Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-01 / 77 szám, kedd

Megoldást hoz a cigány-szövetség? Még kísér Szocialista társadalmunk legutóbb a nemzetiségi törvény elfogadásával is bebizonyította, hogy nem tesz különbséget polgárai között: mindenkinek azonos jogokat és kötelességeket biztosít. Csakhogy a probléma korántsem oly egyszerű. Mert mit érnek a jogok azok részére, akik nem tudják értékelni s nem használják ki az előnyöket, kötelességeikről pedig nem vesznek tudomást? Mondjuk meg őszintén, ilyenek is élnek közöttünk, még pedig meglehetősen nagy számban. De az általánosítás jóvátehetetlen hiba volna, s ezért szögezzük le mindjárt elöljáróban, hogy cigányszármazású polgáraink csak egy részére gondolunk. Tisrtaság és rend a lelke mindennek A cígánynegyedekben — pérókban még mindig primitív életmód folyik. A villanyt már megszokták, de ivóvíznek bottal üteheted a nyomát... A televízió nélkül már nem tudnának meglenni, ugyanakkor azonban fittyet hánynak a higiénia legelemibb szabályainak ... Minden hiába, az állam igyekezete többnyire kudarcba fúl. Még el sem készült a kút, de vizét máris beszennyezték... Az új egészségügyi berendezést néhány óra elteltével hasznavehetetlenné teszik ... Eltüzelik az ajtófélfákat... és így folytathatnánk, ki tudja meddig. Mert a szép szónak, rábeszélésnek nemigen van foganatja ... A jelszó: felszámolni a múltat! Évek óta probléma nálunk a cigánykérdés, melynek megoldására 1965-ben kormánybizottságot létesítettek. Titkárává Jaroslav Müllert nevezték ki. Akkoriban tett látogatásunk alkalmával J. Müller a kormánybizottság célkitűzésért ismertetve elmondotta, hogy miután a cigányok életmódja nemcsak rájuk nézve káros, hanem valamennyiünkre, olyan intézkedésekre lesz szükség, melyek elősegítik beolvadásukat a társadalomba. Mi ennek a feltétele? Az, hogy más, civilizáltabb környezetbe kerüljenek, olyanba, ahol nem élnek majd tömegesen, s éppen ezért lehetőségük nyílik arra, hogy új életet kezdjenek. Az erőszak mellőzésével azonban csak azok a családok hagyták el otthonaikat és költöztek más járásokba, amelyek belátták hibáikat. Ezekről az állam természetesen megfelelően gondoskodott: lakáshoz és munkához juttatta őket és lerombolásra ítélt rozoga kunyhóikért 5—10 000 korona kártérítést is fizetett nekik. Tömegesen azonban még ezen az áron sem álltak kötélnek a cigányok. Akadtak közöttük ugyan olyanok, akik átvették a kártérítésre szánt összeget és elköltöztek a számukra kijelölt helyre, ahol azonban szerencsétlenek voltak. Hiányzott nekik megszokott életmódjuk, társaik s ezért úgy segítettek magukon, ahogyan tudtak. A legtöbben összeköltöztek más családokkal, vagy visszatértek eredeti otthonaikba. Ha kunyhóikat már lerombolták, újat tákoltak össze maguknak, csakhogy a megszokott környezetben élhessenek, ott, ahol születtek, ahol ifjúságukat töltötték ... Am a tárgyilagosság megkívánja, hogy leszögezzük: Nem minden cigány egyforma És ez a szerencse. Vannak közöttük ugyanis olyanok — a kb. 324 000 hazánkban nyilvántartott cigánynak mintegy 20 százaléka —, akiknek magatartása nem kifogásolható. Becsületesen dolgoznak, jól keresnek és életszínvonaluk már régen semmiben sem különbözik a többi lakostól. Vannak közöttük értelmiségiek: orvosok, jogászok, mérnökök és persze munkások is, akik azonban — nagyon helytelenül — többnyire nem tartanak fenn kapcsolatot a pérókban élő rokonaikkal. Emberi szempontból ez ugyan érthető, de mégis úgy gondoljuk, hogyha érintkeznének velük, sikerülne hatni rájuk, jobb belátásra bírni őket. Sokan bizonyára kedvet is kapnának a jó példa követésére... Igaz ugyan, hogy a fejlődés feltartóztathatatlan, de ilyen messze még nem tartunk. A január utáni események persze a cigányokat is elgondolkodásra késztették. Nem annyira kötelességeik teljesítése, mint inkább jogaik felől. Bizonyos követelményekkel kezdtek