Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-12 / 86 . szám, szombat

A mezőgazdaság fontos és erős láncszem J. JANOVIC elvtárs beszéde a mezőgazdasági dolgozok nyitrai aktíváján Miről írnak a Tény, hogy a legfelsőbb álla­mi és pártvezetés legutóbbi in­tézkedései nyomán a cseh sajtó is az eddigitől eltérő hangot üt meg. Ha az ember összehason­lítja az előző hetek cseh lapjai­nak hangnemét a legutóbbi hét lapjainak tartalmával, azonnal szemébe tűnik, hogy eltűntek az éles hangú, ún. kényes bel­és külpolitikai kérdéseket bon­colgató írások. Az olvasónak az az első benyomása, hogy a cseh sajtó többsége a tömegtá­jékoztatási eszközök címére in­tézett bírálatból még nem ócsú­dott fel. Feltűnő, hogy mennyi a helyi jellegű „szenzációs" anyag: pl. a Chemapol külke­reskedelmi vállalat épülő új székháza egyik emeletének ki­égéséről, vagy a húsvéti ünne­pekről terjedelmes beszámolók jelentek meg ... Azonban a hét végére újszerű hang is jelent­kezett. A több, mint egymilliós példányszámban megjelenő Ru­dé právo-ban Jiŕí Svoboda, a lap levelező osztályának veze­tője kommentárban foglalkozott az újságírói felelősség kérdésé­vel. Differenciálódás a cseh újságírók között A Rudé právo kommentárját méltán lehet egy kommunista újságíró őszinte, párthű kiállá­sának tekinteni. Jirí Svoboda a CSKP KB végrehajtó bizottsága legutóbbi, a Cseh Újságíró Szövetség nyilatkozatára adott válaszával kapcsolatban ezeket írja: „A párt Központi Bizott­sága bennünket, kommunista újságírókat elsősorban arra fi­gyelmeztet, hogy ne tépjük fel a sebeket, ne öntsünk olajat a tűzre, inkább törekedjünk elő­segíteni a megértést és az együttműködést a szocialista országokkal. Néhány újságíró­nak azonban más a véleménye. A beszélgetések általában azzal végződnek, hogy „mindennek az oka" augusztus 21, ami ak­kor történt, azt nem lehet elfe­ledni, sempedig helyrehozni. A legjobb esetben azt válaszolják, hogy azok után senkitől sem kívánhatjuk, hogy dicshimnu­szokat énekeljen. De erről nincs szó" — írja J. Svoboda, majd így folytatja: „De felszag­gatni sebeket, gesztusokkal el­lenállást és dacot előidézni, felhívni a figyelmet a nemzeti büszkeségre, s ugyanakkor megsérteni rfiások nemzeti büszkeségét, dicshimnuszokat zengeni naponta és lépten-nyo­mon a durva erő fölött győze­delmeskedő szellemi fölényről — erre ugyancsak nincsen szükség." A központi pártlap kommen­tátora azonban a tömegtájékoz­tatási eszközöket általánosság­ban bíráló vezető személyisé­gekhez is szól. Véleménye sze­rint a felelős személyeknek nem jelentene nagyobb gondot, ha a „tömegtájékoztatási esz­közök nem mindig végeztek jó munkát" sablon helyett ponto­san megmondanák, hogy ebben és ebben az újságban ez és ez a kifogásolnivaló Mi is történt a Vencel téren? A csehszlovák jégkorongo­zók kettős győzelmének prágai visszhangjával a héten egyedül a Študentské listy, a cseh és morvaországi egyetemisták he­tilapja foglalkozott. A lap cikk­írója szerint a prágai esemé­nyek, pontosabban a szovjet válogatott fölötti győzelem utáni éjszaka eseményeinek jellege, azonkívül, hogy karne­válhoz és igazi szurkoló öröm­mámorhoz hasonlított, politikai arculatot is öltött. A diáklap így írja le a Vencel tér alsó fe­lében, az Aeroflot szovjet légi­forgalmi kirendeltség előtt le­játszódó eseményeket: „Tizen­egy óra körül csak elvétve csa­pódott egy-egy kődarab a Ven­cel téren levő egyetlen szovjet reprezentációs helyiség kira­katablakába. Tizenkettő körül