Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-04 / 18.szám, Vasárnapi Új Szó

a r Szegény Afrika? Ghanában, Kongóban, Dél-Rhodésiában és a Dél-afrikai Köztársaságban termelik a világ aranyának nagy részét. A kongói (Katango) és a zambiai (volt Észak-Rhodesia} rézbányák szolgáltatják a világ réztermelésének több mint húsz százalékát. A nyugat-afrikai Libéria vashegyei, Ghana és Guinea bauxitja fontos stratégiai jelentőségűek az Egyesült Államok és a kapitalista Európa számára. A Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Rhodesia, Tanzania, Kongo, Ghana, Sierra Leone, Libéria, Angola és más afrikai országok és területek elégítik ki gyémánttal a világpiac igényeinek csaknem nyolcvan százalékát. S még semmit sem szóltunk a színes fémekről, a fűszerekről, a gyümölcsökről és egyebekről. Ez tehát a gazdag Afrika. De valóban az-e? A MUNKÁSOSZTÁLY A kontinens, az angol, a francia és a portugál gyarmatosítók kedvenc területe tényleg gazdag. Háromszáz milliónyi lakosának zöme azonban a világ legszegényebb, legkizsákmányoltabb népe. Hogyan lehetséges ez? A választ az elmúlt évszázad gyarmati elnyomásban és brutális kizsákmányolásában találjuk meg. A gyarmatosítók csak annyit és olyan mértékben fejlesztették Afrikában, amennyire szükség volt ahhoz, hogy kitermeljék és elszállítsák a fekete földrész természeti kincseit. Afrika iparilag a világ legelmaradottabb kontinense. A bérből és fizetésből élő afrikaiak száma körülbelül húszmillió fő, az összlakosságnak nem egészen hét százaléka, s a munkaképes lakosságnak kevesebb mint húsz százaléka. Ezen belül az ipari nagyüzemek munkássága csupán elenyésző részét alkotja a bérmunkások seregének. S ezt a zömében analfabéta, szervezetlen, politikailag még csak ébredező embertömeget nevezzük afrikai „munkásosztálynak." Oppenheimer, a hírhedt dél-afrikai monopolista milliomos zambiai rézbányáiban találkoztam először az afrikai ipari munkással. Igaz, hogy ez a találkozás is merő véletlen volt. Látogatásom szervezői gondosan ügyeltek, nehogy szóba elegyedhessek az afrikai bányászokkal. Azért sikerült kijátszanom éberségüket és beszélgetni néhánnyal az 52 000 zambiai bányász közül. Tőlük tudtam meg azt, amit később a bányásztársaság által rendelkezésemre bocsátott statisztikai adatok is megerősítettek: az Oppenheimer-cég zambiai rézbányáiban dolgozó afrikai (vagyis fekete bőrű) munkások évi átlag keresete 413 zambiai font, míg az ugyanitt, ugyanazon a munkakörben dolgozó nem afrikai (vagyis fehér bőrű) bányászok évi átlagkeresete 2689 zambiai font. A chingolai Nchanga Bányákban 8000 afrikai és 1200 nem afrikai (holland, cseh, lengyel, angol, délafrikai stb.) dolgozik. S annak ellenére, hogy a zambia kormány „afrikanizálásra", vagyis a fehér szakembereket majdan felváltó afrikai vezetők képzésére kötelezte az Oppenheimer-monopoliumot, az elmúlt öt évben mindössze 3—4 afrikai jutott el a bányászmesteri szintig. Az afrikai bányász bádoglemezből készült, folyóvíz és villanyvilágítás nélküli kunyhóban lakik. Miért nincsenek legalább ablakok ezeken a kunyhókon? - tettem fel a kérdést európai kísérőmnek. Az afrikaiak attól félnek, hogy az ablakon át meglesik őket a gonosz szellemek. Hangzik a nyilván már oly sokszor elmondott magyarázat, hogy már-már maga a kísérő is elhiszi ezt a badarságot. Csupán a chincjolai bánya havi 18 000 tonna színrezet szállít a világpiacnak. Olcsó munkaerő, magas rézárak, extraprofit. Igy állíthatnám fel zambiai tapasztalataim képletét. De mit szól ehhez oz afrikai munkás? Egyelőre nem sokat. Időnként sztrájkba lép, hogy némi béremeléssel enyhítsen A

