Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Ide vagy oda — esetleg minden, csak épp segitség nem. Ezért kell itt a belső szervezettség: nyelvészkedő társaság, azután kutató kabinet az egyetemi tanszék mellett, s végül akadémiai szintű tudományos intézeti osztály. Ezekkel már együttműködhetnek a megfelelő magyarországi szervek, kockázat nélkül. — Abban biztos vagyok: az ilyen típusú, egyezményeken alapuló segítséget a magyarországi nyelvtudományi intézmények kollektíve, s a nyelvész kutatók is egyénileg, mindenkor készséggel vállalják. O Milyen önálló müvet Jelentek meg eddig, min dolgozik jelenleg, és mit készül kiadni a jövőben? — Látom: visszatérünk a személyes kérdésekre. De erre azért szívesen válaszolok, mert ramélem: egy-egy munkám megjelenése talán nem egészen magánügyem. Nem tudom: kérdésében az „önálló" mű mit jelent; a kollektív munkának ellentéte-e, vagy könyvet jelent a folyóiratcikkekkel szemben. Nos: egyéni (azaz nem közös) publikációim számában a 270 körül tartok Közülük vagy 20—2S önállóan megjelent könyv és füzet. Sok köztük a szűkebben szakérdekü, ezeket itt nem sorolnám fel. De semmivel sem becsülöm kevésbé a közérdekűeket, akár egyéni publikációim, akár kollektív vállalkozások részei, részletei. — Munkáimban végigszántottam a magyar nyelvtudomány minden területén; dialektológián, nyelvtörténeten, leíró nyelvtanon, stilisztikán, nyelvművelésen, helyesíráson; s belekontárkodtam az általános nyelvészetbe is. Elméletet és gyakorlatot együtt művelem, nem is tudnám őket elválasztani egymástól. Itt töltött éveimhez fűződik egy világviszonylatban új típusú tudományág kidolgozása: a mondatszerkezeti statisztikára alapozott szövegvizsgálaté. A tavaszon adtain ie ebből egy vaskos könyvnyi anyagot, ezen az ijesztő címen: „A magyar mondatstruktúra alapjellemzőinek frekvenciamutatói". — De az itt született niűvek többsége — nem is véletlenül — szinte mind a szélesebb közönségnek szól, gyakorlatibb témakörökből. Itt írtam meg „A nyelvről — felnőtteknek" című ismeretterjesztő könyvecskémet. Sajnos, már rég nem kapható. Itt született „A Kazinczy-érmek, és a helyes magyar kiejtés kérdései" című füzetem, az otthoni országos középiskolás versenyek vezérfonala. Örülök, hogy az első szlovákiai magyar kiejtési versenyt rendező galántai kollégák is fel tudták használni nemrégiben. Számot adhatok két kimondottan „belföldi" könyvről is. A napokban jelenik meg a Szlovák Pedagógiai Kiadónál „Az általános nyelvészet alapjai" című munkám. Egyetemi tankönyv, de talán érdekes lesz a szélesebb olvasóközönségnek is: amit a beszédről és a nyelvről tudni érdemes, azt foglaltam össze benne. — S ha a Madách Kiadó terve valóra válik, jövőre talán lesz egy „posztumusz" kötetem itt. „Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról" címen, könyvalakban, azoknak a cikkeknek, tanulmányoknak a gyűjteménye, amelyeket itteni vendégségem alatt írtam, itteni problémákról. Elég szépen összejöttek: általános kérdésekről, az anyanyelvi oktatásról, a publicisztika és a szépirodalom nyelvi és stilisztikai kérdéseiről. Ha megjelenne, ez volna az első „nemzetiségi" magyar nyelvművelő könyv. 0 Most, hogy elhagy bennünket, mit üzen barátainak, Ismerőseinek? — Nem, „elhagyásról" nincs szö: ha az ember ennyire bekapcsolódott egy közösség életébe és problémáiba, teljesen kikapcsolódni úgysem tud belőlük; ha eltávozik sem. Márpedig életemnek nagyon tanulságos, szép, termékeny időszaka volt az itt töltött öt esztendő. Talán némileg hasznos is. Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, aki megértésével, érdeklődésével, támogatásával segített eltervezett munkámat eredményessé tenni. Én is próbáltam segíteni, ahol lehetett. — Persze munkám nem akkor volt igazán hasznos és eredményes, ha észre lehetett venni, hogy itt voltara; hanem akkor, ha nem lehet majd észrevenni, hogy már nem vagyok itt. Köszönjük a beszélgetést. Azzal a reménnyel búcsúzunk, hogy Deme László professzor úr a jövőben is segítségünkre lesz. BALÁZS BÉLA EGRI VIKTOR Szülj nekem három fiút SZOVJET ÍRÓK ÚJ ELBESZÉLÉSEI A

