Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-04 / 155. szám, péntek
A VDK szcrbad&n bocsát három amerikai foglyot Felújította munkáját a leszerelési bizottság Hanoi — A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok ünnepe, a Függetlenség Napja alkalmából szabadon bocsát három foglyul ejtett amerikai pilótát. Az összes többi ÉszakVietnamban lévő amerikai hadifogolynak pedig hozzátartozóik ajándékot küldhetnek. A dél-vietnami amerikai csajatok parancsnoksága továbbra is csak kisebb csatározásokról ad jelentést. A parancsnokság azonban óvatosan nyilatkozik a harci tevékenység e néhány napos csökkenésének a jelentőségéről. Az egyik összetűzés 170 km-re Da Nang-tól játszódott le, ahol a hazafias erők öt órán át támadták az amerikai egységeket. Az amerikaiak helikoptereket vetettek be a harcba. A csata után közzé tett jelentés szerint a hazafias erők 15 halottat, az amerikaiak négy halottat és nyolc sebesültet vesztettek. A nemzetközi jog megcsúfolása Berlin — Az NDK Nemzeti Frontja országos tanácsának titkársága nyilatkozatában a nemzetközi jog megcsúfolásának nevezi a bonni képviselőház határozatát a náci gaztettek elévülésének formális meghosszabításáról. Ez a határozat gyakorlatilag amnesztiát jelent a náci háborús bűnösök számára. Hogyan érvényesül a határozat a gyakorlatban, azt ékesszólóan bizonyltja a bielefeldi tartományi bíróság döntése. A bíróság a büntetőtörvénykönyvre hivatkozva kijelentette, hogy nem Indíthat eljárást Ernst Gerke, a volt vratislavi és prágai Gestapo főnök, valamint Walter Thiel ügyében, akiket négyszáz szovjet hadifogoly meggyilkolásában való bünrészeséggel vádolnak. Fokozódik a feszültség Salvador és Honduras között Mexikó — Virgilio Urmeneta Ramirez hondurasi belügyminiszter az Excelsior című mexikói lapnak adott interjúban kijelentette, hogy Honduras kiutasítja az országból azokat a salvadori polgárokat, akiknek nincs tartózkodási engedélyük. Becslések szerint ez az intézkedés 250—300 ezer Hondurasban élő salvadorira vonatkozik majd. A miniszter szerint a kitelepítést már végleg eldöntötték, csak az intézkedés végrehajtásának időpontjában nem állapodtak meg. Az Ultimas Noticias mexikói lap beszámol arról, hogy a Hondurasból kiutasított salvadoriak pénz nélkül lépik át a határt, de ennek ellenére a határőrök különböző' illetékek megfizetését követelik tőlük. A kitelepítettek többsége a Vöröskereszt adományaira szorul. Valószínű, hogy rögtönzött táborokban fognak élni és tovább emelkedik a salvadori munkanélküliek száma. Eddig már többen kíséreltek meg közvetíteni a két fél között. Alvarado Puerto, volt hondurasi külügyminiszter kijelentette, hogy az egyetlen lehetséges megoldás a tárgyalás. Ezt azonban mindkét fél elutasítja. A marxizmus—leninizmus támadásba lendült A MOSZKVAI PRAVDA VEZÉRCIKKE Moszkva — Ma a szocializmus és a kapitalizmus közötti történelmi küzdelem korában, a burzsoázia már semmiképpen sem számíthat sikerre, ha nyíltan felfedi igazi szándékait és célait — írja a moszkvai Pravda csütörtöki vezércikkében. Majd így folytatja: Jóllehet az imperialisták óriási anyagi áldozatot hoznak, hogy fenntartsák gigantikus propagandagépezetüket, igyekezvén elaltatni a népek gyanakvását és éberségét, törekvésük nem más, mint a történelem által halálraítélt emberek önvédelme. Amint azt a kommunisták nemzetközi moszkvai tanácskozása is bizonyítja a mi ideológiánk, a marxizmus—leninizmus támadásba lendült, s az imperializmus fölötti győzelem érdekében még szilárdabbra kell kovácsolni a kommunisták és az imperialista ellenes erők egységét, még jobban és következetesebben kell kiszélesíteni arcvonalunkat a burzsoázia ideológiája ellen vívott küzdelmünkben. Az