Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-20 / 143. szám, péntek
FOLYTATÓDTAK A JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEK A KOMENSKÝ EGYETEM ÚJ DISZDOKTORAI Tegnap a pozsonyi egyetem dísztermében folytatódlak a Komenský Egyetem fennállásának 50. évfordulója és az 500 évvel ezelőtt megalapított Academia Istropolitana ünnepségei. Röviddel 10 óra után a díszteremben helyet foglalt kormányunk és pártunk küldöttsége, a Szlovák Nemzeti Front, a CSEMADOK, a Matica slovenská, a Szlovák Tudományos Akadémia és különféle tömegszervezetek képviselői, valamint a pozsonyi konzuli testület tagjai. Ezt követően ünnepi harsonák hangjai mellett foglaltak helyet a hazai és külföldi egyetemek rektorai és tanárai. Az állami himnusz elhangzása után dr. Emil Huraj professzor, az egyetem prorektora nyitotta meg az ünnepséget. Üdvözölte az SZLKP KB és az SZSZK kormányának küldöttségét, melyet Ondrej Klokoč, az SZLKP KB elnökségi tagja, az SZNT elnöke vezetett, a C S NT és a szlovák kormány képviselőit, dr. Matej Luőan oktatásügyi minisztert, a prágai Károly Egyetem, a többi cseh és szlovák főiskola rektorait és tanárait, a kulturális és tudományos intézetek dolgozóit. Majd dr. Bohuslav Cambel professzor, az egyetem rektora mondott ünnepi beszédet. A jubileum alkalmából megemlékezett az egyetem múltjáról, vázolta a politikai, gazdasági és kulturális viszonyokat, melyek közt a Komenský Egyetem létesült. Foglalkozott a főiskolai intézmény s az egyes karok eddigi tevékenységével, ismertette a külföldi egyetemekkel folytatott gyümölcsöző együttműködést. A párt- és kormányküldöttség nevében Ondrej Klokoč elvtárs emelkedett szólásra. Beszédében kifejezte jókívánságait a jubiláló Komenský Egyetemnek. Az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma képviseletében dr. M. Lúőan miniszter tolmácsolta a gratulációt, s egyidejűleg közölte a kormány döntését, miszerint Martinban szeptembertől önállósul az orvosi kar. Ezt követően a prágai Károly Egyetem, a Szlovák Műszaki Főiskola rektora az SZTA elnöke és a Szlovák Orvostudományi Társaság alelnöke, majd a külföldi egyetemek rektorai üdvözölték a félévszázados évfordulót ünneplő egyetemet. Ezután a tudomány és a művelődés terén elért kimagasló eredményekért az egyetem hat hazai és kilenc külföldi tudósnak, illetve jeles személyiségnek ' díszdoktori oklevelet adományozott. Díszdoktori elmet kapott: dr. C. Borűvka profesgeor (Brno), P. G. Bogatirjov profeszszor (Moszkva), dr. f. J. Bouckeart professzor (Belgium), dr. E. Hladký professzor (Brno), dr. j. Charvát akadémikus (Prága), dr. D. llkoviő professzor (Pozsony), T. Kotarbinski profeszszor (Varsó), dr. Krompecher István professzor (Debrecen), D. O. Lordkipanidz professzor (Tbiliszi), dr. A. M üde professzor (Halle), G. K. Moisil professzor (Bukarest), L. Novomeský nemzeti művész (Pozsony), dr. Sz. Pavlovics professzor (Belgrád), dr. B. Segre professzor (Róma) és E. Suchoh nemzeti művész (Pozsony). Az avatás és az oklevelek átnyújtása után dr. E. Huraj professzor zárta be az ünnepi iilést. —ym — Okuljunk a tapasztalatokból A CSNT és az SZNT tervezési és költségvetési bizottságának együttes ülése (CSTK) — A Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács tervezési és költségvetési bizottságainak tagjai tegnap Bratislavában együtt tanácskoztak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1968. évi állami zárszámadásáról. A közös tanácskozást A. Zámečník, a pénzügyminiszter helyettese nyitotta meg, majd számos részletkérdésre kiterjedő vita alakult ki, melynek során a képviselők különösen azt hangsúlyozták, hogy az eddiginél gyümölcsözőbben kellene felhasználni az állami költségvetésben feltüntett eszközöket, és a kedvező, valamint a kedvezőtlen jelenségek teljes ismerete alapján hathatós, tárgyilagos intézkedéseket kellene foganatosítani. Feltétlenül szükségesnek tartják az előző évekből eredő s a jelenleg is ható negatív Irányzatok sokkal következetesebb kiküszöbölését. Rámutattak arra is, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1968. évi zárszámadása azt a helyzetet tükrözi, amelybe népgazdaságunk az elmúlt és az azt megelőző évben jutott. A két bizottság tudomásul vette a CSSZSZK, a CSSZK és a SZSZK kormányainak közös határozatát, amelynek célja elsősorban népgazdaságunk helyzetének rendezése. A bizottságok tagjai azonban kijelentették, hogy elvárják a jóváhagyott intézkedések eddiginél sokkal következetesebb végrehajtását. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1968. évi állami költségvetése 2,5 milliárd korona fölösleggel zárult és ez az eredmény elsősorban a nemzeti bizottságok jó gazdálkodásának köszönhető. Rendkívül kedvezőtlen a központi költségvetés múlt évi mérlege, amely 76 millió korona hiánnyal zárult. A két bizottság a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének jóváhagyására javasolta a CSSZSZK 1968. évi állami zárszámadását és egyben azt is, hogy a központi költségvetés mérlegében mutatkozó hiányt a föderáció 1969. évi állami költségvetése alapján elérhető megtakarításokból pótolják. Továbbá azt javasolják a Szövetségi Gyűlésnek, tűzze ki feladatul a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának, hogy a két nemzeti köztársaság kormányaival együttműködve a megállapított kedvező és kedvezőtlen jelenségek mélyreható elemzése alapján oldja meg a népgazdaságunk fellendítését gátló problémákat. Közös tanácskozás (ČSTK) — Együttes ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányelnöksége. A három kormány elnöksége egyebek között megtárgyalta a szövetségi és a nemzeti szervek együttműködése elmélyítésének módját, a közlekedési díjszabás megváltoztatásával kapcsolatos munkák menetéről szóló tájékoztatást, a lakbérek gazdaságos módosításáról szóló koncepciós elképzeléseket és néhány további kérdést. Köszönet a segítségért A DNFF képviselője a miniszterelnöknél (ČSTK j — Oldflch Cerník szövetségi miniszterelnök csütörtökön fogadta Hoang Minh Haót, a Dél-vietnami Felszabadítási Front csehszlovákiai állandó képviseletének vezetőjét. Ez alkalomból a vietnami vendég tájékoztatta a szövetségi miniszterelnököt a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának összetételéről és átadta neki e kormány akcióprogram-nyilatkozatát, a dél-vietnami népképviseleti kongresszus felhívását és kiáltványát. Hoang Minh Hao tolmácsolta a csehszlovák miniszterelnöknek Huyn Tan Phatnak, a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány elnökének szívélyes üdvözletét és köszönetét azért a politikai, erkölcsi és egyéb segítségért, amelyet a csehszlovák kormány a dél-vietnami népnek nyújt igazságos harcához. Oldfich Cerník csehszlovák miniszterelnök biztosította vendégét, hogy országunk kormánya és népe a proletár interná cionalizmus elveinek szellemében továbbra is támogatni fogja a dél-vietnami népet, amelylyel rokonszenvez, és sokoldalú segítségben fogja részesítpni. Országos szeminárium az SZNF-ről (ČSTK) — Rózsahegyen a Szlo vák Nemzeti Felkelés 25. évforüu lójának közeledtével tegnap orszá sós ideológiai szemináriumot tar tottak. amely lényegében e jelen tős jubileum országos ünnepségei nek hivatalos kezdete. A szemina riumon — amelyet a CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai osztálya hívott össze, ' részt vesznek az egész országból a járási pártbízott ságok ideológiai titkárai, a CSKP és a Csehszlovákia történelmének lektorai, történészek és a felkelés résztvevői. A tárgyalások első napján a több mint 300 résztvevő meghallgatta dr. Bohuslav Gracának, az SZLKP KB titkárának bevezető beszámolóját a felkelés előkészítéséről. A felkelésnek nemzeti tör ténelmtinkben betöltött jelentősé géről dr. jaroslav Soln. a Brati slavai Katonai Történelmi Intézet igazgatója tartott beszámolót. Ülést tartott a szövetségi kormány Magyar pártmunkásküldöttség hazánkban (ČSTKj — Tegnap Szlovákiába érkezett az MSZMP Központi Bizottságának pártmunkás küldöttsége. Jakab Sándornak, az MSZMP KB tagjának, a KB agitprop osztálya vezetőjének vezetésével. A vendégeket