Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-10 / 160. szám, csütörtök

A söröspalackok | • • 1 rr m r r | bolcsojenel Dombok, völgyek, erdőségek váltakoznak Karlovy Vary fes­tői környékén. Jólesik a séta, különösen ilyenkor, eső után az erdőszéli keskeny ösvényen, az ózont árasztó tűlevelű fák árnyékában. A füsthöz és benzinszaghoz szokott városi em­ber élvezettel lélegzi az illatos, páradús levegőt. Nem bánná, ha egy jó adagot elraktározhatna belőle és hazavilietné tarta­lékba. Bs azt sem bánná, ha valamivel hosszabb időt tölthetne gondolataiba merülve ebben a madárdaltól zengő, pompás kör­nyezetben. Csakhogy semmi sem tart örökké, a keskeny erdei ösvény is csakhamar véget ér. A mesébe illő kép eltűnik, akárcsak a film vásznán, hogy újabb, egészen más jellegű látványnak adjon helyet. Minden rosszban van valami jó is A közeli dombok hátán meg­húzódó épületek hirtelen előt­tünk teremnek. Magasba nyúló, piszkos, sötét füstöt pöfékelő kéményeik mintha csak őr­ködnének fölöttük. Kár, nagy kár, beszennyezni a levegőt — villan át agyunkon — vagy ta­lán mégsem oly veszélyes? Annyi bizonyos, hogy minden rossznak van némi előnye is. Ha a kéményeket az ezen a vi­déken oly bőséges kaolínlelő­helyekke! hozzuk összefüggés­be, akkor feltétlenül hasznos a küldetésük. A fehérre meszelt épületek kisebb-nagyobb ipari üzemek, amelyek szinte ontják maguk­ból a hazai nyersanyagból ké­szülő lakberendezési tárgyakat. Ki ne becsülné a gyárainkból kikerülő világhírű cseh porce­lánt, a csipkés mintájú súlyos ólomkristály tálakat, a sokszí­nű üvegvázákat, bizarr formájú hamutartókat'!' Ki ne értékelné a kitűnő használati üvegtárgya­kat? Keresett áru ez mind a ha­zai, mind a külföldi piacon, és ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a porcelán és az üveg egyik legmegbízhatóbb deviza­forrásunk. Mindent gépek végeznek A teplicei Sklo-Union vállalat Nové Sedlo-i gyárában bárhová tekint, bárhová lép az ember, mindenütt zöld üvegpalackok­ba botlik. Annyi van belőlük, hogy szinte káprázik a sze­münk. Sörösüvegek, ásványvi­zes palackok, Coca-Colás vagy olajos-üvegek az ismert és ked­velt Becherovka részére készí­tett palackok különféle mére­tekben, aszerint, hogy melyik gép lökte ki éppen magából. Alig van szükség némi fantá­ziára, szinte már el is hiszi az ember, hogy megtöltve sorakoz­nak Itt előtte. Már-már utánuk nyúl, hogy felhörpintse ízletes tartalmukat. Äm a kóstolgatási szándék túlságosan korai lenne itt az üzemben, hiszen az áru néhány perccel ezelőtt még ho­mokkupacok formájában he­vert a kádas kemencék köze­lében, hogy egy idő múlva öm­lesztett üveganyag formájában a telhetetlen és örökké éhes automatagépek tápláléka le­gyen. Homokból deviza Az üzem hét automatája kö­zül hármat Svédországból im­portált, a többi négy hazai gyártmány. De ezek miatt sem kell szégyenkeznünk. Minden te­kintetben felveszik a versenyt a külföldiekkel. Az üveganyag izzó, óriás cseppekben a sze­münk előtt változik át tökéle­tes formájú, eleinte tüzes, majd fokozatosan megzöldülő palac­kokká, melyek egymás után, li­basorban vándorolnak a híi­tőkemencébe. Az egész folya­mat pillanatok kérdése csupán, úgyhogy — noha minden előt­tünk játszódik le — az egyes darabok világra jöttét lehetet­len pontosan figyelemmel