Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-01 / 152. szám, kedd

KISSARO 1969 PANASZ Az elnök véleménye az árrendezésről 0 Országjárás — kényszerből # Egyenlőtlen küzdelem 0 Logikátlanságok 0 Egy táblázat tanulsága A

mikor Kissárón jártam, még nem eredtek meg az ég csatornái. A csapadék-naplóba a szövetkezeti agronómus szomorkás hangulatban írta be az aznapi nullát. Az égbolt azúrkék volt, sehol egy tenyérnyi felhő. Eső helyett a szél fújt, hogy még azt a kevés nedvességet is kiszárítsa a földből, ami tavasztól megmaradt. Kajtár Ernő mérnök, az elnök se volt valami rózsás hangulatban. Éppen határnézésre készülődött, hogy számba vegye: milyen termésre számithat. A riporter a nagy szárazság várható következményeiről érdeklődött, mire az elnök legyintett: — Ha nekem csak ez okozna gondot... ! Csodálkoztam. Hát még a szárazságnál is lehet egy szövetkezeti elnöknek nagyobb gondja? Később meggyőződtem róla, hogy az csak egy gond a sok közül. Az irodába egy fiatalember lépett be, aki egy tőmondatnál is rövidebb mondatban számolt be Kajtár mérnöknek. — Nincs! — mondotta. Aztán sarkon fordult és kiment az irodából. — Az anyagbeszerzőnk — mutatta be a fiatalembert utólagosan az elnök. — Ilyen státusz is van a szövetkezetekben? — kérdeztem csodálkozva. — Jobb lenne, ha nem volna rá szükség ... Sajnos — szükség van az anyagbeszerzőkre. Nem csak az ezerhektáros szövetkezetekben, mint amilyen a kissárói közös gazdaság, hanem az annál sokkal kisebbekben is. Az anyagbeszerző hivatása az országjárás. Autóval járja az orzságot és alkatrész után kutat. — Sikerrel? — Ahogy a mostani beszámolójából is látja, nem mindig. És az elnök panaszkodni kezd. Nincs például hengerfej hüvely a Zetorhoz. Az öntöző berendezéshez szükséges csőösszekötő kapcsok még utánjárással se kaphatók. Palántázni kellene, de a palántázó gépből hiányzik egy vacak kis alkatrész, aminek az ára csak néhány korona. Viszont nélküle nem működik a gép, amely sok ember munkáját megtakarítaná. .. J

ó negyedóráig hallgatom az elnököt, néha megmegáll, szünetet tart a panaszáradat, már-már abban bízom, hogy: több gondja az elmondottaknál nincs, amikor újra kezdi: Nincs alkatrész a here-cséplőgéphez, továbbá alkatrészhiány miatt október óta tétlenül vesztegel a gazdaság legjobb traktora, az RS-09-es. — Véleménye szerint miért ilyen gazdag a hiánycikklista? A kérdés — úgy tűnik — bonyolultabb, mintsem hogy röviden válaszolni lehetne rá, így az elnök csak a vállát vonogatja. Annyit viszont elárul, hogy a gépalkatrész ellátás azóta se javult, hogy a közelmúltban az árakat alaposan felemelték. És itt az árakra, a mezőgazdasági árpolitikára terelődik a szó, amitől az elnöknek még komorabb lesz az ábrázata. Talán azért, mert az átlagembernél szélesebb viszonylatban látja az ezzel összefüggő problémákat, hiszen diplomamunkáját a főiskolán a mezőgazdasági árpolitikáról írta, de a közigazgatásban eltöltött évek alatt is sok tapasztalatra tett szert. — Mindenki számára világos — mondja Kajtár mérnök —, hogy az árrendezésre szükség van. E téren végre már rendet kell a népgazdaságban teremteni, Csakhogy mi — mezőgazdasági dolgozók — ezt az árrendezést nem úgy képzeljük el, hogy csak az ipari cikkek — a gépek, a műtrágya, stb. — árai fokozódnak. Az árak stabilitásáról szóló elvet — sajnos — ma már csak a mezőgazdasági termékeknél tartják be. Nagyon is indokolt lenne, ha most már ezeket is hozzáidomítanák az ipari termékek áraihoz, különben a mezőgazdaság megint előnytelen helyzetbe kerül. A mostani termékárak 1963 körül alakultak ki és lényegében azóta is tartják az akkori szintet. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy drágább lett a traktor meg a többi gép, meg a mezőgazdasági szolgáltatások, nem nehéz kiszámítani, hogy ugyanazért az ipari termékért ma a tíz évvel ezelőttinél sokkal több mázsa búza, sertéshús és más termék árát kell kiadnunk. Egy szó mint száz: az árrendezésre a mezőgazdaság ráfizetett. Az ipari termékek árának növelése után a mezőgazdasági üzemek annyit legalább elvártak volna a gyáraktól, hogy azok majd méltányosabban kezelik a velük szemben partnerként fellépő szövetkezetek problémáit. Nem történt így. Gépek, alkatrészek a szükséges menynyiségben és minőségben most is nehezen kaphatók. Kirívó példa erre a műtrágyagyárak esete. Ter lékeik drágábbak lettek, de a szállítási határidők ma is éppen olyan kevésbé felelnek meg a szövetkezetek szükségleteinek, mint az előző években. — Körülbelül hány százalékos áremelés következeti be? — Sok százalékos! Például a Zetor hengerfej hüvelye régebben 160 korona volt. Ma ugyanaz az alkatrész csaknem 400 koronába kerül. De még így sem kapható és gyakran megtörténik az a logikátlanság, hogy a Zetor alkatrészért az anyagbeszerző Magyarországra kénytelen utazni. Az a darálóalkatrész, amely régebben 24 koronába került, ma 110-ért kapható. És így tovább. A drágulást a közös gazdaságok komolyan megérzik. S

ok gondot okoz az is, hogy az ipar több fontos mezőgazdasági gépet egyáltalán nem gyárt. Nem kapható például gabonatisztító gép, amelynek segítségévei a kombájnból kikerülő magot piacképessé, vagy raktározásra alkalmassá tehetnék. Sokat forszírozzák mostanában a heremag termesztést. Ez kifizetődő is lenne, ha a szövetkezet vásárolhatna valahol egy speciális heremagcséplő gépet... — A mostoha körülmények miatt — az ön véleménye szerint — mennyivel károsodik a szövetkezet? — Nem túlzok, ha azt állítom — felel az elnök —, hogy a termelés így legalább egyne gyedével többe kerül. — Ha öntől függne ...? — Akkor ha csak lehetne, rendet teremtenék például az alkatrész-ellátásban. Néhány esztendeje még működött egy országos diszpécser szolgálat. Az — ha nem is rögtön — általában segített és belátható időn belül jelentette, hol, melyik raktárban található a keresett alkatrész. Ma már ilyen szolgálat se létezik. Ha tőlem függne, elrendelném, hogy egy-egy traktortípus gyártásának megszüntetése után a régebben legyártott gépekhez szükséges alkatrészeket egy ideig még gyártsák. Hogy erre szükség lenne, azt nem nehéz kitalálni. Az elnök — közgazdász. Ez tevékenységén is meglátszik. Annak ellenére, hogy még csak nemrég állt a szövetkezet élére, az előző évtized gazdasági eredményeiből már levonta a következtetéseket. Többek között tanulmányt is készített már arról, hogy a termelés fokozásával vajon párhuzamosan fokozódik-e a tagság jövedelme. Ebből a tanulmányból kiderült, hogy — ha a termelésnövekedést és -a jövedelem alakulását grafikonnal ábrázoljuk — a két mutató között egy egymástól mind jobban távolodó „olló" keletkezik. Ez az „olló" az anyagi érdekeltséggel szorosan összefügg és sok minden másra hatással van. Olyan tényezőkre is, mint például a tagság