Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-15 / 112. szám, csütörtök

SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA Harc a bukás ellen A színházi évad jelentős eseménye Schiller: Don Carlos-bemutató a Hviezdoslav Színházban Az utóbbi hónapok talán legnagyobb izgalommal várt színházi eseménye kétségtelen a nagy német drámaíró alkotásának pozsonyi bemutatója volt. A Don Carlost Schiller átmeneti művei közé sorolják, amikor már túljutott a klasszicista hangvételű, nagyobbrészt sokrétű jellemeket felvonultató, de még sajátos konfliktusokat nélkülöző színdarabokon, és utat talál az egyén és a társadalom, valamint a jobb, emberibb életért küzdök és különböző korokban ott élősködő, minden haladó megmozdulást gúzsba kötő hatalmi erők között végbemenő tragikus összeütközések mesteri színpadi megjelenítéséhez. A Don Carlos megírása a szerző életében is jelentős állomás volt. Jean ď Arc hősies, de tragikus kimenetelű küzdelmének ábrázolása után ebben a művében már erőteljesebb, izmosabb .az egyházi inkvizíciót és embertelen módszerelt felszámolni igyekvő, az ember egyéni szabadságáért küzdők tábora. Itt érlelődik az a dinamizmussal teli meggyőződése, amely a Teli Vilmosban — más körülmények között — a győzelmes beteljesüléshez vezet. Ogy hisszük nem járunk messze az Igazságtól, amikor azt állítjuk, hogy Schillernek éppen a Don Carlosban sikerült drámai sodrású cselekmény keretén belül, plasztikus és rendkívül szuggesztív erejű keresztmetszetet adni a társadalom vezető rétegeiben dúló hatalmi harcokról és ezen túlmenően az egyes szereplők belső lelkivilágáról. Az inkvizíció által uralt és a feudális viszonyokat mindenképpen megtartani igyekvő spanyol királyság és annak egyik tartománya, az iparosodás által virágzó és a kinőtt köntöst eldobni igyekvőnémetalföldi országrész között keletkezett konfliktusban, amelynek hátterében játszódik a cselekmény, sikerült a szerzőnek olyan figurákat teremtenie, akiknek problémái, gondolatai idötállóak. Schiller két véglet közé fonja a cselekményt. Az egyik oldalon Don Carlos, az érzelmektől túlfűtött, apja uralkodói módszereit megvető királyfi és barátja, a racionálisabb beállítottságú Posa áll. Velük szemben az egyházi és konzervatív erők képviselőiként Domingó kardinális, Alba fővezér és a Nagy Inkvizítor szerepel. Közöttük vergődik II. Fülöp király, aki mint magánember megérti Posa fejtegetéseit a szabadabb élet szükségességéről, de ugyanakkor mint király a hatalmi erők képviseletében cselekedeteivel a haladás képviselőit sújtja. A két női főszereplő, a királyné és Eboli hercegnő alakja még tragikusabbá, sokrétűbbé teszi a felvázolt képet. J. Budský rendező érthetően igyekezett úgy összefogni az előadást, hogy az örökérvényű problémák és mondanivalók domborodjanak ki. A játék nagyrészében sikerült is feszült figyelmet keltehie a nézőtéren, de néhány zavaró rész csökkentette a még így is jelentős hatást. Úgy érezzük, hogy Budský elsősorban Don Carlosra és barátjára összpontosított, az ő problémáik kihangsúlyozásával töltötte meg leggyakrabban a színpadot, ezáltal azonban háttérbe szorult az ellenpólus, Alba fővezér és a kardinális alakja, s ez nemcsak II. Fülöp ellentmondásokkal teli jellemének hitelét csökkentette, de tompította a meglevő konfliktus dinamizmusát is. Ennek ellenére Budskýnak sikerült olyan előadást kreálnia, amely magával ragadja és gondolkodásba ejti a legigényesebb nézőt