délelőtt fogadta Vasil Bejda elvtárs, az SZLKP KB ideológiai osztályának vezetője. Jelen volt Varga Ferenc, az MNK konzulja is. A küldöttség tanulmányozza a párt ideológiai tevékenységét, valamint a pártnevelés rendszelét. (Folytatás az 1. oldalról) form fejlesztését. Emellett hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott gyakorlatnak összhangban kell állni a népgazdaság többi ágazataival és az élelmiszertermelés hatékonyságára kell törekednie. Az új államjogi elrendezéssel kapcsolatban a kormány tanácskozott a Csehszlovák Tudományos Akadémiáról szóló törvényről. A CSTA szövetségi hatáskörrel rendelkező tudományos csúcsintézmény lesz, amely kialakítja és koordinálja majd a kutatás alapvető irányait és segíteni fogja e kutatás eredményeinek gyakorlati megvalósítását. A kormány foglalkozott a törvényelőkészítő tanács jelentésével, amely beszámol az átlagos béremelkedések után fizetendő pótlólagos nyereségelvonsára és az 1969-évi átlagbér-emelkedések kötelező felső határára vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatos munkák előrehaladásáról. Megvitatta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési bizottsága harmadik ülésének eredményeit. Tudomásul vette a külügyi államtitkár jelentéséf a külügyminiszter latinamerikai útjáról és foglalkozott a külügyminiszter-helyettesek és a csehszlovák külképviseleti testületek, valamint a KGST állandó csehszlovák küldöttsége vezetői tisztségeiben javasolt változásokkal. A kormány saját kérésére felmentette Odon Závodskýt a Csehszlovák Rádió ügyvezető központi Igazgatójának tisztsége alól és érdemei elismerése mellett ismét eredeti munkahelyére, az ostravai rádió igazgatói funkciójába helyezte viszsza. A kormány a Csehszlovák Rádió központi igazgatójává Bohuslav Chfíoupeket nevezte ki. Folytatódik a rhodesiai vita New York — A Biztonsági Tanács folytatja a rhodesiai helyzet megvitatását azzal kapcsolatban, hogy a Smith-rendszer a fehértelepesek „népszavazása" útján elfogadott új alkotmánnyal akarja véglegesíteni kisebbségi uralmát. A tanács szerdai ülésén felszólaló algériai, szudáni és szaúd-arábiai küldött törvénytelennek minősítette a „referendumot", amelynek egyedüli célja a fajüldöző fehér kisebbség hatalmának törvényesítése, s amely ily módon komolyan veszélyezteti az afrikai kontinens békéjét. Az indiai ku'dön hangoztatta, hogy Nagy-Br>'a:iniát súlyos felelősség terheli n rhodesiai helyzetért. Wilson vereséget szenvedett: hondon — Az angol sajtó Wilson tárgyalásainak eredményeit a szakszervezetekkel — illetve azt a tényt, hogy a kormány nem terjeszti a parlament elé a sztrájkok elleni törvényjavaslatot, s megelégedett a szakszervezetek ünnepélyes ígéretével, hogy saját soraikban harcolnak majd az önkényes sztrájkok ellen — vereségnek nevezi. Az angol kommunista párt lapja, a Morning Star hangsúlyozza, hogy Wilson azért táncolt vissza eredeti elképzelésétől, mert biztosra vette, hogy a sztrájkjog megnyirbálására vonatkozó törvényt a parlament nem hagyja jóvá. A burzsoá lapok — például a Financial Times — szkeptikusan értékelik a szakszervezet vezetőinek visszakozását, akik kötelezték magukat, hogy megrendszabályozzák a „szófogadatlan" szakszervezeti szövetségeket. A görög katonai diktatúra ellen Brüsszel — Jorjisz Patszisz, az emigrációba kényszerült görög politikusok egyik csoportjának szóvivője tegnap sajtóértekezleten ismertette annak a felhívásnak a szövegét, amelyet eljuttatott Nixon elnökhöz és a NATOtagállamok külügyminisztereihez. A görög demokraták sohasem ismerik el a jelenlegi fasiszta kormányt, amelyet bizonyos ipari és pénzügyi csoportok támogatnak — hangsúlyozza a nyilatkozat. Az emigrációban élő görög politikusok az elmúlt két esztendő alatt számos javaslatot tettek a görög probléma megoldására. Többek között ideiglenes kormány megalakítását és a fasiszta politikusok elűzését javasolták. Patszisz bejelentette, hogy Görögországból érkezett hírek szerint az elmúlt napokban meggyiloklták Ragatosz alezredest. Az Egina-szigetén levő