Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-04 / 155. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. július 4. PÉNTEK BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 155. szám Ára 50 fillér MARIAN SPYCHALSKI a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke Csehszlovákiában (CSTK) — „Hiszem, hogy az ön látogatása megerősíti Csehszlovákia és Lengyelország hagyományos baráti kötelékeit" — mondotta tegnap Ludvík Svoboda köztársasági elnök, amikor a Lysá Poľana-i határállomáson feleségével, Irena asszonnyal fogadta Marian Spychalskit, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnökét, aki feleségével, Barbora asszonnyal együtt négynapos barátj látogatásra Csehszlovákiába érkezett. A becses vendég Zygfryd Wölniük, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszter-helyettesének, tidmund Baratynskinak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa irodavezetőjének és Franciszek Nowaknak, a Lengyel Népköztársaság kabinetfőnökének kíséretében érkezett hazánkba. A lengyel vendégek fogadásán jelen voltak továbbá dr. Ján Pudlák, a köztái-sasági elnök államtitkára, dr. Milan Klusák külügyminiszter-helyettes és W. Janiurek, csehszlovákiai lengyel nagykövet. A vendégeknek népviseletbe öltözött gyermekek virágcsokrokat nyújtottak át, majd elhangzott a lengyel és a cseh szlovák himnusz. Marian Spychalski ellépett a felsorakozott díszszázad előtt, és végignézte az alakulat díszszemléjét. A vendégek és a köztársasági elnök, valamint ki séretiik ezután a javorinai va dászkastélyba hajtattak, ahol tárgyalásokat folytatnak a két oldalú kapcsolatok további fejlesztéséről. Willi Stoph dr. Peter Colotka társaságában a bratislavai repü lőtéren. Ján Valko felvétele — CSTK Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke Bratislavában (CSTK) — Csütörtök délelőtt Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke és kísérete egynapos látogatásra Bratislavába érkezett. A vendégeket a repülőtéren dr. Peter Colotka, az SZSZK miniszterelnöke, Július Hanus miniszterelnök-helyettes és Štefan Jardanházy, Bratislava ügyvezető főpolgármestere fogadta. Willi Stoph kíséretében voltak Ján Marko külügyminiszter, František Krajčír, Csehszlovákia NDK-beli nagykövete és további közéleti személyiségek. Nem sokkal Bratislavába érkezése után Willi Stophot fogadta Štefan Sádovský, az SZLKP KB első titkára. A fogadáson jelen volt Ľudovít Pezlár, július Turček, dr. Bohuslav Graca és Ladislav Abrahám, az SZLKP KB titkárai, valamint Albert KoSíál, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának az elnöke. Štefan Sádovský elvtárs üdvözlő beszédében megismertette a német vendégekkel a szlovákiai párton belüli és a politikai helyzetet. Hangsúlyozta, a szlovákiai kommunisták érdeke, hogy a két párt viszonya a legőszintébb és a legnyíltabb legyen. Willi Stoph elvtárs válaszbeszédében azt mondotta, hogy az ŇDK-ban nagy érdkelődéssel figyelik a csehszlovák politikai és a gazdasági helyzet alakulását, és megjegyezte, hogy a baráti országok sikerei az NDK sikerét is jelentik. Az NDK küldöttségét délelőtt a bratislavai várban Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke fogadta. A fogadáson jelen voltak az SZNT alelnökei. A baráti beszélgetés folyamán a két államférfi hangsúlyozta a kölcsönös együttműködés szükségességét, megállapítva, hogy ezt az együttműködést minden területen tovább kell fejleszteni. A déli órákban Willi Stoph meglátogatta dr. Peter Colotkát az SZSZK miniszterelnökségén. A találkozón jelen volt: Július Hanus miniszterelnök-helyettes, valamint Miroslav Válek és Karol Martinka miniszter. Az NDK miniszterelnöke érdeklődött Szlovákia gazdaságfejlesztésének kérdései iránt. Dr. Peter Colotka miniszterelnök ezután ünnepi ebédet adott az NDK küldöttségének tiszteletére. A német