Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-17 / 166. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. július 17. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 166. szám Ára 50 fillér A Hold felé tori az Apollo 11. TÍZEZREK A KENNEDY-FOK KORNYÉKÉN # NIXON TELEFONON KÍVÁNT SZERENCSÉT AZ ŰRHAJÓSOKNAK # A RAJT KIVÁLÓAN SIKERÜLT # AZ ŰRHAJÓ RÁTÉRT A HOLD FELÉ VEZETŐ ŰTRA Washington — Szerdán közép-európai idő szerint 14 óra 32 perckor a floridai Kennedy fokról, útnak indult az Apollo 14. űrhajó, fedélzetén az első emberekkel, akiknek feladatul tűzték ki, hogy a Holdra lépjenek. Neil Armstrong, az Amerikai Űrhajózási Hivatal polgári alkalmazottja, volt berepülő pilóta az Apollo 11. parancsnoka, Edwin Aldrin alezredes, a holdkomp pilótája és Michael fíollins alezredes, az űrhajó pilótája képezik az Apollo 11. személyzetét és közülük Armstrong és Aldrin lép majd a Holdra, középeurópai idő szerint hétfőn a hajnali órákban. Az űrhajót három fokozatú Saturn 5. típusú hordozórakéta juttatta pályájára. A Holdra készülő Apollo 11. űrhajó legénysége a start napján időben ébredt és elfogyasztotta az ilyenkor szokásos úgynevezett „startreggelit". Armstrong, Az Apollo 11. űrhajó elindul a Hold felé. Aldrin és Collins űrhajósok rövid orvosi vizsgálaton estek át, az orvos szerint egészségi állapotuk kitűnő volt. Az űrhajósokat ezután gépkocsi szállította a kilövő helyre, az út mentén felsorakozott az űrkutatási központ személyzete, hogy szerencsés utat kívánjon a vállalkozáshoz. Már a hajnali órákban meg kezdték a hordozórakéta hajtóanyag-tartályainak feltöltését. Az űrhajósok az éjszakát pihenéssel töltötték, erejükre szükség lesz, hiszen több mint egyhetes út áll előttük. Nixon elnök kedden az esti órákban telefonon kívánt sok szerencsét a vállalkozáshoz. Az éjszakai órákban tízezrek érkeztek a Kennedy-fok környékére, közöttük több mint 3000 újságíró a yilág minden részéről, hogy a helyszínről adhassanak tudósítást a kilövés pillanatáról. Az amerikai kormány és az Országos Űrhajózási Hivatal meghívására sok ezer hivatalos személyiség is Floridára érkezett, köztük Lyndon fohnson, volt elnök, aki még alelnök korában javasolta az Apollo-program megvalósítását. Nixon elnököt Agnew alelnök képviselte az eseménynél. (Folytatás a 2. oldalon) ELINDULTAK... A Kennedy-fokon létesített „ürhajótéren" tegnap délután visszafelé kezdtek járni az órák. Legalábbis a televízió képernyőin, és természetesen a számtalan, vezérlő, irányító, indító, kooperáló és egyéb munkahelyeken is. Jóval korábban azonban három amerikai űrhajós már elfoglalta a helyét a 111 méter magas Saturn 11. rakéta legfelső részében az Apollo 11. holdkabinban. Utiparancsukban ez a rövid utasítás szerepelt: Holdraszállás. Lassan, kínosan múlnak a másodpercek, percek. Több mint egymillió ember nyüzsög a Kennedy-fok körül, több mint háromezer hajó és csónak horyonyzik körülötte, sok tucatnyi helikopter lebeg a környéken. Közös céljuk: szemtanúi akarnak lenni annak a pillanatnak, amikor három emberi halandó elindul holdhódító útjára. Neil. A. Armstrong, Michael Collins és Edwin E. Aldrin régen, a televíziós adás megkezdése előtt beszálltak fülkéjükbe, amelyben megteszik a Verne fantáziáját is meghaladó kalandos útjukat. A 2939 tonna súlyú rakéta a kilövőpályán áll. Mintegy 550 ember irányítja