Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-26 / 174. szám, szombat
A fiatal lány kitárta műtermének, ablakat, s kiült a párkányra. A tizenötödik emeletről úgy tűnt, hogy a gépkocsik apró bogarakhoz hasonlóan rajzanak. Pár centit lassan hátrált. Aztán felállt az" ablakdeszkára, egyik kezével az ablak peremébe, másikkal a falkiszögellésbe kapaszkodott. Lenézett, mint akit érdekel, hová is zuhan ... A szemben levő felhőkarcoló egyik emeleten egy fehér köpenyes tisztviselő véletlenül arrafelé tekintett, és az ájulás környékezte ... A Kaliforniai Bank igazgatója, Marty Suliivan meghagyta titkárnőjének, hogy senkit se kapcsoljanak be hozzá, senkit az égvilágon. Mikor a telefon mégis-felberregett, az ősz halántéké férfi haragosan röffent a kagylóba: — Halló! • — Bocsánat, uram, hogy zavarom, de az íig.y nem tűr halasztást. Kapcsolom a főnököt. — Te vagy az, Marty? — hallotta a kagylóban McLaine sheriff lágy baritonját. — Nem. nem én vagyok — tréfálkozott a bankár. — Miről van szó? Osztálytársak voltak valamikor. McLaine-t nem lepte meg a bankár élcelődése. — Miről van szó? — ismételte meg kérdését, de hangjából most már bizonytalanság érződött. — Glória, drága — suttogta —, előttünk az élet. Elutazunk, ahová óhajtod, mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz ... —. Richard —• szólt közte a lány —, te valóban 'mindent megvásárolhatsz. De nem vásárolhatod a szerelmemet. Craig lehunyta a szemét. Szóval vége. Minden terve kudarcot vall? Nem, ez lehetetlen. — Rendben van. Ne szeress, de maradj életben. — Élni? — Glória hangja keserűen resz«etett. A műterembe vállas férfi lépett te, rágógumival a szájában. A scheri'ff eléje ment. — Nos? — Előkészítjük a hálót. Meddig tudják még szóval tartani? McLaine szemével a mennyezetre nézett, és vállat vont. A tűzoltó kihajolt az ablakon. A tizenharmadik emelet ablakából acélrudak nyúltak ki. — Beszéljen vele, Craig — mondta McLaine. A fiú kiszólt valamit a lánynak. — Nincs erőm, hogy meghallgassalak — rebegte Glória. Felhallatszott a tömeg zúgása. „Cirkusz — gondolta Glória —, nekik én csak egy cirkuszi szám vagyok". GÉRARD LUCAS — MAURICE ROLAND: SZABADESÉS — A lányod... — mondta McLaine, és elhallgatott. Mit csinált már megint? —" Még semmit. Ott áll műtermének ablakpárkányán, szemben a bankoddal. A tizenötödik > emeleten. A Kaliforniai Bank igazgatója úgy érezte, hogy a telefon kagylója kicsúszik a kezéből. Glória egyetlen lánya volt. Tizenkilenc éves. A lánynak a születésnapjára ajándékozta a bank egyik házában levő műtermet. Ő maga a város mellett lakott. — Lehetetlen ... — mormogta. — Tudhatod, hogy nincsenek ostoba vicceim — mondta a rendőr. — A lány ki akar ugrani az ablakon. M arty Suliivan üzletember volt, gyakorlatilag semmi sem érhette váratlanul, mégis megkérdezte, bár ez a kérdés inkább jajgatásnak hangzott: — Glória? Miért? — Menj ki azonnal a bank elé, onnan látni a lányodat. Talán még megakadályozhatod ... A Kaliforniai Bank igazgatója helyére akasztotta a telefonkagylót. Még azt is elfelejtette közben, hogy nem egyedül van az irodában. A sarokban álló dívány felől kacér női hang hallatszott: — Ki az a Glória? A legújabb flörtöd? Marty Sulivan az asszonyra pillantott, aki közben már rendbehozta az öltözetét. — A hátsó ajtón menj! De azonnal! ... — A tizenharmadikon kell a nájlonhálót kifeszíteni — mondta a tűzoltóparancsnok. — Persze, ez sok időt vesz igénybe És ha a lány leugrik . . A sheriff figyelmese-n hallgatta. Ez a kövér, széllesvállú tűzoltó értette a dolgát. — Időt kell nyerni — folytatta a tűzoltóparancsnok. — És az óriáslétra? — indítványozta McLaine. — A tizenötödikre? Már egész