Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-15 / 112. szám, csütörtök

A magyarországi szlovákok helyzetéről Beszélgetés KŐVÁGÓ LÁSZLÓVAL, a magyar művelődésügyi minisztérium nemzetiségi osztályának vezetőjével Már ]ó néhány éve foglalko­zik Kővágó László, a történe­lemtudományok kandidátusa a magyarországi nemzetiségi kér­dés tudományos vizsgálatával. Érdemdús kutatómunkája ered­ményeként „Nemzetiségi kérdés — nemzetiségi politika" címmel 1968 februárjában könyv alak­ban jelent meg tanulmánya. Munkájára jellemző az őszinte kritikai hang és a meglevő problémák megoldására való tö­rekvés. Nemrég Kővágó elvtár­sat megbízták a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztá­lyának vezetésével. Tisztségéből adódóan részt vett a Magyaror­szági Szlovákok Demokratikus Szövetsége április végén rende­zett kongresszusán is. Megkér­tem a nemzetiségi kérdésekben jártas magyar szakembert, hogy nyilatkozzon lapunk olvasóinak. A magyarországi nemzeti szö­vetségek nemrég tartották meg kongresszusaikat. E tanácskozások és saját tanulmánya alapján, mi a véleménye a Magyarországon élű nemzetiségek, különösképpen az itt élű szlovákok helyzetéről? Mielőtt beszélnék a röviddel ezelőtt lezajlott magyarországi nemzetiségi kongresszusokról, előtte a magyarországi nemze­tiségek helyzetét kell röviden áttekinteni. A nemzetiség hely­zete külön elemzést kíván or­szágonként, de még országon belül ls. Nálunk Magyarorszá­gon négy nemzetiségről beszél­hetünk — német, szlovák, ro­mán és délszláv nemzetiségről. Kérdésének megfelelően minde­nekelőtt a magyarországi szlo­vákokról akarok beszélni. Az első kérdés általában az, hogy hány szlovák él Magyar­országon. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy ebben a vo­natkozásban nehéz helyzetben vagyunk, mert nálunk kétféle adat van forgalomban. Az egyik a hivatalos népszámlálási adat, amely szerint 1960-ban körül­belül 31 000 magyarországi ál­lampolgár vallotta magát szlo­váknak. Ugyanakkor a Magyar­országi Szlovákok Demokrati­kus Szövetségének becslése sze­rint 100—110 000 a magyaror­szági szlovák nemzetiségűek száma. Ismeretes, hogy Cseh­szlovákiában ennél nagyobb számokat is emlegetnek. Mi az oka a nagy eltérésnek a számok között? Alapjaiban ennek tör­ténelmi oka van. Egyrészt az, hogy 1918 előtt a dualista Ma­gyarországon, de a Horthy ura­lom alatt is erős, magyarosító asszimilációs politika folyt. Ez tényl Emellett az asszimilálás mellett van egy természetes asszimilációs folyamat is, mely­nek keretében nemcsak szlo­vákok, hanem más nemzetisé­gűek is nagy számban elmagya­rosodtak. Hasonló jelenség fo­lyik a szomszédos országokban is. Ez az egyik magyarázat. Egy másik igen fontos ok, amit ma­guktól a szlovák nemzetiségű lakosoktól tudunk, hogy a má­sodik világháború után, amikor a lakosságcsere akció folyt, ak­kor sokan a magyarországi szlo­vákok közül éppen azért, mert nem akartak áttelepülni, azt az egyszerű megoldási módot vá­lasztották, hogy magyaroknak vallották magukat. Ezek közül sokan máig is megtartották az akkor bevallott nemzetiségüket. Adatok bizonyítják, hogy ami­kor elmúlt az áttelepítési akció, akkor néhány ezren, akik előbb magyaroknak vallották magu­kat, ismét szlováknak jelentkez­tek. Ami a magyarországi nemze­tiségek és a szlovákok általános helyzetét illeti, mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának szellemében hely­zetüket alkotmányunk szabá­lyozza. Ehhez járulnak a külön­böző törvények is. Az itt lefek­tetett jogok az általános egyen­jogúság mellett a nemzetiségi egyenjogúság külön hangsúlyo­zásával külön jogot biztosít a nemzetiségeknek nemzetiségi igényeik kielégítésére. Ennek a kollektív jognak a megtestesítői a nemzetiségi szövetségek, ha a szlovákokról beszélünk — a Magyarországi Szlovábok De­mokratikus Szövetsége. Ez a szervezet a szlovák nemzetiség kollektív képviselőjének, nem­zetiségi