átlagkorának alakulása, a belterjesség fokozásának lehetősége és a mezőgazdasági termelés fokozásának általános távlatai. Érdemes lenne felfigyelni a Kajtár mérnökhöz hasonló szakemberek észrevételeire, nehogv későn vegyük majd észre, hogy a mezőgazdaság — az általános „árrendezés" révén — megint mostohagyerekké lett. TÓTH MIHÁLY A melléktermeiés megadóztatása a mezőgazdaságban Az egységes földművesszövetkezetek mellékágazati tevékenységének feltételeit a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 47/1968. számú rendelete szabályozza, amely 1968. március 18-án lépett hatályba. Ez a rendelet széles körű lehetőségeket biztosít a szövetkezeteknek a mellékágazati vállalkozásokra. Az egyetlen korlátozás az, hogy a különféle tevékenységi ágazatokhoz a szövetkezetnek meg kell szereznie felettes szervének hozzájárulását. Egyes szövetkezetek az utóbbi időben lényegesen kibővítették mellékágazati termelésük volumenét, és az effajta tevékenységüket, mint egész éves foglalkozást, vállalkozói alapon szervezték meg. Az ilyen mellékágazati termelés feladatait a szövetkezetek természetesen nem tudták ellátni a mezőgazdasági termelést végző, rendelkezésükre álló munkaerőkkel, ezért aránytalanul nagy mértékban vettek fel új munkaerőket. Az ilyen nagyarányú mellékágazati termelés elvesztette fő küldetését, amely az lett volna, hogy megfelelő munkalehetőségeket biztosítson a szövetkezeti tagoknak a téli hónapok idején. Tudatában kell lennünk azonban, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a jövőben is egész éven át kénytelenek lesznek mellékágazati termelést folytatni, amire egyrészt a mezőgazdasági termelés bővítése, másrészt anyagi helyzetük kényszerítik őket. A mellékágazati termelés számos esetben elősegíti a szövetkezetek konszolidálását, a nagyobb méretű beruházásokat, és ezzel a mezőgazdasági termelés volumenének gyorsabb növekedését, különösen a hegyvidéki és hegyaljai szövetkezetek esetében. Megindult tehát a munkaerő áramlása a nemzetgazdaság más ágazataiból az ilyen szövetkezetekbe, mert a szövetkezeti tagok magasabb jövedelemre tettek szert azzal, hogy béradót nem kell fizetniük. A mellékágazati termelésnek a nemzetgazdaság más ágazataira gyakorölt rossz hatását bírálják elég gyakran az utóbbi időben az egyes reszortok I például az építőipar). Az érintett reszortok azt kívánták — ami végeredményben összhangban áll a nemzetgazdaság új irányítási rendszerével. —, hogy azok a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek egész éven át és teljesen vállalkozói alapon fejtenek ki mellékágazati termelést, ugyanolyan gazdasági feltételek mellett működjenek, mint a hasonló tevékenységet kifejtő más vállalatok. Ezért adta ki az SZSZK Pénzügyminisztériuma a 46/1969 számú rendeletet, amely új .intézkedéseket tartalmaz a földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok állal folytatott mellékágazati termelés után fizetendő forgalmi és béradóval kapcsolatban. E rendelkezés értelmében az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok nem mezőgazdasági jellegű tevékenységéből ja szolgál tatásokat is ide értve J származó mindennemű jövedelem kiegyenlítő forgalmi adó alá esik. Kivételt képeznek azok a nem mezőgazdasági jellegű tevékenységek, amelyek az állandó mezőgazdasági dolgozók foglalkoztatottságának biztosítását szolgálják a tenyésznyugalom