vendégek a délutáni órákban visszatértek Prágába. Willi Stoph miniszterelnöktől és kíséretétől a repülőtéren dr. Peter Colotka, Július Hanus, Karol Martinka és Stefan Jardanházy búcsúzott. A CSKP vezető személyiségei az ostravai bányavidéken G. HUSÁK ÉS L. ŠTROUGAL ELVTÁRS BESZÉDE AZ ÉSZAK-MORVAORSZÁGI FUNKCIONÁRIUSOK ÉRTEKEZLETÉN (CSTK) — Ostravába érkeztek tegnap Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető személyiségei: dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára, és dr. Ľubomír Štrougal, a CSKP KB cseh irodájának elnöke. Velük együtt érkezett Josef Kempný, a CSKP KB titkára is. Az ostravai repülőtéren a vendégeket dr. Leopold Kovalčík, az észak-morvaországi pártbizottság titkára, Jan Mušal, az Észak-morvaországi Knb elnöke, Ostrava város, a jičíni, a frýdek—místeki és a karvinái járás képviselői és további közéleti személyiségek fogadták. A szívélyes és őszinte fogadtatás után dr. Gustáv Husák a karvinái Csehszlovák Hadsereg Bányába, Ľubomír Štrougal pedig a frýdek—místeki hengerdébe látogatott. Dr. Gustáv Husák Josef Kempnýuek, valamint az észak-morvaországi kerület és a karvinái járás közéleti és politikai személyiségeinek kíséretében ellátogatott a karvinái Csehszlovák Hadsereg Bánya dolgozói közé, akiknek már a tavasszal megígérte, hogy meglátogatja őket. Az SZLKP KB Elnökségének ülése (CSTK) — Az SZLKP KB Elnöksége tegnap Stefan Sádovský, az SZLKP KB első titkára vezetésével ülést tartott. Megvitatta a Szlovák Szocialista Köztársaság államdíjáról szóló törvényjavaslatot. Ezt a kitüntetést egyéneknek vagy kollektíváknak a tudomány és a művészet terén elért kiváló eredményekért minden évben augusztus 29-én nyújtják majd át az előkészület alatt álló törvény értelmében. Az elnökség állást foglalt a szövetségi kormány integrációs és irányító szerepének megszilárdítására tett javaslattal és a vasúti közlekedés szervezési rendezésére vonatkozó javaslattal kapcsolatban. Az SZLKP KB Elnöksége a Szlovák Nemzeti Tanács negyedik ülésének előkészítésével kapcsolatban elhatározta, hogy f. é. július 14-re egybehívja az SZNT kommunista képviselőinek klubját. Kerületi pártértekezlet Presovban Tegnap Presovban a Szakszervezetek Házában kerületi aktívát tartottak a pártfunkcionáriusok részére, melyen dr. Jozef Chrenovský, az SZLKP eperjesi járási bizottságának vezető titkára szívélyesen üdvözölte több, mint ezer kommunista jelenlétében Vasil Bilak elvtársat, a CSKP KB elnökségi tagját, a KB titkárát, és a kerületi pártbizottság küldöttségét. A jelenlevők rendkívül nagy érdeklődése mellett V. Bilak elvtárs részletes beszámolót tartott a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletének eredményeiről, valamint mélyrehatóan elemezte a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetet és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Jaroslav Pegrimoč bányaigazgató ismertette az akna történetét és gazdasági eredményeit. Dr. Gustáv Husák előbb röviden értékelte a január utáni időszakot, majd felvázolta a politikai és a gazdasági fejlődés útját, ezután elbeszélgetett a bányaüzem párt- és szakszervezeti funkcionáriusaival, az ifjú sági és a gazdasági vezetés képviselőivel. A délutáni műszak kezdete előtt dr. Gustáv Husák beszédet mondott az üzem gyárcsarnokában összegyűlt dolgozóknak, megköszönve nekik jó munkájukat és azt a példát, melyet a bánya jó gazdasági eredményeivel az egész népgazdaságnak mutatnak. Dr. Gustáv Husák, Josef Kernp ný és dr. Ľubomír Štrougal elv társak délután részt vettek az észak-morvaországi kerület több mint 1400 funkcionáriusának értekezletén. Az értekezletet dr. Leopold Kovalčik, a CSKP észak-morvaországi kerületi bizottságának vezető titkára irányította. A jelenlevők a párt vezető személyiségeit viharos tapssal üdvözölték. Az összejövetelen a jelenlegi