azonban a helyzet feszültebbé vált. A tömeg jelszavakat kia­bált. Már egész kőzápor hullik a kirakatba. A neonbetűk cso­dálatosan ellenállnak, de mind­hiába. Tizenkettő után a tömeg benyomul a helyiségbe. Két-há­rom szék, asztal és szekrény ki­kerül az utcára és percek alatt pozdorjává zúzzák. A rendőr­ség, amely negyedmilliónyi tö­meggel állt szemben, végre prágai lapok? megszállta a helyiséget és ele­jét vette a további fejlemények­nek." A Vencel téren történt van­dalizmust azóta már elítélte az egész ország. A cseh lapok rendszeresen helyet adnak az üzemek, szervezetek és intéze­tek megnyilatkozásainak, ame­lyekben a dolgozók, az ifjúság elhatárolja magát a párt poli­tikai törekvéseit súlyosan gátló vandál, s kultúrnemzethez mél­tatlan antiszovjet provokáció­tól. Az ármódosítás előtt a nép ismerje meg a gazdasági helyzetet A cseh sajtóban ezen a héten viszonylag számos cikk jelent meg a kiskereskedelmi ármó­dosítással kapcsolatban. Jifi Krátky a Svobodné slovo-ban a több vezető politikus által már bejelentett „szükséges gazdasá­gi intézkedések" egyikének, a kiskereskedelmi árak módosítá­sának okait boncolgatja. Leszö­gezi, hogy „ma már olyan a helyzet, hogy a vevő nem is a jó minőségű árut keresi, hajlan­dó bármilyen árut megvásárol­ni: tehát nem azt, amire való­ban szüksége van, hanem azt, ami éppen a pulton van." A cikkíró válaszol arra a kérdés­re, hogy a termelés miért kép­telen kielégíteni a piacot. Eze­ket az okokat sorolja fel: 1. iparunk szerkezete nem felel meg a követelményeknek (húsz évig főleg a nehézipart fejlesz­tettük); 2. külkereskedelmünk­ben nagy a pénzügyi feszült­ség; 3. általánosan növekedett a lakosság jövedelme (de a termelés nem tudja kielégíteni a keresletet). A kiskereskedel­mi árak emelése azonban csak olyan orvosság, amely a követ­kezményt számolja fel, nem az okot: az ármódosítás egész sor szociális igazságtalanságot hoz­hat magával, azaz nem lehet elkerülni, hogy éppen a legala­csonyabb jövedelmű embereket sújtsa a legjobban az ilyen In­tézkedés." A Práce, a cseh szakszerveze­tek lapja április 10-én „Egy nyílt tiiukhoz" címmel meg­jegyzést fűz a kiskereskedelmi áremelés kérdéséhez. A lap vé­leménye szerint mielőtt a la­kossággal nem ismertetik meg a népgazdaság valóságos hely­zetét és mielőtt nem terjesztik elé a gazdaság fellendítésére irányuló elképzeléseket, addig nem lenne helyes emelni az árakat. Köntörfalazás nélkül Az elmúlt héten kialakult és bonyodalmakkal telt veszélyes helyzetért a Tribuná-ban Old­ŕich Švestka közvetlenül a pár­tot teszi felelőssé. A cseh iro­da hetilapjának főszerkesztője annak a véleményének ad kife­jezést, hogy e helyzet okainak forrása közvetlenül a pártban rejlik, de a párt kezében van a jelenlegi helyzet megoldásá­nak kulcsa is. A párt eszmei és akciós egységének hiánya, szá­mos kommunista felelőtlensége és avanturizmusa, a párt poli­tikája, határozatai és alapsza­bályzatának opportunista meg­kerülése adott a párton belüli jobboldali erőknek és az anti­szocialista elemeknek bátorsá­got. Nyilvánvaló tény, hogy a CSKP soraiban vannak olyanok, akik tagadják a párt vezető szerepét, a demokratikus cent­ralizmus alapelveit, szembe­szállnak a párt jelenlegi politi­kájával, sőt a nacionalizmus és a szovjetellenesség híveivé vál­tak. Oldŕich Švestka nyíltan le­szögezi: „Köntörfalazás nélkül ki kell mondani, hogy a szov­jetellenesség táplálása nem a nemzeti érzés hősies megnyil­vánulása, az lényegében