idején, továbbá az azokból a tévékenységekből származó jövedelmek, amelyeket a földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok, valamint más mezőgazdasági vállalatok és üzemek saját tagjaik és alkalmazottaik, továbbá az önállóan gazdálkodó parasztok számára végeznek. A tenyésznyugalom időszakának tartamát az egyes járásokban a helyi feltételeknek megfelelően a járási nemzeti bizottság adóügyi osztálya állapítja meg azt követően, hogy a kérdést megtárgyalta a járási mezőgazdasági társulással. Az adóalapot a termékek, munkák és szolgáltatások számlázott ára képezi. Az adóalapot csökkenteni kell az egységes földművesszövetkezet vagy ®z állami gazdaság mint szállftft (kivitelező) által számlázott forgalmi adóval, éspedig az egyes termékek, munkák és szolgáltatások esetében a forgalmiadó-jegyzék megfelelő tétele szerint. A kiegyenlítő forgalmi adó a számlázott érték 10 százaléka. A forgalmi adó alól mentességet (kivételt) a járási nemzeti bizottság pénzügyi osztálya engedélyezhet a Járási mezőgazdasági társulással való megállapodás értelmében, éspedig a hegyvidéki és hegyaljai körzetekben mellékágazati termeléssel foglalkozó szervezeteknek, valamint a gazdaságilag elmaradott vállalatoknak, tekintetbe véve a mezőgazdasági termelés fejlesztésének, a szabad munkaerők foglalkoztatásának szükségleteit, a nem mezőgazdasági jellegű tevékenység irányzatát, társadalmi jelentőségét és célszerűségét. Ha a szövetkezeti dolgozók túlnyomórészt a nem mezőgazdasági termelésben tevékénykednek, jövedelmük béradó alá esik. Hógy melyik tevékenység a döntő az adott esetben, azt aszerint kell megállapítani, hogy az illető szövetkezeti dolgozó, illetve tag a megfelelő kifizetési időszakban mennyit kapott az alapvető mezőgazdasági termelésben és mennyit a nem mezőgazdasági jellegű termelésben végzett munkáért. Utóbbi esetben figyelembe kell venni azt is, hogy a munkát a mezőgazdasági üzem vagy pedig idegen megrendelő számára végezte-e. 1. P. 1969. VII. 2. A NAPOKBAN egy szakember válaszait jegyeztem fel noteszomban, azzal a problémával kapcsolatban, vajon elegendő mennyiségű építőanyaggal rendelkezik-e hazai piacunk? Válaszai egyszerre több, de ezzel a kérdéssel szorosan összefüggő problémát érintettek. Csak néhány: az üzemek nem teljesítik kötelezettségeiket kereskedelmi partnereikkel szemben; a járási nemzeti bizottságok lényegesen több építési engedélyt adnak ki, mint amennyit a magánépítkezök számát meghatározó központi terv előirányoz; számos építkező család néha hosszú hónapokon át kihasználatlanul tárolja a cementet, a téglát vagy a nagyon ritkán kapható meszet... Kétségtelen, az igazgató, akitől a nyilatkozatot kértem, számás kérdésben valóban az elevenére tapintott. Mostanában nagyon sok ember vállalkozik családi ház építésére, amihez rengeteg építőanyagra van szükség. Nagyon gyakori látvány ellenben az is, hogy az építőanyag kihasználatlanul hever a megkezdett építkezések körüj. Az objektivitás kedvéért .rögtön itt kell leszögeznem: ežžel a jeÉPÍTŐANYAG ľ nincs lenséggel inkább — sajnos — az állami építkezéseken találkozik az ember. A munkásokat gyakran máshova irányítják s, a helyszínen maradó építőanyag így elkallódik, elértéktelenedik. Bizonyításképpen hadd mondjam el a Pozsony egyik külvárosi kerületében tapasztaltakat: a körzeti nemzeti bizottság elhatározta, új önkiszolgáló