Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-08 / 158. szám, kedd

GUAYAQUIL városában bo­nyolították le az Ecuador—Uru­guay világbajnoki selejtező mérkőzést, amely a vendégcsa­pat 2:0 arányú győzelmét hoz­ta. Ez a két együttes a XII. selejtező csoport tagja. — A vendégcsapat az első félidőben mindvégig Irányította a játé­kot és Baren révén szerezte meg a vezetést. Szünet után az ecuadoriak nagy iramot diktál­tak, de az egyenlítést nem si­került elérniük. A 58. perc meg­pecsételte a hazaiak sorsát, mert Subia kihasználva a ven­déglátó csapat védelmének hi­báját, éles lövéssel beállította a végeredményt. Kilenc perc­cel később a 60 000 főnyi néző üdvrivalgása hiábavalónak bi­zonyult, mert les miatt a játék­vezető, — brazil partjelzője be­intésére —, érvénytelenítette a gőlt. E csoport 3. résztvevője Chile együttese. BUENOS AIRES. Egy teljesen esélytelennek kikiáltott csapat a Chacarita Juniors nyerte el az argentin bajnoki címet, mert a döntő mérkőzésen 4:1 arány­ban bizonyult jobbnak a Ríver Plate együttesénél. Buenos Ai­res külvárosának csapata első ízben ért el ekkora sikert. A döntőbe úgy jutott a Chacarita Juniors, hogy előzőleg 1:0 arányban megnyerte a Racing Buenos Aires, a világkupa volt győztese elleni mérkőzését. MEXICO. Ha a FIFA vezetői azt hitték, hogy a semleges pá­lyán lebonyolított Salvador— Honduras világbajnoki selejte­ző 3. találkozójával megoldó­dott a vita, nagyon tévedtek. A salvadoriak ugyan 3:2 arány­ban megszerezték a győzelmet, s Így reményük van arra, hogy a VB 16-os mezőnyének tagjai lesznek, a hondurasiak elége­detlenek a találkozó kimenete­lével és óvással éltek. Soria Terrazas, az Észak-amerikai Labdarúgó Szövetség elnöke be­jelentette, hogy a hondurasiak szerint a salvadori csapatban két futballista jogtalanul szere­pelt. Mindkettőt kiállították, majd egy évre játékjogukat fel­függesztették a hondurasi Olimpia és a salvadori Alianza mérkőzésen elkövetett súlyos szabálytalankodásuk miatt. Ter­razas megígérte, hogy a hondu­rasiak óvását átadja a FIFA vezetőségének. BUENOS AIRES. Húsz nappal a Bolívia elleni világbajnoki selejtező mérkőzés előtt az Ar­gentin Labdarúgó Szövetség egy új válogatott csapat lét­rehozásába kezdett. A váloga­tott csapat eddigi vezetősége és az argentin klubok vezetői nagy vitába keveredtek, amely­nek az lett a vége, hogy Ar­landos Ramos Ruiz, a válogató bizottság elnöke beadta lemon­dását, s kívüle Humberto Ma­schio, a volt kiváló argentin válogatott játékos is lemondott. E két vezetőségi tag lemondá­sának okát nem hozták nyilvá­nosságra. Jól értesült körökben úgy tudják, hogy az argentin „szuper klubok" nem voltak hajlandók játékosokat bocsáta­ni a válogatók rendelkezésére a világbajnoki selejtezők előké­születi szakaszában. A legutób­bi hat válogatott, mérkőzésen az argentin együttes nem sze­repelt valami fényesen. Egyet­len alkalommal szerezte meg a győzelmet, míg ötször meg kel­lett elégednie a döntetlennel. Ehhez még azt ls hozzá kell tennünk, hogy általában gyen­gébb képességű csapatokkal vették Tel a küzdelmet. LA VALETTA. Különös ese­mény történt a máltai kupa­döntő után. Amikor a Sliema Wanderers játékosainak átad­ták az országos kupát, s az aranyérmeket, az ejlenfél játé­kosai, a Hamrun Spartans fut­ballistái kővel dobálták meg a Máltai Labdarúgó Szövetség el­nökét és a győztes csapat tag­jait. A vétkesek játékjogát egy évre felfüggesztették. VARSÖ. Vejvoda együttese, a Légia Varsó az utóbbi időben kiváló