Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-10 / 160. szám, csütörtök

A söröspalackok | • • 1 rr m r r | bolcsojenel Dombok, völgyek, erdőségek váltakoznak Karlovy Vary festői környékén. Jólesik a séta, különösen ilyenkor, eső után az erdőszéli keskeny ösvényen, az ózont árasztó tűlevelű fák árnyékában. A füsthöz és benzinszaghoz szokott városi ember élvezettel lélegzi az illatos, páradús levegőt. Nem bánná, ha egy jó adagot elraktározhatna belőle és hazavilietné tartalékba. Bs azt sem bánná, ha valamivel hosszabb időt tölthetne gondolataiba merülve ebben a madárdaltól zengő, pompás környezetben. Csakhogy semmi sem tart örökké, a keskeny erdei ösvény is csakhamar véget ér. A mesébe illő kép eltűnik, akárcsak a film vásznán, hogy újabb, egészen más jellegű látványnak adjon helyet. Minden rosszban van valami jó is A közeli dombok hátán meghúzódó épületek hirtelen előttünk teremnek. Magasba nyúló, piszkos, sötét füstöt pöfékelő kéményeik mintha csak őrködnének fölöttük. Kár, nagy kár, beszennyezni a levegőt — villan át agyunkon — vagy talán mégsem oly veszélyes? Annyi bizonyos, hogy minden rossznak van némi előnye is. Ha a kéményeket az ezen a vidéken oly bőséges kaolínlelőhelyekke! hozzuk összefüggésbe, akkor feltétlenül hasznos a küldetésük. A fehérre meszelt épületek kisebb-nagyobb ipari üzemek, amelyek szinte ontják magukból a hazai nyersanyagból készülő lakberendezési tárgyakat. Ki ne becsülné a gyárainkból kikerülő világhírű cseh porcelánt, a csipkés mintájú súlyos ólomkristály tálakat, a sokszínű üvegvázákat, bizarr formájú hamutartókat'!' Ki ne értékelné a kitűnő használati üvegtárgyakat? Keresett áru ez mind a hazai, mind a külföldi piacon, és ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a porcelán és az üveg egyik legmegbízhatóbb devizaforrásunk. Mindent gépek végeznek A teplicei Sklo-Union vállalat Nové Sedlo-i gyárában bárhová tekint, bárhová lép az ember, mindenütt zöld üvegpalackokba botlik. Annyi van belőlük, hogy szinte káprázik a szemünk. Sörösüvegek, ásványvizes palackok, Coca-Colás vagy olajos-üvegek az ismert és kedvelt Becherovka részére készített palackok különféle méretekben, aszerint, hogy melyik gép lökte ki éppen magából. Alig van szükség némi fantáziára, szinte már el is hiszi az ember, hogy megtöltve sorakoznak Itt előtte. Már-már utánuk nyúl, hogy felhörpintse ízletes tartalmukat. Äm a kóstolgatási szándék túlságosan korai lenne itt az üzemben, hiszen az áru néhány perccel ezelőtt még homokkupacok formájában hevert a kádas kemencék közelében, hogy egy idő múlva ömlesztett üveganyag formájában a telhetetlen és örökké éhes automatagépek tápláléka legyen. Homokból deviza Az üzem hét automatája közül hármat Svédországból importált, a többi négy hazai gyártmány. De ezek miatt sem kell szégyenkeznünk. Minden tekintetben felveszik a versenyt a külföldiekkel. Az üveganyag izzó, óriás cseppekben a szemünk előtt változik át tökéletes formájú, eleinte tüzes, majd fokozatosan megzöldülő palackokká, melyek egymás után, libasorban vándorolnak a híitőkemencébe. Az egész folyamat pillanatok kérdése csupán, úgyhogy — noha minden előttünk játszódik le — az egyes darabok világra jöttét lehetetlen pontosan