kérdésekben érdekkép­viselőjének van elismerve. A Magyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségének tevé­kenységéhez jobb feltételeket biz­tosít az új alapszabályzat, a szer­vezeti változások, a demokratiku­sabb formák alkalmazása. Milyen jelentfiséget tulajdonit Kűvágó elvtárs ezeknek a változásoknak? A szövetség szervezeti felállítá­sában nem okoz-e gondot, hogy csupán központi szervek létesül­nek, de alacsonyabb szinten a szövetségnek nincsenek bizottsá­gai és tagállománya, mint régen volt? Az új alapszabályzatok egy­részt a már meglevő szervezeti kereteket és tevékenységet rög­zítik, másrészt azonban a de­mokratizálás, a szövetségek ha­tékonyabb tevékenységének út­ján jelentenek előrelépést. Pél­dául kifejezésre jut, hogy a szö­vetségek a nemzetiségi jogok kollektív képviselői, hogy a szö­vetségek olyan társadalmi szer­vezetek, amelyek kulturális és politikai tevékenységet fejtenek ki, s a nemzetiségi kérdésben a nemzetiségek egészét képvi­selik. Valójában annak a poli­tikai elvnek a megvalósítói, hogy a nemzetiségek legyenek a nemzetiségi politika megvaló­sítói — szubjektumai. Megfogalmazást nyert a szö­vetségeknek már eddig is alkal­mazott azon joguk, hogy javas­lattevő és konzultatív joguk, szerepük van nemzetiségi kér­désekben minden szintű állami, társadalmi és szövetkezeti szerv előtt. Semmilyen nemzetiségi jogot érintő kérdésben az illeté­kesek Magyarországon nem ha­tároznak „róluk — nélkülük". Tehát maguknak a nemzetisé­geknek, a nemzetiségek képvi­selőinek, lényegében a szövet­ségek vezetőinek, választmányi tagjainak, kulturális, iskolai és szerkesztő bizottságainak meg­hallgatása nélkül. Ami a kérdés második felét illeti, látszik, hogy külföldi em­ber az, aki felteszi a kérdést. Nálunk a kongresszusokon, de különben sem merül fel az igény, hogy legyenek helyi szer­vezeteik, alacsonyabb szintű bi­zottságaik és tagjaik. Hogy miért? Mint történész elsősor­ban történelmi okokra próbálok hivatkozni. A szlovák szövetség elődje, a Szlovákok Antifasiszta Szö­vetsége, majd a Szlávok Ma­gyarországi Szövetsége, amely 1949-ig működött, rendelkezett alapszervezetekkel, tagsággal. Azonban ezzel a szervezettel az történt, hogy a lakosságcse­re hívévé, lebonyolítójává vált — gyakorlatilag önmagát szá­molta fel. Úgyhogy 1948 végén, 1949 elején új szlovák szövet­séget kellett alakítani. A Ma­gyarországi Szlovákok Demok­ratikus Szövetsége eleinte kez­dett helyi szervezeteket alakí­tani, de az akkori helyzetnek, viszonyoknak nem feleltek meg az elképzelések. Egf év alatt mindössze 900 tagot tudtak to­borozni. Többre nem jutottak. A kongresszuson legtöbbet vi­tatott probléma volt a szlovák nemzetiségű fiatalok iskolai képe­sítése, különösképpen a szlovák nyelvoktatásban bekövetkezett je­lentűs visszaesés. Ezt a kongresz­szusi beszámoló és néhány vita­felszólaló olyan értelemben kifo­gásolta, hogy ezt aligha lehet természetes asszimilációval magya rázni. Valóban sajnálatos tény, hogy a szlovák nyelven és nyelvet tanuló fiatalok száma az utób­bi időben nagymértékben visz­szaesett. Igaz, nyilvánvalóan helyes azoknak a kérdés felve­tése, akik azt mondják, hogy ezt aligha lehet természetes asszimilációval magyarázni. A kongresszuson a felszólalók be­széltek arról is, minek tulajdo­nítják a visszaesést, és szó volt arról, hogy egyes helyi hatósá­gok elmulasztották pótolni a kiesett tanerőt, amikor az be­vonult katonának, vagy ha le­ány, akkor férjhez ment, vagy áthelyezést kért. Lényeg az, hogy ha elment a szlovák tan­erő, aki esetleg egyedül volt a községben nem volt, aki helyet­tesítse. A mulasztás persze olyan módon is felvetődik, hogy a helyi tanács nem talált taní­tót. A kongresszuson felvetet­ték, hogy a fiatal nemzetiségi tanítók közül sokan nem szíve­sen mennek falvakra, különösen elhagyatott helyekre. Sok fia­tal szlovák pedagógusból hiány­zik a nemzetiségi