Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-15 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

x? Z ro X) o §5 x: ta • •< IS C: £l 3 a m X" « Q. x ž Q «n pra a. 3 -« O M S l xr a 3 i. r «-•3 3" c» TQ. l» Q. a 3 "5" a a 5 V . t. • *• A

ki valamennyire ls Ismeri az életet, egy véleményen van Oszkárral, ö ugyanis minden lehető és lehetetlen alkalommal hangoztatja: az életben a legtöbb bonyodalom olyan természetű, hogy egy kis elővigyázattal voltaképpen elkerülhető. Elmondom, liogy miképp került Oszkár mégis kutyaszorítóba. Elvira volt a ludas, akinek a kedvéért, hóstink, a fővárosba utazott, hogy szobát béreljen egy ismert szállodában. Először csalta meg feleségét, Irenát, aki rendkívül féltékeny volt. Ha megtudná az Elvira-ügyet, talán meg is ö!né! De a bűn erősebb a veszélynél! — mondta egy szellemes ember, és Oszkár egyetértett vele. A szerelemre éhes pár előbb óvatosan körülnézett a párizsi utcán, majd besomfordáltak egy szállodába. A férfi a portáshoz lépett: — Nevem Beaulieu — mondta halkan. — Sürgönyileg foglaltam egy kétágyas szobát a feleségem és a magam részére. — Van szerencsém. Beaulieu úri — hajlongott a portás. — Boldog vagyok, hogy üdvözölhetem! — Es közben fél kézzel a hall túlsó sarkába Intett. Abban a pillanatban megindult feléjük egy csomó férfi, tollal és füzettel, kl mikrofonnal, ki meg fényképezőgéppel. Mielőtt az elképedt pár megkísérelhette volna a menekülést, már körülfogták őket. S az egyik férfiú, zöld aktatáskát szorongatva a hóna alatt, néhány keresetlen szóval elindította Oszkár életének nagy tragédiáját. RALPH WIENER: A loírfiny — Igen tisztelt Beaulieu úri Engem, a szálloda Igazgatóját ért a megtiszteltetés, hogy önt és kedves nejét üdvözölhessem abból az alkalomból, hogy a szálloda százezredik vendégei lettek. Az igazgatóság nevében átnyújtok önöknek egy pénzösszeget és felajánlok kéthetes költségmentes itt-tartózkodást, szállodánk egyik luxusosztályában. Fogadják szerencsenkívánataimat! A direktor Intésére előlépett egy csinos titkárnő, és Elvirának óriási rózsacsokrot nyújtott át. Oszkárnak pedig, aiki elképedve, sóbálvánnyá válva állt, egy vastag borítékot nyomtak a markába. A körülállók tapsoltak, fények villantak föl, kattogtak a fényképezőgépek, és a riporterek hada szoros gyűrűbe fogta a botcsinálta házaspárt... Hősünk előtt elsötétedett a világ. Amikor magához tért, az igazgató irodájának heverőjéo feküdt, vizes borogatással a fején. Az igazgató verejtékes homlokát törölgetve, gondterhelten nézett rá. — Végre magához tért! — mondta örömmel. — De érthető, hogy elájult, amikor ilyen váratlan meglepetés érte! — S az ottlevőkhöz fordult. — A leghelyesebb ha magunkra hagynak bennünket, uraim. A vendégnek nyugalomra van szüksége. A riporterek kivonultak. Oszkár aggodalmasan pillantott utánuk. A szállodás csillapító szavakat mormolt: — Most már nyugalma lesz, Beaulieu úr — mondta és megveregette Oszkár vállát. — Szerencséjük híre holnap benn lesz a lapokban, a rádió és a tévé ls megemlékezik majd róla ... De ml történt, az istenért? Csak nem ájult el megint? ... Egy újabb nedves törülköző visszahozta Oszkárt a valóságba. — Igazgató úr — dadogta,—, ez az egész eset... szörnyű ... szinte hihetetlen ... egész egyszerűen hihetetlen ... — Valóban ... Valóban... Az ön elragadó felesége ls ugyanazt hajtogatta. Izgalmában szó nélkül elfutott. Hál'istennek, a fotoriporterek szemfülesek voltak és még idejében lencsevégre kapták. A holnapi lapok az ön bájos hitvese fényképét is közlik majd. Oszkár felnyögött és kezébe temette az arcát, majd mély lélegzetet vett, s megszólalt: — Igazgató úr, egy vallomással tartozom. A hölgy, akived érkeztem, nem a feleségem! Törvényes hitvesem otthon van, és nem tud semmiről. De ha meglátja az újságban a képemet, és elolvassa a dolgot, akkor jaj nekem! A direktor először értetlenül bámult Oszkárra, majd hirtelen felugrott, mintha kígyó marta volna meg. — Botrány lesz — jajgatta —, hát ebből óriási botrány lesz. Majd szemrehányásokat kapok, hogy nem nézetem meg a vendégek iratait. A szálloda jó hírneve forog kockán! Maga alaposan elintézett engem! — Hát a házasságom ... az én Jó házasságom... az semmi?! — nyöszörögte az áldozat. — Bánom is én a maga házasságát?! Mit érdeikel az engem! ... — dühöngött az Igazgató. — Ember! A