koncentrációs táborban mintegy 2000 katonát, köztük 6(1 tábornokot tartanak fogva. Patszisz azzal a kéréssel fordult a NATO főtitkárához, hogy alakítsanak bizottságot, amely lépéseket tenne a görög katonák szabadon bocsátása érdekében. Rockefeller Sao Pauloban Sao Paulo — Nelson Rockefeller New York-i kormányzó, aki dél-amerikai „ténymegállapító" körútja során érkezett Brazíliába, szerda este Rio de Janeiróban sajtóértekezletet tartott. Ezen többek között egy olasz újságíró megkérdezte Nixon elnök külön megbízottját, mi a véleménye a dél-amerikai körútja első szakaszának kudarcáról. Rockefeller azt állította, hogy az utazást „jelentős sikernek" könyveli el, mivel az ellenséges tüntetések „váratlan hatásaként felkeltették országa érdeklődését a latin-amerikai problémák iránt". Rockefeller szerda este megérkezett Sao Pauloba, Brazília gazdasági központjába. A repülőtéren a rendőrök nemcsak az újságírókat tartották távol a New York-i kormányzótól, hanem még kíséretének tagjait is azonnal elkülönítették tőle. A repülőtér bejáratánál két óriási vízifecskendővel felszerelt biztonsági erők álltak készenlétben. Rockefeller Brazíliából Paraguayba utazik. Strössner diktátor Amerika-barát országában is rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a látogatás idejére. Rockefeller körútjának utolsó állomásán, Uruguayban már most magasra csapnak a tiltakozás hullámai. Szerda este Montevideoban mintegy ISO diák tüntetett a külügyminisztérium épületénél, amelyre két gyújtóbombát is dobtak. A demonstrációval egyidejűleg tiltakozó röpiratokat is terjesztettek a városban. Bumertšen hatalomra jutásának negyedik évfordulója Algír — Anaba kikötőben tegnap Bumedien elnök és más algériai vezetők jelenlétében megnyitották az első algériai kohókombinátot. A kombinátot Bumedien hatalomra jutása negyedik évfordulójának ünnepségei keretében adták át. Bumedien ünnepi beszédet mondott. Az algériai lapok is megemlékeznek az évfordulóról. Az Al Mudzsahid megállapítja, hogy a megújhodás első szakasza befejeződött. A forradalmi hatalom négy éven keresztül a nép által választott szocialista út megszilárdítására törekedett. A lap a továbbiakban a szocializmus anyagi alapjának kiépítéséről ír. Ezzel kapcsolatban kiemeli az új kohókombinát átadásának jelentőségét. Véres összetűzések Argentínában Buenos Aires — Szerda este a szakszervezetek által meghirdetett 36 órás általános sztrájk lejárta után újabb összetűzések robbantak ki a rendőrség és a tüntető munkások és diákok közölt. A 36 órás sztrájk teljesen megbénította a nagy iparváros, Cordoba életét. A két egymást követő napon lezajlott összecsapásokban sokan megsebesültek és 73 személyt letartóztattak. Buenos Airesben Juan Carlos Ongania elnök bejelentette kormányának átalakítását: a hadügy miniszteri posztra Jose Rafael Cacerest, Argentína jelenlegi paraguayi nagykövetét nevezte ki. A lap bejelenti, hogy újabb államosítási intézkedéseket hoznak a külkereskedelem egyes szakaszain. LAPZARTAKOR érkezett MOSZKVAI MEMORANDUM BRANUTNAK Bonn — A nyugatnémet kormány szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy Carapkin szovjet nagykövet Willy Brandt külügyminiszternek szerdán húszoldalas memorandumot adott át a szovjet —kínai liatárviszállyal kapcsolat ban. Az emlékirat állítólag azonos a szovjet sajtóban június 14 én közzétett szovjet kormánynyilatkozat szövegével. A külügyminisztérium véleménye szerint az emlékirat másodpéldányát már Washington ban és Tokióban is átadták. AZ ALKOTMÁNYTANÁCS MEGERŐSÍTETTE POMPIDOU MEGVÁLASZTÁSÁT Párizs — —A francia alkotmánytanács tegnap délután megerősi tette az elnökválasztás második menetének szabályos lefolyását és annak eredményét, úgy, ahogyan azt a belügyminisztérium hétlőn bejelentette. Georges Pompidou így eleget tett az alkotmányszabta összes feltételnek, és 17,03 órától kezdve, amikor az alkotmánytanács kihirdette nyilatkozatát, a Francia Köztársaság törvéayes elnökévé Vált. Hivatalába ma dél előtt iktatják Ss flanepélyes kBI s ősegek között. VI.