kísér­ni. Csak amikor már elhagyták a hűtőkemencét, hogy egy to­vábbi gépsor segítségével, a megrendelő cég kívánságának megfelelően egy- vagy kétszínű felirattal lássák el, csak akkor vehetjük tüzetesebben szemügy­re a már kész termékeket. De addigra már beléjük éget­ték a kívánt feliratot, amely tartósabb mint a rövid élető papírvignetta. Az automata most éppen egy libanoni cég meg­rendelésén dolgozik. A Coca-Co­lás üvegekre szépen kicifrá­zott arab betűkkel nyomja rá kitörölhetetlenül a sablonon előírt, számunkra kisilabizálha­tatlan, érthetelen szöveget. Minek is tagadnánk, szíve­sen elnéznénk még egy ideig az automaták munkáját is, ahol nincs szükség emberi kézre, csupán felügyeletre. Mert bár­milyen ötletes is a gép, az em­ber agyát nem pótolhatja. Néha megbokrosodik és ilyenkor el­kerülhetetlen a beavatkozás. — Egy-egy automata 24 óra leforgása alatt 50 000 palackot, a hét gép együttvéve pedig na­ponta legalább 350 000 fiaskót gyárt, és ez egy cseppet sem lebecsülendő teljesítmény — tá­jékoztat Hrubý mérnök, majd elmondja, hogy termékeik G5 százalékát exportálják. Ennek oroszlánrészét — naponta mint­egy 100 000 palackot az NSZK­ban várják türelmetlenül. De még mielőtt a kivitelre sor kerülhetett volna, a cso­magolás és a szállítás problé­máját is meg kellett oldanlok. — Aligha sikerült volna a ne­hézségek leküzdése külkereske­delmi vállalatunk, a libereci Kriminális szívátültetés A világsajtó nem szentelt kü­lönösebb figyelmet az első svájci szívátültetésnek, melyet két hónappal ezelőtt hajtottak végre az egyik zürichi kórház­ban. A szívátültetések lassan már nem keltenek szenzációt. Annál nagyobb szenzációt kel­tettek azonban azok a körül­mények, melyek az említett szívátültetést kísérték. Egy amerikai orvos néhány hónappal ezelőtt kijelentette, hogy nincs messze az idő, ami­kor az emberi szervekkel olyan kereskedelmet bonyolítanak le, mint manapság a gépek pótal­katrészeivel. Sőt csempészban­dák is foglalkoznak majd em­beri szervek közvetítésével — akárcsak ma a kábítószerek esetében — mivel a magas árak nagyszerű üzletet jelent­hetnek. A kijelentés méltatlan­kodást váltott ki. Ügy látszik azonban, hogy jóslata hama­rább bekövetkezett, mint azt bárki várta volna. A svájci szívátültetést követő napon az egyik svéd napilap­ban aprólékos riport látott napvilágot a műtőteremből, a Skloexport segítsége nélkül — mondja Hrubý uiérnök. Őszintén szólva ez a „meg­oldás" volt látogatásunk tulaj­donképpeni célja; az üzemben, ahol nemcsak a termelést gé­pesítették teljes mértékben, ha­nem a nyugatnémet cégek ta­nácsára az áru csomagolását és szállítását is. Az üveg ugyan­is csak üveg és rendszerint minden gondosság ellenére sem akadályozhatok meg a szállí­tás okozta rázkódások folytán keletkező károk. — Nem bízzuk magunkat töb­bé a véletlenre — mutat kísé­rőnk a palettákon már felsora koztatott palackokra. — Az új csomagolási móddal máris ki­tűnő tapasztalataink vannak. A palettózós új formája Éppen félliteres sörösüvege­ket csomagolnak. A palettán mintegy 2000 palack fér el. Emeletesen, papírlemezzel elvá­lasztva majdnem két méter ma­gasan rakják egymásra a fias­kókat. Amikor elkészültek e művelettel, az üvegtákolmányra két ember egyetlen ügyes moz­dulattal átlátszó műanyagból készült, hatalmas