is. A nagyszámú és neves szereplőgárda közül nehéz valakit is kiemelni. L. Haveri Don Carlosa talán túlságosan is patetikus színezetű. A tehetséges fiatal színész ezúttal a kelleténél is harsányabb eszközökhöz folyamodott. Sikeresebb alakítást nyújtott Š. Kvietik (Posa). Az amúgy is kiegyensúlyozottabb figurát mértéktartó, rokonszenves játékkal keltette életre. Nyilván sok vitát és ellentétes véleményt vált ki Ct. Filčík játéka II. Fülöp szerepében. A király sokfajta elemből felépített alakját minden árnyalatában sikerült híven visszaadnia. Az említett rendezői felfogás eredményeképpen egysíkúnak és túl merevnek tartottuk L. Gallo (Domingo) és E. Roinančík (Alba fővezér) játékát. A háttérben sehogysem találják helyüket, szinte szemmel láthatóan küzdenek a szerep adta lehetőség és a rendező felfogása között. A kedvező visszhangban jelentős része van a két női főszereplő, E. Polákovának (királyné) és Z. Grúberovának (Eboli hercegnő). Polákovának sikerült teljes mértékben azonosulnia az általa alakított figura jellemével. Rendkívül kellemes meglepetés Z. Grúberová sokszínű alakítása is. Ebben a szerepben bizonyította be sokoldalú tehetségét, amely nemcsak egyfajta szerepek eljátszásában merül ki. V. Záhorský Nagy Inkvizítora szuggesztív erejű és nagyon hatásos volt. Külön ki kell emelni a vendégként közreműködő Č. Peclir korszerű elemeket felhasználó színpadképét, amellyel nagymértékben hozzájárult a darab cselekménye által megkívánt légkör kialakításához. Dicséret illeti a jelmeztervező S. Vaőicková munkáját is. Az emiitett néhány zavaró hatás ellenére az előadással kapcsolatban elmondhatjuk, nagy élményben volt részünk és méltán tartjuk ezt a bemutatót az idei évad egyik legjelentősebb eseményének. SZILVÁSSV JŰZSEF Kulturális hírek H Az uljanovszki könyvkiadó „Lenin és Szimbirszk" címmel gyűjteményes kötetet bocsátott ki. Ez 273 dokumentumot tartalmaz, amelyek közül sok először kerül nyilvánosságra. A könyv először Vologya Uljanov gimnáziumi éveivel foglalkozik. Sok levél és távirat mutatja be, hogyan vélekedett Vlagyimir Iljics az akkor fontos eseményekről, amelyek Szimblrszkben és a kormányzóságban végbementek. A kötet sok levelet és táviratot tartalmaz, amelyeket Iljicsnek küldtek szülőföldjéről. • George Balanchine, a New York City Ballet alapítója és vezetője három évre a nyugatberlini operaházhoz szerződött vezető koreográfusként. A berlini együttes eddigi koreográfusa Kenneth MacMillan az ősztől Londonban dolgozik majd. NAPJAINKBAN a szakemberek egyre többet foglalkoznak az oktató-nevelőmunka korszerűsítésének kérdéseivel. A korszerűsítéssel kapcsolatban felvetődik a bukás elleni harc kérdése is. Miroslav Cipró, ismert cseh pedagógus egyik munkájában megemlíti, hogy az 1963/64-es tanévben az alapiskolák tanulóinak bukási átlaga 4,2 százalék volt — a helyzet napjainkban sem nagyon javult —, ami nyugtalanító jelenség. Különösen akkor tarthatjuk annak, ha figyelembe vesszük, hogy az említett átlag a megreformált tantervek bevezetése után mutatkozott meg. Világos tehát, hogy a bukás elleni harcot nemcsak egyoldalúan a tantervek részleges korszerűsítésével, a tananyag csökkentésével lehet megoldani, hanem ilyenirántú tevékenységünket ki kell terjeszteni a korszerű oktató-nevelőmunka lélektani feltételeinek és tényezőinek feltárására is. A bukást előidéző okok sokfélék lehetnek A pedagógusoknak mindig arra kell törekedniük, hogy az iskolában