eredményeket ér el. Amerikai portyája során vasár­nap Harford városában 9:0 ará­nyú győzelmet aratott a Con­necticutu együttese felett. Gól­jai közül Pieszko hármat, Brychczy kettőt, Gadocha, Zmi­jewski, Deyna és Kerzenioski egyet-egyet lőtt. BELGRÁD. A 34. fordulóval befejeződtek a jugoszláv labda­rúgó-bajnokság küzdelmei. A bajnoki címet a Crvena Zvezda Belgrád együttese szerezte meg, amely 48 pontot szerzett. Mö­götte a Zágrábi Dinamó végzett 45 ponttal, míg a Partizán 40 pontjával csupán a harmadik helyet szerezte meg. A legjob­baktól két együttes vett búcsút, s megpróbálja a II. ligában ki­vívni az újabb első osztályú szereplés jogát: a Proleter Zrcnjanin és a Rijeka. Az utol­só forduló eredményei: Crvena Zvezda—Rijeka 2:1, Zágrábi Di­namó—Velezs Mosztar 2:0, Voj­vodina—Hajdúk 2:1, FC Bor— OFK Belgrád 2:4, Proleter Zren­janin—FK Zágráb 3:3, Olimpija Ljubljana—Partizán 1:1, Nis— Zseleznyicsar Szarajevó 2:1, Szarajevó—Maribor 1:1, Vardar Skopje—Cselik Zemica 2:1. ROSTOCK. A helyi FC Hansa együttese barátságos mérkőzé­sen látta vendégül a Nációnál Montevideo csapatát, amelyet l:l-es félidő után 2:1 arányban győzött le. A győztesek részé­ről Koslmann ős Decker, a Ie­győzöttekéről Maneiro volt eredményes. • Július 20-án tizenharmadszor rendezik meg a szegedi nemzet­közi maratoni futóversenyt. A szervező bizottsághoz eddig 75 ne­vezés érkezett. A külföldiek közül csehszlovák, jugoszláv, NDK-beli, NSZK-beli, szovjet és török ver­senyzők neveztek, de még további külföldiek szereplésére is számít a rendezőség. • A harmadik NSZK—Szovjet­unió nemzetek közötti pályakerék­páros válogatott mérkôžésen is a szovjet kerékpározók győztek 8:7 arányiján. Világcsúcs női ötpróbában 1969. VII. 8. Svájc atlétikai bajnokságán új világcsúcsot ért el a 20 esztendős Meta Antenen a női ötpróbában. A szőke svájci versenyzőnő 5046 pontot gyűjtött össze, ami 23 pont­tal jobb, mint a nyugatnémet Ro­sendahl eddigi világrekordja. Ante­nen eredményei — 100 m gát: 13,5 másodperc, súlylökés: 11,28 m, ma­gasugrás: 171 cm, távolugrás: 649 centiméter — új svájci csűcs, 200 méter: 24,8 mp. t M 21 _ A jugoszláviai Zenicában folyó Jugoszlávia — Belgium — Görög­ország hármas találkozó néhány érdekesebb eredménye: 100 m: Ka­rasi (Jugoszláv) 10,4 mp, magasug­rás: Teodoszijevics (jugoszláv) 211 cm, gerelyhajítás: Wins (b'eT­ga) 76,32 m, 4X100 m férfi váltó? Jugoszlávia 40,6 mp. Az eísö nap után Jugoszlávia vezet 96 ponttal. ESI Versenyt verseny után nyer Ron Clarké, az ausztrálok világcsúcs­tartója. Ezúttal a svédországi Skoevd városában állt rajthoz,; ahol az 5000 méteres futásban 13:37,0 perccel végzett az élen. A verseny érdekessége, hogy a 10 000 méteres futás mexikói olimpiai b'ajnoka, a kenyai Naftali Temu csak a 8. helyet szerezte meg. Ä férfi diszkoszvető szémot a ma­gyar Tégla nyerte eléggé mérsé­kelt, 58,64 m-es teljesítménnyel. Párizsban bonyolították le a Franciaország—Lengyelország nemzetek közötti férfi találkozót, amelyet a vendéglátók nyertek 218:192 arányban. A második ver­senynap néhány érdekesebb ered­ménye — 200 m: Fenouil (francia) 20,8 mp, 5000 m: Baran (lengyel) 13:41,6 perc — új lengyel csúcs. 3000 m akadály: Villa! (francia) 8:30,8 perc, gerelyhajítás: Niki­cink (lengyel) 82,18 m. s s s Ugyancsak Párizsban a francia 4X400 m-es váltó 3:34,2 percre ja­vította az angolok által legutóbb* felállított 3:37,8-os világcsúcsot. A francia női váltó a következő felállításban szerepelt: Momb'et (58 mp), Jack (53,7), Duclos (52), Besson (52,5). 