zsákhoz ha sonló huzatot borít, amely a kemencében 45 másodperc alatt — anélkül hogy rugalmasságá­ból veszítene — összezsugoro­dik, és úgy rátapad az üvegek­re, illetve a paletta négy falá­ra, hogy bármilyen rázkódtatás­nak is ellenáll. — Ha — mint eddig, illetve sok helyütt még mindig — acél­pánttal rögzítenénk az árut, el­kerülhetetlen lenne a törés, nem beszélve arról, hogy ilyen nagy mennyiségű üvegnek a szállítása egyetlen palettán le­hetetlen volna — hangzik a ma­gyarázat. — Ez azért is lénye­ges, mert az üveg sok helyet foglal el, márpedig a hellyel, különösen a szállításkor taka­rékoskodni kell. A cél tehát „ki­fogni" a korlátozott lehetősé­geken a vagonok raksúlyuknak megfelelő kihasználásával, amit a palettázás új formája lehető­vé is tesz. A palettákat targoncákon jut­tatják a kemencéből egyenesen a vagonokba, úgyhogy — s er­ről meggyőződhettünk — külö­nösebb erőfeszítést vagy fárad­ságot ez a művelet sem igé­nyel. Amint ismeretes, a palettázás már nálunk sem megy újdon­ságszámba. A legtöbb üzem nél­külözhetetlennek tartja mind a szállításkor, mind a raktározás­kor ezt a csomagolási módot. Ám a zsákszerű műanyaghuzat, amely a hő hatására összezsu­gorodik és ezáltal rögzíti az árut, újabb, tökéletesebb formá­ja a palettázásnak. A Nové Sed­lo-i üzeni tehát ezen a téren is úttörő munkát végez hazánk­ban, még ha a műanyagzsáko­kat egyelőre külföldről kell ls behoznia. Hrubý mérnök elége­detten beszól tapasztalataikról, amelyre kétségtelenül rövide­sen más üzemek is felfigyelnek majd, akárcsak annak idején — az ötvenes évek körül — a pa­lettázásra. KARDOS MARTA páciens és az adományozó meg­nevezésével. Annak ellenére, hogy a svájci hatóságok igye­keztek a műtétet titokban tar­tani s egyenesen kérték a saj­tó képviselőit, hogy a nevekről ne tegyenek említést. Kiderült, hogy a svéd újságírót a szív­átültetést végző orvosi csoport vezetője, dr. Sennings csem­pészte a műtőbe. Az orvos bo­csánatot kért a svájci hatósá­goktól, s ezzel az ügy el ls lett volna intézve. Néhány nappal a szívátülte­tés után azonban a rendőrség váratlanul letartóztatta a negy­venhárom éves August Penza-t. A letartóztatást a szívátültetés­sel, pontosabban az adományo­zóval hozták összefüggésbe. Dr. Sennings a szívátültetést Emil Hoffmann, 54 éves züri­chi üzletmeberen hajtotta vég­re. Az adományozó Albert Gaut­schi, 27 éves magándetektív volt, aki egy zürichi kávéház üvegtetőjén keresztül egyene­sen az étterembe zuhant. A nyomozás szerint a közeli ház tetejéről a szemközti lakást fi­gyelte, s így következett be a baleset... Mikor a szerencsétlen magán­detektív nagy robajjal lezuhant az étterembe, kisvártatva bero­hant a kávéház tulajdonosa, né­hány személy kíséretében. Köz­tük volt a közben letartóztatott August Penza is. A detektívet erősen vérző sebekkel ülve ta­lálták az étterem padlóján. Eszméletlen volt. Mlg a tulajdonos távol volt, hogy értesítse a mentőállomást és a rendőrséget, a magánde­tektív eltűnt. Vele együtt több szemtanú is eltávozott... A rendőrség csak néhány óra múlva talált rá a szerencsétle­nül járt magándetektívre. Az egyik közeli utcában feküdt a földön. A rendőrök kérdésére, hogy mi történt vele, csak ennyit válaszolt: „Majd csak holnap kérdezzenek." Másnap Gautschi már nem élt, és szíve Emil