tömeg állt körülöttük, járókelők, a bank alkalmazottjai. Fiatalember furakodott előre. — Maga már tudja, Craig? — kérdezte McLaine, s a kezét nyújtotta. — Suliivan hívott fel, mihelyt meghallotta magától. — Időt kell nyerni — mondta a rendőrtiszt. — Tűzoltók hálót feszítenek a tizenharmadik emeletre. Ez a legtöbb, amit megtehetnek. Menjen fel velük, és próbálja visszatartani a lányt. De nagyon kedvesen szóljon hozzá. Beszélje le, végre is a maga menyasszonya. A háznál zűrzavar uralkodott. A tűzoltók felszerelést raktak a liftbe. McLaine és Craig a „D" felvonón repült fel a tizenötödik emeletre. Az ajtót már feltörték. Egy rendőr állt az ablaknál. McLaine félrelökte. — Menjen innét. Megjött a vőlegény. Craig nem látta a lányt. Már nem volt az ablakpárkányon. H árom lépésre az ablaktól, a párkányzaton, egy kiszögellés mögött, a homlokzaton levő kampós szegbe kapaszkodva állt Glória Suliivan. Mikor meghallotta Craig hangját, felé fordította nyugodt arcát és megszólalt: — Hello, Rich, ha egy lépést teszel felém, leugrok. — Ne butáskodj, Glória . .. Még annyi jó vár ránkl „Legfeljebb rád — gondolta Glória. — A legszebb jövő! Mint- apád egyetlen örököse." A lába kissé megcsúszott. — Ne, Glória, ne — kiáltott a fiatalember —, ne ugorj! — Akkor menj el az ablaktól! Craig visszavonult a szobába, lerogyott a díványra és kearbe temette arcát. Aztán mégis visszament az ablakhoz. — Nem hallgat ráin! — Richard Craig arca sápadt volt. A tűzoltó karon fogta és leültette. Glória lebegett ég és föld között. A tömeg feszülten figyelt. A lány megkönnyebbülést érzett. Ismeretlen hang szólt hozzá az ablakból. „A következő" — gondolta. A következő egy ideggyógyász volt. Harmadik mondatánál Glória felemelte lábát a kő kiszögelléséről. Még egy mozdulat és lezuhan. A pszihiáter is visszalépett az ablaktól. A lány ekkor ösztönösen megszilárdította helyzetét. Hátán azonban végigfutott a hideg. ValójáIwn most ijedt meg igazán. — Glória, kislányom! Ez az apja. Félelme elszállt. Feléfordította arcát! — Apám — mondta fojtott hangon —, még csak te hiányoztál! — Figyelj ide, Glória .. . —- Mire figyeljek? Arra, hogy mit meg nem tettél értem? Hogy mennyi pénzt adtál? Vagy a szeretkezéseibe, amit a dolgozószobában művelsz? Marty Suliivan lehorgasztotta a fejét. — Szóval ez az oka . .. — Egyáltalán nem. Szegénv apám, te soha nem értettél meg és meg se kísérelted, hogy megérts. — Tudom, hogy sokat vétettem ellened, kislányom ... De tudod, hogy szeretlek. — Még három percig tartsa szóval — suttogott az apa mögött a tűzoltó. Suliivan bólintott, jeléül annak, hogy érti. — Mindent megadtam neked, Glória! — Bravó! Mindent megadtál! jachtot, autót, mindent, amit meg lehel venni... — Viszont visszautasítottad . . . — Mit utasítottam vissza? — Jacket... Ahá! Ez az a festő, akibe Glória tavaly nyáron beleszeretett. Mennyit zengedezett a tehetségéről, a kiállításáról. Neki azonban csak pár telefonjába kerül, hogy a kiállítás megbukjon és két lap elmarasztaló kritikát írjon. — Csak arra vártam, apám, hogy eljöjj, s most meghalok. — Glória! A lány azonban már repült is lefelé. .. A nájlonháló kitűnően működött, felfogta az esést. — Lassan. húzzák össze — rendelkezett a tűzoltóparancsnok. — Csak óvatosan! Nehogy kiugorjon a hálóból, mint egy halacska. M ikor behúzták a helyiségbe, a lány magához tért és kétségbeesetten védekezett. Kiabált, hogy meg akar halni és senkinek nincs joga . .. — Hallgatlak! — mondta a sheriff. Marty Suliivan állt előtte és krákogott. Majd megszólalt: — Miközben a lányomat megmentettük, a bankot kirabolták. Minden alkalmazott az utcára tódult, hogy lássa Glóriát. A semmirekellők! Közben