nem­zeteink érdekei ellen, s a szo­cializmus alapvető érdekei el­len irányul Csehszlovákiában ... Szocialista barátainknak nyíl­tan megmondhatjuk, miben nem értünk velük egyet, épp­úgy, ahogy ők is megmondhat­ják nekünk véleményüket. A szocializmust nálunk úgy fog­juk építeni, ahogy a legjobban tudjuk, s ahogy az a legjobban megfelel feltételeinknek. Ebben nem kell kételkedni, ebben senki sem akadályozott ben­nünket és most se, sem pedig a jövőben nem fog akadályoz­nú" (sm.) Mezőgazdaságunk az utóbbi években sok változáson ment át — mondotta beszéde beveze­tő részében J. Janovic mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisz­ter. — Később azonban a bo­rúlátó hangok ellenére, melyek azt jósolták, hogy a mezőgaz­dasági termelés szövetkezetesí­tése káoszt teremt, gyakorlati­lag fellendülést eredményezett. Voltak még hibák is. Új utakat kellett keresnünk, újonnan kel­lett megszerveznünk és irányí­tanunk a nagy szövetkezeti vál­lalatok munkáját. Később, 1960-ban — mondot­ta a miniszter —, amikor a szocializálás elérte csúcspont­ját, a szlovákiai mezőgazdaság a háború előttihez viszonyítva mintegy 36 százalékkal többet termelt. Ennek ellenére 1965-ig — a várakozás ellenére — bi­zonyos stagnálás következett be, sőt szlovákiai viszonylatban részben csökkent is a termelés. A hatvanas évek második fe­lében — az 1966—1968. évek­ben — lényegesen növekedett a termelés. 1968-ban például a szlovákiai mezőgazdasági ter­melés terjedelme a háború előttihez viszonyítva csaknem 60 százalékkal nagyobb volt. ERÖS BÁZIS Szocialista mezőgazdasági nagytermelésünk — folytatta a miniszter — 1985 egységes földművesszövetkezetben 93 ál­lami gazdaságban összpontosul. Egy nagyüzemre megközelítő­leg 730 hektár közösen megmű­velt föld, 130 állandó dolgozó és 6,75 millió korona értékű termelő-alapeszköz esik. Egy EFSZ évi piaci értékesítési te­vékenysége átlag 4 millió ko­rona. A termelés összpontosítása és műszaki fejlesztése lehetővé tette a munkatermelékenység növekedését — szlovákiai vi­szonylatban, a háború előtti színvonallal összehasonlítva — 360 százalékkal. Egy mezőgaz­dasági dolgozó ma tíz lakos számára termel, 1936-ban csu­pán 3 lakos számára biztosítot­ta a mezőgazdasági terménye­ket LÉNYEGES JÖVEDELEMNÖVEKEDÉS Az egyéni jövedelem a mező­gazdaságban az elmúlt évben szlovákiai viszonylatban átlag 1413 koronára rúgott, ami az iparban elért jövedelemnek több mint 90 százaléka, és megközelíti az állami gazdasá­gokban elért jövedelmet. Van­nak persze még olyan szövet­kezetek is, ahol kevesebb a ke­reset, ugyanakkor számos egy­séges földművesszövetkezetben lényegesen növekedtek a saját felhalmozási alapok, ami lehe­tővé tette a beruházások növe­lését, és a szükséges tartalék­alapok létrehozását. Ezt a helyzetet sok tekintet­ben rontja az a tény, hogy tá­volról sem kielégítő a mező­gazdaság gépekkel és vegy­szerekkel való ellátása, vala­mint az építkezés színvonala. Ez tovább nem tűrhető, ezért gyors változást kell ezen a té­ren eszközölni. Kedvezőtlen a helyzet az egyes feldolgozó iparágakban is, különösen a tej, a hús fel­dolgozását, illetve tartósítását illetően. A mai kritikus helyze­tet némileg a már épülőfélben levő kapacitások üzembe helye­zése fogja enyhíteni. Egyúttal feltétlenül meg kell kezdeni az élelmiszeripari üzemek korsze­rűsítését és egyúttal a végter­mékek gvártásának és a válasz­ték bővítésének a feltételeit. Ez a mezőgazdasági termelés érdeke és egyúttal a lakosság