fellépni, melyek azonban az adott körülmények között egyelőre még nem teljesíthetők. Ezért nem ismeri el őket a nemzetiségi törvény önálló nemzeti kisebbségnek, illetve csoportnak. Igaz ugyan, hogy van saját nyelvük, melyről azonban még nem állapították meg, irodalmi nyelvnek tekinthető-e és hányan beszélik tökéletesen. Hiszen ha maguk között cigányul is társalognak, a legtöbben ennek ellenére más-más nemzetiségűnek vallják magukat. Az állam nem veszi le védő kezét A múlt év novemberében felszámolt kormánybizottság feladatait a Munkaügyi- és a Néplóléti Minisztérium vette át. A cigánykérdéssel foglalkozó osztály vezetője, a volt kormánybizottság titkára, Jaroslav Müller a legközelebbi feladatokról így beszél: — Ojult erővel látunk munkához. Célunk, hogy mindenekelőtt tanulásra bírjuk a cigányokat. Művelődniök kell, hiszen ismeretes, hogy ma is sok közöttük az írástudatlan. A felnőttek hiányos ismereteinél sokkal aggasztóbb, hogy gyermekeik rendszertelenül, többen pedig egyáltalán nem járnak iskolába. Általában véve megállapítható, hogy a gyermekek 82 százaléka nem fejezi be az alapiskolát sem. Csak kevesen mutatnak érdeklődést a tanonciskola iránt, s a fiatalok 20 százalékának eszébe sem jut állandó munkát vállalni. A családi pótlékok kifizetését korlátozó intézkedések — azokra a családokra vonatkoznak, amelyek gyermekeiket nem járatják rendszeresen iskolába — csak helyenként (Szlovákiában pl. Poprád környékén és főleg a cseh országrészekben j teljesítik küldetésüket. Természetesen sok függ a nemzeti bizottságoktól is. A cigányok bosszújától való félelmükben sokszor kifizetik nekik a családi pótlékot, még ha a törvény értelmében nem is tarthatnak rá igényt. Sokat várunk a cigányszövetségtől — Az enyhüléshez vezető el ső lépést talán éppen ennek a kívánságuknak a meghallgatása jelenti. Régi vágyuk ugyanis a cigányoknak szövetségük megalakítása, olyan tömegszervezeté, mely tagja a Nemzeti Frontnak. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása, feltéve, hogy az új szervezet célkitűzései nem ellenkeznek szocialista társadalmunk érdekeivel — mondja J. Müller. — És ha majd az új cigányértelmíség segítő kezét ajánlja fel társaik átneveléséhez, közelebb jutunk ismét egy lépéssel a célhoz. Annyi bizonyos, hogy a cigányszövetség az állami szervek és a cigányok képviselői közötti szoros együttműködést helyezi kilátásba, s ez a tény nem alaptalanul ébreszt reményeket az illetékesekben, még ha a szövetség működésével és fenntartásával kapcsolatos bonyodalmakat egyelőre nem is sikerül teljes mértékben eloszlatni. De a nehézségektől eltekintve az előkészítő bizottságok már mindkét köztársaságunkban működnek. A szövetség alapszabályait Szlovákiában még a múlt év decemberében jóváhagyták, a cseh országrészekben pedig szintén rövidesen sor kerül erre. Hogyan tovább? — A Cseh és a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozói: orvosok, higiénikusok, pszichológusok, szociológusok és más szakemberek máris lázas tanácskozásokat folytatnak. Öszszegezik a cigánykérdéssel kapcsolatos tapasztalataikat, értékelik az eredményeket, megállapítják a tévedéseket és a hibákat. Szociológiai kutatásokkal, tudományos alapon kívánják folytatni felelősségteljes munkájukat — hangsúlyozza J. Müller. — Nem is lehet ez másként, mert túlságosan magas a tét. A találgatásokat és a bizonytalanságot a jövőben nem engedhetik meg maguknak. Amint látjuk, a cigánykérdés még nem szűnt meg. A nehézségek a cigányok közönye és meg nem értése következtében tagadhatatlanok. Ám a helyzet javulása nemcsak a cigányok, hanem a társadalom érdeke is. A kedvező fordulatnak, amihez a cigányok szervezkedése sokban hozzájárulhat, feltétlenül be kell következnie. Ezért várunk oly sokat a cigányok szövetségétől. KARDOS MARTA AZ EGYIK OJ LAKÓTELEP (M. LukáC telv.J Megérdemelt dicséret A Prešovi Magasépítő Vállalat vezetőinek és