z új szovjet széppróza már esztendőkkel ezelőtt, Pavel Nyllin Kegyetlenség, Anatolij Kuznyecov A legenda folytatása és különösen Szolszenyicin tábor-emlékei és kisregényei megjelenésével új szakaszhoz ért. A magyar fordításban megjelent új elbeszélésgyűjtemények, köztük a Kilátó és a Ketten a lámpa alatt is igazolták, hogy túlhaladottak a patetikus témák, lejárt a túlságosan földhöz tapadó realizmus ideje, a hősies munkavállalások, a munkafolyamatok aprólékos rajza, amely mögött eltűnt, sémává szürkült az ember. Az idei magyar könyvhéten az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Szülj nekem három fiút című legújabb gyűjtemény, amely nyolc elbeszélést, egy száz oldalas kisregényt tartalmaz, és mai hangvételű Írásaival nem marad el az előző antológiák mögött, ugyancsak örvendetesen tanúskodik a stagnálás felszámolásának és a megújulásnak törekvéseiről. Esztendőkkel ezelőtt Elbert János a Ktlátó előszavában ezeket írta: „A szovjet irodalom tájékozódásában, nézőpontjában végbemenő változás éppen a háborúról szóló írásokban figyelhető meg a legszemléletesebben. Nemcsak a novellák, hanem a regények, sőt mai regénysorozatok Imint például Szimonovéj a hadseregek háborúja, hadosztályok harci cselekményei helyett a harcot vívó — és a nehéz helyzetekben vívódó — emberre fordítják a figyelmünket. Szinte a teleobjektív törvénye szerint: ezek az évek távolából megragadott részletek a háború alakjainak, jeleneteinek éles közelképét adják. A stratégia és taktika kérdései helyett az erkölcselemzés, a lélektani boncolás kerül előtérbe." A

háború problematikája és témaköre érthetően az új antológiá. ban is erős hangsúlyt kap, de olykor már merőben más, modernebb formában. Ezekben az új novellákban az író már nem jelenidöben beszél a történtekről, nem éli át a háborút könyörtelen iszonyú rombolásaival, ostoba bűneivel és hőstetteivel mint közvetlen élményt, ahogy például Vlagyimir Bogomolov tette alig öt oldalas novellaremekében, az Első szerelem-ben és maradandó értékű kisregényében, az Iván-ban. Az ösztönzést az újhoz, az emlékezés formájához Mihail Solohov adta az Emberi sorsban, amelyben a szovjet széppróza Nobel-díjas mestere — megfelelő időtávlat után — visszapillantás farmájában mondja el igen hatásosan, hogyan őrizte meg Szokolov, fogságba esett katonahőse, tiszta emberségét és segítőkészségét a fasiszta fogság megalázó körülményei között. A gyűjteményben J. Sznyegirjov, a címadó elbeszélés írója él maradandó hatással a visszapillantásnak, a múlt felidézésének formájával. Megrázóan emberi ez az alig húszoldalas vallomás, amelyben a negyvenesztendős Zsenya ismeretlen, meg nem nevezett fiatal barátja előtt felidézi a háború végén elesett első és egyetlen szerelmének, Gyimkának alakját. A távolság szépít és eszményit, de Sznyegirjov nem esik a Babajevek hibájába, az ő tiszta szívű, szerelmes Gyimkája nem válik legendás alakká, itt marad holtában is a földön, emberközelben, akár a Ballada a katonáról kiskatunája. A jelenben játszódik le V. Asztafjev Fényes nappal című elbeszélése, de a múltat idézi, a háború igen eleven visszhangot ver benne, vörös fonálként átszövi mai szövetét. A csaták zaját hiába nyeli el az idő, az öreg katonák testébe bevette magát a háború és nem hagyja el többé soha, így érzi Szergej Mítrofanovlcs, Asztafjev elbeszélésének falábú hőse. Az öreg rokkant a városban Járt orvosi felülvizsgálaton és hazafelé tartva, az állomás várótermében egy csapat újonccal kerül össze, majd velük utazik a vonatban. Az obsitos és az énekeskedvü fiatalok közt néhány rövid órára szokatlanul meleg, bensőséges kapcsolat támad. Nincsenek itt nagy szavak, hetvenkedő túlzások, amikor Mitrofanovics elmondja sebesülése történetét, és hogyan tért magához a kórházban süketen, béna nyelvvel már láb nélkül. Az egyik újonc kérdésére, vajon rokkantként rendesen fogadta-e a felesége, az öreg obsitos ezt feleli: „Az asszonyok, a mi orosz asszonyaink nem hagyhatják cserben a férfűket a nyomorúságban. Egészségesen még csak kipenderíthetik, ha sehogy sem tudják elviselni, de egy nyomorékot vagy árvát elhagyni, azt már nemi.. K