szálloda jó hírneve forog veszélyben! Ilyen botrány! — Kérem, bocsásson meg — mentegetődzött Oszkár megszeppenve —, de honnan a csudából sejthettem volna, hogy pont én leszek a százezredik vendég? Miért kellett ilyen felhajtást csinálni? — Hát, uram — vágott közbe a direktor és felugrott ültéből —, most egy pillanatot sem veszlthetekl Azonnal el kell rohannom. Maga pedig a legjobban teszi, ha tüstént hazautazik. Látni sem akarom többet! — Hová menjek! — kérdezte a hoppon maradt vendég kétségbeesetten... — Ha feleségem meglát az újságban ... De az Igazgató már faképnél hagyta. Oszkár porig sújtva utazott haza. S azt tette, amit olyankor szoktak a férfiak, ha az ügy teljesen reménytelen: mindent bevallott! Irene asszony egy görög sorstragédia bosszúszomjas hősnőjének arckifejezésével hallgatta szavait. — Szóval, ott akartál maradni azzal a szemérmetlen parszóinával? — sziszegte. — De hiszen hazajöttem ... — rebegte a férj. — Mert lelepleztek! A sajtó éberségének köszönhetem, hogy családi tűzhelyünk tiszta maradtl Nem a te lelkiismereted szólalt meg! ... Jól jegyezd meg: ha még egyszer előfordul Ilyesmi... — Nem, nemi Soha többé ... — fogadkozott Oszkár. Ss a feleség — mit tehetett egyebet? — megbocsátott — Hol az újság? — kérdezte hősünk másnap reggel. — Elégettem! Nem kell a szégyenedet nyomtatásban látaod — válaszolta elnézően az asszony. Oszkár megadóan bólintott. Sohasem tudta meg, hogy a szálloda Igazgatójának gigászi küzdelmét siketr koronázta: elérte, hogy a sajtó, a rádió és a tévé ne említse meg Oszkárt és ne közöljék a képéket. Az elégetett újságban azonban a hű férj egészen másról olvasott volna. Egy kis cikk hírül adta, hogy Irene Beaulleau aszszony, aki férje kíséretében a Vörös Pezsgő bárban szórakozott, a mulató ötvenezredik látogatójaként üveg pezsgőt kapott az Igazgatóságtól. Oszkár ezen valószínűleg szerfölött elcsodálkozott volna: ugyanis soha életében nem járt a Vörös Pezsgő bárban. (Németből fordította: SZIRMAI MARIANNE-) REGI KAPCSOLAT - Felháborítói Úgy viselkedsz, mintha a feleséged lennék I (Pusztai Pál rajza) A KÖZÖS NEVEZŐ — Valami bajod van? - kérdt apa a fiacskáját, ald a számta-nfüzete előtt ül, és rágja a golyóstollát. — Nem, nem, izé ... csak keresem a közös nevezőt — Hogy-hogy? Hát mi is azt kerestük már 25 évvel ezelőtt —, és még mindig nem találták meg? FOGYÓKÚRA Két csinos fiatalaszszony ül, s beszélget egy párizsi cukrászdában. Azt mondja az egyik: — Rémes, hogy a férjem mit művel: állandóan féltékenykedik rám. Annyit gyötör, hogy hétről hétre soványabb leszek. — De diágám, ne tűrd ezt, válj el inkább) — El is válok, csak megvárom, hogy 50 kilóra lefogyjak .,. LÓVÁSÁR |J. Cserepanov rajza) A LEVÉL Jürgen így ír az apjának: — Kedves Apám, kérlek, légy szíves öt márkát küldöm, szeretnék fényképet csináltatni magamról és a menyasszonyomról, s utána neked is küldenék egy-egy képet. — Az apja így válaszol: — Küldök neked két és fél márkát, de csak a menyasszonyod képét küldjed, téged már elég jól Ismerleik fénykép nélkül is. Egy vevő érdeklődik a lókereskedönél, egy szép formájú almás szürkét szeretne megvásárolni, azonban egyre csak töpreng, nehezen akarja elszánni magát. A közelben sündörög a kereskedő hétéves kisfia, aki egyszerre csak szivfacsaróan zokogni kezd: — Apukám, az én kedves szürkémet ne add el, hiszen te magad mondtad, hogy ilyen pompás paripát soha többet nem kapsz ... Hallja ezt a vevő, és villámgyorsan a pénztárcájához nyúl, fizet, és már fogja is a kötőféket, s vezeti el a lovat... Alig nyolc nap múlva ismét megjelenik a kereskedőnél, akt azonban mérgesen el akar zárkózni a tárgyalás elöl: — Uram, ne haragudjon, de amit egyszer eladtam, azt eladtamI — Ne tessék megijedni, nem a ló miatt jövök... A kisfiút szeretném kölcsönkérni, hogy ín is könnyen megszabaduljak a szürkétől . . . A BÁLNAVADÁSZ A munkaerő-gazdálkodási hivatalban egy •mber Jelentkezik jBunkára. A tisztviselő megkérdezi: — Foglalkozása? — Bálnavadász vagyok. — Ne . mondja! S hol vadászik rájuk? — A tavakban és víztárolókban. — Miféle hülye vicc ez? A tavakban s a víztárolókban nincsenek bálnák. — Hát kérem, éppen ezért vagyok munka nélküli — Azonnal add vlsszal Közgazdasági konferenciánk végén közösen sportkázni fogunk. Felolvasom az elnökség által javasolt számokat... (E. Orián rajza)