közelmúltban Afrikáról tartottam előadást. Kiváncsiságból feltettem a kérdést értelmiségi hallgatóimnak, mi jut eszükbe, ha ezt a szót hallják: Afrika. A válaszok csaknem azonosak voltak. Szegénység. Elmaradottság. Sötétség. Katonai puccsok. Bizonytalanság. Gyarmatok. Szegfűszeg. Banán. S amikor ismét átvettem a szót, megrökönyödéssel vegyes hitetlenség tükröződött a szemekben és az arcokon. Egyszerűen nem hittek a szavaimnak. Tévednek. Afrika a világ egyik leggazdagabb és a természet által legkedveltebb földrésze. Az afrikai föld kincsei nélkül aligha létezhetne Európa és az Egyesült Államok ipara. Aranya nélkül egyik napról a másikra összeomlana a nyugati világ pénzügyi rendszere. A sokak által elmaradottnak ítélt fekete földrész több, mint háromszor olyan nagy, mint Európa, ahol élünk, s amelyre joggal büszkék vagyunk. A földrészek sorrendjében - Ázsia után - Afrika foglalja el a második helyet. Ezen a kontinensen található földünk vízienergia tartalékának mintegy 42 százaléka. Ez kétszerese annak, ami Ázsiában van, s több mint amennyi az Amerikai Egyesült Államokban, Európában, Ausztráliában és Latin-Amerikában fellelhető. tarthatatlan helyzetén. Addig még nem jutott el, hogy felvetődjék fejében a gondolat: Mi lenne, ha saját országában, saját kezébe venné a saját bányáit? FÉLÉVI ROBOTÉRT HÉT FONT FIZETÉS Dél-Afrika aranybányáiban csaknem 400 000 afrikai dolgozik. Ezek zöme meghatározott időszakra, többnyire félévre szerződtetett. Feleségét, gyermekeit falujában kell hagynia. A bányaterületen felállított táborban él. Munkaadói ellátják élelemmel és ruházattal. Mi több, gondosan ügyelnek arra is, hogy a szerződés időszakban egészséges maradjon. Fizetést eközben nem kap. A szerződés lejártával (amennyiben nem köti le magát újabb félesztendőre) hazaszállítják falujába, s csak ekkor kapja meg félévi fizetését, ruházatot, orvosi ellátást, félévi megfeszített munka eredményeként kézhez kapja 7 (hét) angol fontnak megfelelő összeget. Az ilyen módszerrel dolgoztatott afrikaiak száma a Dél-afrikai Köztársaságban meghaladja a kétmilliót, s ha családtagjaikat is hozzászámítjuk, a bányászatban érintett afrikaiak száma az évek során eléri q húszmilliót. Ezek a világ leggazdagabb aranylelőhelyei. Itt termelik ki földünk aranyának a felét. Erre épül a világ jelenleg legkegyetlenebb rendszerének, a fajgyűlölő pretoriai rezsimnek az uralma. A fehér bőrű munkások száma viszonylag alacsony. Fizetésük viszont helyenként ötszászorosa az afrikai munkásénak. AZ AFRIKAI KAPITALIZMUS SEM JOBB A fentiekben leírtak megdöbbentő példái annak, hogyan él, milyen körülmények között dolgozik az afrikai munkás. S nemcsak azokban az országokban, amelyekben a nemzetközi monopóliumok, vagy a fehér fajgyűlölők az urak. Nigériában az afrikai kapitalista ugyanúgy kizsákmányolja az afrikai Hogyan él az afrikai munkás? # Afrikai kapitalisták # Ahol a fehérek ötszázszor nagyobb fizetést kapnak, jnint a négerek £ A gazdasági függetlenség csak 'álom döbbentőbb a kép, ha hozzátesszük, hogy az azóta eltelt években nem csökkent, hanem nőtt a szakadék az egy főre eső nemzeti jövedelem tekintetében Afrika és a fejlett tőkésországok között. Nos, o gyarmati és az újgyarmatosító olcsó afrikai munkaerővel és nyersanyaggal ügyködő nyugati imperializmus önmaga adja meg a választ arra a kérdésre, hogyan