a rabló megkötözte az őrt és 300 000 dollárral meglógott. — Látta valaki? — Nem, egyedül volt és álarcban. — Egyébként, hogy van a lányod? — Bentownban van, a villámban, megfigyelés alatt. Holnap komolyan kell beszélnem vele . . ... Glória kinyújtotta kezét a paplan alól és tárcsázott: — Te vagy az, Jack? Minden simán ment? Örülök. Háromszázezer? Apa tombol... Nekem addig volt nehéz, amíg a tűzoltók kifeszítették a hálót. Attól féltem, hogy túl feszes lesz . és kiesem belőle... Megvetted már a mexikói repülőjegyet? Akkor este találkozunk, drágám. Fordította: Pető Miklós KARDVIRÁG Naponta fúrok a központi piacra. Akkor is megyek, ha nem kell semmit sem vásárolnom, akkor is, ha esik az eső. Fogva tart színes áradata, különösen nyáron, amikor a standok zsúfolva vannak zöldséggel és gyümölccsel. A saláta, a retek ott hervadozik a tűző napfényben, tulajdonosaik, a bolgárok állandóan locsolgatják, élesztgetik őket, hogy megtart•ták frlsseségükPt legalább addig, amíg a vevő meg nem fizeti. Nos, éppen a fizetés körül vannak nézeteltérések. Amit az áru tulajdonosa megállapít, azt a vevő drágállja. Ezen nem lehet csodálkozni. Amikor a frarfiol megjelent a piacon, darabja 8—10 koronába kerüli. Csak akkor lett olcsóbb, amikor a zöldséges boltjainkban is megjelent. De akkor az ára 8-ról hirtelen 4-re, sőt 3 koronára zuhant. Így volt ez a paradicsommal is. Az ár 18 koronával kezdődött és most 5-nél tart, de még tovább fog esni. A paprika azonban tartja magát. Még ma is — e hó 24-én — 2 koronát kértek egy paprikáért. Ha ebből, mondjuk, 10 darab egy kilogramm, akkor ez annyit jelent, hogy a paprika drágább a déligyümölcsnél, a banánnál. De az emberek azért veszik. Cseresznyéért <5—7 koronát fizetnek, meggyért pedig 10 et. A standokon pillanatnyilag rengetek a barack. 10—12 koronáról most ez is 4—5-re zuhint. Ám rfemcsak az ennivaló, u zöldség és a gyümölcs drága, de a virág is. Egy szép rózsa vagy kardvirág ma is 3—4 korona. A piacon rengeteg van belőlük. Ragyogó színeikkel tarkítják a piac sokféleségét. Az izzóvörös kardvirág játssza most a prímet, ezért eleinte 8 koronái kértek darabjáért és most, ha vörös színe szép, bársonyos, 5 koronát kérnek és adnak érte. ' Az árak itt, a piacon minden rendelet nélkül szállnak fel, vagy zuhannak le. Olyan ez a piac, mint valami provinciális tőzsde. Ha valaki bizonyos értékpapírt a piacra dob, és a lökés nem tudja megvásárolni, akkor esik az ára. Az áruval is hasonló a helyzet, ha sok van belőle, esik, ha kevés, emelkedik az ára. Mindez nagy izgalmak közepette, de a legnagyobb csendben és rendben zajlik le. Aki mesterségesen akarja az árat tartani, az bukásra van ítélve, az vevőre nem akad. A minap tanúja voltam a következő közjátékjiiak: vasarnap volt, délelőtt, rengeteg kardvirág árasztotta el a standokat, és mintha az eladók összebeszéltek volna, mindenki rózsaszínűt hozott. Három korona volt darabja. A vevők azonban csak elvétve vásároltak. Ezek közt is főleg a fiatalok, a tapasztalatlanok, akik még nem ismerik a pénz értékét. Az idősebbek azonban lesben álltak, miközben gyönyörködtek a rózsaszín árnyalataiban, vártak, érezték, hogy a légkör tele van feszültséggel és az ár körül valami történni fog. Sejtelmeik sem csaltak. Egyszerre csak figyelmes lettem arra, hogy az egyik standos egy cédulát tett ki kardvirágcsokraira, hogy darabja két korona. A vevők nyomban körülvették, mint méhek a kaptárt, és vásároltak, sőt egyesek azt is mondták, hogy a vevők közé egy kofa is férkőzött. „Kettőért veszi, és majd négyért adja el" — beszélték egymás között az asszonyok. És valóban, egy jó húsban levő élelmes, élénk szemű asszony vett vagy