Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-23 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

A közismert nevek viselőiről többnyire pontatlan képet alkotunk magunknak. Ismerjük hírüket, de eszünk ágába se jut arra gondolni, hogy voltak valaha diákok, egészen fiatal emberek is. Pedig sokszor ebben a távoli, talán elfelejtett múltban rejlenek tetteik rúgói, s egész későbbi életüket az ifjúkor lendülete szabta meg. Hevesi Gyulát, a Magyar Tanácsköztársaság egykori szociális termelési népbiztosát budai otthonában kerestem fel. Neve közismert, egyrészt azért, mert a magyar történelem legszebb s talán legtragikusabb fejezetéhez fűződik, másrészt, mert ma is tevékeny szerepet visz a politikai és tudományos életben egyaránt. Tagja az MSZMP Központi Bizottságának és a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének. Komoly vizsgálatokat végzett főleg a termelőeszközök jobb kihasználása terén a naptárilag folyamatos üzemi munkarendre való áttéréssel kapcsolatban. munkásságát, különösen a budapesti munkásságot." Maga Hevesi Gyula kissé túlzónak minősíti ezt a kijelentést, mert nemcsak a mérnökök voltak, hanem más értelmiségiek ls, különösen a pedagógusok, de elsősorban a magukat „forradalmi szocialisták-nak valló értelmiségi csoport, mely a Galllel radikális ifjúságából szerveződött, továbbá a „radikális szindlkalisták" csoportja, élükön Szabó Ervinnel és a forradalmi Irők csoportja, akik a „Tett", később a „Ma" cím, folyóirat körül toborzódtak, köztük Komját Aladárral, Ultz Bélával, Révai Józseffel, Lengyel Józseffel és Kassák Lajossal. Az említett vita keretében Varga Jenő fogalmazta meg a magyarországi és oroszországi fejlődés közti különbséget: „Magyarország sokkal könnyebben fog boldogulni, mert az értelmiség és főleg a termelésben döntő fontosságú mérnökség a proletárdiktatúra gondolatához sokkal közelebb áll, mint Oroszországban. Megvan tehát a kilátás arra, hogy a magyar mérnöki kar, — ezt széles értelemben, vegyészeket, építészeket ls belevéve értem — a magyar technikus kar a proletariátus diktatúrájának boldogulását nem fogja olyan szabotázszsal megnehezíteni, mint Oroszországban tapasztaltuk." Ha számba veszem, hogy a szociáldemokrata szakszervezetekben és magában a pártban folyó baloldali erjedés, melynek épp a radikális értelmiségi mozgalmak voltak élenjárói, előkészítették a talajt a forradalmi változásokhoz, — s már nem hiányzott semmi más, csak a lenini típusú párt elmélete és megalakítása, amihez a döntő lépést Kun Béla hazatérése jelentette —, akkor úgy érzem, hogy ennek az írásnak az elején említett Nos, akit így — és ráadásul nagyon idős korban ismerünk meg, annak arcvonásai mögött látszólag reménytelenül keressük az elszegényedett ungvári kereskedő család fiát, mely új egzisztenciát keresve az atfkori Budapestre sodródott. Látszólag hiába keressük benne a Lovag utcai gimnázium egykori diákját, a későbbi műegyetemi hallgatót és a fiatal mérnököt, aki szenvedélyesen keresi a kiutat a tőkés kizsákmányolás, a kisés nagypolgári képmutatás és erkölcstelenség ellentmondásos világából. Pedig ott van, ott rejtőzik mai lénye legmélyén a fáradtságot tükröző arcvonások, a megfáradt szempár és a ráncokba futó boltozatos homlok mögött. Hevesi Gyula szelíden és türelmesen fogadta faggatódzásomat, mely mindenképp arra irányult, hogy azt a fiatal embert és egykori diákot pattantsa ki emlékei közül a beszélgetés közben kiirthatatlanul nyelvemre tapadt nyugati-palóc kiejtést idegenszerű akcentusnak vélte, s nekem bizonygatni kellett, hogy nálam sokkal nagyobb emberek, mint például Mikszáth Kálmán, se tudtak lejzokni palócságukról, s mindhalálig fogva tartotta őket. Ez kissé el is szomorított, mert óhatatlanul azt a gondolatot ébresztette bennem, hogy az