ideológiai munkában figyelembe kell venni a jelenkor sajátosságait, mivel az Imperialisták olyan nagyarányú antikommunista kampányt fejtenek ki, amelyben mind jobboldali, mind baloldali opportunista elemeket felhasználnak — a jobboldali szociáldemokrata vezetőktől kezdve a Kínai Kommunista Párt vezetőségéig, amely lényegében antileninista hatalmi politikát folytat. A vezércikk a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a marxizmus—leninizmus eszméinek verhetetlenségét bizonyítják a szovjet nép óriási sikerei, amelyeket az SZKP vezetésével eddig elértek. I arckép m csarnok 1969 VII. 4. Vasárnap ünnepli hatvanadik születésnapját Andrej Andrejevics Grnmiko, a Szovjetunió külügyminisztere. Nevét világszerte ismerik. Látogatásai, beszédei mindig nagy érdeklődést keltenek, ami már csak azért is természetes, mert a világpolitikában oly jelentős szerepet betöltő nagyhatalom külügyminisztériumának élén áll. Gromiko 1909-ben Minszkben született. Közgazdasági szakképesítést szerzett, tanársegéd, majd egyetemi előadő lett. 1939-ben lépett a szovjet diplomácia szolgálatába. A washingtoni szovjet nagykövetség tanácsosa lelt. 1943 és 1946 közült a Szovjetunió washingtoni rendkívüli ás meghatalmazott nagykövete volt, és egyidejűleg rendkívüli követként akreditálták a Kubai Köztársaság kormányánál. Ebben az időszakban valamennyi jelentős nemzetközi tanácskozáson részt vett. Tagja volt a jaltai, teheráni és potsdami értekezleten részt vevő szovjet küldöttségnek. Részt vett azon a San Franciscő-i értekezleten, amelyen jóváhagyták az ENSZ alapokmányát, és dolgozott az alapokmányt szerkesztő bizottságban. 1946 és 1948 között Gromiko volt a Biztonsági Tanácsban a Szovjetunió állandó képviselője. Ezután öt esztendőn át Moszkvában külügyminiszter-helyettesként működött. 1952-ben a Szovjetunió londoni nagykövete volt, majd 1953-ban kinevezték a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettesévé. 1957-ben ő lett a külügyminiszter. 1952-ben az SZKP Központi Bizottságának póttagjává választották, 1966 óta a Központi Bizottság tagja. Két ízben tüntették ki Lenin-renddel. 1953-tól valamennyi fontos nemzetközi tárgyaláson jelen volt. A diplomaták körében nagy felkészültségéről és kitűnő nyelvismeretéről ismerik. Határozottan védelmezi országa érdekeit, az általános leszerelés és a tartós világbéke megteremtésének a híve. FRANK BORMAN amerikai űrhajós tegnap Moszkvából Leningrádba utazott. Tyitov és Feoktyisztov szovjet űrhajósok kíséretében megtekintette az Aurora cirkálót és a Szmolnyij-palotát. JACK LYNCH ír miniszterelnök tegnap bejelentette az új kormány összetételét. Az előző kormánnyal szemben csak két változást eszközölt. Külügyminiszterré dr. Patrick Hilleryt nevezték ki. CSÜTÖRTÖKÖN már negyedszer próbálták meg felbocsátani az Európa 1. rakétát. Ez a kísérlet is sikertelen volt. WILLY BRANDT nyugatnémet külügyminiszter tegnap Párizsba érkezett, ahol részt vesz a francia—nyugatnémet csúcstalálkozó előkészítésében. NICOLAE CEAUSESCU, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a Fekete-tenger melletti Constanta megyébe látogatott. A helyi üzemek és földművesszövetkezetek dolgozóival találkozott. SÖUI.BAN tegnap kivégezték Ri Su Gont, a Koreai Sajtóiroda vezetőjének helyettesét, akit kémkedéssel vádoltak. THAI PEI-BEN kiadott hivatalos jelentése szerint csangkajsekista csapatok szerdán este két támadást hajtottak végre Fu Tien kínai tartomány tengerpartja ellen, és elsüllyesztették a kínai hadsereg három csónakját. AZ OSZTRÁK művelődésügyi minisztérium Václav Havel cseh drámaírónak adományozott egy osztrák irodalmi díjat. MOSZKVÁBAN befejeződött a „Lenin és korunk" című nemzetközi tanácskozás, melyen 