5 2 S • Két ú| rekord született az Egye­sült Államok női atlétikai bajnok­ságán. Montgomery 180 cm-rel ál­Íított fel új amerikai magasugró csúcsot, míg a gerelyhajításban a mindössze 15 esztendős kaliforniai Smith adta át a múltnak 54,05 mé­teres eredménnyel az ország leg­jobb gerel'yvető teljesítményét. Né hány érdekesebb eredmény — 100 yard és 220 yard: Farrel 10,7 és 23,8 mp, 440 yard: Hammond 54,4 másodperc, 880 yard: Mmning 2:11,1 p, 1500 m: Brown 4:27,3 p, 100 yard: Csi-Cseng 13,7 "mp. A Wimbledonban szombaton befe­jeződött nagy nemzetközi te­niszverseny egyetlen számá­ban, a női egyes­ben nem végzett ausztrál verseny­ző az élen. A nők legjobbjának az angol A. Jones bizonyult, aki a nagy esélyest, az amerikai Kinget győzte le 3:6, 6:3, 6:2 arányban. Teniszpályákról jelentik • A nyugat-németországi Travemünde városában a nem­zetközi teniszverseny 35. évfo­lyamának küzdelmeit bonyolít­ják le. A férfi egyesben akadt néhány vaskos meglepetés. Az olasz színekben játszó Mulligan 6:4, 4:6, 3:6 arányú vereséget szenvedett a spanyol Gisbert­től. Gisbert a magyar Gulyás­ban talált legyőzőre, aki 6:3, 6:3 arányban diadalmaskodva jutott a döntőbe. A másik ágon a döntő résztvevője a román Nastase lett, aki a nyugatnémet Plötz felett aratott 6:2, 7:5 ará­nyú győzelmet. • Fulde városában a döntő­kig jutottak a férfi egyes küz­delmei. Az egyik ágon Bungert Ecklebet győzte le 7:5, 7:5, 6:2­re, a másikon pedig Kuhnke győzött Elschenbroich felett 6:2, 4:6, 6:0 arányban. • A svédországi Baastad vá­rosában nagy nemzetközi te­niszverseny kezdődik, amelyen csehszlovák teniszezők is sze­repelnek. A kiemeltek élén az olasz Mulligant és a spanyol Santanát találjuk, de ebben a sorban szerepel Kodešen kívül a román Tiriac és honfitársa Nastase, a chilei Rodriguez, a dán Leschly s a svéd Lundquist. Kívülük rajthoz áll még a ne­vesebbek közül a spanyol Oran­tes és a nyugatnémet Buding is. ilág- és Európa-csúcs Karén Muir, a dél-afrikaiak 17 esztendős úszónője új =§ világcsúcsot állított fel a hollandiai Utrechtben lebonyolított == nemzetközi versenyen. A fiatal úszónő 1:05,6 perces teljesít- = ménnyel adta át a múltnak a 100 m-es női hátúszás régi vi- == lágcsúcsát, amelyet az amerikai Hall tartott 1:06,2 perccel. = • Helsinkiben új Európa-csúcs született a 800 m-es női úszás- §| ban. A 18 esztendős Marjatta Hara finn diáklány 9:42,7 == perces eredményt ért el, ami több mint egy másodperccel == jobb teljesítmény az NDK-beli Sigrid Goral eddigi Európa- = csúcsánál. Itt jegyezzük meg, hogy 1953-tól 1959-ig a világ- = csúcsot a magyar Gyenge Valéria tartotta 10:42,4 perccel. = Pályakerékpáros BAJNOKOK Brnóban, az idei kerékpáros vi­lágbajnokság színhelyén bonyolí­tották íe a csehszlovák pályake­rékpáros bajnokság első részét. Á bajnokságnak nagy volt a tétje, hiszen nagymértékben itt dőlt és dől el, hogy ki képviseli Csehszlo­vákiát a már említett világbajnok­ságon. A kétüléses gépek verse­nyében Ivan Kučírek és Miloš Je­linek szerezte meg a győzelmet 10,6 másodperces idővel. Nagy küzdelmet hozott a 4000 m-es ül­döző csapatverseny. A győzelmet a csehszlovák válogatott (Puzrla, P. Kondr, F. Kondr, Rezáč) szerez­te meg 4:33,4 perccel. Az előfuta­mok során az idei legjobb cseh­szlovák teljesítményt érték el (4:31,1). Nagy érdeklődés a csehszlovák labdarúgók iránt A csehszlovák labdarúgás idei nagy nemzetközi sikerei a cseh­szlovák labdarúgók felé fordítot­ták a küifőld! csapatok