Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-13 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

t Gólya a műteremben? Hovatovább újfajta „üzemi bal esettel" kell számolni a filmfel­vételeknél. Legalábbis ezt állítja Christine Noonan, Anglia leg újabb „szex-bombája", aki kije­lentette, hogy ha a filmgyártás­ban továbbra ls ilyen fontos sze repe lesz a nemi kapcsolatok lep lezetlen ábrázolásának, akkor könnyen előfordulhat, hogy meg születik az első — filmbaby! Ugyanis megtörténhet — folytatta a művésznő —, hogy a szereplök a lámpaláz miatt megfeledkeznek a kötelező „óvatosságról", és ha a női szereplő nem használ rend­szeresen antigesztet, akkor bizony kellemetlen meglepetés érheti. A művésznő konkrét példaként említette az „If" (Ha) című rend kívüli kasszasikert aratott filmet, amelynek egyik jelenetében part­nerével együtt teljesen meztele­nül hemperegnek egy külvárosi kocsma padlóján. Christine el­mondta, hogy mindketten a „leg­élethfibb ábrázolásra" törekedtek és „az alkotás lázában" megfeled­keztek a környező világról. Kö­zölte az újságírókkal azt is, hogy véleménye szerint nem történt semmi, mert ő nyugodt maradt, hár partnerén az izgalom bizo­nyos jelei mutatkoztak. Nyilatko­zata befejező részében felhívta pályatársnőit az óvatosságra. Hangsúlyozta, hogy az antigeszt fontosabb, mint a maszkírozás, mert - a gólya immár mindig ott van a műteremben! (SIE + ER) szettek és elkeltek. A rek­lámvilágban tehát az érde­kes, de rút manökenek ko­moly vetélytársai lettek a hivatásos playboyknak. Az Ugly egyik igazgatója kijelentette: Az embereknek már elegük van az Apollók­ból és az üres tekintetű gyá­ri Vénuszokból, akikkel vég­képpen nem tudják azonosí­tani magukat. Az ideális ar­cok pöffeszkedő arisztokra­ta vonásai helyett inkább hisznek a lapos orroknak, a kiálló állaknak, amelyekkel bármelyik sarkon találkoz­hatnak. Az angol feltalálók, akik­re erősen hatott a film, most sorozatban gyártják az új reklámcsillagokat, akik ha nem is éppen csúfok, de mindenesetre távol állnak a hagyományos szépségideál­tól. Nem riadnak vissza at­tól, hogy a borotvagép-, fényképezőgép-, vagy sör­reklámon elhízott 70 éves férfiakat, a kozmetikával hadilábon álló háziasszonyo­kat, vagy esetleg visszata­szító külsejű, hatalmas fülű ficsúrokat ábrázoljanak. Franciaországban nagy fi­gyelemmel kísérik ezt a mozgalmat, anélkül, hogy bárki is vállalni merné a kockázatot: a legtöbb válla­latigazgató szerint a reklá­moknak továbbra is meg kell felelniük a görög szobrászat törvényeinek. — Minden vágyam, hogy valamelyik építkezésen vagy valamilyen üzlet előtt vál­lasszam ki modelljeimet — állítja Fillippe Morlighem, a Publicis ügynökség művészi tanácsadója. — Az itt látott arcok sokkal kifejezőbbek, mint azok amelyeket az ügy­nökségek közölnek. Claude Sardet, egy másik francia szakember így nyilatkozott: EZ kell ismerni, a televízió mindent megváltoztatott, mert lehetővé tette, hogy na­ponta láthatjuk a munkáso­kat, a házmestereket, vagy beosztottakat. Ezért a meg­győző reklám nem épülhet álomvilágra, hanem a min­dennapot kell viszatükröz­nie. (EXPRESS) A legkegyetlenebb büntetés a kegyelem Ismét divat a tubák? ön valóban