Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-05 / 81 szám, szombat

Budapesti ismerőseim nagyon tömör és találó jellemzést adtak róla: bohém és világfi, de mindenekelőtt katona. Egy születésnapot ünneplő társaság kellős közepéből ragadtam el rövid húsz-harminc percre. Talán sose látom többé, s épp ezért felejthetetlenül emlékezetembe vésődött minden mozdulata, minden gesztusa. Valóban bohém, mert csak a bohém ember tud olyan kedvesen, olyan gátlás és idegenkedés nélkül megbarátkozni valakivel, aki csak most bukkant föl valahonnan a távolból és ismeretlenségből. S valóban világfi, vagy inkább világcsavargó, aki az európai nagyvárosok légkörét, s egy egész élet, egy fél évszázad történelmének mozgalmasságát árasztja magából. És katona, ízig-vérig katona, aki négy háborút harcolt végig, ahogy ő mago mondja, egy igazságtalan és három igazságos háborút, s megfordult mindenütt, minden harctéren, ahol a szocializmus eszméinek győzelméért fogtak fegyvert - és nem csak fegyvert, hanem tollat is. Nagykárolyban, Erdélyben született, ma" Budapesten él, de Berlinben tartózkodik. Igne, ezt ő mondta így: Budapesten élek de Berlinben tartózkodom. Egyébként hadtörténész. Tehát hetvenkét éves korában is a katonamesterség bűvöletében él. Intelligens, értelmet és tapasztalatokat sugárzó arcán nem látszik meg a kor. A halántékán nem csillan egyetlen ősz hajszál sem. Magas, szikár, inkább azt mondanám, karcsú termetű. Sötét ruhában, rugalmas léptekkel mérte föl a tenyérnyi szállodai szobát. Dehogy is volt az tenyérnyi, csak azért látszott olyan kicsinek, mert ilyen hatalmas, mozgékony, dinamikus alakú egyéniség a lakója. S ahogy így elnéztem, eszembe jutott Illés Béla egy írása, ahol folyton Dezső bácsiként emlegeti, s aztán azon tűnődik, hogy miért is nevezi bácsinak, holott Jász Dezső néhány évvel fiatalabb nála. Azt hiszem, abban a pillanatban megfejtettem ennek a különös komplexumnak a titkát. Jász Dezső egyénisége, megfontoltsága, erélye és energiája, s ugyanakkor a művészlélekkel rokonltó bohémiája kényszeríthette az idősebb eml ert is arra, hogy az oltalmazót, az erősebbet, az Idősebb testvért lássa benne. Én, a fiatalabb pedig épp ellenkezőleg, fiatalságát csodáltam benne. Jelenlétében szinte kézzel fogható közelségbe kerültek hozzá a régmúlt események. Hiszen ő járt-kelt itt előttem, aki tizenkilenc húszéves korban a császár kabátját viselte még, s föl-följárt Hass Árpádhoz, a Galilei-kör akkori elnökéhez, s ugyancsak ő ment fel huszonegy évesen a Hadügyi Népbiztosság csapatszervező csoportjához, Míinnich Ferenchez, aki Békéscsabára, a keleti arcvonalra küldte a 101. gyalogezredhez, ahol zászlóaljpolitikai megbízottként működött, később pedig a 33. vörös gyalogezred ezredpolitikai megbízottjaként Szikszótól Kassáig vonult. Hatalmas lelkesedés viszi őt előre. Föl, föl, utat törni egész a lengyel határig, hogy a magyar vörös csapatok egyesülhessenek a szovjet hadsereggel. S itt — ebben a pillanatban egészen otthon vagyok. nem egy budapesti szállodai szobában, hanem Buzitán, a Hernád völgyében, a Harasztdombon, Kassán és Nagyidán. Aztán csüggedt szomorúsággal vonulok vele együtt visszafelé, délnek és keletnek, s végigizgulom vele a tiszta átkelés kockázatos húsz percét, a kezdeti sikereket, a kétségbeejtő visszavonulást és a vereséget. Vereséget? Jász Dezső a forradalom katonája volt, és a forradalmat nem lehet megverni. Az Országos gyűjtőfogházon át újra