figyel­mét. Nálunk jelenleg még érvény­ben van az a döntés, mely sze­rint csak a 30 évnél idősebb Já­tékosokat engedik külföldre. En­nek alapján a Cseh Labdarúgó Szövetség hozzájárult Nepomucký és Hildubrandt (mindkettő Slávia Praha) külföldi szerepléséhez. Tegnap a bécsi Vienna képviselői jelentek meg Trencsénben, hogy Masný átvételéről tárgyaljanak. A legnagyobb érdeklődést • „Dobiáš-eset" váltotta ki. Mint is­meretes, a holland bajnok Feije­noord „csillagászati" összeget kí­nált fel a Spartak Trnavának, ha átengedi válogatott hátvédjét. Trnaván Jelentkezik a „kemény valuta" csábító hatása, a csehszlo­vák labdarúgás hívei azonban til­takoznak a legjobbak kiárusítá­sa ellen. A holland bajnokcsapat vezetősége ugyan Ígéretet tett, hogy Dobiášt a válogatott csapat rendelkezésére bocsátja, ezt azon­ban senki sem tartja megnyugta­tónak. SPORTHÍRADÓ • Tamperében ezúttal a legjobb' finn gerelyhajítók küzdelmére ke­rült sor. A győzelmet K 1 n n u ­n e n 86,62 m-es dobással szerez­te meg a 85,80 m-t elért N e v a ­I a előtt. • Hans Baumann, a Nemzetkö­zi Kézilabda Szövetség elnöke táv­iratban tiltakozott a NON tausaft­ne-i titkárságán amiatt, hogy a varsói kongresszus döntése szerint a csapatsportokban, így a kézilab­dázásban is mindössze • nyolc együttes indulhat. A szövetségnek az az álláspontja, hogy kész le­mondani a nőt tornáról, de enge­délyezzék 16 férficsapat indulását. • Tizenegy építész vesz részt a müncheni olimpia evezősstadionjá­nak tervezésére hirdetett pályáza­ton, amelynek határideje ez év szeptember vége. A szervező bi­zottság tervei szerint a lelátók 25 ezer néző befogadására lesznek alkalmasak. • A labdarúgó világkupa döntő­jére készülő Estudiantes augusztus hónapban olaszországi portyát bo­nyolít le, így akar akklimatizálód­ni az AC Milan elleni első dönti előtt. Augusztus 20-án a Mantová­val, 23-án a Juventusszal, 28-án pedig a Bolognával mérkőzik. • Gary Anderson, az ameri­kaiak olimpiai bajnak lövésze ki­tűnő formában van. Oslóban, á kisöbű sportpuska 120 lövéses összetett versenyben 1168 körős eredményt ért el, s így négy kür­rei szárnyalta túl az érvényben lévő világcsúcsot. Álló testhelyzet­ben 380 körrel győzött, s ez a tel­jesítmény ugyancsak négy körrel jobb* az eddigi világcsúcsnál. • A női golf Európa-bajnoksá­got Franciaország válogatottja nyerte, mivel a döntőben 6:1 arányban győzött_ Nagy-Britannia' ellen. A csehszlovák együttes až utolsó, 15. helyen végzett. A mióta a wimbledoni nemzet­közi versenyen a hivatásos teniszezők is részt vesznek, ez a sorozat szinte világbajnokságnak számit. A jegyek rendszerint már elővételben elkelnek, annak elle­nére, hogy borsos árat kérnek ér­tük. A díszpálya lelátói a döntők alatt zsúfolásig megtelnek és a nézők közül nem hiányoztak az angol királyi család tagjai, vala­mint az angol arisztokrácia színe­java sem, a világ minden tájáról idesereglett szakemberekről nem is beszélve. Angliában a wimble­doni verseny nemcsak nagyszabású sportesemény, hanem egyúttal je­lentős társadalmi megmozdulás is. Az idén a rendezők nagy örömé­re az „időjárás-felelős" kivételesen kegyes volt a versenyekhez. A Tér­fl egyes „rajtja" esőzés miatt ugyan egy nappal eltolődott, de másnapra kiderült és a wimbledo­ni tornát végig szép idő kísérte. Néha talán túl szép is, mert a rekkenő bőség a versenyzőket erő­sen igénybe vette. Mindez azonban nem csökken­tette a torna színvonalát, s erről a sportág kedvelőinek milliói gyfr ződhettek meg a tv