figyelemmel kísérni. Csak amikor már elhagyták a hűtőkemencét, hogy egy további gépsor segítségével, a megrendelő cég kívánságának megfelelően egy- vagy kétszínű felirattal lássák el, csak akkor vehetjük tüzetesebben szemügyre a már kész termékeket. De addigra már beléjük égették a kívánt feliratot, amely tartósabb mint a rövid élető papírvignetta. Az automata most éppen egy libanoni cég megrendelésén dolgozik. A Coca-Colás üvegekre szépen kicifrázott arab betűkkel nyomja rá kitörölhetetlenül a sablonon előírt, számunkra kisilabizálhatatlan, érthetelen szöveget. Minek is tagadnánk, szívesen elnéznénk még egy ideig az automaták munkáját is, ahol nincs szükség emberi kézre, csupán felügyeletre. Mert bármilyen ötletes is a gép, az ember agyát nem pótolhatja. Néha megbokrosodik és ilyenkor elkerülhetetlen a beavatkozás. — Egy-egy automata 24 óra leforgása alatt 50 000 palackot, a hét gép együttvéve pedig naponta legalább 350 000 fiaskót gyárt, és ez egy cseppet sem lebecsülendő teljesítmény — tájékoztat Hrubý mérnök, majd elmondja, hogy termékeik G5 százalékát exportálják. Ennek oroszlánrészét — naponta mintegy 100 000 palackot az NSZKban várják türelmetlenül. De még mielőtt a kivitelre sor kerülhetett volna, a csomagolás és a szállítás problémáját is meg kellett oldanlok. — Aligha sikerült volna a nehézségek leküzdése külkereskedelmi vállalatunk, a libereci Kriminális szívátültetés A világsajtó nem szentelt különösebb figyelmet az első svájci szívátültetésnek, melyet két hónappal ezelőtt hajtottak végre az egyik zürichi kórházban. A szívátültetések lassan már nem keltenek szenzációt. Annál nagyobb szenzációt keltettek azonban azok a körülmények, melyek az említett szívátültetést kísérték. Egy amerikai orvos néhány hónappal ezelőtt kijelentette, hogy nincs messze az idő, amikor az emberi szervekkel olyan kereskedelmet bonyolítanak le, mint manapság a gépek pótalkatrészeivel. Sőt csempészbandák is foglalkoznak majd emberi szervek közvetítésével — akárcsak ma a kábítószerek esetében — mivel a magas árak nagyszerű üzletet jelenthetnek. A kijelentés méltatlankodást váltott ki. Ügy látszik azonban, hogy jóslata hamarább bekövetkezett, mint azt bárki várta volna. A svájci szívátültetést követő napon az egyik svéd napilapban aprólékos riport látott napvilágot a műtőteremből, a Skloexport segítsége nélkül — mondja Hrubý uiérnök. Őszintén szólva ez a „megoldás" volt látogatásunk tulajdonképpeni célja; az üzemben, ahol nemcsak a termelést gépesítették teljes mértékben, hanem a nyugatnémet cégek tanácsára az áru csomagolását és szállítását is. Az üveg ugyanis csak üveg és rendszerint minden gondosság ellenére sem akadályozhatok meg a szállítás okozta rázkódások folytán keletkező károk. — Nem bízzuk magunkat többé a véletlenre — mutat kísérőnk a palettákon már felsora koztatott palackokra. — Az új csomagolási móddal máris kitűnő tapasztalataink vannak. A palettózós új formája Éppen félliteres sörösüvegeket csomagolnak. A palettán mintegy 2000 palack fér el. Emeletesen, papírlemezzel elválasztva majdnem két méter magasan rakják egymásra a fiaskókat. Amikor elkészültek e művelettel, az üvegtákolmányra két ember egyetlen ügyes mozdulattal átlátszó műanyagból