öntudat, hogy vállalják azt a missziót, amellyel a szlovák nyelvokta­tás falun jár. Szeretném hangsúlyozni: a nemzetiségi nyelv oktatásával elsősorban a nemzetiségi igé­nyeket kívánjuk kielégíteni, ugyanakkor azonban társadalmi szükségletet is akarunk pótolni, azt, hogy Magyarország lakos­ságának mind elmélyültebb kapcsolatai legyenek szomszé­daival, elsősorban a szocialista országokkal: Csehszlovákiával, a Szovjetunióval, Romániával és Jugoszláviával. Ezeknek a kap­csolatoknak az elmélyítéséhez a szomszédos országok nyelvi kultúráját ismerő szakemberek­re van szükségünk. Elsősorban a nemzetiségi iskolákat kíván­juk fejleszteni, de a művelődés­ügyi minisztérium arra is ösz­tönöz, hogy a következő tanév­től kezdve, lehetőleg minél több középiskolában vezessék be a nemzetiségi nyelv tanítását, tehát a szlovák — esetleg cseh — nyelvet is, mint második ide­gen nyelvet a magyar tanulók oktatásánál. Amellett, hogy tiszteletben tart­juk azt az alapelvet, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság maga gondoskodik az adott or­siágban élű nemzetiségek társa­dalmi, kulturális és egyéb igé­nyeinek marxi—lenini módon való kielégítésérfil, úgy hiszem — s az eddigi gyakorlat ezt sok esetben bizonyítja —, hogy egész sor spe­cifikus kérdésben kedvezfi lehető ségek vannak bizonyos segítség­nyújtáshoz. Véleményem szerint gyümölcsözfi együttműködés ala­kulhatna ki a CSEMADOK és a Ma­gyarországi Szlovákok Demokrati­kus Szövetsége között is. A nemzetiségi lakosság szá­mára valóban felmérhetetlen segítséget jelent az országok közötti jó kapcsolat. Például a magyarországi szlovákok eseté­ben az, ha Csehszlovákiából kü­lönböző módon segítséget kap­nak kulturális és oktatási igé­nyeik kielégítéséhez és nemze­tiségi hagyományainak ápolásá­ban. Ebben a vonatkozásban az együttműködés különböző for­mái valósultak meg. Például évenként 25—25 nemzetiségi tanító és tanár megy Magyar­országról Csehszlovákiába és fordítva, hogy bővítsék nyelvi és szakmai tudásukat. Tanköny­veket és még nagyobb mérték­ben segédtankönyveket, vala­mint iskolai kötelező olvasmá­nyokat cserélünk, hozunk be, illetve kapunk. A népművészeti kutatás, kul­túresoportok vendégszereplése, mind olyan terület, ahol ez a segítségnyújtás megnyilvánulhat és részben meg is nyilvánul. Ahogy a kérdésben megfogal­mazta, valóban hasznos lehetne a nemzetiségi szervezetek együttműködése is, tehát ma­gyar—csehszlovák vonatkozás­ban a Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szö­vetsége — a CSEMADOK —, va­lamint a Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövetségé­nek együttműködése. Igen fontos területe a segít­ségnyújtásnak, hogy fiatalok Is­kolázásra elmehessenek a nyelvterületükre, az anyaorszá­gukba. Nemrég jelent meg a szövetség hetilapjában, a Ľudo­vé noviny-ban a szlovák iskola­ügyi minisztérium pályázati fel­hívása, amelynek értelmében magyarországi szlovák fiatalok jelentkezhetnek tanulásra Szlo­vákiába. Mi természetesen min­den szükséges erkölcsi és anya­gi támogatással elő fogjuk se­gíteni, hogy a jelentkező szlo­vák fiatalok kimehessenek ta­nulni szlovák főiskolákra. Ez a lehetőség nyilván nagy segít­séget fog jelenteni a jövőben a magyarországi szlovákok is­kolaügyének, valamint kultúrá­juknak ápolásában. DRABEK VIKTOR A Priemstav Építővállalat szakmunkásai e napokban elké­szítették a bratislavai Zerge-hegyen épülő 200 méter magas új televízós adótorony 90 méteres vasbetongerincét. (ČSTK — St. Petráš felv.) A lehetőség adva van A Tatratour olcsó üdülési lehetőségeket kínál # A mennyiség növelésével a mi­nőség is lépést tart # Mintegy 3000 fé­rőhely várja a kül- és a belföldi üdülő­ket # Vadász trófeákat mutatnak be # Iskolai kirándulásokat is szerveznek A Tatratour szövetkezett utazási iroda január elsején kezd­te meg munkáját. E rövid idő alatt is figyelemre méltó ered­ményt ért el. A létesítmény