politikai helyzetről és a párt feladatairól dr. Gustáv Husák elvtárs beszélt. (Beszédét lapunk holnapi számában ismertetjük. ) Husák elvtárs szavait a jelenlevők viharos, egyetértő tapssal többször fébeszakították. Beszédének befejezése után lelkes ünneplésben részesítették a szónokot. (Folytatás • 2. oldalon) KÖZEL-KELET ] Izraeli—szíriai incidens Atasszi az arab egységről 0 Rogers amerikai külügyminiszter nyilatkozata a négy nagyhatalom tanácskozásáról Damaszkusz — Csütörtökre virradó éjjel a Golan-fennsíkon félórás szíriai—izraeli fegyveres összetűzés zajlott le. A damaszkuszi katonai szóvivő Izraelt vádolta az incidens előidézésével. A legutóbbi izraeli támadások a Szuezi-öbölben azt mutatják, hogy Izrael abbahagyta akcióit a Szuezi-csatorna térségében, és a kevésbé őrzött célpontokat támadja — írja az A1 Ahram. A lap véleménye szerint a Szuezi-öbölben végrehajtott akciókkal az izraeliek ebbe a térségbe akarják csalni az egyiptomi csapatokat a Szuezi-csatornától. A lap hangsúlyozza, hogy a Szuezi-öböl mentén épített állásokat a csempészek ellenőrzésére építették, és ezért az őrséget is csak e feladatnak megfelelő fegyverekkel látták el. A lap megemlíti a szerdai izraeli-egyiptomi légi csatát is, és cáfolta azt az izraeli állítást, hogy az egyiptomi légierő ebben a csatában négy repülőgépet vesztett. Tegnap tüzérségi párbaj tört ki a kora reggeli órákban a Szuezi-csatornánál. A csatározás a délutáni órákban is folytatódott. Izraeli katonai szóvivő szerint egy izraeli katona megsérült. Husszein jordániai király meghívta Heinemann nyugatnémet elnököt. Az elnök azonban a meghívást nem fogadta el. Jordánia és további kilenc arab ország 1965-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Bonnal. Jordánia az egyetlen, amely később a kapcsolatokat felújította. Atasszi szíriai elnök a kairói és damaszkuszi televíziónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy tekintettel a közelkeleti helyzetre, újonnan kell meghatározni az arab egységet. Ennek keretében az EAK és Szíria közeledése jelentené az alapot, amely hozzájárulna az arab nép politikai irányításához. Hangsúlyozta, hogy az arab ellenállási mozgalom megerősítése valamennyi arab kötelessége. Kijelentette, hogy meg kell erősíteni Bagdad és Damasz kusz együttműködését. Szíria és Szudán kapcsolatairól beszélve hangsúlyozta, hogy a szudáni forradalom az arab forradalom egyik legfontosabb pillérévé változtatja az országot. Fájik, Nasszer elnök személyes megbízottja, aki körútat tesz Kelet- és Közép-Afrikában, hogy tájékoztassa a kormányokat az EAK álláspontjáról, teg nap Dar es-Salaamba érkezett, ahol fogadta őt Kawawa, Tanzánia . elnökhelyettese. A négy nagyhatalom tanácskozásának félbeszakítása nem jelenti azt, hogy a nyár folyamán nem fognak tanácskozni — jelentette ki Rogers amerikai külügyminiszter. Szavai szerint elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjetunió fog eszmecserét folytatni a közel-keleti helyzetről. Rogers megerősítette, hogy a tárgyalások színhelyét ideiglenesen Moszkvába helyezhetik át. A Biztonsági Tanács jeruzsálemi vitája New York — A Biztonsági Tanács szerdán folytatta a jordániai panasz megvitatását. Tanácskozását tegnap a késő esti órákban folytatta. A kulissziák mögött szokás szerint fontos tevékenység folyik. A tanács öt afrikai és ázsiai tagja azt javasolja, hogy nemzetközi embargót hirdessenek az Izraelba irányuló fegyverszállítmányokra. A tanács többi tagja egyelőre ellenzi ezt a javaslatot, és így nincs rá remény, hogy a határozat megszerzi a szükséges szavazatokat. A nagyhatalmak egyetértenek abban, hogy Izrael jeruzsálemi intézkedései ellentétben állnak a közel-keleti válság megoldása érdekében kifejtett törekvéssel. A nyugati országok azonban nem akarnak megtorló intézkedéseket foganatosítani Izrael ellen.