létrehozzák az örömteli tanulás légkörét, mely segíti a tanulókat az otthoni felkészültségben is. Ehhez járul még a megfelelő mértékű önbizalom, a magabiztos teljesítőképesség kedvező légkörének kialakítása is. A kedvező emocionális légkör kialakításával szorosan összefügg az oktatás motiválásának problémája. Minden emberi cselekvés motivált tevékenység, ezért a tanulásban sem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a hatékony ösztönző formákat, amelyekkel a tanulás eredményessége jelentősen fokozható. AZ ISKOLAI TANULÁST lényegesen megkönnyíti a sikerélmény. Az a tanuló, aki tanulmányai eredményében elmarad az átlagtól, s nem mutat haladást, feltételezlietően a sikerélmény hiányában vált hanyaggá. A sorozatos sikertelenségek teljesítménybeli stagnálást vagy visszafejlődést eredményeznek, s a tanuló bátortalan lesz. A sikerélményeket mindig pozitív érzések kísérik, melyek hatását világosan kimutatták a kísérletek. A pedagógusoknak tehát arra kell törekedniük, növendékeik teljesítményét elsősorban azzal fokozzák, hogy korábbi eredményeiket megfelelően értékelik — különösen fontos ez a félénk tanulóknál —, s csak másodsorban mutatják meg és bírálják tárgyilagos és belátó módon a hibákat. Nem szabad közömbös magatartást tanúsítaniuk a tanulók fáradozásaival szemben. Tudnia kell minden nevelőnek, hogy a hibák és fogyatékosságok túlhangsúlyozása sokszor megnehezíti azok leküzdését. Sokan a gyenge tanulmányi eredmények okát a felfokozott vizsgaizgalomban látják. A vizsgának vitathatatlan lélektani előnyei mellett — távlatokat ad, nagy erőkoncentrálásra késztet, fejleszti a rendszerező készségét, az általánosítások elvégzését, tajékoztat az elvégzett munkáról és motivál is — vannak káros következményei is. A többség véleménye szerint nagyon kimeríti a tanulókat, az izgalmak megviselik az idegrendszert. A vizsgaláz objektíve létező jelenség, helytelen volna azonban minden sikertelenséget csak azzal magyarázni. A vizsga (feleltetés) előtt egyes tanuióknál különböző idegállapotot figyelhetünk meg. Vannak olyanok, akik rendkívül idegesek, lázasak, gyengének érzik magukat, sok közülük remeg a félelemtől. Ogy érzik, semmire sem emlékeznek, s összpontosítani sem tudnak. Más tanulónál teljes tompultság, álmos, apatikus állapot lép fel. Úgyszólván teljesen hiányzik náluk a feleléshez szükséges lendület és kedv. A küzdelmet hamar feladják, semmi ötletet, kezdeményezést nem tapasztalunk náluk. Vannak azonban olyan tanulók is, akiknél a vizsgaizgalom „küzdelemre kész állapotban" nyilvánul meg (Kelemen). Az idegfeszültség bizonyos örömöt, lelkesedést vált ki belőlük, s alig várják, hogy meg-kezdjék a felelést. Bíznak magukban. Az Ilyen tanulók teljesítménye gyakran jobb, mint egyéb körülmények között. A VIZSGÁT tehát nemcsak feltétlenül károsan ható idegállapot előzheti meg, hanem megfelelő felkészülés esetén egy természetes idegfeszültség, mely magas fokú koncentrációval jár, növeli a tanulók teljesítőképességét és örömteli izgalomhoz vezet. Ezzel szemben, mint már utaltunk rá, vannak olyan tanulók, akiknél a felkészüléssel nincsen baj, a vizsgák alkalmával mégsem tudják azt a teljesítményt nyújtani, mint egyéb körülmények között képesek volnának. Az ilyen tanulóknál rendszerint az önbizalom hiányát tapasztaljuk. Súlyosabb esetekben az izgalmi állapot nemcsak közvetlenül a vizsga (felelés) előtt lép fel, hanem az otthoni tanulás idejében is. A