munkájával és az idei üdülési le­hetőségekkel kapcsolatos kérdéseinkre Ladislav Ondriš mér­nök, az utazási iroda kereskedelmi igazgatója válaszolt. • Igazgató elvtárs, elöljáró­ban mondana néhány szót az utazási irodáról? — A Tatratour a Rekrea he­lyébe lépett és szlovákiai mé­retben biztosítja a bel- és a külföldi nyaralást. Míg elődjé­nek csak Bratislavában volt egy kirendeltsége — ma már itt is kettő van — utódja Poprádon, Eperjesen, Zólyomban, Skali­cán, Malackyban, az oravai víz­tárolónál és Ipolyságon nyitott kirendeltségeket. Rövidesen Léván, Dunaszerdahelyen, Ko­máromban, Losoncon, Kassán, Zsolnán és Trencsénben is fel­ütjük „sátrainkat". A Rekreá­nak mindössze néhány alkal­mazottja volt a Tatratour pedig máris több mint hetvenet fog­lalkoztat. A létszám gyarapodá­sa lehetővé teszi szolgálataink minőségi és mennyiségi növe­kedését. 1969-ben, vagyis az in­dulás évében 35—40 millió ko­rona forgalmat akarunk elérni. • Hilyen lehetőség nyílik külföldi üdülésre? — A szocialista országokba mintegy 300 társasutazást szer­vezünk. Kezdjük a Balatonnál. Bélatelepen májustól szeptem­ber végéig 80 férőhely áll ren­delkezésünkre. Több három-, il­letve négynapos kirándulást említhetnék a Bratislava—Bécs —Balaton—Budapest közti sza­kaszokon. Egy háromnapos ki­rándulás 470 koronába kerül (50 schilling zsebpénz). Bulgáriá­ban 160 ágyat biztosítottunk Du­rankulak, Krapec, Sabla köze­lében a tengerparton. Tizen­négynapos üdülés — útiköltség nélkül — júniustól októberig 1456 koronába kerül. így sorol­hatnám a többi rendezvényt Lengyelországba és a Szovjet­unióba is. • Lehetőség van-e üdülésre a kapitalista országokban is? — Igen. Kapcsolatban állunk az ottani szövetkezeti utazási irodákkal, s így meglehetősen olcsón tudjuk az ottani nyara­lást biztosítani. Például egy 13­nopos kirándulás autocarral, a Bratislava — Belgrád — Thessza­loniké—Athén — Thesszaloniké — Szófia —Belgrád —Bratislava közti szakaszon 4070 koronába kerül. Ebben van a teljes ellá­tás, 30 dollár, 100 új dinár és 900 görög drachma zsebpénz is. Ezenkívül Görögországba vo­nattal 6-napos kirándulásokat is szervezünk. Augusztus máso­dik felében Kairóban lesz alka­lom üdülésre. Alexandria meg­tekintésével a 14-napos nyara­lás — repülőgéppel való uta­zással — 4000—4500 koronába kerül. Persze ezzel nem merí­tettem ki az üdülési lehetősé­gek felsorolását. • Biztosítják a külföldről ér­kezők elszállásolását, illetve ha­zánkba való üdülésüket? — Természetesen. Nem keve­sebb mint 3000 szállodai férő­hely áll Szlovákiában rendel­kezésükre. Elsősorban is vadá­szok érkeznek hazánkban. Nem dicsekvésképpen mondom, de csupán ez mintegy 800 000 de­vizakoronát hoz a házhoz. Ezen­kívül az üdülési lehetőségek egész sorát sorolhatnám fel. Hogy minél több külföldi tu­rista keresse fel Szlovákiát, ehhez elsősorban is jó propa­gandára van szükség. Mi a Felső-Ausztriában május 9-én megnyílt turisztikai jellegű nagyvásárou is részt veszünk, ahol vadásztrofeákat mutatunk be. Mondhatom, hogy a vásár igen nagy népszerűségnek ör­vend. Ebből is látni, hogy az első lépéseket e téren már megtettük... • S akik idehaza töltik sza­badságukat? — Azok számára is 300—400 társaskirándulást, illetve üdü­lést szervezünk. A hazai üdü­lések is elég olcsók. A lehető­ségeket felsorolni nehéz volna, de bővebb felvilágosítással ki­rendeltségeink szolgálnak. Az iskolák részére is több társaski­rándulást kínálhatunk fel. • Az elmondottakat mivel egészítené még ki? — Csupán annyival, hogy üzemek részére Algériába, Gui­neába és Indiába repülőgéppel biztosíthatunk társaskirándulást. Késő ősszel több csoportos uta­zást szervezünk a mezőgazda­sági dolgozók részére. A pénz­beváltást már biztosítják kiren­deltségeink. Jövőre pedig a va­súti jegyek árusítását is beve­zetjük. Egy év múlva bizonyá­ra jobb eredményekről számol­hatok majd be. N. J. 1969.

Next

/
Oldalképek
Tartalom