húsz darab kardvirágot. Dehát senkinek nem lehet megtiltani, hogy virágot vásároljon. Viszont azt sem lehet megtiltani, hogy olcsóbban adja. Pedig próbálták... Egy idősebb ' úr lépett egyszerre az eladóhoz, és haragosan sziszegve mondott neki valamit. Erre az eladó, aki fiatalember volt, kirobbant. Mit? ... Fenyegetni mer? Hát csak vigyázzon magárai Én anynyiért adom a virágot, amengnyiért akarom. Az enyém — kiáltotta — és magától nem fogok külön engedélyt kérni, hogy mennyiért adjam darabját. Az öreg látta, hogy emberére akadt, és riadtan elkotródott. A túlsó oldalra ment elhagyatott kardvirágaihoz, amelyeket 3—4 koronával árusított volna, ha van, aki megvegye. HASONLÍTOK Évekkel ezelőtt egyszer megállítottak az utcán és jelelősségre vontak, hogy miért nem fizetem ki a két vagon szénái. Ámulva néztem az idegenre és zavartan, kissé hápogva azt mondtam nfik'i baqy ne haragudjon rám. de én őt nem ismerem, és soha az életemben nemcsak hogy két vagon szénát nem vásároltam, de soha eszembe se jutott, hogy ilyen üzletet lebonyolítsak. Az idegen, miután alaposabban megnézett, hitelt adott szavaimnak, beismerte tévedését, bocsánatot kért és távozott. Akkor gondoltam fájó szívvel arra, lám, összetévesztenek valakivel, olyannal természetesen, aki tartozik, de még véletlenül sem tévesztenek össze olyan valakivel, akinek tartoznak. Mert bizony jól esett volna akkoribanT ha valaki az utcán nagysietve megállít. kiveszi pénztárcáját, kiszed onnan egy nagy két százast, és nekem ad ja azon a címen, hogy tartozik nekem. Én bizony a meglepetéstől egy szótőéin szóltam volna, a „naijy éhség"' korszakában erre nem k" ňalfyon lett volna lelkierőm. CSOKOLÁDÉ Már elmondtam azt az esetet, amikor csokoládét vásároltam a cukorkásboltban, kifezettem, de a vásárolt édességet ott hagytam. Másnap azonban a kiszolgáló asszony emlékezett rám és visszaadta nekem az elhagyott édességet. Azt azonban nem mondtam el, amikor egy ízben az elhagyott csokoládét nem kaptam vissza, mert a kiszolgáló kisasszony elfogyasztotta. Hozzá kell tennem, hogy a kisasszony igen szép és csinos volt. Főleg u mandulafehér fogaira emlékszem, a mosolyára, amely i/onzó és tudatosan elragadó volt. Azért mondom, hogy tudatosan, mert a hölgy pontosan tudta, mily erő rejlik a mosolyábatu Aki azonban ezt a vonzó mosolyt nem respektálta, annak iaj volt. Így volt ez velem is, amikor visszaköveteltem a 15 deka mandulás nougatOl, amit húgőni gyerekeinek vásároltam és sajnálatomra egy szemet sem adhattam nekik, mert kiderült, hogy semrňiféle csokoládém nincs. A szépfogú hölgy erre szemrebbenés nélkül, hidegen azt válaszolta, hogy itt nem maradt vissza semmilyen nougat. Erre én arra hivatkoztam, hogy a reggeli órákban itt fúrtam és a tanulólány azt mondta, hogy igenis maradt. — Ha maradt, akkor adja ő magának a mandulás nougatot. — Azaz éppen, hogy ő nem adhatja — válaszoltam —, mert azt mondta, hogy maga vitte el. — Hogy én ... — ismételte, és varázslatosan szép szeme a haragtól szikrázott, és mandulafehér fogai közül a gyűlölet sziszegve szűrődött át felém ... — No, majd adok én neki. Ekkor már én is dühös voltam. Emelt hangon, azt mondtam neki, hogy ne kiabáljon, ne lármázzon és ne fenyegessen senkit, hanem nyugodtan vallja be, hogy elfogyasztotta. Az ügy ezzel rendben is volna, sőt azt is megteheti, hogy megköszönt nekem ezt a váratlan, meg nem érdemelt ajándékot. A tenger haragos zúgásához hasonló morajt hallottam még, amikor becsuktam magam mögött a bolt ajtaját. Nem mertem hátrafordulni, a tüzet okádó szép hölgy felé. E válságos per cekben keserű lett a szám íze, mindenre gondoltam, csak édességre nem. SZABÓ BÉLA llllllllll