92 ország ifjúságának képviselői vettek részt. A NEMZETKÖZI OjSÁGlRŰ SZERVEZET felhívta a világ újságíróit, törekedjenek az európai biztonság és a béke megszilárdítására. A szervezet végrehajtó bizottságának balatonszéplaki ülésén elfogadott határozat tán/ogatja a Varsói Szerződés országai által javasolt európai értekezlet összehívását. A GALLUP közvéleménykutató intézet vizsgálata szerint a megkérdezett brit polgárok 47 százaléka úgy vélekedik, hogy törvényt kellene hozni a nem hivatalos sztrájkok megakadályozására. Csupán 31 százalékuk vélekedett úgy, hogy a sztrájkok kérdésében a brit szakszervezetek csúcsszerve (TUC) döntsön. AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT tartományi titkárainak csoportja az SZKP meghívására tegnap Moszkvába érkezett. SINGAPORE-BAN csehszlovák —singapore-i tárgyalások kezdődtek a két ország légiközlekedési megállapodásáról. BALANESCU, Románia helsinki nagykövete kijelentette, hogy a román kormány tanulmányozza Finnországnak az európai biztonsági értekezlet megrendezésére vonatkozó javaslatát. A román kormány nagy érdeklődéssel fogadta a finn kezdeményezést — mondotta a nagykövet. A MORNING STAR, NagyBritannia Kommunista Pártjának lapja súlyos anyagi nehézségekkel küzd, és ha ezentúl is az eddigi példányszámban akar megjelenni, 14 napon belül 6000 font sterlinget kell szereznie. A lap felszólította a kommunistákat, a szakszervezeti tagokat és az egész angol haladó közvéleményt, rendezzenek gyűjtést és szerezzenek új olvasókat a lapnak. A rakéta-kísérletek ellen Nt iv Y'rk — A7 amerikai képviselőház képviselőinek csaknem egy negyede felhívást intézett Nixon elnökhöz, javasolja a Szovjetuniónak a többtöltetű rakétákkal való kísérletek közös moratóriumát. A képviselők ugyanis attól félnek, hogy egyébként fegyverkezési verseny keletkezik a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. A javaslat szerzői John Anderson republikánuspárti és Jeffery Cohelan demokratapárti képviselő. A javaslatot 102 képviselő támogatja. NIXON ÜZENETE Genf — A leszerelési bizottság tegnap több mint egyhónapos szünet után Genfben ismét összeült. A bizottság ülésén először vesz részt a Mongol Népköztársaság és Japán képviselője. A két ország küldöttségeinek vezetői rövid beszédet tartottak, majd zárt ajtók mögött folytatódott a tanácskozás. Roscsin, a szovjet küldöttség vezetője, Leonard az amerikai küldöttség vezetője és a mexikói küldött mondott beszédet. Nixon, az Egyesült Államok elnöke a leszerelési bizottság nak küldött üzenetében reményét fejette kt, hogy a stratégiai fegyverek korlátozásáról folytatandó amerikai—szovjet tárgyalások „július 31. körül vagy röviddel azután" megkezdődnek. Az üzenetben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kormánya nem feledkezik meg arról, milyen felelősséggel tartozik szövetségeseinek és az egész emberiségnek. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Szófia — A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tegnapi plenáris ülésén Borisz Velcsev a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja számolt be a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásáról. