeket, szükségesnek tartottam, hogy megkérdezzem: mennyit ér náluk a munkaegység. Erre az elnök elmosolyodik. — A munkaegység csalóka. Mi másképpen számolunk. Ha például a tagok jövedelmét akarjuk kifejezni, a havi átlagkeresetet vesszük mérvadónak: ez pedig nálunk megközelíti a kétezer koronát. Egyébként a végzett munka mérésére nem használjuk a munkaegységeket. Mi egyre inkább minőségi munkára törekszünk. Erre viszont a munkaegységek nem ösztönöznek. A jutalmazás más módját kellett hát kieszelnünk. Az elnök további szavaiból kiderült, hogy a tagok nem a végzett munka (kapálás, kaszálás, etetés) után kapják a jutalmat, hanem az elért eredményeknek megfelelően. A gyakorlatban ez valahogy így fest: a termelési ágazatokat felosztják a munkacsoportok között. Egy mázsa búza kitermeléséért 8 koronát, egy mázsa kukoricáért 10 koronát, egy mázsa sertéshúsért 65 koronát, egy mázsa marhahúsért 160 koronát kap a munkacsoport. Tehát a legmesszebbmenően érdekelt abban, hogy a lehető legjobb eredményekre törekedjék. Azóta, högy ezt a jutalmazási módszert választották, a vezetőségnek senkit nem kell munkára noszogatnia, ellenőriznie, a végzett munka minőségét. Ezt maguk a csoport tagjai végzik. És ha valahol szorít a csizma, önmaguk javasolják a megoldás módját. É

szre sem vesszük, milyen hosszúra nőttek már a gyümölcsfák árnyékai, hiszen a pinceépítők kezében még koppan a kőműveskalapács. Az alkony azonban már ott lappang a páradunyhába burkolódzó öreg Duna fölött. Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy mára már elég a szóból, megegyezünk abban, hogy ezt a beszélgetést egyszer még folytatjuk; talán akkor, ha majd elkészül a pince, és csapra lehet ütni majd valamelyik hordót. SZARKA ISTVÁN Olvasóink íriák Mi tetszett és mi nem tetszett? Érdekes levelet kaptunk 0 jházy György dunaújvárosi tanártól, aki egy hónapot töltött a rozsnyói járásban fekvő Berzétén. Élményeit és megfigyeléseit írja le. öt évvel ezelőtt látogattam meg rokonaimat — írja — s azóta sok víz folyt le a Dunán, tehát kíváncsian léptem át a határt. Nem töltöttem tétlenül az időt, jártam Bratislavában, Kassán, Lőcsén, Késmárkon, Rozsnyón, a Domicai-cseppkőbarlangban és a Dobsinai-jégbarlangban. Figyeltem a szokásokat és az embereket. Érdekelt, hogyan él Csehszlovákia népe. Nem kétséges, a világ egyik legexponáltabb országában jártam, közel egy évvel 1968 augusztusa után. Nos, mi tetszett és mi nem? Tetszett az, hogy az élet normális mederben folyik, a mindennapi élet semmi zavaró momentumot nem mutat. Tetszett az emberek nagyfokú politikaiközéleti érdeklődése. Udvariasak, kedvesek. Tetszett az, hogy Kelet-Szlovákiában majdnem mindenki kétnyelvű ember. Szlovákul és magyarul is beszélnek, az esetek többségében szépen és jól. Élénk a forgalom, sok a turista. A sportkedvelők nyáron sem maradnak nemzetközi futballcsemege nélkül, láttam a Rappan-Kupa közvetítését is a tv-ben. Tetszett a Csehszlovákiai Sport című lap sok-sok színes riportja, időszerű interjúja, a magyar és a cseh labdarúgást elemző cikke. Jónak tartom lapjukat, az ÚJ SZÖ-t, a szlovákiai magyarok „mindennapi eledelét". Különösen az utolsó oldal krónika-hírmozaik rovata érdekes, mozgalmas, színes, kimerítő a sportrovat és tárgyilagos hangú a politikai híranyag. Nem tetszett, hogy az Önök lapja és más újságok is hírt adnak zavart keltő politikai akciókról, röplapterjesztésről, emlékmű-rongálásról, disszidálási kísérletekről, stb. Az emberektől sok politikai pletykát hallani, sokszor ellenséges hangnemben. A konszolidáció tehát — érthető módon zökkenőkkel jár. Nem tetszettek a beszerzésivásárlási nehézségek: ez nincs, az nincs, ha van is, nem megfelelő méretben, színben stb. — akárcsak nálunk! Nem tetszettek a közlekedési nehézségek, busz, vonat egyaránt gyakorta késik, karambollal is találkoztam. Ottjártamkor éppen nem közlekedett a függővasút sem Tátralomnicon. Javították. Nem tetszettek egyes hangzatos újságcikkek, pl. a Pravda július közepe táján „Nagy tisztogatás a magyar futballban" címmel írt cikket. Nem emlékszem, hogy a magyar sajtóban valahol is olvastam volna Sós Károly szövetségi kapitány távozásáról, az itteni sajtó viszont többször is feszegette ezt a kérdést. Ez lehet ügyes pszichikai hadviselés is, de