csúnya? A fenti kérdésre, melyet néhány nappal ezelőtt olvas­hattunk a tiszteletreméltó Times apróhirdetései között, ezer személy válaszolt. Kö­zülük 150-et az U.G.L.Y. ne­vű (ugly-rút) új reklámügy-, nökség azonnal manökennek szerződtetett, 65 frankos órabérrel. Az új ügynökség négy ala­pítója — átlag 26 évesek — abban bízott, hogy a csú­A csúfság nyaság iránt nagy lesz a ke­reslet. Igazuk volt. A londo­ni közvélemény rövid időn belül megerősítette feltevé­süket: nadrágok, ingek vagy szvetterek, melyeket alakta­lan csavargók, majomszerű szörnyek, vigyorgó sofőrök vagy ijedt házmesterek mu­tattak be azonnal megtet­A dél-brazíliai Nelson Papanatti több mint 1000 kilométeren Lojesből Rio de ja­neiroba — hurcolt egy 30 kilós fakeresztet. Bárhová érkezett, mindenütt bizalmatlan­sággal fogadták, kétségeket ébresztett azzal a szokatlan és kegyetlen történettel, mely­lyel zarándoklatát magyarázta. Hallgatói többsége csalónak tartotta, aki Ily módon könyöradományokhoz akar jutni. 1967-ben Papanatti Santa Cecília község­ben szándékosan ráhajtott teherautójával a cigánytábor egyik sátrára, ahol a család egy kislány koporsójánál virrasztott. A meg­lepett embereknek nem volt idejük a mene­külésre. Azokkal, akik sebesülten akartak menekülni, revolvergolyó végzett. A szeren­csétlenek közül egy sem maradt életben. Nelson Papanatti kegyetlen tette közben bátyjára gondolt, akit ezek a cigányok öltek meg aznap délelőtt. Bátyja is tehergépkocsi­vezető volt és baleset nélkül vezetett. Aznap egy éles kanyarban egy cigány szaladt egye­nesen kocsija kerekei alá. Amikor a gépko­csivezető óvatosan az országút szélére fek­tette a kislány holttestét, vadul hadonászó emberek támadták meg: az apa, az anya és egy cigány település lakói. Nem hagyták, hogy a sofőr elmagyarázza mi történt és halálra verték. Ezután levágták a fejét és a levágott fejet a kerítés egyik karójára húz­ták. A holttestet bedobták a gépkocsiba, így talált Nelson Papanatti bátyjára, amikor a rendőrség a szerencsétlenség helyszínére vezette. Bátyja megbosszulása után visszament a városba és feljelentette magát. Az egyéves vizsgálati fogság elteltével megkezdődött a bírósági tárgyalás. Papa­natti nem védekezett, semmit sem tagadott és nem kért kegyelmet. Az esküdtek fel­mentetlék a vád alól, mivel borzalmas tet­tét szinte önkívületlen álapotban követte el. Papanattin azonban nem segítettek ezzel az ítélettel. Ellenkezőleg, egyre inkább rá­döbbent cselekedete szörnyűségére. Kétség­beesésében felkereste gyóntatóját, aki azt tanácsolta, zarándokoljon Rio de Janeiróba. Itt helyezze keresztjét a Nossa Senhora da Penha templom oltárának lépcsőjére és ak­kor megnyugszik. Nelson Papanatti 381 nap után érkezett meg Rióba. Azonnal a templomba ment, ahol csak az éjjeliőr tartózkodott, aki nem engedte be a kimerült zarándokot. Meg sem hallgatta a bűnbánó történetét, kitépte ke­zéből a keresztet és a szemétdombra dobta. A kereszt eltörött. Papanatti a templom előtt összeesett és kórházba szállították. Több napi kezelésre szorult. Történetének közben híre kelt. Azt várták, hogy meggyógyulása után felkeresi a temp­lomot. Az egyháztanács „sajnálatos tévedés­nek" minősítette