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága a kommunista és munkásmozaglom nagy sikerének tartja a tanácskozást és az ott elfogadott dokumentumokat s határozatokat. Egyúttal jóváhagyja a bolgár küldöttség felszólalását. A plénum megállapította, hogy a tanácskozás sikeréhez elsősorban az SZKP és Leonyid Brezsnyev beszéde járult hozzá. A Központi Bizottság határozatot fogadott el, mely jóváhagyja a moszkvai tanácskozás dokumentumait. Max Reimann a moszkvai tanácskozásról Bonn — „Az európai biztonság megteremtése érdekében le kell mondani minden revansista politikáról, az európai területi status quo megváltoztatására irányuló törekvésekről, és el kell ismerni a realitást, amely Európában a hitleri állam veresége után jött létre" — jelentette ki Max Reimann tegnapi sajtóértekezletén Bonnban. Reimann többek között rámutatott, hogy az európai béke biztosítása nagy jelentőségű volna a világbéke megőrzése szempontjából. A kommunista és munkáspártok moszkvai értekezlete ezért nagy figyelmet szentelt az európai biztonság problémáinak. Max Reimann a sajtóértekezleten továbbá kifejtette, hogy a Német Kommunista Párt a moszkvai értekezleten azért nem vehetett részt, mert a tanácskozás előkészítésének idején éppen megalakulóban volt. Az NDK sajtója Willi Stoph prágai látogatásáról Berlin — Az NDK sajtója részletesen beszámol Willi Stoph-nak az NDK Minisztertanácsa elnökének prágai látogatásáról. A Neues Deutschland első oldalon fényképet közöl a tárgyalások megkezdéséről, majd részletesen ismerteti a látogatása első napjának programját. A Morgen című lap is fényképeket közöl W. Stoph fogadtatásáról, majd beszámol a tárgyalások megkezdéséről és a látogatás egyes mozzanatairól. A lapok a látogatást nem kommentálják. Stoph látogatásán kívül más csehszlovákiai eseményekről is beszámolnak. Valamennyi lap közli Husák éá Svoboda elvtársak Walter Ulbrichtnak küldött üdvözlő táviratát. A lapok közlik a szerdai Rudé právo vezércikkét és más anyagokat. ELLENTÉTEK A KÍNAI KÖZPONTI VEZETÉS és a tartományok között London — A Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusa óta 10 hét telt el, és sem a kínai kormány, sem a kommunista párt nem közölte jövő politikai célkitűzéseit. Kínában még mindig erős ellentétek vannak a központi kormány és a tartományi szervek között — írja csütörtöki számában a londoni Times. A központi kormány igyekszik a centrális hatalmat megszilárdítani. Fel akarja újítani a kínai kommunista ifjúsági szövetséget, amelyet 1966-ban szüntettek meg, képviselőit azSztrájk a londoni zal vádolva, hogy revizionistákká váltak. A Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusán 1512 küldött vett részt, akiket a forradalmi bizottságok választottak meg. Ezért a küldöttek összetétele is tükrözte a forradalmi bizottsá^ gokban fennálló ellentéteket. Mao Ce-tungot nyugtalanítja a hadsereg szerepe a tartományi központokban. A Kínai Kommunista Párt 279-tagú új központi bizottságában több mint 100 katona van. Sokan közülük tartományi helyőrségek parancsnokai. Tüntetők fogadták London — A londoni földalatti vasút dolgozóinak csütörtöki sztrájkja jelentős fennakadást okozott a brit főváros forgalmában. Igaz, hogy mindöszsze 250 alkalmazott vett részt az akcióban, viszont a sztrájkolok miatt a földalatti legtöbb vonalán leállt a forgalom. Mintegy 2 millió londoninak más közlekedési eszközt kellett használnia, s emiatt a város központi negyedeiben sok helyütt gyakran ún. „forgalmi dugók" keletkeztek. Egyébként a 24 órás sztrájk egyedül a metró Victória-vonalát nem érinti, amelyet alig néhány hónappal ezelőtt nyitottak meg és csaknem teljesen automatizált. Rockefellert Santo Domingo — A dominikai fővárosban Nelson Rockefeller ott-tartózkodása első óráiban számos Incidens zajlott le. Több helyen bomba robbant, a fiatalok Amerika-ellenes tüntetéseket szerveztek. A tömeg haragja elsősorban az amerikai vállalatok ellen irányult. A tüntetők megpróbálták felgyújtani az ESSO-cég raktárait. A rendőrség több személyt őrizetbe vett. A város kihalt, a filmszínházak és mulatóhelyek zárva vannak, az utcákon pedig a rendőrőrjáratokon kívül csaknem senki sem tartózkodik. Szerdán este Balaguer dominikai elnök vacsorát adott Rockefeller "tiszteletére.