egykori forradalmi székváros és mai szűkebb hazám között sokkal nagyobb a távolság, ha a székvárostól indulva mérjük, mintha fordított irányban indulva mérjük ugyanazt az utat. És itt nem a Budapest és falvaink között feszülő fizikai távolságot értem, hanem az időn és történelmi fordulókon át feszülő csak egy hatodik érzékkel felmérhető távolságot. Hiszen számunkra ez nem is távolság. A mátyusföldi, gömörl, bodrogközi falvakban, kisvárosokban szinte kézzel tapintható valóság még az az idő és az a múlt, amellyel Hevesi Gyula ifjúsága elválaszthatatlanul összefonódott. Minden falunkban és kisvárosunkban élnek még az egykori harcok veteránjai és minden falu számon tartja még a maga halottait. — Mit is mondjak, mit is mondhatnék erről? — kérdezte látható zavarral küszködve, talán azért, mert már sokat vallott és mondott erről a témáról, szóban és írásban egyaránt. Aztán látható öniróniában oldódott föl ez a pillanatnyi zavar: — Egy időben csillagász akartam lenni, majd mérnök és feltaláló több diáktársammal egyetemben, csakhogy mire erre került volna a sor, észrevettük, hogy amit ml akartunk feltalálni, már régen feltalálták Én tudom, hogy nem jogosult ez az öngúny, még eredményeinek mai magaslatáról nézve sem. Visszaemlékezéseiben megható és meghatódott sorokban fogalmazta meg, hogyan tett szert bizonyos „kozmikus" szemléletre. Ötödik gimnáziumba járt, mikor elolvasta Camille Fiamarion „Népszerű csillagászat" című könyvét. S ugyan kit ne döbbentett volna meg, kit ne kavart volna fel diák korában a felette elkeringő roppant égbolt, hogy aztán elbűvölve, lázas kíváncsisággal meredjen föl a csillagokra és csodálattal adózzon a newtoni törvényeknek. Fiamarion olvasása határozott életcélt jelölt ki számára: a természettudományt, és a természettudományos kutatás azon túl átformálta egész életfelfogását, és aktív ateistává tette. A másik könyv, mely érdeklődését egészen konkrét irányba terelte Graetz „Die Elektrlcität" című munkája volt, amit szerinte a villamosság flamarlonl „Népszerű csillagászatának" lehetne nevezni. Általában a könyveknek sorsdöntő jelentőségük volt számára. Az első könyv, mely még gyermekkorában kavarta fel, egy plroskötésű, egyforintos Patőfl-kiadás volt, s mely végre a kiutat mutatta meg számára, már abban az Időben, mikor csaknem másfél éve az Egyesült Izzó mérnöke volt: a ..Bérmunka és a tőke". Csakhogy addig nehéz és keserves volt az út. H.aba végezte el a műegyetem vegyészmérnöki fakultását, hiába élt benne szenvedélyes érdeklődés a tudományos kérdések és gyakorlati megoldások iránt. Sorsán, társadalmi állapotán se képzettsége nem változtathatott lényegesen, s még egy nagyobb jelentőségű találmány sem jelentett volna ilyen sorsfordulót. Az Egyesült Izzó mérnökeként salát szemével győződött meg nemcsak a munkások, hanem a műszaki értelmiség kizsákmányolásáról is. — Akkor döbbentem rá arra, hogy a tőkés vállalat a mérnököt olyan szerződés aláírására kényszeríti, melynek értelmében minden esetleges találmány vagy újítás a vállalatok tulajdona — mondta Hevesi Gyula, — s akkor egy utópisztikus elképzelés született meg bennünk, fiatal mérnökökben, hogy létrehozunk valamiféle nemzetközi világszövetséget, a tudományos és műszaki dolgozók titkos, nemzetközi világszövetségét. A „Bérmunka és a tőke", és az Egyesült Izzóban szerzett személyes tapasztalatom tette nyilvánvalóvá számomra, hogy ez az út nem járható, mert elképzeléseink ellenére minden, az egész természettudomány a tőkés társadalom tulajdonába kerül, sőt még örülnünk kell, hogy aláírhatunk egy szerződést, melynek értelmében minden a tőkés vállalat tulajdona, beleértve szabadalmi jogainkat s az esetleges anyagi hasznot ís ... Mérnök társaival együtt csakhamar rájött arra, hogy az elsődleges feladat a tőkés