tanuló állandó szorongásban él, figyelmét nem tudja összpontosítani, s ennek következtében tanulmányi eredménye is nagyon alacsony. Ilyen esetedben tanácsos szakorvoshoz fordulni, mert rendszerint valamilyen rendellenességről van szó, melyet orvosi beavatkozással lehet gyógyítani. A tanulók különösen érzékenyen reagálnak az igazságtalan osztályzásra. Legtöbbször kedvüket veszítik, nem tanulják azt a tantárgyat, amelynek ellenőrzésekor és értékelésekor ezt tapasztalták; az így osztályozó pedagógust megvetik, kicsúfolják. Ezért minden pedagógusnak arra kell törekednie, hogy a lehető legnagyobb fokú objektivitással osztályozzon. Ne hagyja magát befolyásolni a rokon- és ellenszenvtől, a külső tényezőktől és a társadalmi kapcsolatoktól stb. Ne értékelje a növendékek egész munkáját egy-egy részmegnyilvánulás alapján (rossz vagy jó felelet), mert ennek sok Igazságtalanság lehet a következménye. Helytelen az is, ha a nevelő vérmérsékletéből adódóan felületes, vagy túlzottan aprólékos; hagyja magát befolyásolni a lányok „könnyei" által, a hasonló neműekkel szemben viszont a rivalitás, a féltékenység hatása alatt jár el. Gyakori eset, amikor a tanuló egyéniségének helytelen megítélése van befolyással az osztályozásra. A jó fellépésű tanulókat enyhébben osztályozzák, másoknál az ilyenek pimasznak, szemtelennek tűnnek, ezért szigorúbb elbírálás alá esnek. Az osztályozáskor szigorúan ügyelni kell az igazságosságra, s nagy szükség van az alapos megfontolásra és a helyes általánosításra. A TANULÓK teljesítményének ellenőrzése és értékelése szervezési, valamint módszertani szempontból sürgős módosításra szorul. A tanulókat túlságosan megterheli ez a rendszer, s nem ad teljes képet a gondolkodási képességek, jártasságok és készségek szintjéről. Elsősorban az emlékezet ellenőrzésére, s nem az értelmi erők, az önálló gondolkodás és problémamegoldás fejlesztésére szolgál. Hatására a tanulók rettegnek a vizsgáktól, s nein az ismeretek elsajátítására törekszenek, hanem csak a vizsgáért tanulnak. Ez a sok fogyatékosság azzal magyarázható, hogy a gyakorlatban a pedagógusok az ellenőrzést és értékelést kiszakítják az iskolai megismerés egységes rendszeréből, s ennek következtében az ellenőrzés és értékelés öncélúvá válik, s zavarólag hat a tanulásra. Nem járunk meszsze az igazságtól, amikor a viszonylag magas bukási átlag egyik okát ellenőrzési és értékelési rendszerünk felsorolt fogyatékosságaiban látjuk. A bukási átlag csökkentése csak akkor következhet be, ha a felsorolt lélektani tényezőkön kívül figyelembe vesszük a tanulás lényegéhez tartozó belső összetevőket, s közülük egyiket sem helyezzük előtérbe a többi rovására, azaz összhangot teremtünk a motiválás, az ismeretek közlése, valamint a tanulók cselekvése és az ellenőrzés között KDLACS DEZS

Ö A bohém festő életmüve A történészek hivatottak tisztázni, hogy a barokk korszaka egybeesett-e a cseh föld elnyomatásával, vagy pedig a kulturális fellendülés kora volt. Az egyik nézet legelőkelőbb képviselője firásek és ezt az álláspontfát müveivel is bizonyítja, míg a kortárs-történészek és elsősorban a művészettörténészek nézete ellentétes és safát igazukat számos olyan épülettel, szoborral és festménnyel védik, amelyek a barokk korában keletkeztek Csehország földjén. Petr B randi cseh festő 11668—1739