az őr eljárását, és a ke­resztet megjavíttatta. Papanatti azonban nem jött érte. Miután elbocsátották a kór­házból, nyomtalanul eltűnt. (BUNTE ILLUSTRIERTE) Angliában ismét teret hódít a tübákolás. Kolumbusz Kristóf idejében az indiánok szipka segítségével hódol­tak ennek a szenvedélynek, az előkelő európaiak szelen cében tartották a finomra őrölt és illatosított dohányt és két ujjuk segítségével szippantották az orrukba. A tübá­kolás több mint négy évszázada terjedt el, s csak a szt var megjelenése idején ment ki a divatból. Most azonban a tubákgyártók szövetsége úgy nyilat kozott, hogy ez a szinte feledésbe merült szenvedély is mét tért hódít. A régi időkben csak a parasztok doha nyúztak, az előkelő társaság tagjai tubákoltak" — jelen ­tette ki Vivian Rose. a Tubák Támogatói Szövetségének volt elnöke. A tübákolás népszerűsítői szerint egyre növekszik a tubák kivitele' az Egyesült Államokba, Svédországba. Hollandiába és Svájcba. Amerikában azonban a tubákot egyesek melasszal édesítik és rágják. Angliában Jelenleg mintegy félmillióra becsülik a tubákolök számát. Egy angliai orvosi szaklap szeriht a tübákolás nem annyira ártalmas az egészségre, mint a dohányzás, állítólag a tu­bák nem tartalmaz rákokozó anyagokat. (INTERNATIONAL HERALD TRIBÚNE) Ezekben a napokban ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a londoni Burlington Arcade, Anglia legrégibb, legexkluzívabb és legdrágább üzletnegyede. A londoni Westend negyed szívé­ben köti össze a Piccadillyt a Burlington Streettel, és a kisát­járó két oldalán 72 rendkívül elegáns apró és végtelenül sznob üzlet várja a vevőket. A negyedet 150 éVvel ezelőtt Lord George Cavendish megvá­sárolta, hogy mint a negyed la­kója „megakadályozhassa az alantas tömeg bizalmaskodását és szemetelését". A finnyás lord 40 ezer font sterlinget fizetett az átjáróért, de mert fejlett üzleti érzékkel rendelkezett, 22 nagyob és 25 kisebb üzlethelyiséget bérbe adott. A nagyobbak évi bére 52, a kisebbeké pedig valamivel több mint 12 font sterling volt. Ez volt a kezdet és rövidesen az átjáró volt az angol dandyk üzletnegyede. Virágkorát 1830— 1840-ben élte, amikor Count D'Orsay volt a Westend és a klubok koronázatlan fejedel­me, aki fehér selyemköpeny­ben, kék atlasznyakkendővel és a szivárvány minden színé­ben csillogó selyemmellényben a Burlington Arcade-on korzó­zott naponta a londoni arany- . ifjúság kíséretében. De nem­csak a piperkőcök, ficsúrok adtak itt egymásnak találkát, hanem itt vásárolt Disraeli, majd később Lord Beaconsfield is. A negyednek külön őrsége van, akik 150 év óta mindig egyforma öltözékben ügyelnek az átjáró különleges szabályai­nak betartására. Mik ezek a szabályok? Nem szabad nyitott esernyővel sétálni az üzletek előtt, nem szabad fütyülni, vagy hangszeren játszani. A másfél évszázad alatt csupán egyetlen enyhítést engedélyez­tek: ma már gyermekkocsival is áthaladhatnak az átjáró két hatalmas kapuján, amely azon­ban naponta csak 17.30 óráig van nyitva. Ekkor ugyanis a testőrök (Beadles)) megrázzák a rézcsengőt, az üzletek becsuk­nak, az utca kiürül és két nagy kapu döngve becsapódik. (TIMES) Keménykalap és rézcsengo

Next

/
Oldalképek
Tartalom