Kassára vezetett az útja. Itt verődtek össze a magyarországi emigránsok s a kassai magyar pártcsoportnak 1920 elején már ötven tagja volt. Csakhamar nagy befolyásra tett szert, főleg a Kassai Munkás révén, mely eleddig a Szociáldemokrata Párt jobbszárnyának lapja volt. A kommunista emigránsok a szakszervezetek támogatásával napilappá fejlesztették, és baloldal harcos sajtószervévé formálták. Fegyver és toll. Toll és fegyver. Szinte egyértelmű szavak. Jász Dezső a helyi hírek rovatát szerkesztette. Följárt olykor a rendőrségre is. Érdekes, izgalmas epizódot mesél el akkori életéből. — Huszonkettő tavaszán felvetődtem a rendőrség politikai osztályára. Beszélgetés közben az osztályvezetőt telefonon magához rendelte J ar o s 1 a v Klíma, aki a Monarchia idején a práA 101. VŰROS GYALOGEZRED POLITIKAI MEGBÍZOTTJA JÁSZ DEZSŐ gai rendőrség főnöke volt, és fordulat után Kassára küldték azzal a megbízatással, hogy számolja fel a kommunista veszélyt. — Néhány percre egyedül maradtam a helyiségben. Az asztalra pillantva felfedeztem a prágai rendőrség egyik ügyiratát. Tulajdonkképpen utasítás volt, hogy a rendőrség május elsején összetűzéseket provokáljon ki a tüntető munkássággal s aztán foganatosítson megtorló intézkedéseket. Az ügyiraton prágai bélyegző volt, azonkívül egy nagybetűs figyelmeztetés: Szigorúan bizalmas. Följegyeztem az ügyirat prágai iktatószámát és a kassai iktatószámot is. — Elhagytam a rendőrség épületét s azonnal hozzáláttam a négy napilap szerkesztőinek mozgósításához. Meginterjúvolták Klímát, igaz-e, hogy a rendőrség megtorló intézkedéseket akar foganatosítani? Klíma mindent tagadott. Erre a lapok közölték az ügyirat prágai iktatószámát. A polgári lapok mindent cáfoltak. Erre közöltük az ügyirat kassai iktatószámát. Végül parlamenti interpelláció tárgya lett a készülő rendőrségi akció. Klímát áthelyezték Pozsonyba, ahol néhány hónap múlva meghalt. A cseh politika megbocsátotta neki, hogy kiszolgálta Ausztriát, de nem tudta neki megbocsátani, hogy beleesett a kommunisták csapdájába. Egyébként Klíma volt az, aki annak idején letartóztatta Masaryk feleségét. Jász Dezső egy pillanatra elhallgatott. Arcán szomorkás mosoly jelent meg. — Huszonnégy éves voltam akkor, és sikerült megbuktatnom ezt a hírhedt rendőrt, — moiulla a rövid hallgatás után. — Milyen elképzelésekkel indult harcba a kassai magyar pártcsoport? — kérdeztem abban a reményben, hogy valami egészen újat, és meglepőt mond a magyar emigránsok már eléggé közismert tevékenységéről. — A szlovákiai magyar munkásmozgalom a védőgát szerepét játszotta az irredentizmus ellen. Ugyanakkor lényeges eleme volt a magyar, a szlovák és a cseh munkásosztály egységének. Hirtelen úgy éreztem magam, mint a folyó, mely visszatér önmaga forrásához. Eszembe jutott harmincnyolc, a falum, a gyermekkorom. A Tornócon szervezett tüntetés, a Kassa-vidéki tüntetések. A bodrogközi és csallóközi falvak kommunistáinak makacs ellenállása. Jász Dezső szemüvegéről visszaverődött az alápermetező szelid villanyfény. Csendesen mosolygott. Ott állt előttem, elevenen, a maga valóságában, szinte fiatalon — a saját múltunk. Harmincnyolcban, ki tudja merre, talán spanyol, vagy francia tájakon sodorta tova az osztályharc vihara, s otthon, a hazai röghöz tapadva, idősebb testvéreink, apáink még ugyanazt a munkát folytatták, amit ő kezdett meg. — Ismerte Balogh Edgárt? . — Balog Edgár és a Sarló tevékenysége jelentették a