készült, hatalmas zsákhoz ha sonló huzatot borít, amely a kemencében 45 másodperc alatt — anélkül hogy rugalmasságából veszítene — összezsugorodik, és úgy rátapad az üvegekre, illetve a paletta négy falára, hogy bármilyen rázkódtatásnak is ellenáll. — Ha — mint eddig, illetve sok helyütt még mindig — acélpánttal rögzítenénk az árut, elkerülhetetlen lenne a törés, nem beszélve arról, hogy ilyen nagy mennyiségű üvegnek a szállítása egyetlen palettán lehetetlen volna — hangzik a magyarázat. — Ez azért is lényeges, mert az üveg sok helyet foglal el, márpedig a hellyel, különösen a szállításkor takarékoskodni kell. A cél tehát „kifogni" a korlátozott lehetőségeken a vagonok raksúlyuknak megfelelő kihasználásával, amit a palettázás új formája lehetővé is tesz. A palettákat targoncákon juttatják a kemencéből egyenesen a vagonokba, úgyhogy — s erről meggyőződhettünk — különösebb erőfeszítést vagy fáradságot ez a művelet sem igényel. Amint ismeretes, a palettázás már nálunk sem megy újdonságszámba. A legtöbb üzem nélkülözhetetlennek tartja mind a szállításkor, mind a raktározáskor ezt a csomagolási módot. Ám a zsákszerű műanyaghuzat, amely a hő hatására összezsugorodik és ezáltal rögzíti az árut, újabb, tökéletesebb formája a palettázásnak. A Nové Sedlo-i üzeni tehát ezen a téren is úttörő munkát végez hazánkban, még ha a műanyagzsákokat egyelőre külföldről kell ls behoznia. Hrubý mérnök elégedetten beszól tapasztalataikról, amelyre kétségtelenül rövidesen más üzemek is felfigyelnek majd, akárcsak annak idején — az ötvenes évek körül — a palettázásra. KARDOS MARTA páciens és az adományozó megnevezésével. Annak ellenére, hogy a svájci hatóságok igyekeztek a műtétet titokban tartani s egyenesen kérték a sajtó képviselőit, hogy a nevekről ne tegyenek említést. Kiderült, hogy a svéd újságírót a szívátültetést végző orvosi csoport vezetője, dr. Sennings csempészte a műtőbe. Az orvos bocsánatot kért a svájci hatóságoktól, s ezzel az ügy el ls lett volna intézve. Néhány nappal a szívátültetés után azonban a rendőrség váratlanul letartóztatta a negyvenhárom éves August Penza-t. A letartóztatást a szívátültetéssel, pontosabban az adományozóval hozták összefüggésbe. Dr. Sennings a szívátültetést Emil Hoffmann, 54 éves zürichi üzletmeberen hajtotta végre. Az adományozó Albert Gautschi, 27 éves magándetektív volt, aki egy zürichi kávéház üvegtetőjén keresztül egyenesen az étterembe zuhant. A nyomozás szerint a közeli ház tetejéről a szemközti lakást figyelte, s így következett be a baleset... Mikor a szerencsétlen magándetektív nagy robajjal lezuhant az étterembe, kisvártatva berohant a kávéház tulajdonosa, néhány személy kíséretében. Köztük volt a közben letartóztatott August Penza is. A detektívet erősen vérző sebekkel ülve találták az étterem padlóján. Eszméletlen volt. Mlg a tulajdonos távol volt, hogy értesítse a mentőállomást és a rendőrséget, a magándetektív eltűnt. Vele együtt több szemtanú is eltávozott... A rendőrség csak néhány óra múlva talált rá a szerencsétlenül járt magándetektívre. Az egyik közeli utcában feküdt a földön. A rendőrök kérdésére, hogy mi történt vele, csak ennyit válaszolt: „Majd csak holnap kérdezzenek." Másnap Gautschi