j, a cseh barokk jelentős mestere, a csehországi templomokban őrzött műveivel azonban inkább az utóbbi megállapítás helyességét igazolja. Nagyméretű oltárképeiből néhány héttel ezelőtt rendeztek kiállítást a prágai vár lovardájában, de az oltárképeken kívül több mint száz alkotásban — olajfestményekben, rajzokban korabeli grafikában és rézkarcban gyönyörködhet a látogató. A nagy cseh művész életművéből még soha nem rendeztek ilyen nagyszabású bemutatót, mert hiszen az utolsó — 1911-ben rendezett — vernisszázs sokkal szegényebb volt. A művész legtermékenyebb korszaka a tizenhetedik század vége és a tizennyolcadik század eleje volt. Nemcsak műveinek gazdagsága, hanem gazdag élete• is említést érdemel. A gazdagság azonban nem vagyoni helyzetére, hanem élményeire vonatkozik. A pénz bizony elolvadt a kezében, mint mindenkinek, aki szereti a játékot, a nőket és méltányolni tud egy pohár jó bort. A kiállítás fellebenti az alkotó magánéletét elrejtő fátyolt is. Itt van például az a levél, amelyben a prágai Labdaház igazgatója kéri Plzeň nagyságos tanácsurait, hajtanák be Petr Brandl festőn azt az összeget, amivel a labdákért és ütőkért tartozik. Brandl akkor Plzeň mellett, a Lažanský gróf manétíni birtokán élt. A további panaszokból azt is megtudjuk, hogy a festő előleget vett fel egy-egy megígért képre, de aztán az ígéret teljesítésétől elment a kedve. Sőt, Hradec Královén az adósok börtönébe zárták, mert a bőség időszakában aranybányát vásárolt Prága mellett, ahol az ecsetet a sarokba vágta, ideje nagyobb részét teljes tétlenséggel és adásságcsinálással töltötte. Szóval a helyzet három évszázaddal ezelőtt is ugyanolyan volt, mint ma, mert a festők mindenhol és minden időben egyformák. Végül azonban nem az a fontos, hogy adóslevelek is maradnak utánuk, hanem az, amit alkottak, ami leköti figyelmünket és kiváltja csodálatunkat. Olyankor megfeledkezünk szeszélyeikről, kilengéseikről, minden kicsinyes emberi vonásukról, mindez eltűnik, csak a mű marad. A lovarda látogatói most közvetlen közelről nézhetik Brandl oltárképeit, a fény és árnyék Játékát, az annyira kedvelt kék szint, amivel oly szívesen vette körül Bűnbánó Magdolnáit. Barna, fehér, kék és piros — ezek Brandl színei, ezekkel fejezi ki alakjain a mély töprengés, vagy a vallási extázis állapotát. Magdolnái nem alacsony, finom vonalú keleti asszonyok, hanem vérbő, jól megtermett cseh Bo'zenkák. Még a bibliai Lót lányait is ezzel a tipikus cseh szépséggel ruházta jel a mester. Brandl megjogaltnazásaban még a szentek kínszenvedései, a bibliai és egyházi személyek halála sem félelmetes, vagy nyomasztó. A halál nem félelmetes rém, hanem az emberi élet elválaszthatatlan része. Es ahol félő, hogy az elmúlás mégis borzongást ébresztene, ott Brandl néhány pisze, gömbölyű angyalkával teremt kedves, megnyugtató hangulatot. Csak két önarcképet készített. Az elsőn még sötét, göndör fürtökkel pompázik, tekintete figyelő, ajka erélyes. A másodikon már az átélt évek keményre vésték vonásait. De Brandl nem csak a szenteket látta, hanem rendkívül hatásosan, sőt új felfogásban örökítette meg a földi ember életét is. „A vizeletvizsgáló felcser" — minden bizonnyal szokatlan téma volt abban a korban. A „Kenőasszony", vagy a „Tékozló fiú" olyan jelenségek, amelyek nem valahol a távoli mennyországban, hanem a mester által olyan jól ismert földön játszódnak le. Ezért ha Prágába látogat, ne feledkezzen meg erről a látványosságról. A prágai lovardában a tavaszi hónapokban, de lehet, hogy még nyáron is Petr Brandl uralkodik.