a tárgyilagosság bizonyos hiánya, és elfogultsága is. Presszókávét Üzemi baleset ügyében Szabó Károly, Farnad: az efsz-ben elszenvedett üzemi balesetet a munkatörvénykönyv értelmében az efsz köteles kártalanítani (ha volt az efsz-nek ilyen tárgyú biztosítása, akkor az Állami Biztosító lenne köteles az efsz helyett fizetni). Az efsz a kártalanítási kötelezettsége alól csak akkor mentesülhet részben vagy teljesen, ha bizonyítani tudná, hogy a balesetet elhunyt édesapja részben vagy teljesen saját hibájából okozta (pl. munkabiztonsági előírások megszegésével, de az ún. szokásos elővigyázatlanságot nem lehet a dolgozónak hibául felróni, pl. a síkos padlón való elcsúszőst). A fentiek értelmében az efsz köteles megtéríteni a temetési költségeket, leszámítva a betegbiztosítás által folyósított 1000 koronát, beleértve a közvetlen hozzátartozók gyászruházatára kiadott költség egyharmadát, sírkő állítását, de legfeljebb alig lehet kapni, a „török fekete" az idegeinkre ment... A bratislavai tv műsora is lehetne bizony kicsit jobb és mozgalmasabb. Mindent egybevetve a Csehszlovák Köztársaság távolról sem hasonlít ostromlott várhoz, még a kétségtelenül tapasztalható nehézségek ellenére sem. Jó volt ott lenni, jó érzéssel távoztunk! Nem kapott községünk tej'et — írja levelében Álló Ferenc, a Sárosfai Hnb elnöke. Folyó év július 30-án a Pozsonyi Tejfeldolgozó Vállalat nem szállított ide tejet. Mikor az üzletvezető a lakosok sürgetésére felhívta az üzemet, meglepő választ kapott: elfelejtették a szállítmányt kiírni és „csapjatok agyon..." De mit szóltak volna ők, ha mi elfelejtettük volna a tejet kifejni és az üzemnek elküldeni? Mi állandóan azon dolgozunk a falvakon, hogy a gazdasági és politikai helyzetünket minél előbb és minél jobban konszolidáljuk és akkor még mindig akadnak felelőtlen személyek, akik azzal intézik el 900 ember sorsát, hogy „elfelejtettem, és csapjatok agyon". Ilyen intézkedés ütőn a polgárok gyakran a hnb elnökét vagy az üzletvezetőt hibáztatják. Ha mindenki eleget tenne kötelességének, hamarabb lenne rend az országban is. Miért nincs propán-bután gázpalack? Szekeres Gyula felsökirályi olvasónk azt kérdezi lever lében, miért van annyi akadály a gázpalackok cseréje körül? Hetenként 300 megtöltött palackot hoznak a mocsonoki raktárba, melyből Felsőklrályinak is részesednie kell. Ez a mennyiség azonban a két község részére kevés. Az emberek éjféltől állnak sorba, nagy a tolakodás, a lárma, s az is előfordul, hogy a szállítmány mini dezek után csak délután 4 órakor érkezik meg. Ezért szeretnénk azt, ha Felsőkirályin is külön lenne raktár a palackok részére. Mit szól ehhez a higiénikus? A rekkenő hőségben hova is menekülhet az ember, mint a víz mellé, a strandra — írja Nyustyin Ferenc zselízi olvasónk. Magam is kellemes időtöltésnek tartom a strandolási. Gyakran megfordulok kedvelt fürdőhelyemen, a szántól strandon. Azonban a sok kellemes élmény egy kellemetlennel, sőt egészségtelennel szaporodott. A strandok elengedhetetlen kelléke a WC. Hát ez itt is van, mégpedig nem messze a kicsik medencéjétől. A fából készült, földbe ásott gödör fölött álló WC egyáltalában nem felel meg a higiéniai követelményeknek. Ideje lenne, ha a strandon végre korszerű, angol WC-t építtetne a szántói fürdőt kezelő Ipolysági Szolgáltatóüzem vezetősége. 5000 korona erejéig. — Édesanyjőnak 3000 korona, minden árvajáradékra jogosult gyermekének pedig 5—5000 korona egyszeri kártalanítási összeg jár, ezenkívül édesanyjának és a még ellátatlan gyermekeknek igényük van eltartási költségeik kiegészítésére, ha ezeket az özvegyi, ill. árvajáradék teljes összegben nem fedezné. — Mindezeket az igényeket egy éven belül lehet csak érvényesíteni, mert ellenkező esetben megszűnnek. — Az említett efsz-szel szembeni kártalanítási igényeken kívül édesanyjának az Állami Biztosítóval kötött élet, ill. balesetbiztosítás alapján igénye van a szerződésben megállapított térítésre. Ezt a térítést az efsz nem számíthatja be. — Mivel édesanyja négy gyermeket nevel, életkorára való tekintet nélkül igénye lesz az özvegyi járadékra, amely annak a rokkantjáradéknak 60 százaléka, amely édesapját megillette volna. — Ajánljuk, hogy édesanyja jogainak érvényesítésével bízzon meg ügyvédet. F ,