Hoffmann mellkasában vert. Titokzatos eltűnésére nem adhatott magya­rázatot. A rendőrség eddig hasztalan próbálta Penza-t vallomásra bírni. Pedig alapos gyanú támadt, hogy sok titokra adhatna magyarázatot. IPU A nedves város Prágában ma reggel óta zu­hog az eső. Olyan most az egész város, mint egy gyermek, aki bepisilt, nedves rajta min­den és hozzá sír, könnyezik, hogy ázottságát meggyőzőbbé tegye. Nem ismerek várost, amely szebb volna Prágánál, ha süt a nap és amolyan arany­színű napfényzománc borítja be az ódon házakat. Ugyanak­kor a nedves Prága a világ legunalmasabb városa. Ilyenkor mint eső után a gomba, eser­nyők sokasága terem benne. A prágai pénztárca Vannak sorsszerű érdekes találkozások, és mindjárt hoz­zátehetem, nemcsak emberek­kel, hanem tárgyakkal is. így volt ez a nedves Prágában, ahol a járdán apró tócsák kép­ződtek, amelyekben ázott, szíjr­ke égdarabok csillogtak, mint­ha az égboltozat darabokban hullott volna a városra. És eb­ben az állandó hullásban egy­szerre csak úgy éreztem, hogy sürgősen menekülnöm kell in­nen, utána nyomban, mintha sürgettek, hajszoltak volna, egy villamosra ültem és el­mentem a Revoluční tŕídára, a légiforgalmi irodába. Amint az irodába érkeztem, a Prága— Bratislava feliratú ab­lakhoz siettem, és ott még mi­előtt jegyet kértem volna, az ablak párkányán egy dombo­rodó pénztárcát fedeztem fel. Gyorsan átadtam a szolgálatos kisasszonynak. — Miért sietett annyira? — kérdezte tőlem egy hosszú ha­jú, méla tekintetű fiatalember, aki véletlenül tanúja volt a je­lenetnek és látta, hogy meg sem néztem a pénztárca tar­talmát. — Azért — válaszoltam kissé zavartan és habozva a kíváncsi fiatalembernek —, hogy a szí­vem ne nagyon fájjon. A fiatalember hitetlenkedve mosolygott, és joggal, mert az eredeti válasz körülbelül így hangzott volna: hogy magát megelőzzem! Elhanyagolt népművelési otthon A múlt héten hazánk keleti részében jártam. Véletlenül Bodrogszerdahelyen is tartóz­kodtam egy félórát. Az alko­nyati órában a nemrég épült népművelési otthonban épp be­fejeződött egy gyűlés. Tömege­sen jöttek ki onnan az elvtár­sak. De nem vettem észre, hogy akár egyikük is meglepő­dött volna azon, hogy a nép­művelési otthon udvara elha­nyagolt, poros és kopár. Ami az árnyékban mégis nő, az dudva, vadnövény és távolról sem di­cséri Bodrogszerdahely lakos­ságának kulturáltságát és rend­szeretét. Reggel Királyhelmecen Királyhelmecen sem tudom dicsérni azt a tényt, hogy reg­gel fél nyolckor a vendéglő­ben nem tudtam tejeskávét kapni, mert még nem hozták a tejet, és süteményt sem vásá­rolhattam, mert kiflit és zsem­lét ugyancsak nem hoztak még. Bezzeg, ha rumot kértem vol­na, akkor nem lett volna fenn­akadás, sem zavar ... Igaz, azt nem hozza sem a tejes, sem a pék ... mégis meglep ez a ké­sői szállítás. Azt hiszem, ha ha­marabb látnák el a vendéglőt tejjel és süteménnyel, a rumo­zók száma talán csökkenne a reggeli órákban. A pincér A minap találkoztam a pin­cérrel. Most először láttam őt civilben és kint, a szabad leve­gőn. Kissé meglepődtem ... évekig kiszolgált a füstös ká­véházban, asztaltól azstalig jár­va, naponta kilométereket tett meg lúdtalpas lábain. Fürgén, szívélyesen mosolyogva és készségesen szolgált ki minden­kit, most pedig egyszerre, amint az utcán láttam, alig