legkomolyabb frontáttörést az értelmiségi fronton. — Hogyan és miért szóródott szét a kassai magyar pártcsoport emigráns gárdája? — Eredetileg a második magyar proletárdiktatúráért indultunk harcba. Ez 1920-ban volt. Gondolja meg, a szovjet hadsereg Varsó alatt és Lembergnél verekedett. Ez akkoriban nagyon reális lehetőségnek tűnt. Természetejen az osztályerők és a nemzetközi helyzet megváltozása után mi is levontuk a szükséges következetést. Egyébként is megalakult Csehszlovákia Kommunista Pártja, Ezt mi magunk is elősegítettük, mert egész tevékenységünk vezérfonala az volt, hogy amilyen mértékben sikerül balra tolni a munkásmozgalmat, olyan mértékben erősítjük a magyar, a cseh és szlovák munkásosztály egységét. A Kassai Munkás, mint köztudomású, végül a CSKP magyar nyelvű központi lapja lett. Az a nagyszerű gárda, soraiban Alpári Gyulával, Chepko Edével, Fogarasi Bélával, Guth Antallal, Hamburger Jenővel, Karikás Frigyessel, Münnich Ferenccel, Pollacsek Lászlóval, Sallai Imrével, Seidler Jenővel, Máca Jánossal és másokkal, mely átmenetileg Csehszlovákiában talált menedéket és működési területet, huszonkettőben világgá széledt. Legtöbbje Bécsben kötött ki. Jász Dezső is ide került. Igaz, csak rövid három hónapra. Csakhamar levelet kapott Köblös Elektől, a Romániai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjától, aki haza hívta, mert a Központi Bizottság rá akarta bízni magyar nyelvű központi lapja, a Világosság szerkesztőségének átszervezését. Mire Romániába érkezett a Világosságot már betiltották. így lett az Előre főszerkesztője, mely később különféle címmel jelent meg, mint Fáklya, Hét, Oj Előre, végül is mint Munkás, erős irodalmi melléklettel. Románia tevékenysége szoros analógiája volt Csehszlovákia működésének. A Munkást 1924. áprilisában szüntették meg Románia Kommunista Pártja Központi Bizottságának „S o c i a 1 í s m u 1" című központi szervével együtt. Ez már csak letartóztatása után a börtönben jutott tudomására. Szabadulása után újra emigráció. Ezúttal a Szovjetunió következett. Harminchatban már a spanyol harctereket járja. Az 5. ezred parancsnoka Francisco Barbado helyetteseként kezdi katonai ténykedését, s mint az andalúziai hadsereg hadműveleti osztályának főnöke végzi. Ö az egyetlen külföldi, aki megkapta a Spanyol Köztársaság legmagasabb katonai kitüntetését, a Vitézségi Érdemrendet. Az utolsó kalandos fejezet már a második világháború végére esik. A perpignani német katonai fogházból került oda, s egész fogsága idején szervezte a katonai ellenállást, s végül a szökést. Merry környékére sikerült megszöknie — a német határ, pontosabban a Dachau felé robogó halálszerelvényből. Felszaggatták a teherkocsi padlóját és a sínek közé vetették magukat. — És most? Jász Dezső elmosolyodik. — Budapesten élek és Berlinben tartózkodom. Hadtörténeti kutatással foglalkozom. A napokban jelent meg egy könyve: Tanácsmagyarországtól a Pireneusokig. Ö azt mondja — történelmi riport. Több mint riport: kordokumentum és emlékirat. Már vacsora közben árulta el, hogy csak tíz százaléka mindannak, amit megélt és aminek tanúja volt. Megírásánál csakis emlékezetére hagyatkozott. Következő munkáját már levéltári anyagokra támaszkodva akarja megírni. A szálloda halljában búcsúzott el tőlem. — Szeretnék, nagyon szeretnék egyszer ellátogatni Pozsonyba és Kassára. Talán mégis viszontlátom. BÁBI TIBOR 1969 A