dolgozóinak tavaly sok nehézséggel kellett megküzdeniük, ám ennek ellenére sikeresen teljesítették feladataikat. A 410 miliő korona értékű alapvető építőipari feladatokat túlteljesítették és a tervezett 1296 lakás helyett 13mal többet adtak át az új lakástulajdonosoknak. A Prešovi Magasépítő Vállalatra ez idén és a következő években is jelentős feladatok hárulnak. Nemcsak lakóházakat építenek, hanem Prešov, Bardejov, Ľubochňa, Sabinov, Svidník és Michalovce környékén több, közgazdaságunk szempontjából fontos gyárat és egyéb épületet is. Erre a célra ez évre az előirányzott összeg 470 millió korona, (az 1968-ban érvényes árakhoz viszonyítva ez 106,9 százalékos növekedést feltételez). A tervfeladatok értelmében 1140 lakást kell átadniuk, ezenkívül hozzá kell látniuk, további 1436 lakás építéséhez. Be kell fejezniük több iskola, összesen 107 tanterem építését, és meg kell kezdeniük újabb iskolák építését, amelyekben 147 tanterem lesz. A vállalat dolgozói még ez év márciusában hozzálátnak néhány fontos építkezéshez. Többek között megkezdik a lipanyi fémmegmunkáló üzem építését. Áprilisban befejezik a michafanyi Imuna üzem építését és kibővítik a sportszereket gyártó bardejovi üzemet. Júliusban sor kerül a sobrancei fémmegmunkáló üzem, a sabinovi új művelődési otthon, augusztusban pedig a stropkovi új szálloda építésére. Ezenkívül rendkívül fontos feladat hárul rájuk — a kelet-szlovákiai síkság lecsapolásával, illetve csatornázásával kapcsolatos építkezés megkezdése és folytatása. Nem fér kétség ahhoz, hogy minden lehetőség figyelembevételével fel kell készülniük a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére is. A vállalat vezető gazdasági dolgozói, a pártszervezet és a szakszervezet funkcionáriusai természetesen már most gondolnak az említett előkészületekre. Részben már kidolgozták és állandóan kiegészítik a vállalat termelési és munkaprogramját, amelynek alapján kellőképpen megtehetik a szükséges intézkedéseket. A Kassán és a Magas-Tátrában folyamatban levő építkezések befejezése után másutt foglalkoztatják majd a dolgozókat. A döntő fontosságú építkezések^ a lehető legcélszerűbben osztják be a szakembereket, a műszaki dolgozókat, az építésvezetőket, a mestereket stb. A vállalat vezetősége fokozott figyelmet fordít a teljesítőképesség növelésére, nemkülönben arra is, hogy a legkorszerűbb gépek álljanak rendelkezésre, és szem előtt tartják a lakóházak valóban komplett építéséhez nélkülözhetetlen anyagi-műszaki alapot. Célszerű intézkedések foganatosításával, pl. a gyors ütemű műszaki fejlesztéssel, tökéletesebb munkaszervezéssel, a munkaidő gazdaságos kihasználásával gondoskodnak egyrészt a munkatermelékenység növeléséről, másrészt az építkezések jó minőségéről és a minél nagyobb fokú gazdaságosságról is. A Prešovi Magasépítő Vállalat dolgozói 1972-ben — az építőipari dolgozók napján ünneplik meg vállalatuk megalakulásának 20. évfordulóját. Reméljük, hogy ez alkalomból magas állami kitüntetésben részesülnek, annak elismeréséül, hogy munkájukkal nemcsak jelentősen, hanem eredményesen is hozzájárultak a keletszlovákiai kerület gazdasági és társadalmi életének fellendítéséhez. v. k. ALAPTALAN AGGODALOM VILÁGSZERTE élénken fejtegetik és vitatják a Varsói Szerződés tagállamainak legutóbbi budapesti tanácskozásán elfogadott dokumentumot, az Európa országaihoz intézett felhívást. Ez a politikai szempontból rendkívül fontos okmány tudvalevőleg az összeurópai értekezlet összehívását szorgalmazza, a feszültség enyhítése és a béke megszilárdítása érdekében. Nem kisebb érdeklődést váltott ki a politikai tanácskozó testület szűkszavú közleményének az a mintegy száz szóból álló része is, amely a tényeket szárazon rögzítő módon tájékoztat a megegyezés katonai vetületeiről. A „nyílt kártyával játszó" felhívással szemben itt már sokkal több a kíváncsiságot, a nagyobb tényismeret igényét