társadalmi rend megdöntése. Eleinte tulajdonképpen a műszaki értelmiség felvilágosítására törekedtek, s elhatározták, hogy szervezeti formaként egyelőre telhasználják a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségét. Vele együtt lépett be a szakszervezetbe Helfgott Ármin, az Egyesült Izzó szakkörökben ls közismert mérnöke, Sajó László, a Közúti Villamosvasút vezető főmérnöke, Lóránt Imre, a Közúti Vasút mérnöke, Lóránt Ferenc technikus, Singer Henrik és Komját Aladár, a költő, aki akkoriban a Tudor-akkumulátorgyár bérelszámolója volt. Ezekből a szerény kezdetekből nőtt ki az IKTOSZ (Ipari és Közlekedési Országos Szövetsége), s annak szervezési központja a gyárközi bizottság. Később, egy héttel az MKP megalakulása előtt, létrejött az IKTOSZ mérnökszekciójából az AMOSZ (Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetsége), s önálló szakszervezetként fejtette kl működését. A műszaki értelmiség mozgalmának rendkívül nagy Jelentősége volt. a forradalmi események során, mert a munkástömegekkel szoros kapcsolatot tartott fenn, s már a háborús években a munkásság és a szocializmus pártján állt. Annyira jelentős mozgalom volt ez, hogy maga Kun Béla, egy — az értelmiség helyzetéről alakult vita során a következő kijelentést tette: „Én tudom azt, hogy 1918-ban a mérnökök voltak azok, — és ezt nem szoktam elfelejteni —, akik a munkásság élére álltak, akik felrázták a háború ellen Magyarország fU SÍ távolság az egykori forradalmi székváros és szűkebb hazám falvai, városai között hirtelen lecsökkent, minimumra zsugorodott. Mert mi történt tulajdonképpen nálunk januártői a mai napokig? A párt s az ipari és műszaki fejlődés, sőt forradalom élén járó értelmiség szoros szövetségben a párthoz hű munkástömegekkel és az ipari fejlődéshez érdekei révén szorosan kapcsolódó szövetkezeti parasztsággal a különböző torzulásokkal szemben rehabilitálta a feltételeinknek megfelelő fejlődés útját. Ezt a tényt el nem homályosíthatják sem a sajtó túlkapásai, sem a szocializmus ideológiai ellenfeleinek kirohanásai, sem a jobb oldalról, sem a bal oldalról felénk irányuló türelmetlen vélekedések ... Hevesi Gyula a tanácsköztársaság idején a szociális termelési népbiztos tisztségét töltötte be. A rövid életű proletárdiktatúra gazdasági sikereit nem kis mértékben épp a „mérnökök forradalmának" köszönhette, melynek egyik szervezője volt. Az emigrációból Bécsen, Olaszországon és a Szovjetunión át visszatérve Magyarországra hetvenkilenc éves kora ellenére mind a mai napig folytatja munkásságát. A folyamatos üzemi munkarend bevezetésének gondolata már a Szovjetunióban, 1926-ban ötlött föl benne, mikor Trockij az ország erőltetett ütemű iparosítását követelte, s ennek terhét főleg a parasztságra akarta áthárítani, ami erős ellentéteket támaszthatott volna a dolgozók két osztálya, a parasztság és a munkásság között. Javaslatot dolgozott kí a nagy befektetések elkerülésére és a termelés fokozására. Ennek lényege az volt, hogy a gyárak folyamatos üzemeltetése mellett csökkentsék a dolgozók munkaidejét. Nem a napi munkaórák csökkentésével, hanem több szabad nap bevezetésével. A huszonkllences—harmincas években javaslatai részben megvalósultak, de később az üj technika alkalmazása idején, tehát merőben más körülmények között nem jártak a kellő sikerrel. Manapság Magyarországon az akadémiai ipargazdaságtan! kutatócsoport 1960 óta épp a folyamatos munkarend bevezetésével kapcsolatos kérdések megoldására specializálta magát — Hevesi Gyula elgondolásainak jegyében. A vele való beszélgetés és emlékiratainak utólagos olvasása után egy rendkívül rokonszenves forradalmár és értelmiségi arculata bontakozott ki előttem, aki mindvégig, mindmáig hű maradt küzdelmes ifjúsága idején kiharcolt eszméihez. BÁBI TIBOR