segítségévei, hiszen a döntő küzdelmeit tizen­egy ország televíziója közül né­hány színes adásban is közvetítet­te. Már az első fordulók néhány vaskos meglepetést hoztak. Ki­emelt, esélyesnek vélt játékosok­nak kellett búcsút venniük a küz­delmektől. Akik eljutottak az elő­döntőkig, döntőkig, azoknak „be­csületes munkát" kellett végez­niük. De megérte a fáradtságot, hiszen a férfi egyes győztesének "200 dollár, a női győztesnek pe­dig 3800 dollár ütötte a markát. A wimbledoni, több mint egy hiten it folyó események és az eredmények azt igazolják, hogy a világ legjobb teniszezői még ma •Is až ausztrálok. A férfi egyeit Laver, a párost Roche — N e w c u m b e, a női párost bourt — Tegart (mind auszt­rál) nyerte, a vegyes párosban az angol Jones oldalán (aki a női egyesben végzett az első he­lyen) Stolle személyében ugyancsak ausztrál versenyző sze­margójára repelt. Tehát csupán a női egyes­ben nem vitte el a pálmát auszt­rál versenyző. A férfi egyes győztese Laver 1981—62-ben még mint amatőr győzött Wimbledonban, tavaly és idén már profiként vette ki részét a küzdelmekből és mindkétszer az első helyes végzett. Laver az el­múlt évek során olyan eredménye­ket ért el, hogy a szakemberek közül sokan minden idők legjobb teniszezőjének akarják kikiáltani, s nem ok nélkül. Mindent tud, amit egy klasszis játékosnak tud­nia kell. Bombaadogatásait ellen­felei gyakran nem tudják vissza­adni, ami értékes pontokat jelent. Az alapvonalról kitűnően irányít, de jő ütemben érkezik a hálóhoz és a vonal mellé helyezett labdái ritkán elérhetőek. Ráadásul a gyorslábú teniszezők közé tarto­zik, s ha kell, pillanatok alatt ott terem az elérhetetlennek vélt lab­dáknál. Kiváló küzdőszelleméről a szombati döntő harmadik Játsz­mája tanúskodik a legékesebben. Ellenfele, az 1967-as wimbledoni győztes, ugyancsak kiváíő New­combe már 4:l-re vezetett, de La­ver öt játékot nyert egymás után, s nemcsak ezt a játszmát, hanem utána a mérkőzést is megnyerte. A női egyesben a háromszoros wimbledoni győztes K i n g ezút­tal egy kissé indiszponáltan lát­szott. Az angol Jones, aki már egyszer szerepelt King ellen a döntőben és akkor vereséget szenvedett, most önmagát felül; múlva olyan játékot produkált, amelyet nőknél ritkán látni. Jól helyezett erős adogatások után a hálónál kitűnően ütött el ellen­fele mellett, vagy „ölte meg" a labdákat. King az utolsó játszmá­ban, amikor néhány könnyű lab­dát rontott, szemmel láthatóan el­kedvetlenedett, és megadta ma^át sorsának. Kiegyensúlyozott küzdel­met, élvezetes Játékot hozott á férfi páros, míg a női és vegyes párost az esélyesek biztosan nyer­ték. S zámunkra elgondolkoztató az a tény, hogy az európai te­niszezők közül csupán a holland Okker jutott az egyik szám, a férfi páros döntőjébe. A közép­európai teniszezők — köztük a' csehszlovákok is — már az első fordulóban elvéreztek. Hogy miért, azt a szakemberek lesznek elhivat­va megállapítani. Nálunk a tenisz az elmúlt évek során ismét a fej­lődés útjára lépett. Az ötvenes években számtalan teniszpályát számoltak fel, építettek át. Ezért jelenleg ls kevés a pálya, a fiatal­ság érdeklődése viszont mind na­gyobb e szép, nemes és egészsé­ges sport Iránt. Ahhoz azonban, hogy az igényeket kielégíthessük, Csehszlovákiában legalább 500 ú) teniszpályát kellene építési. Akkor azután komolyan foglalkozhatnánk — mégpedig tömeges alapon —' nemcsak az utánpótlás, hanem az élversenyzők nevelésével ls. (koTTárf i

Next

/
Oldalképek
Tartalom