felcsigázol megválaszolatlan kérdés. Persze dőreség lenne ebben a vonatkozásban „kabinetpolitikáról" beszélni, mert nincs a világnak olyan katonai koalíciója, amely belső intézkedéseit nagydobra verné. A mai világhelyzetben ez szinte egyet jelentene az öngyilkossággal. Különösen nálunk kell tisztában lennünk ezzel. A bizonyításért nem is kell messzire mennünk. Ki ne tudná, mennyi kárt okozhatott például egyetlen áruló, a Novotnýkegyenc Šejna. Mégis, tudomásul kell vennünk, hogy a budapesti közleménynek ez a része — mivel az intézkedések lényegét természetesen nem bonthatja fel részleteire — alkalmat nyújt a találgatásra. Nálunk az 1968-ban magas hőfokra felszökő közéleti demokratizálódás és politikai elkötelezettség szelleme különösképp gondolkodásra, a háttér kutatására és megfejtésére serkenti az emberek jelentős hányadát. S bár sok mindenre nem kaphatnak választ, ezért az igyekezetükért, amely a „titkok titkáról" akarja fellebbentem a fátyolt, nem marasztalhatjuk el őket, sőt... Csakhogy számolnunk kell más tényezővel is. Például azzal, hogy a nyugati propaganda is igyekszik kiaknázni ezt a táptalajt, mert nyugtalanságot, zűrzavart kelthet és ez a malmára hajtja a vizet. Sok a találgatás, a hamis feltevés, sőt akad pánikkeltő hír is. Egyesek még azt is „tudják", hogy a Varsói Szerződés tagállamai Budapesten megegyeztek a Kína-ellenes kollektív lépésekben. Olyan hír is elterjedt, hogy néhány csehszlovák katonai egység már ott állomásozik valahol az Usszuri-mentén. (!) Pedig a szóban forgó száz szóból, majd Dubček elvtársnak a Rudé právo-ban és Dzúr nemzetvédelmi miniszternek az Obrana lidu-ban megjelent interjújából a figyelmes olvasó a félrevezető állításokat cáfoló és egyben a katonai intézkedések lényegét jobban feltáró értesüléseket szerezhet. A többi között azt, hogy a Kínai Népköztársaság iránti viszonyunkról Budapesten nem tárgyaltak. Az állami szuverenitásunkért aggódókat talán megnyugtatja, hogy a tanácskozás résztvevői egyértelműen jóváhagyták a katonai intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban fontos tudatosítanunk, hogy a megegyezést aláírta a Román Szocialista Köztársaság is. Végül említést érdemlő körülmény, hogy a szóban forgó intézkedések tervezetét előzetesen megtárgyalta és jóváhagyta kormányunk, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének végrehajtó bizottsága és az államvédelmi tanács. Értékes információ, hogy a most megtett lépéseket több éves előkészületek, megvitatás előzte meg. Különben tavaly nálunk is néhány jel utalt arra, hogy megértek a Varsói Szerződésen belüli mélyebb integrálódásnak a feltételei. A budapesti megegyezés katonai részének legnagyobb pozitívumát abban láthatjuk, hogy olyan szervezeti és más változásokat léptet érvénybe, amelyek biztosítják egyesített fegyveres erőink hatásosabb irányításának feltételeit. Ez elsősorban annyit jelent, hogy az eddigi helyzetet mérten nagyobb jogkörhöz jutnak a tagállamoknak illetékes katonai szervei is. Nem kétséges, hogy ebben a vonatkozásban komoly szerepe lesz a tagállamok honvédelmi miniszterei bizottságának. Nézetünk szerint a Varsói Szerződés keretén belül a koalíció elemeinek előtérbekerülése elejét veheti a hatásköri vitáknak és ezért szilárdítja az integrálódást, az egységet. Ennek jelentősége kiváltképp abban a megvilágításban domborodik ki, hogy a budapesti tanácskozás résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint az aláírt dokumentumok egyértelműen biztosítják a tagállamoknak, hadseregeiknek és nemzeti parancsnokságaiknak szuverenitását. Ezen túlmenően megalapozzák annak feltételeit, hogy kollektíve megvitassák a szerződő feleket érdeklő és érintő valamennyi kérdést. Márpedig ez — minden találgatás és szenzáció hajhászó hírverés ellenére — számunkra is kétségbevonhatatlanul a körültekintőbb és reálisabb szemlélet úttörését jelzi. GALY IVAN