már nem élt, és szíve Emil Hoffmann mellkasában vert. Titokzatos eltűnésére nem adhatott magyarázatot. A rendőrség eddig hasztalan próbálta Penza-t vallomásra bírni. Pedig alapos gyanú támadt, hogy sok titokra adhatna magyarázatot. IPU A nedves város Prágában ma reggel óta zuhog az eső. Olyan most az egész város, mint egy gyermek, aki bepisilt, nedves rajta minden és hozzá sír, könnyezik, hogy ázottságát meggyőzőbbé tegye. Nem ismerek várost, amely szebb volna Prágánál, ha süt a nap és amolyan aranyszínű napfényzománc borítja be az ódon házakat. Ugyanakkor a nedves Prága a világ legunalmasabb városa. Ilyenkor mint eső után a gomba, esernyők sokasága terem benne. A prágai pénztárca Vannak sorsszerű érdekes találkozások, és mindjárt hozzátehetem, nemcsak emberekkel, hanem tárgyakkal is. így volt ez a nedves Prágában, ahol a járdán apró tócsák képződtek, amelyekben ázott, szíjrke égdarabok csillogtak, mintha az égboltozat darabokban hullott volna a városra. És ebben az állandó hullásban egyszerre csak úgy éreztem, hogy sürgősen menekülnöm kell innen, utána nyomban, mintha sürgettek, hajszoltak volna, egy villamosra ültem és elmentem a Revoluční tŕídára, a légiforgalmi irodába. Amint az irodába érkeztem, a Prága—

Bratislava feliratú ablakhoz siettem, és ott még mielőtt jegyet kértem volna, az ablak párkányán egy domborodó pénztárcát fedeztem fel. Gyorsan átadtam a szolgálatos kisasszonynak. — Miért sietett annyira? — kérdezte tőlem egy hosszú hajú, méla tekintetű fiatalember, aki véletlenül tanúja volt a jelenetnek és látta, hogy meg sem néztem a pénztárca tartalmát. — Azért — válaszoltam kissé zavartan és habozva a kíváncsi fiatalembernek —, hogy a szívem ne nagyon fájjon. A fiatalember hitetlenkedve mosolygott, és joggal, mert az eredeti válasz körülbelül így hangzott volna: hogy magát megelőzzem! Elhanyagolt népművelési otthon A múlt héten hazánk keleti részében jártam. Véletlenül Bodrogszerdahelyen is tartózkodtam egy félórát. Az alkonyati órában a nemrég épült népművelési otthonban épp befejeződött egy gyűlés. Tömegesen jöttek ki onnan az elvtársak. De nem vettem észre, hogy akár egyikük is meglepődött volna azon, hogy a népművelési otthon udvara elhanyagolt, poros és kopár. Ami az árnyékban mégis nő, az dudva, vadnövény és távolról sem dicséri Bodrogszerdahely lakosságának kulturáltságát és rendszeretét. Reggel Királyhelmecen Királyhelmecen sem tudom dicsérni azt a tényt, hogy reggel fél nyolckor a vendéglőben nem tudtam tejeskávét kapni, mert még nem hozták a tejet, és süteményt sem vásárolhattam, mert kiflit és zsemlét ugyancsak nem hoztak még. Bezzeg, ha rumot kértem volna, akkor nem lett volna fennakadás, sem zavar ... Igaz, azt nem hozza sem a tejes, sem a pék ... mégis meglep ez a késői szállítás. Azt hiszem, ha hamarabb látnák el a vendéglőt tejjel és süteménnyel, a rumozók száma talán csökkenne a reggeli órákban. A pincér A minap találkoztam a pincérrel. Most először láttam őt civilben és kint, a szabad levegőn. Kissé meglepődtem ... évekig kiszolgált a füstös kávéházban, asztaltól azstalig járva, naponta kilométereket tett meg lúdtalpas lábain. Fürgén, szívélyesen mosolyogva és készségesen szolgált ki mindenkit, most pedig