jobb élelmezésének a követel­jnénvR. NEM MINDEN ARANY Igaz, az átlagos szlovákiai, kerületi vagy járási, esetleg vállalati eredmények mögött az egyes termelő részlegek kiváló, máskor átlagon aluli, sőt ki­mondottan rossz eredményei is rejtőznek. Éppen ezért nemcsak átlagban kell értékelnünk a mezőgazdasági termelést, ha­nem aszerint is, hogyan nyilvá­nul ez meg konkrétan az egyes helyeken. — Vegyük például a szarvas­marha-tenyésztést — mondotta a miniszter. — Az utóbbi öt évben szlovákiai viszonylatban a tejhozamot átlag 568 literrel növeltük, ugyanakkor viszont a dunaszerdahelyi járás 651 liter, a komáromi járás 682 liter, az iglói járás 888 liter, a prie­vidzai járás pedig 1067 tejho­zam-növekedést ért el. Külö­nös figyelmet érdemel gyakor­latilag az egész kelet-szlovákiai kerület, ahol viszonylag nagy haladást értek el ezen a téren. Egyúttal azt is látnunk kell, hogy számos járásban még nem birkóztak meg ezékkel a kérdé­sekkel. Ez vonatkozik különö­sen a losonci, a nagykürtösi, a zsolnai, nagytopolcsányi, seni­cai és egyéb járásokra. Ez per­sze nem jelenti azt, hogy itt is több szövetkezet nem ért el jó eredményeket a szarvasmarha­tenyésztésben. Ami a tejhozamot illeti, egészben véve elégedettek le­hetünk, sőt egyes helyeken — különösen a nyári időszakban — viszonylagos tejfölösleg van. Rosszabb viszont a helyzet a szarvasmarha-állományt ille­tően. Az ez ideig legmagasabb tavalyi húsfelvásárlást ugyanis az állomány rovására értük el. Ez év január elsején 97 000 szarvasmarhával kevesebb volt Szlovákiában, mint egy évvel ezelőtt. És ez kedvezőtlen je­lenség, amelynek véget kell vetnünk. Lényegesen kedvezőbb a helyzet a gabonatermesztésben: a háború előtt 1400—1600 ezer tonnával szemben az elmúlt évben 2 560 000 tonnát, vagyis 75 százalékkal többet juttattunk a piacra. Sőt, ami a búzater­mesztést illeti, ezt kétszeresére növeltük. Figyelemre méltó a szlová­kiai burgonyatermesztés is. Az országos átlaghoz viszonyítva lényegesen (egyes járásokban 200 százaléknál is) gazdagabb terméshozamokat értünk el. A DUNASZERDAHELYI JÁRÁS PÉLDAADÓ — Különösen szeretném ki­emelni a dunaszerdahelyi járás eredményeit — mondotta a to­vábbiakban J. Janovic miniszter —, ahol még a hatvanas évek elején is viszonylag alacsony alacsony színvonalú volt a me­zőgazdasági termelés. Figyel­met érdemel például, hogyan alakult a helyzet a járás föld­művesszövetkezeteiben. A búza múlt évi hektárhozama megha­ladta a 40 métermázsát, a járá­si tejhozam a 3090 litert... Mi­közben az egy hektárra jutó húseladás kerületi viszonylat­ban 223 kg volt, a dunaszerda­helyi járás EFSZ-eiben elérte a 294 kilót stb. Ez természetesen a termelés jövedelmezőségében is tükrö­ződik, s úgyszintén az EFSZ-ek gazdasági helyzetében, vala­mint a tagok jutalmazásában is. Az elmúlt évben itt járási viszonylatban a havi átlagjöve­delem elérte az 1848 koronát. Hasonló kimagasló eredménye­ket értek el a prievidzai járás­ban is, ahol a tejtermelés 3094 literrel az első helyen áll szlo­vákiai viszonylatban. A SZÖVETKEZETI PARASZTOK A POLITIKAI ÉLETBEN A szövetkezeti parasztság ma nem a politikai élet perifériá­ján, hanem a munkásosztály­hoz hasonlóan a politikai élet középpontjában, áll — mondot­ta a továbbiakban a miniszter. — Nem csupán objektum, ha­nem öntudatos és szervezett szubjektum, politikánk alakító-­ja. Joggal kér tehát szót és joggal megilleti őt a szó. A jövőben számos alapvető feladat vár a mezőgazdaságra — folytatta