a startot és ennél még tízszerte több vesz részt az indítás zökkenőmentes lebonyolításában. Aztán elérkezik a pillanat, amikor az óra 0,00 időt mutat. Működésbe lépnek a hajtóművek j 39 tonna anyagot fogyasztanak, míg a rakéta elválik a Földtől!) és a holdhódítók megkezdik páratlan kozmikus útjukat. Láttuk, miként „,vágta át" a Saturn 5. azt a „köldökzsinórt", amely a Földhöz kötötte és szemünkkel követhettük a három amerikai úttörő útját mindadig, amíg a Föld körüli pályára kerültek és eltűntek a láthatáron. Kezdetét vette a legújabb kor egyik legkalandosabb útja. Kalandos abból a szempontból, hogy egy eddig ismeretlen tájra merészel el az ember. Kalandos azonban tudományos és műszaki szempontból is. Most bizonyíthatják be ugyanis legjobban az űrhajózással, a rakétatechnikával, a kozmikus térség kutatásával és a csillagászattal foglalkozó tudósok, milyen mértékben értékesek eddigi eredményeik. Az a sok száz műszaki, aki az Apollo 11. indítását irányította és ellenőrizte elégedett lehet. A start perfektül sikerült. Milyen lesz a három űrhajós további sorsa? Erre a legközelebbi napok adnak választ. És hogy a Holdra vonatkozó ismereteinket miként bővíthetjük, ez majd a holdfelszinen szerzett tapasztalatoktól függ majd. Vasárnap, időszámításunk szerint 20 óra 14 perckor a holdkomp rááll a leszálló pályára és 15 km magasságig megközelíti a felszínt. 21 óra 11 perckor megkezdi a végső leszálló manővert és 21 óra 19 perckor eléri a Holdat. A menetrend szerint Armstrong mint az első földi halandó hétfőn 7 óra 17 perckor kilép a Holdra, s 25 perccel később Aldrin követi őt. Megjelölték a felderítés, illetve a visszatérés további ütemtervét is, amely remélhetőleg ugyanolyan pontos lesz, mint a startolás. Nem túlzunk, ha azt állítjuk: történelmi eseménynek voltunk tegnap tanúi a képernyők előtt. Az első ember rajtját a Holdra egyetlen sportteljesítményhez sem hasonlíthat fuk. Márcsak azért sem, mert itt nem csupán fizikai rátermettségre van szükség, hanem egyúttal igen széles körű tudományos és műszaki felkészültségre és számos tudományág, valamint a termelés precíz közreműködésére is. Évezredek múltak el, amíg a mitológiai Ikarosz ötlete valósággá vált. Vajon mit hoznak a legközelebbi hetek és hónapok? Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin Aldrin, az Apollo 11. utasai a felszállás előtt. (Telefoto: AP — ČSTKJ Ludvik Svoboda és dr. Gustáv Husák a Lengyel Népköztársaságba látugat (ČSTK) — A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának meghívására Ludvik Svoboda köztársasági elnök és dr. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkává részt vesz a népi Lengyelország megalakulása 25. évfordulójának ünnepségeim. Az SZSZK kormánya a gazdaság fejlesztésének kérdéseiről tárgyalt Intézkedések a lakásépítési feladatok megvalósítására (ČSTK) — Az SZSZK korma nya tegnap Július Hanusnak, a kormány alelnökének vezetésével ülést tartott. Az ülésen jelen volt Václav Valeš, a szövetségi kormány miniszterelnök helyettese. A kormány megvitatta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségé nek a pótuyereség elvonására, a kötelező limitekre, a jövedel mi adó módosítására és a gépkocsik megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot. A kormány a javaslatot jóváhagyta és meghagyta, hogy terjesszék az SZNT