Is­mertem rá, annyire megörege­dett, és lábából szinte eltűnt a fürgeség, erőtlenül és nagyon lassan lépegetett a járdán. Ügy, mintha vonszolná magát, és egyidejűleg a megszokott mosolya és szolgálatkészsége is eltűnt volna. Majdnem elgázolt... Ahogy szánakozva nézeget­tem a pincért, majd elgondol­kozva át akartam menni az út­testen, hirtelen kocsifékezést hallottam. Riadtan hátráltam, a kocsi is megállt. Majdnem el­gázolt! Haragos tekintetem a sofőr dühös pillantásával talál­kozott. Dühének kifejezést is adott, gorombán káromkodott, szidott és átkozott... Én is kiabáltam, hogy mit, azt nem tudom ... de mindig így kiabá­lok, amikor az autó „majd­nem elgázol". Persze, mindig alul maradok, képtelen vagyok érdemben versenyre kelni a vizsgázott sofőrökkel. De kény­szerből azért kiabálok, évente legalább hatszor—hétszer, ami­kor a halál mezsgyéjén járok a magam szórakozottsága és a sofőr vakmerősége miatt. De a riadalom és ijedtség gyorsan elmúlik nálam. Én ugyanis, aki tudom, hogy egy napon ebből a világból köszönés nélkül tá­vozom — nem hiszek a halál­ban, azt pedig egyenesen kép­telenségnek tartom, hogy en­gem egy kocsi elgázoljon. A jó sofőr De hogy senki se vádoljon elfogultsággal a sofőröket ille­tően, el kell mondanom azt is, hogy vannak köztük kitűnő em­berek. A múltkor például Prá­ga felé utaztamban a kocsi két­órai vágtatás után hirtelen megállt és egy tapodtat se ment tovább. A sofőrrel együtt négyen voltunk. Nem volt mit tenni, minthogy ki kellett száll­ni a kocsiból, utána úgy hatá­roztunk, hogy megpróbálunk autóstoppal visszajutni a tíz km-nyi távolságra levő Znoj­móba, hogy onnan vasúttal utazhassunk tovább. Azt is megbeszéltük, hogy a sofőr ott marad, amíg meg nem kö­nyörül rajta egy teherkocsi és bevontatja autóját a közeli vá­rosba. És íme, alighogy tárgyalá­sunk befejeződött, messziről felbukkant egy kék színű te­herkocsi. Sofőrünk integet ne­ki, majd megkéri, hogy vigyen közülünk kettőt a városba. A teherkocsi sofőrje erre moso­lyogva azt válaszolta, miért csak kettőt? — bevisz ő mind­annyiunkat a kocsival együtt. És nyomban munkához is lá­tott, alábújt a beteg 603-as alá, vastag kötéllel odakötözte a maga kocsijához és kényel­mesen elindultunk újra. Nos, eleget tapasztaltam már életemben, de ennyi örömöt egy sofőr arcán, ennyi szolgá­latkészséget, mint amennyit nála felfedeztem, kevés ember­nél észleltem. Amikor célhoz érve egypár koronát akartam neki adni, erélyesen tiltakozva visszautasította. Azt mondta, hogy nem azért tette. Nem is fogadott el tőlem egy fillért sem, később csak a sofőrkollé­gája révén sikerült vele mégis a „honoráriumot" elfogadtatni. Az öreg és a gyermek Az öreg ott ül a park egyik padján, látta a gyermeket az anyja kíséretében jönni... A magányos öreg erre örömében felkiáltott. Rekedtes volt ez a kiáltás, a gyermeket szólította: Péter, Péter — ismételte — gyere ide... és az ismétlés úgy hangzott, mint aki magá­nyából segítségért kiált. És Péter rápillantott azzal a gyerekes, ártatlanul derűs mo­sollyal, ahogy csak gyerekek tudnak mosolyogni, és gondta­lanul tovább ment, mint aki­nek nincsen ideje öregekkel foglalkozni, mint aki nagyon el van foglalva, izgalmas csoda­váró Ifjúságával. SZABÓ BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom