Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1969-04-18 / 91 . szám, péntek
k L- t . VIRÁGOT BONT A TAVASZ (Pavel Haäko felv.) Többet kaptam, mint reméltem... LANGYOS SZELLŐ Járja a végtelen rónaságot. Néha haragos felhők futnak az égre. De a rügyet bontó fák már sejtelmes zsongással jelzik a tavasz érkezését. Mindez olyan csodálatos, pedig csak a természet örök törvénye játszódik le szemünk előtt. A határban traktorok zúgása hallatszik. Nyomukban az életet jelentő mag hull a frissen előkészített földbe. A földművelő ember legszebb pillanatai ezek. Amikor a mag csírát fakaszt, . majd szárbaszökik, hogy százszorosan fizesse vissza a vele való törődést. A hetényi szövetkezet irodájában egy komoly arcú fiatalember ül velem szemben. Szavai megfontoltak. A mezőgazdasági főiskola elvégzése után jött a községbe. A szülői ház a járás másik végében, Gútán van. De nem sajnálja, hogy Idegenben kell dolgoznia, mert azt vallja, hogy: „Senki sem lehet próféta saját hazájábanl" Terbák Zoltán mérnök derűlátóan ítéli meg a helyzetet. — Némi szorongással érkeztem két évvel ezelőtt a szövetkezetbe. A szorongást az váltotta ki, hogy maguk közé fogadnak-e az emberek. Aggodalmam alaptalannak bizonyult, mert már az első napok után úgy éreztem magam, mintha mindig itt éltem volna. A szövetkezet vezetői és dolgozói egymással versengve igyekeztek átsegíteni az első nehézségeken. Ez felejthetetlen emlék marad számomra. Azóta sikerekben gazdag két esztendő múlott el. A két esztendő elég volt ahhoz, hogy megismerje a határt és azokat az embereket, akikkel összekapcsolta a mindennapi munka. Már összeszoktak és jól megértik egymást. Ebből a megértésből fakadnak a növénytermesztésben elért sikerek. — A tavasziak vetése a kedvezőtlen időjárás ellenére sikerrel fejeződött be — folytatja Tubák Zoltán. Búzából 180, keverékekből pedig 50 hektárt vetettünk. A kukorica alá is minden zökkenő nélkül halad a talajelőkészítés. Vetőmagként a nagyhozamú jugoszláv és magyar kukoricafajtákat alkalmazzuk. Erre annál is inkább szükség van, mert szövetkezetünk állandóan takarmányhiánnyal küzd. Különösen a szálastakarmányokból van hiány, mivel alacsonyak a hektárhozamok. Már eddig is több olyan intézkedést foganatosítottunk, melyeknek célja a hektárhozamok növelése volt, de csapadékhiány következtében kevés sikerrel. A reményt azonban nem adjuk föl. Tovább kísérletezünk. Hogy mennyire volt sikeres Terbák Zoltán eddigi munkája, azt az elmúlt három év sikerei bizonyítják. Az alábbiakban a növénytermesztésben elért eredményeket ismertetjük: Év Nyerstermelés Bevétel (koronában) {korona) 1966 4,590 000 3,543 000 1967 5,849 000 5,495 000 1968 7,978 000 5,650 000 Az 1969-es évre a nyerstermelés értékét 9 millió 300 ezer koronára, a bevételt pedig 7 millió koronára tervezik. Terbák Zoltán mezőgazdász lelkesedéssel beszél a jövőről is. Amikor arról érdeklődöm, hogy megtalálta-e számítását, így vall: — Nincs okom panaszra, mer többet kaptam, mint reméltem I ANDRISKIN JÓZSEF Lenin a szocialista forradalomról és a demokráciáról írta: ANDREJ SIRÁCKY akadémikus Leninnek, a zseniális teoretikusnak és forradalmárnak gondolatai segítségünkre lehetnek a ma kérdéseinek megoldásában is. Lenin öröke óriási, s ezért ebben a cikkemben csak néhány, a szocialista forradalom és a demokrácia problémáit érintő gondolatsorával foglalkozom. V éleményem szerint a nemzetközi munkásmozgalom és a kommunista pártok politikájának és ideológiájának jelenlegi áldatlan helyzetét nem kis mértékben az okozta, hogy a lenini elméleti tételeket nem alkalmazták megfelelően a társadalmi feflődés új jelenségeire. A szocializmus társadalmi gyakorlatának mérhetetlen károkat okozott a mereven és dogmatikusan felfogott elmélet. Lenin hangsúlyozta, hogy a tudományos megalapozottsággal általánosító elmélet mindig magasabb szinten oldja meg a gyakorlat által felvetett problémákat. Társadalmi gyakorlatunknak számos fogyatékossága azzal is magyarázható, hogy elhanyagoltuk a marxizmus—leninizmus fejlesztését, tapasztalataink és a fejlődés új jelenségeinek elemzése alapján. A hibák egyike az volt, hogy társadalmi kérdéseink elemzésében gyakran nem igazodtunk következetesen a marxista osztályszemponthoz. A helyzet elméleti elemzése nem indult ki minden esetben a munkásosztály és a dolgozó nép alapállásából és érdekeiből. Ma már világosan látjuk, hogy a