lehetséges az, fiogy a bevezetőben leírt gazdag Afrikában oly szegény, elesett és kizsákmányolt a munkás. A MUNKÁSOSZTÁLYRA NAGY FELADAT VÁR Logikusan felvetődik az olvasóban a kérdés: meddig tűrheti ezt az állapotot 300 millió afrikai? Mit tesznek a helyzet megváltoztatására az elmúlt évtizedben hatalomra jutott afrikai kormányok? Keveset. Az újonnan függetlenné vált afrikai országok zömében a polKtisai függetlenség gazdasági téren csak elenyésző változást hozott. A volt gyarmatosítók, az időközben hozzájuk csatlakozott újakkal (Egyesült Államok, Nyugat-Németország, Izrael) együtt megőrizték, sőt helyenként növelték gazdasági befolyásukat. Világosan látják ezt az öntudatosodó afrikai munkások is. Szakszervezetekbe és pártokba tömörülnek, szervezettséggel veszik fel a harcot az idegen és a belső elnyomók, kizsákmányolók ellen. Ipari munkások, férfiak és nők, ültetvényeken sínylődő milliók, kézművesek és kisiparosok, mind-mind összefognak, hogy változtassanak tarthatatlan helyzetükön. Az Afrikában eltöltött évek során sokszor találkoztam az ébredés, a szervezkedés és az öntudatosodás jeleivel az afrikai munkasok körében, szemtanúja voltam egymillió nigériai munkás sztrájkjának, s annak, hogyan harcol jogaiért a ghanai, a tanzániai, a zambiai és sok más afrikai ország proletárja. Az accrai fekete csillag téren (még Nkrumah elnök idején) először hallottam felcsendülni Afrikában az Internacionálét, a nemzetközi munkásmozgalom himnuszát. Együtt ünnepeltem május elsején a szudáni és zanzibári munkásokkal. Mindez arra késztet, hogy hittel higyjem: a világ leggazdagabb, s egyszersmind legszegényebb kontinensén is a szocializmusé, a munkáé a jövő. ÉLIÁS BÉLA munkást, mint az angol. Hivatalos adatok szerint egy etiópiai sütemunkás napi keresetéből egy liter tejet és nyolcvan dekagramm kenyeret vásárolhat. Egy kenyai ipari munkás ugyanezért egy kiló rizst, egy liter tejet és két (2) tojást kaphat. Vagy ha úgy tetszik két mozijegyet. Ha van kedve hozzá, hogy kenyér helyett a kultúrába kóstoljon bele. Ilyen kereset mellett el lehet képzelni hogyan élnek a munkások hozzátartozói. S azt is, hogy mennyire elvesztik gyakorlati értelmüket Afrikában az olyan kifejezéseknek, mint például a létminimum, a reálbér, vagy az átlagkereset. Ehhez hozzá kell gondolnunk olyasmiket is, hogy a legtöbb afrikai országban az emberek többsége nem éri meg 50. életévét, legfeljebb ha 100 000 emberre jut egy orvos. Ezek a szinte leírhatalan feltételek híven tükrözik a gyarmati múltat és a félgyarmati, a neokolonializmustól beárnyékolt jelent. VÉRLÁZÍTÓ STATISZTIKA Nyolc évvel ezelőtt oz Egyesült Államokban az egy főre eső évi nemzeti jövedelem 1541 dolllár, Angliában 789 dollár, Franciaországban 722 dollár volt. Ezzel szemben az ugyanakkor megvizsgált 39 afrikai ország közül a statisztika 28 olyan országot mutatott ki, amelyben az egy főre jutó nemzeti jövedelem 100 dollár alatt, sőt ezek közül 13-ban 50 dollár alatt marad. A világ azon ötvenegy országának, amelyekben az egy főre jutó, nemzeti jövedelem 1960-ban nem érte el az évi száz dollárt, több mint a fele (28) afrikai ország volt. Az újgyarmatosító Egyesült Államokban 1960-ban az átlagos évi jövedelem 10-50-szer akkora volt, mint bármely afrikai országban (kivéve természetesen a Dél-afrikai Köztársaságot), a volt gyarmatosító Franciaországban 25-22-szer, Nagy-Britanniában pedig 5-17-szer volt nagyobb az átlagos évi jövedelem, mint egykori afrikai gyarmataikon. Még meg-