húsvét eredetére vonatkozólag az egyes népeknek és nemzeteknek különféle nézeteik vannak. A keresztények általában Krisztus feltámadását ünneplik e napon. Egy azonban bizonyos. Úgyszólván valamennyi nemzet elsősorban a tavaszt, a rűgyfakadást, a természet megújulását köszönti. Voltaképpen Krisztus feltámadásában is az újjáéledést, az ;lot tavaszát tisztelik a kereszénvek. A régebbi korokban rengeteg -éphit, népszokás, babona fűződött a húsvéthoz, és általában az első tavaszi napokhoz. Sajnos, lassan kiveszőben vannak e, túlnyomórészt szép hagyományok. Némely vidéken azonban ma sem feledkeztek meg őseink hagyatékáról. Nyitra környékén, a Zobor és a Zsibrica lábánál virágvasárnap, nagycsütörtökön, nagypénteken és húsvétkor az emberek egyegy napra megfeledkeznek arról, hogy modern korban élünk, rövid időre visszaforgatják a múltat. Gímesen Ilyenkor valóságos szertartásokat tartanak. Ezek közé tartozik a villőzés, amit másutt kiszézésnek is neveznek, a szlávoknál a Moréna, a rossz istennőjének a kiűzése feVillő, villő, selyem sátor . .. Kosarat visznek a karjukon. Meg-megállnak a házak előtt és a kosarak megtelnek tojással. Arra való ez, hogy húsvét tojás, teljes színpompájában. A legények messze vidéken is irigyelhetik gímesi társaik helyzetét, akik ilyen hímes tojásokat kapnak a locsolásért. A gímesi hímes tojások kéVILLŐ, VILLŐ. HÜSVÉTI SZOKÁSOK GIMESEN lel meg e szokásnak. A villő egy szalagokkal díszített fűzfaág, amit a lányok virágvasárnap körülhordoznak a faluban. Mintás népviseletbe öltöznek, varrottas piros selyembukát, lengő, fodros szoknyát öltenek magukra. Olyan ez a türelmes kézimunkával, hímzéssel díszített tarka ruha, mint az ébredező természet ezernyi színben tobzódó képe. Igaz, egyébkor már itt sem viselik, csak éppen virágvasárnap, mikor csoportokba verődve háztól házig járva éneklik: kor viszonozhassák a legényeknek a locsolást. Addig kifestik a tojásokat. A hímes tojások festésének külön hagyománya van Gímesen. Mindmegannyi valóságos művészi alkotás. Először az alapszint viszik rá a tojásra. Aztán olvasztott viasszal ráfestik a díszítést. Következik a második szín, és újra a viassz, meg az ügyes kezek jutnak szóhoz. Aszerint, hány színű hímes tojást szándékoznak készíteni. Végül meleg ronggyal letörlik a viaszt, és megmarad a hímes szítésének a titkába a 69 esztendős Varga Andrásné avatott be, aki életében nem egy, sőt nem is száz tojást megfestett. Persze nem olyan egyszerű ez a művelet, mint ahogy itt leírtam. Már a mai generáció sem nagyon ért hozzá. Varga néni lánykorában ilyesminek nagyobb jelentőséget tulajdonítottak. Nagypénteken ismét díszbe öltöznek a gímesi lányok. Illetve ekkor már az asszonyok is velük tartanak. Egytől-egyik megmosakodnak a közeli Gímes patakban. Akinek pedig az ereje vagy más körülmények nem engedik, hogy a patakra menjen, annak a többi asszony vödörrel hozza a vizet. Ez a szertartás állítólag azért van, hogy a nők egész évben szépek és frissek maradjanak. A húsvéti locsolás többnyire már csak a kamaszkorúak vagy még a náluk is fiatalabb korosztály körében szokás. Ez sem múlhat el a megfelelő szertartásosság, versmondás nélkül. Ámbár nemcsak a húsvéthoz fűződik néphit és népszokás ebben az ősi községben, melyről már IV. Béla idejében is megemlékezett a krónikás. Az első tavaszi mennydörgéskor például valami nehéz terhet, általában egy zsák gabonát emelnek a vállukra a legények, hogy az egész esztendőben ne kínozza őket a derékfájás. PALÁGYI LAJOS