elnöksége elé. Martin Korbei vezérőrnagynak, az ideiglenesen hazánk területén állomásozó szovjet fegyveres alakulatok ügyelvei fog lalkozó kormánymegbízottnak jelenlétében a szlovák kormány foglalkozott a csehszlovák kormány számára előkészített anyaggal, amely a szovjet fegyveres erők ideiglenes itt-tartózkodásával kapcsolatban a csehszlovák állampolgárokat és intézményeket ért károk kivizsgálására és a kár megtérítésének módjára vonatkozik. A kormány állást foglalt a népgazdaság 1970—1972 évekre vonatkozó konszolidációs programjának alapelveivel, vala mint a csehszlovák népgazdaság-fejlesztés 1975-ig mérvadó irányvonalával kapcsolatban, amit a szövetségi Tervezésügyi Minisztérium dolgozott ki. Egy idejűleg foglalkozott a szlová kiai népgazdaságfejlesztés és konszolidáció 1970— 1972 és az 1975-ig terjedő időszakra vo natkozó programjával. A gazdasági tanácsnak és a kormány tagjainak az észrevételei alapján kiegészített ésmó dosított alapelvek hivatottak irányt mutatni a kormányszervek és az egyes tárcák számára a hatáskörükbe tartozó sza kaszok konszolidációs program(Folytatás a 2. otdalani Ülést tartott az SZNT elnöksége (ČSTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége ez év ]úlius 16-i reudes ülésén megvitatta az SZSZK kormányának arra vonatkozó javaslatát, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács foganatosítson törvényerejű intézkedéseket az utólagos befizetésekről, a kötelező határidőkről, a jövedelmi adó módosításáról és a gépjárművek megadóztatásáról. A napisajtó tájékoztatta mái' a lakosságot az említett intézkedések céljairól. Egyrészt korlátozniuk kell az átlagos bérek, illetve fizetések gazdaságilag indokolatlan, aránytalanul nagy növekedését, hogy így helyre álljon az összhang a lakosság bevételei, s a fogyasztási cikkek gyártása között. Ez intézkedés alapján a vállalatok bizonyos befizetésre lesznek kö telesek akkor, ha a dolgozók átlagos bérének emelkedése túllépi az engedélyezett 5, illetve 7 százalékot. Ez a rendelkezés a népgazdaságunk megszilárdítását célzó intézkedések közé tartozik, és 1969 végéig marad érvényben. A Cseh Szocialista Köztársaságban a Cseh Nemzeti Tanács elnöksége i6 hasonló intézkedést hozott. A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége megvitatta az SZSZK építésügyi miniszterének beszámolóját az építőipar s az építőanyag-ipar fejlesztésére tett intézkedések ellenőrzéséről. Az elnökség azt javasolta a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának, hogy biztosítsa az építőipar anyagi-termelési alapjának kiterjesztését, intézkedjék a szlovákiai panelgyárak építésének meggyorsításáról, mivel ez múlhatatlan feltétele a lakásépítési terv teljesítésének. Ezzel egyidejűleg gondoskodni kell korszerű gépek beszerzéséről is. A 24 OLDALAS mwpi\ U J SZO GAZDAG TARTALMÁBÓL: Bodrogköz ünnepe — Királyhelntuc 700 éves A tapintatos közvetítő — Láng Éva riportja a titkár nriképzésröl és a titkárnők munkafeladatairól Ot év múltán — Beszélgetés Deme Lászlóval, aki fél évtizedet töltött a pozsonyi egyetemen és most visszatér Budapestre (Balázs Béla interjúja) Petrőci Bálint: Párbeszéd az apával — Részlet a szerző készülő, Hosszú az éjszaka című, 1963-ban játszódó regényéből Bejrút viharszünetben —• Sebes Tibor riportja Az olvasók versenyének 2. fordulója — 23. oldal Humor, sport