élelmiszerbolttal bővítik a vidék gyér üzlethálózatát. Megszavazták hát az erre a célra szánt összeget, s a munkálatok páratlan gyors ütemben meg is kezdődtek. Az áin, de csak addig, amíg lerakták az alapokat ... Ekkor érthetetlen okból abbamaradt az építkezés, az ott dolgozó munkásokat soha többé nem látták a környék lakói. Az eredmény: a több ezer tégla s egyéb anyag mihamar „új gazdára talált", s a kopár betonalapok immár néhány esztendeje kihasználatlanul várakoznak bizonytalan sorsukra ... Két-háromszáz méterre innen lakik egy család, melynek 1968. őszétől 1969 júniusáig tartott, míg sikerült (nem kis „szívességek" árán!) húsz mázsányi meszet szereznie új házuk bevakolásához.. .1 Szerintem fogas kérdés az is, vajon a jövőben valóban korlátozni kellene-e az építési engedélyek kiadását? Köztudomású ugyanis, milyen rendkívül nehéz lakásproblémákkal küzd az ország, s véleményem szerint ezért távolról sem fékezni, hanem államilag támogatn i kellene azokat, akik egyéni vagy csoportos magánépítkezésre szánják magukat! Építőanyagot forgalmazó kereskedelmi cégek dolgozóinak körében újabban gyakran hallani azt a javaslatot is, hogy a falazási kellékeknél, a cementnél, a mésznél vagy a faanyagnál — nagyobb mennyiségű igénylés esetén — be kellene vezetni a háború utáni legnehezebb évekre emlékeztető jegyrendszert. A fenti ötlet hívei ezzel a megoldással a fölösleges anyaglialmozást és a különböző feketepiaci spekulációkat akarják megelőzni. Javaslatuk: az építkezési vagy nagyjavítási engedély átvételével az építkező egy-egy utalványt is kapna, mety a Jednota, illetve a Stavivá vállalatok valamelyikénél bizonyos mennyiségű tégla, mész, cement beszerzésére jogosítaná. A kereskedelmi vállalatok elsőrendű kötelessége az államilag kiutalt építőanyag mielőbbi biztosítása lenne. A javaslat fent vázolt módja semmi esetre sem elvetendő, de úgy érzem, hiányzik belőle a kezesség, hogy valóban biztosítani tudják majd a kiutalt tégla, mész vagy cementmennyiséget. S ha valakinek nem nagyjavításra lesz szüksége, csupán egy engedély nélkül is végrehajtható kisebb javításra, az kinél, mi módon juthat majd építőanyaghoz? ... Az épílőanyaghiány problémakörének ismeretében ugyanis leszögezhetem: a kiútkeresés ma még egyenlőre csak a kereslet-kínálat síkján mozog. Az itt születő javaslatok, ötletek nincsenek azonban kihatással arra, hogy például a mészkőfejtők vagy cement- és téglagyárak a mainál jobban teljesítsék szerződésileg is vállalt kötelezettségeiket. Mi hát a teendő, mi a reális megoldás? Az építőanyag-ellátás ' mai helyzetét tekintve — gondolom — nem túlzás, ha azt javaslom: a Szlovák Nemzeti Tanács építésügyi szakbizottsága vagy az Építésügyi Minisztérium mellett külön szakbizottságot kellene létesíteni, mely fölmérné jelenlegi helyzetünket e sürgető, aktuális problémában és k o n k r é t javaslatokkal próbálna végleges kiutat keresni a piacon tapasztalható hiányosságok gyors kiküszöbölésére. Mondjuk ki nyíltan: az állandó árrendezés nem lehfet a piacon mutatkozó fogyatékosságok megszüntetésének univerzális eszköze, s az import sem tekinthető tökéletes megoldásnak, hiszen ezzel értékes devizakészleteink csökkennek. A megoldás kulcsát inkább saját erőinkben, a januári politika újszerű népgazdasági elveiben s az új gazdaságirányítási rendszer adta objektív lehetőségekben kell keresnünk! MIKLÖSSI PÉTER