szocialista forradalom nem ért minden vonatkozásban véget a politikai hatalom kivívásával. Ennek célja nemcsak az volt, hogy a hatalmat kiragadjuk a burzsoázia kezéből, hanem az is — mégpedig elsősorban —, hogy a burzsoá társadalmi viszonyokat alapvetően átalakítsuk szocialista viszonyokká. Természetesen ezt a feladatot nem lehetett néhány év alatt teljesíteni. Lenin szerint az állam és a társadalmi rendszer történelmi produktum, s amíg a társadalom osztályokra tagozódik és léteznek a legyőzött osztályoknak, valamint csoportoknak maradványai, addig az államnak, a politikai hatalom szervének, a proletárdiktatúra eszközének is van létjogosultsága. Lenin értelmezésében, a marxizmusnak megfelelően, minden állam az uralkodó osztály diktatúrája (a parlamenti demokráciában rendszerint leplezett) és ez marad egészen az osztály nélküli társadalomba (kommunizmusba) való átmenetig. T ársadalmi fejlődésünk elmúlt két évtizedét értékelve láthatjuk, hogy az állam szerepét, funkcióját a gazdaságban és a szociális szerkezetben bekövetkezett változások, az „osztályhelyzet" (az osztályok erőviszonyai), társadalmunk demokratizálódásának foka határozta meg. Megállapíthatjuk, hogy társadalmunk 1968 januárja után sem volt teljesen „érett" a magas fokú demokráciára. A politikai és az ideológiai kérdések rendezése során megfeledkeztünk arról, hogy az átmenetek, a fordulatok, az új szakaszok kezdete idején az adott politikai erők számbavételével helyesen fel kell mérni a specifikus helyzetet, pontosan megjelölve a „belső és a nemzetközi osztályerők" helyzetét. Nálunk a helyzet nagyon összetett volt és Leninhez igazodva törekednünk kellett volna „az adott átmeneti szakasz sajátos feladatának" tudományos feltérképezésére. Nem vettük észre, hogy az új társadalmi minőséget a szocializálás mélyíti el és nem hozza meg automatikusan a forradalom győzelme. A régi társadalmi szerkezetet ugyan jelentősen megbontottuk, viszont a személyi hatalom politikai rendszere 1968 januárjáig megmaradt. Az 1968 augusztusáig tartó rövid időszakban nem nyílt elég lehetőség az olyan rendszer megszilárdítására, amelyben a hatalom gyakorlása összhangba került volna a párt tagságával és az egész társadalommal. Láthattuk és különösen ma látjuk, hogy a szocialista forradalom sokoldalú és mélyreható érvényesítése — amint arról az oroszországi, a kínai, a jugoszláviai és a hazai tapasztalatok tanúskodnak — ellentmondásos, hosszú, nem azonos és uniformizált folyamat, és a lenini értelmezés szerint nem csak egy, közvetlen útja van. Egy recept alapján nem lehet véghezvinni a forradalmat és újjá építeni a régi társadalmat. Ezért törvényszerűen csődöt vall „a baloldali és a jobboldali doktrinérség" egyaránt. Társadalmunk szocialista tartalma különféle formákban Jelentkezett. Tekintettel a gazdaság gyors fellendítésének követelményére, gyakran nem választottuk meg a megfelelő politikai, lélektani és propaganda eszközöket és ebből adódtak a „válságos helyzetek". (Az 1950—1953-as évek, 1968 augusztusa és ősze, 1969 januárja és márciusa.) Ogy tűnik, hogy Lenin szavairól megfeledkeztünk a múlt év utolsó és 1969 első hónapjaiban is, nem voltunk tisztában az osztályok közti viszonyok sajátos vonásaival és államunk helyzetét nem mértük fel. mint specifikusát. U gy hiszem, akadtak túlságosan igényes célkitűzéseink, társadalmunk demokratizálását „kész dologként" fogtuk fel. Megfeledkeztünk arról,, hogy a szocialista állam a politikai hatalom kivívása után is az osztályellenség feletti szervezett „erőszak", mivel ebben az átmeneti szakaszban még vannak nem szocialista és aszociális elemek. Az állain „kényszerítő szerepének" elhalása hosszú folyamat, huzamosabban eltart ennek a funkciónak átruházása a társadalmi szervezetekre és intézményekre. Csak azután beszélhetünk majd a társadalmi vl. szonyok humanizálásáról és olyan viszonyokról, amelyekben az emberek erőszak és. diktátum nélkül is tiszteletben tartják a társadalmi együttélés alapvető szabályait. A társadalom szocializálása a nép szervei, a szovjetek, illetve nálunk a nemzeti bizottságok közvetítésével, egyet jelent a társadalmi demokrácia elmélyülésével és a nép, a dolgozók részvételével nemcsak a termelésben, hanem a hatalom gyakorlásában is. Lenin 1920ban hangsúlyozta, hogy az óriási többség diktatúrája kizárólag annak köszönheti létét, hogy kivívta a tömegek bizalmát és ezekei a tömegeket bevonta a hatalom gyakorlásába. Bátran mondhatjuk, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja történetében sohasem volt olyan nagy a tömegek pártba és a párt vezetőségébe vetett bizalma, mint tavaly. Kedvező közéleti viszonyok alakultak ki, a szervezetek és az intézmények, a tudomány, a nevelőmunka és a hírközlő eszközöknek széles hálózata tájékoztatta a tömegeket és ezzel ösztönözte őket a hatalom gyakorlásában való részvételre. (Ez annak ellenére igaz, hogy hibák történtek és a hírközlő eszközök nem léptek fel minden esetben, illetve elég erélyesen a nem szocialista és a szocializmusellenes erőkkel szemben.) A lenini „felhívás" (mindenki vegye ki a részét a közügyek igazgatásából) valóra váltására, és a szocialista demokrácia „nagy ugrással" való elérésére törekedve, valahogyan megfeledkeztünk nemzetközi politikai közegünk túlságos exponáliságáról. S em életünk demokratizálása, sem az állam föderatív elrendezése lényegében nem oldotta meg azt a további problémát, amelyre Lenin figyelmeztetett. Ez az állam és a társadalom adminisztratív apparátusának kérdése. Ez az apparátus az anyagi és a szellemi javakat termelők mellett létezik. A párt, az állam és a közélet funkciói számának gyarapodása megfelelően szinte törvényszerűen felduzzad a külön apparátust képező bürokrácia. Lenin ennek okát az alacsony gazdasági színvonalban, a kulturáltság hiányaiban, a hatalom gyakorlásának és a centralizmusnak növekvő feladataiban látta s ez ma is érvényes. Lenin a bürokrácia ellen könyörtelen harcot hirdetett meg. Ennek a küzdelemnek sikere a társadalmi ellenőrzéstől, a demokrácia fokától és attól függ, hogy hogyan „tanulják meg a dolgozó tömegek gyakorolni a hatalmat". Társadalmunk a szocialista építés „beért" problémáinak idejében történő és lenini következetességű megoldása híján került a permanens válság helyzetébe, amely veszélyeztetni kezdi államunk és társadalmunk alapjait. Természetesen nemcsak önhibánkból kerültünk bonyolult politikai helyzetbe, amelyben leszűkült a politikai, a gazdasági és az ideológiai aktivitás érvényesülési területe. Abban az ábrándban ringattuk el magunkat, hogy a szocialista demokrácia fejlesztésének abszolút, korlátlan lehetőségeivel rendelkezünk. Nem tudatosítottuk, hogy bolygónkon még a nagyhatalmak sem rendelkeznek a társadalmi-politikai manőverezésnek olyan lehetőségeivel, amelyek megengedik a problémáknak teljesen autonóm és szuverén megoldását, tekintet nélkül a kapcsolatokra és az összefüggésekre. Politikai „realitásunk" az, hogy nem élünk a nemzetközi politikai történés peremén, hanem a szocialista államok rendszerének fontos láncszeme vagyunk. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság helyzete Európa szívében nem közöm t . még a tőkésországoknak sem, s annál kevésbé a világ első szocialista hatalmának, a Szovjetuniónak. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. Egy másik illúziónak ls rabjai lettünk. Azt gondoltuk, szocialista demokráciánk már olyan mély gyökereket vert, hogy nálunk már nincsenek — potenciálisan sem — olyan társadalmi rétegek és emberek, amelyeknek, illetve akiknek még az az emberarcú szocializmus sincs az ínyükre. Lebecsültük egyben a megrögzött szokásoknak, az idejét múlt hagyományoknak és a haladást fékező előítéleteknek óriási erejét is. Nem tudatosítottuk, hogy a széles körű lehetőségekkel, a parttalan szabadsággal, tudató san vagy nem tudatosan visszaélhetnek azok az erők és irányzatok, amelyek nem tartják tiszteletben szociális'. . valóságunk határait. A megoldatlan problémák nyomására, a végeérhetetlen párbeszédek, vitákés kritika lehetőségével élve. aktivizálódni kezdtek a nem szocialistii erők is. Ez további illúziót szült, hogy a felszabadult és a szocialista kereteket túllépő erők majd önszántuk ból, automatikusan fegyelmezik magukat, a fellobbanó érzések és szenvedélyek normálisan átterelődnek az „ellenzéknek" vagy az „opponentúrának" medrébe. E ltekintve mástól, ezek voltak alapvető tévedéseink, amelyeknek közös nevezője, hogy nem értettük meg Lenin tanítását a szocialista forradalom^!, a proletariátus diktatúrájáról, a szocialista demokráciáról. Nem értettük meg az osztály- és az „össznemzeti" kérdésesek dialektikáját, gyakran „szábad teret" hagytunk az eseményeknek, még akkor is, atíükor nyilvánvaló volt, hogy a szocialista pozíciókból „lecsuktunk".