a miniszter. — A termelés Intenzív fejlesztésével és a belterjes gazdálkodás rendszerének érvényesítésével fokoznunk kell a mezőgazdasá­gi termelést úgy, hogy évente átlag 2,5 százalékos növekedést érjen el és a piacon — a fo­gyasztás várt fejlődését figye­lembe véve — kb. 3,6 százalék­kal növelje értékesítési lehető­ségeit. — Olyan területekre kell összpontosítani a mezőgazdasá­gi termelést — folytatta a mi­niszter —•, ahol a legnagyobb termelésnövekedést érhetjük el viszonylag legalacsonyabb költ­ségekkel. Elsősorban Dél- és Kelet-Szlovákia síkságaira gon­dolok. Itt már 1980-ig több mint 300 000 hektáron öntöző­rendszert kívánunk létesíteni. Arra számítunk, hogy ezen a területen a mezőgazdasági ter­melés 1980-ig megkétszereződ­het. GAZDASÁGOSABBA KELL TENNI A TERMELÉST — Agrárpolitikánk célja a mezőgazdasági termelés terén elsősorban a gazdaságosság növelése. Ogy véljük, hogy a mezőgazdaság mostani irányítá­si rendszere egészben véve be­vált, s ezért gyakorlatilag nem kellene rajta változtatni. Ter­mészetesen szívesen vesszük, ha javítani fogják, különösen az árak reális módosítása út­ján. Ennek nagy jelentősége van nemcsak az egyes mezőgaz­dasági üzemek gazdasági fel­lendülése, hanem dolgozóinak jövedelme szempontjából is. Mindenekelőtt biztosítani kell azt, hogy az ebben a népgazda­sági ágban dolgozók a többi dolgozókhoz viszonyítva a ha­sonló munkáért hasonló jutal­mat kapjanak. — Teljes mértékben elismer­jük, sőt követeljük, hogy azok a gépipari, vegyipari vagy épí­tőipari ágazatok, amelyek a mezőgazdaság számára termel­nek, kielégítő gazdasági felté­telek között dolgozzanak és termékeikért kedvező árakat kapjanak. Ugyanakkor szükség­szerűnek tartjuk, hogy a ter­melőeszközök áremelkedése ne bontsa meg az ár- és jövede­lem-paritást, fékezze a mező­gazdasági üzemek érdeklődését a műszaki fejlesztés iránt... Ogy véljük ezért — hangsú­lyozta a miniszter —, hogy a mezőgazdaság számára szolgá­ló termelőeszközök állami do­tálása — az élelmiszerek hazai árpolitikája mellett — gazdasá­gilag indokolt. J. Janovic miniszter a továb­biakban a mezőgazdasági ter­melés több gazdasági és kül­kereskedelmi vonatkozásával foglalkozott. Érintette az élel­miszeripar azon égető problé­máit is, amelyek megoldása nem tűr halasztást, ha azt akarjuk, hogy emelkedjék az életszínvonalunk. — „Megoldásra vár a föld­tulajdonkérdés is — folytatta j. Janovic —, mert az eddigi jogszabályok nem nyújtanak elegendő biztosítékot a szocia­lista mezőgazdasági vállalatok­nak. Ezt a kérdést a földtulaj­donról szóló törvénnyel kelle­ne megoldani... Beszéde befejező részében a mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter számos szerve­zési kérdéssel, a szakoktatás problémáival, a kistermelés fokozatos felszámolásával stb. foglalkozott. — Mi még, persze, teljes mértékben nem bontakoz­tattuk ki és nem hasznosítot­tuk a kollektív szövetkezeti gazdálkodás, a szövetkezeten belüli demokrácia és önigazga­tás előnyeit — mondotta. — Még csak ma keressük a válla­laton belüli szervezés legjobb módjait és a szövetkezetek vál­lalkozó tevékenységének for­máit. Mégis kétségtelen, hogy nemcsak szövetkezetesítésünk szocialista útja, hanem mező­gazdasági vállalatunk szocialis­ta formája is — termelési-mű­szaki szempontból — sokkal életteljesebb, és főleg objektíve szilárdabb szociális-gazdasági alapokkal rendelkezik, mint a magán vagy részvénytársasági tőkés nagyvállalaté.

Next

/
Oldalképek
Tartalom