ét erősen megpróbáltatott, derék embert jellemez ez a néhány mondat, képet ad azonban a társadalomról is, amelyben ilyen Szergejek és Pányák élnek, hazáért halni tudó Szergejek és zokszó nélkül keményen dolgozó Pányák, akik félelem nélkül, szívükben fájdalmas örömmel fogadták volna a halált, ha valaki azt mondja, menj és halj meg a Szergejedért. A hangzatos nagy téma helyét, íme, elfoglalta a kis téma, amely attól válik emlékezetessé és naggyá, hogy kisember hőse az emberi oldaláról mutatkozik be a legteljesebben, anélkül, hogy ezzel a kor képe elszürkülne, a társadalmi háttér színét vesztve elmosódna. Ezek a kisemberek igen elevenen és alkotóan élnek a társadalomban. csak nincsenek mitizálva, az életük hősi gesztusok, harsány szavak nélkül pereg le előttünk, megcáfolva, hogy a szenvedéstől ridegebbek és rosszabbak lesznek az emberek. Ilyen jelentéktelen kisember Anatolij Kuznyecov Az epizódtsta című novellájának statisztája, aki azzal emelkedik kl a szürkék sorából, hogy minden sérelmet, mellőzést eltűrve szinte megszállott makacssággal küzd az operaházi hírességek és hatalmas ságok ellenében a maga emberi igazáért. Kisember Nyikolaj Jevdokimov „nélkülözhetetlen embere", a háborút megjárt Szerafim Frolov ls, „aki a polgárháború viharos éveiben a Vörös hadsereg egyik harcosától és egy, földesúri iga alól felszabadult zsellérlánytól származott, nem sokáig ismerte a szülői szeretetet, mert kilencéves korában árván maradt." Nem csoda, hogy ez a szülőt, rokont, otthont nem lelő Szerafim, akit Jevdokimov „széplelkűnek" mond, nehezen találja meg helyét a világban, mikor szerelme Nasztyában nem ébreszt visszhangot. Emberi megértésre, szeretetre vágyóan otthagyja a kis telepet, messze elkalandozik, hogy aztán „érzékeny, ostoba szívével" viszszamenjen Jelklnóba Nasztyához, mert úgy érzi, hogy kötelessége van ezzel a tétova lánnyal szemben, és ez a kötelesség nem kevésbé fontos, mint az ember kötelessége a parlagon heverő földdel szemben. K. Komrakov kisregénye hagyományos hangjával némi törést jelent, de helye van a gyűjteményben, mert betekintést ad egy politikai bürokrata életébe. Komrakov szatirikus kedvvel leplezi le a fontoskodó Openkint, akit a háborút követő ínséges világban „krumplivadászatra" rendelnek és élhetetlenségében majd odavész. A nagy értéssel kitűnően megszerkesztett kötetnek — Nikodémusz Elli végezte a válogatást — van még egy nagy morális tanulsága, amit a sorok közt kell olvasnunk, mert sehol sincs bántó harsánysággal, propagálóan kimondva: a munka mindennak alfája és ómegája. Munka nélkül nem kerül az asztalodra ízes étel, testedre új ruha, nincs igazi pihenő, nincs tánc és ének, nincs hamar el nem lobbanó igazi szerelem és nyugalmas öregség sem. Ezt olvashatod ki a széplelkű és nagyszívű Szerafim Frolov keserédes sorsából, ezt látod a kezén sérült, kissé lopós hajlamú, kissé bolondos Szenyka Gruzgyev életében éppúgy, mint a területi kiállításon három tehenét gondozó Anyiszjáéban, aki életében először jár vendéglőben, s akit nem a munka fáraszt el, hanem a tétlenség. N

em volna teljes a gyűjteményről alkotott képünk, ha nem említeném, hogy Jevgenyij Jevtusenko Pearl Harbor-]a szinte egy markolásra fogja össze a háború-béke problémáját. Tavaly már olvashattuk a Nagyvilágban ezt a remekül megkomponált, érdekfeszítő humanista írást, amely itt, a kötet friss hangvételű, az emberi lélek búvópatakjait a felfedezők izgalmas szenvedélyével követő írásainak magas művészi szinten méltó kincsengést ad. A gyűjtemény fordítói hibátlan munkájukkal élvezetes élménnyé teszik az olvasást. P. ZNAMENSCSIKOV: Karokumi rege (Linómetszet, 1967.)