egyszerre, amint az utcán láttam, alig Ismertem rá, annyire megöregedett, és lábából szinte eltűnt a fürgeség, erőtlenül és nagyon lassan lépegetett a járdán. Ügy, mintha vonszolná magát, és egyidejűleg a megszokott mosolya és szolgálatkészsége is eltűnt volna. Majdnem elgázolt... Ahogy szánakozva nézegettem a pincért, majd elgondolkozva át akartam menni az úttesten, hirtelen kocsifékezést hallottam. Riadtan hátráltam, a kocsi is megállt. Majdnem elgázolt! Haragos tekintetem a sofőr dühös pillantásával találkozott. Dühének kifejezést is adott, gorombán káromkodott, szidott és átkozott... Én is kiabáltam, hogy mit, azt nem tudom ... de mindig így kiabálok, amikor az autó „majdnem elgázol". Persze, mindig alul maradok, képtelen vagyok érdemben versenyre kelni a vizsgázott sofőrökkel. De kényszerből azért kiabálok, évente legalább hatszor—hétszer, amikor a halál mezsgyéjén járok a magam szórakozottsága és a sofőr vakmerősége miatt. De a riadalom és ijedtség gyorsan elmúlik nálam. Én ugyanis, aki tudom, hogy egy napon ebből a világból köszönés nélkül távozom — nem hiszek a halálban, azt pedig egyenesen képtelenségnek tartom, hogy engem egy kocsi elgázoljon. A jó sofőr De hogy senki se vádoljon elfogultsággal a sofőröket illetően, el kell mondanom azt is, hogy vannak köztük kitűnő emberek. A múltkor például Prága felé utaztamban a kocsi kétórai vágtatás után hirtelen megállt és egy tapodtat se ment tovább. A sofőrrel együtt négyen voltunk. Nem volt mit tenni, minthogy ki kellett szállni a kocsiból, utána úgy határoztunk, hogy megpróbálunk autóstoppal visszajutni a tíz km-nyi távolságra levő Znojmóba, hogy onnan vasúttal utazhassunk tovább. Azt is megbeszéltük, hogy a sofőr ott marad, amíg meg nem könyörül rajta egy teherkocsi és bevontatja autóját a közeli városba. És íme, alighogy tárgyalásunk befejeződött, messziről felbukkant egy kék színű teherkocsi. Sofőrünk integet neki, majd megkéri, hogy vigyen közülünk kettőt a városba. A teherkocsi sofőrje erre mosolyogva azt válaszolta, miért csak kettőt? — bevisz ő mindannyiunkat a kocsival együtt. És nyomban munkához is látott, alábújt a beteg 603-as alá, vastag kötéllel odakötözte a maga kocsijához és kényelmesen elindultunk újra. Nos, eleget tapasztaltam már életemben, de ennyi örömöt egy sofőr arcán, ennyi szolgálatkészséget, mint amennyit nála felfedeztem, kevés embernél észleltem. Amikor célhoz érve egypár koronát akartam neki adni, erélyesen tiltakozva visszautasította. Azt mondta, hogy nem azért tette. Nem is fogadott el tőlem egy fillért sem, később csak a sofőrkollégája révén sikerült vele mégis a „honoráriumot" elfogadtatni. Az öreg és a gyermek Az öreg ott ül a park egyik padján, látta a gyermeket az anyja kíséretében jönni... A magányos öreg erre örömében felkiáltott. Rekedtes volt ez a kiáltás, a gyermeket szólította: Péter, Péter — ismételte — gyere ide... és az ismétlés úgy hangzott, mint aki magányából segítségért kiált. És Péter rápillantott azzal a gyerekes, ártatlanul derűs mosollyal, ahogy csak gyerekek tudnak mosolyogni, és gondtalanul tovább ment, mint akinek nincsen ideje öregekkel foglalkozni, mint aki nagyon el van foglalva, izgalmas csodaváró Ifjúságával. SZABÓ BÉLA